„Áh, a zene…
Varázslatosabb bármely mágiánál” – mondja Dumbledore egy különösen érdekes
Roxfort induló eléneklése után. Interjúalanyommal közös szenvedélyünknek
tartjuk a muzsikát, mint az hamar kiderült beszélgetésünk során. De persze nem
csak az illető zeneszeretete nyűgözött le, hanem kreatív írásai is, mint
például a Ha felbukkan egy magyar lány vagy Az áruló kalózlány – csak, hogy a
leghíresebbeket említsem. Íme, Keliea:
Szeretettel köszöntünk minden kedves Olvasót! Ezen blogoldal azért jött létre, hogy a Harry Potter fanfictiont, valamint a saját műveket írogató szerzőkkel készült beszélgetéseket egy csokorba szedjük, valamint hogy ajánljuk őket. Nincs más hátra tehát, interjúra fel!
2014. december 16., kedd
2014. december 13., szombat
Katja interjú
Sziasztok! Ezúttal egy számomra igencsak fontos szerzővel készült beszélgetéssel jövök. Egymás történeteit kölcsönösen szeretjük, és anno, amikor ezek kapcsán levelezni kezdtünk, az is kiderült, hogy nem nagyon kell ismerkedni, mert még a neten keresztül is félszavakból értekeztünk... Na de hogy mit érdemes tudni róla? Nos, kulcsszavakban: HP, slash és nem slash, érdekes helyzetekbe "csobbant" szereplők. No meg Agymenők-fan.
Jót beszélgettünk, olvassátok csak!
Interjú Katjával
Jót beszélgettünk, olvassátok csak!
Interjú Katjával
2014. november 24., hétfő
Candlelight interjú
2014. november 19., szerda
DaeMoon interjú
Sötét varázslat száll a
démoni, holdtalan éjszakába.
Teafűben olvas a jósnő,
alanya titkokat rejtő.
Fürkészően pillant a kristálygömbbe,
s hogy Jane Austent elkerülje,
belekezdett egy történetbe!
Áradozott az imádott Lokiról és Dracóról
de ez az interjú inkább DaeMoonról szól.
2014. november 18., kedd
E_Alex interjú
Biztosan többeteknek
ismerős az a szituáció, amikor egy már fejben előre kigondolt jelenet monitorra
begépelve mégsem ugyanúgy jön ki, a szereplők megmakacsolják magukat, és
ellenkeznek. Nos, sokáig én magam is bosszankodva fogadtam ezt, ám a következő
interjúalanyommal való beszélgetés során rájöttem, talán mégsem rossz dolog ez.
Talán valóban hagyni kell, hogy a szereplőink éljenek, és azt tegyék, amit
jónak látnak. Fogadjátok szeretettel a Vérbörtön és a Várni fogok rád íróját,
E_Alexet!
2014. október 7., kedd
Zajec interjú
A következő
interjúalanyomnak a Hermione Granger kihívás nyertes szerzőjét választottam,
hogy többet tudhassunk meg róla és a szóban forgó történetről is.
Fogadjátok szeretettel
Zajecet! :)
2014. október 6., hétfő
Költözés
Bizony ám...
Hosszas tépelődést követően úgy határoztunk kicsi, de annál lelkesebb csapatommal, hogy "blogolásra" adjuk a fejünket. Bizonyos informatikai bakik miatt az elmúlt nyár óta egyszerűen nem jelent meg az Írófigyelő oldala nekünk, szerkesztőknek, és ez a mai napig nem változott. Minden követ megmozgatva, minden lehetőséget átrágva hagyjuk tehát magunk mögött szeretett, megörökölt fészkünket, amelyet immáron sajnos nem látunk, nem olvashatunk és nem is tölthetünk meg élettel...
Ide vándoroltunk tehát, erre a zsebkendőnyi helyre, egyelőre ismeretlen falak közé, hogy továbbra is azt a színvonalat hozzuk, amit megszoktatok - ezúttal már mindenféle külső segítség bevonása nélkül. Ezen túl tehát ide töltjük fel az új beszélgetéseket, a régebbieket pedig már át is mozgattuk (itt megjegyezném, hogy csak azokat, amiket mi készítettünk, a 2013-nál régebbiek ugyanis nem a mi közreműködésünkkel jöttek létre, így nem tartottuk fairnek az átmozgatást, valamint meg se tudtuk volna oldani. Ezen anyagok természetesen továbbra is elérhetőek a régi oldalon!).
Addig is, köszönjük a bizalmatokat, az eddigi véleményeiteket, támogatásotokat!
Ahhoz, hogy hozzá tudjatok szólni bármelyik itteni bejegyzésünkhöz, regisztrálnotok kell, de a Facebook oldalunkon is ugyanúgy elérhettek majd bennünket, ahogy eddig is.
Búcsúzunk tehát a régi helytől, az újat pedig reményekkel teli szívvel köszöntjük. Igyekszünk megtölteni minden kis helyet titkokkal, írói fortélyokkal, a történeteitekkel, Veletek, a mi közreműködésünkkel, hogy az új és lelkes írópalánták is lássák, hogyan kezdődött, a régiek pedig örömmel nosztalgiázhassanak egykori önmagukon, barátaik akkori szavain, gondolatain...
Üdvözlünk tehát mindenkit, interjúra fel!
shanon widow
Hosszas tépelődést követően úgy határoztunk kicsi, de annál lelkesebb csapatommal, hogy "blogolásra" adjuk a fejünket. Bizonyos informatikai bakik miatt az elmúlt nyár óta egyszerűen nem jelent meg az Írófigyelő oldala nekünk, szerkesztőknek, és ez a mai napig nem változott. Minden követ megmozgatva, minden lehetőséget átrágva hagyjuk tehát magunk mögött szeretett, megörökölt fészkünket, amelyet immáron sajnos nem látunk, nem olvashatunk és nem is tölthetünk meg élettel...
Ide vándoroltunk tehát, erre a zsebkendőnyi helyre, egyelőre ismeretlen falak közé, hogy továbbra is azt a színvonalat hozzuk, amit megszoktatok - ezúttal már mindenféle külső segítség bevonása nélkül. Ezen túl tehát ide töltjük fel az új beszélgetéseket, a régebbieket pedig már át is mozgattuk (itt megjegyezném, hogy csak azokat, amiket mi készítettünk, a 2013-nál régebbiek ugyanis nem a mi közreműködésünkkel jöttek létre, így nem tartottuk fairnek az átmozgatást, valamint meg se tudtuk volna oldani. Ezen anyagok természetesen továbbra is elérhetőek a régi oldalon!).
Addig is, köszönjük a bizalmatokat, az eddigi véleményeiteket, támogatásotokat!
Ahhoz, hogy hozzá tudjatok szólni bármelyik itteni bejegyzésünkhöz, regisztrálnotok kell, de a Facebook oldalunkon is ugyanúgy elérhettek majd bennünket, ahogy eddig is.
Búcsúzunk tehát a régi helytől, az újat pedig reményekkel teli szívvel köszöntjük. Igyekszünk megtölteni minden kis helyet titkokkal, írói fortélyokkal, a történeteitekkel, Veletek, a mi közreműködésünkkel, hogy az új és lelkes írópalánták is lássák, hogyan kezdődött, a régiek pedig örömmel nosztalgiázhassanak egykori önmagukon, barátaik akkori szavain, gondolatain...
Üdvözlünk tehát mindenkit, interjúra fel!
shanon widow
Scale interjú
Választásom nemcsak közös
Sherlock imádatunk miatt esett rá. Amikor az első műveit olvastam a HP
fandomban, már akkor tudtam, hogy ezt az írót nem szabad elfelejteni. És milyen
igazam volt!
Nem egyszer volt kiemelt a
Merengőn, nem egy témában alkot, és nem is skatulyázható be egyetlen műfajba.
Az interjú során az is kiderült, hogy nem egy olyan műnek is ő a szerzője, amit
már rég elraktároztam a képzeletbeli (és Meris) kedvenceim listáján: A Tekergők
Térképe, A Varázsló Weasleykék, az Elégtétel..?, a Kísértethistória, a
Drabble-gyűjtemények és BBC-s Sherlockkal kapcsolatos temérdek mű szerzője.
Fogadjátok szeretettel Scalét!
finnigan interjú
Meglepődtem, amikor rájöttem,
hogy alábbi beszélgetőpartneremmel még valóban nem készült interjú – bár önző
módon meg is örültem, mivel így „lecsaphattam rá”. 2007 óta aktív ficelő
(nyilvánosan, persze) egészen napjainkig, és sok-sok egyedi, kiemelkedő írást
köszönhetünk meg neki. Csak hogy párat említsek közülük: L mint…, Virágot Hermionénak, A
kviddics mesterei.
Netes tereferénk
gyors volt, hatékony és kellemes, én pedig végig úgy éreztem magam, mintha ezer
éve ismerném őt. A hullámhossz
adott volt tehát, a téma is, mi pedig elcsevegtünk. Fogadjátok szeretettel
finnigannel készült interjúmat!
woolfe interjú
Aktuális riportalanyom nem más volt,
mint a 2013-as I. Weasley Kihívás méltán díjazott győztese,
woolfe. Remélem, okozok némi meglepetést ha azt mondom, a furcsán új nicknév
valójában a Privet Drive kategória egyik visszajáró vendégét, Insomniac Heart
személyét takarja. Hogy miért ez a kettőség, mit jelent számára az írás,
megtudhatjuk tőle első kézből!
Fogadjátok szeretettel beszélgetésünket,
melyet a kihívást szervezők kérésére teljesítettem – részben. Másrészt
előbb-utóbb sorra került volna.
KyKyKe interjú
Mai
interjúalanyomról nehéz nyilatkoznom valamiért. Beharangozni se könnyű a sorait
– ő tényleg az, akiről nem tudok pár szóban írni egy kedvcsináló bevezetőben.
Akik esetleg nem ismernék, azoknak elöljáróban annyit, hogy bosziként a canon
shipek imádója, romantikus lelkületű és szókimondó. Valamint – bár ez nem
került szóba – szerintem ízig-vérig grfifendéles. Magánszemélyként az elmondása
alapján másmilyen, kevésbé kitárulkozó, az írói én neki is egy kényelmes kis
kuckó, ahol jól esik megbújni.
Ajánlom
figyelmetekbe kykykével készült beszélgetésemet!
Theodora S Carter interjú
Kedves,
lelkes, cserfes – és az nagyon. Olvas és ír, nyüzsög. Rövid interjús
pályafutásom legbuzgóbb riporterét átküldtem a „válaszolgatós oldalra”, és most ő mesél
magáról. Fogadjátok szeretettel Theodorával folytatott beszélgetésemet!^^
Cartwright interjú
Újabb
„csapattagos” interjút hoztunk nektek – remélem, emlékeztek még az akciónkra!
Ezúttal én bújtam riporterbőrbe, Cartwright pedig alannyá avanzsált – egy kattintás,
és már olvashatjátok is. A szavak, amelyeket hozzá tudok párosítani az interjú
után a Remus – mert bizony az
egyszerű és jóságos Holdsáp az, akivel azonosulni tud, és mostanra számomra is
világossá vált, miért; kedvesség –
mert csöpög a soraiból, valamint bizalom –
amit nem lehet megmagyarázni. Fogadjátok szeretettel riporterem, Cartwright
válaszait!
shanon widow interjú
A
mai alkalommal egy olyan személyt veszünk górcső alá, aki maga is szereti
kifejteni a véleményét, hozzásegítve az írókat a fejlődéshez. Megtudhatjuk
többek között, mikor csöppent a fanficek világába, honnan a dramionéhoz való kötődése,
és hogy az Írófigyelő koordinátoraként milyen célokat tűzött ki maga elé.
Fogadjátok szeretettel shanon widow-t!2014. október 4., szombat
iuwan interjú
Ismeretségünk kezdete:
„hmmm...
*nagyon zavarban van*Ez valószínűleg nagyon furcsa kérdés lesz xD és nem is
igazán kapcsolódik a Továbbvilághoz, moderáláshoz, és ha nem akars,z nem is
kell válaszolnod, de: Véletlenül nincs
semmi kapcsolatod a szülővárosommal? *gyorsan elküldi, mielőtt még
inába száll a bátorsága* ’’
Mentségemre legyen mondva, hogy ez
már majdnem két éve történt 2012. augusztus 23-án, hogy egészen pontosak
legyünk, akkor is a mostani beszélgetőpartnerem felengedte az egyik történetem
a Továbbvilágra. Azóta pedig, miután kiderült, hogy kb. húsz percre lakunk
egymástól, rengeteg e-mailt váltottunk, és sokszor zaklattam számítógépes
problémáimmal (itt jegyezném meg, hihetetlen türelemről tett tanúbizonyságot,
mert már akkor is rengeteget
kérdeztem, és tulajdonképpen most, közönség előtt folytatjuk, ahol abbahagytuk).
Íme tehát iuwan, mugli életében web-programozó, egyébként a Továbbvilág egyik adminja,
Nem apja lánya /(írója) és a legnagyobb OUAT fan, akit volt szerencsém
megismerni!
Aislin interjú
Bevallom neked őszintén, kedves olvasó, hogy
következő interjúalanyomnak roppant
nehéz volt kérdéseket feltenni, hiszen ha csak egyetlen pillantást vetünk is
merengős profiljára, kiderül számunkra, kik az általa nagyra tartott írók, mik
a kedvenc könyvei, rajzfilmjei… és
még ezer más dolog. Én azonban megpróbáltam Álom kisasszonnyal eldiskurálni a
Frozenről, Epicről, Post Mortemről, Jádéról, kötelező olvas(ármá)mányokról, természetesen
Harry Potterről, és az éjszaka rejtelmeiről is :D Olvassátok el két nagyon is
elvetemült ember beszélgetését, s rájöttök, miről hablatyoltam idáig…
Tigi interjú
Következő
alanyom nagyon érdekes és színes egyéniség. Az ő interjúztatása során jöttem
rá, hogy rövid pályafutásom során unalmas íróval én még nem találkoztam,
úgyhogy fene jó dolgom van, meg kell hagyni! Csak néhány dolog róla, ám
remélem, hogy az interjú sokkal beszédesebb lesz: Hivatalos lektora az AFS-nek
(Anime Fanfiction Style) – civilben is a Helyesírás Királynője. Ő írta a Nem
akartam, mégis a legjobb lettem c. nagy sikerű regényt. Főként PD kategóriában
alkot, de én egyfajta Jó Tündérként ismertem meg, egyrészt mert Kívánság Üstön már másodjára valósította
meg valaki álmát, másrészt pedig a jó és mindig segítő kritikái által.
Ismerjétek meg ti is Tigit!
Botkrisz interjú
„Egy
barátom, tudja, bizalmas barátom, egy igazi rokon lélek, akinek megvallhatom
lelkem legtitkosabb érzéseit is. Egész életemben egy ilyen találkozásról
álmodtam. Nem hittem, hogy valaha is bekövetkezhet, de hirtelen annyi álmom
vált valóra, hogy talán ez is megvalósul.” Nos, én tényleg úgy érzem, hogy
mint L.M. Montgomery Anne-je, én is gazdagabb lettem egy rokonlélekkel. Akiről
szó van nem más, mint Botkrisz, a Csokibékát soha! a Lily Evans naplója, a
Hajrá, Potter! írója, a Tekergők megszállottja, és még oly sok minden más is,
de én kevés vagyok, hogy csupán pár sorban bemutassam Botkriszt… Remélem, nálam
jóval beszédesebb lesz az interjú, amit rögtön olvashattok!
Clarey interjú
Kedves Mágusok és Muglik!
Nagy örömömre szolgál eme alanyt bemutatni!
(Mintha nem lenne elég ismert,
S nem halmozott volna sikerre sikert.)
Jogosan gondolhatnátok: Hiszen ismerjük őt
jól,
Nem érdekel, a Teszlek Süveg mit papol.
De sok eddig ismeretlen rejtély
Lengi körbe Clareyt J
Miért ő a kritikusok gyöngye,
s mi az ő igazi története?
Nyomban választ kaptok,
ha a TOVÁBB gombra kattintotok!
Agatha Leonard interjú
Még jóval azelőtt, hogy megkaptam volna a gratuláló e-mailt, mely szerint
bekerültem az Írófigyelő riporter csapatába, elgondolkodtam azon, ki lehetne az
első interjúalanyom. Igazából ezen nem volt nagyon mit töprengeni, természetesen ez a
megtiszteltetés azt az embert illeti, aki nem is egy esetben a múzsám,
tanácsadóm volt. Aki az elsők között hagyott kritikát minden egyes írásomnál,
akit viccesen csak pótanyunak hívok, akire mindig számíthattam és számíthatok
ma is: AGATHA LEONARD!
rowling interjú
Amikor elmerültem a régebbi fórumajánlások
között, és megláttam a következő interjúalanyom nevét, izgatottan vetettem fel
az ötletet a koordinátorunknak, hogy hadd én készíthessek vele interjút.
Izgultam, reméltem, hogy sikerül őt utolérni, és annak ellenére, hogy jelenleg
egy ideje nem aktív, elfogadja a felkérést. Ez megtörtént, így nagy örömmel és
izgatottsággal mutatom őt be nektek. Bízzunk benne, hogy hamarosan ismét
olvashatunk majd tőle. Fogadjátok szeretettel rowlingot!
Tira 16 interjú
Ki ne játszott volna már el a gondolattal, hogy
milyen jó lenne, ha viszontláthatná a nevét a könyvespolcon. Azt szokták
mondani, ha akarsz valamit, tegyél érte. Következő alanyom, aki igen ambiciózus
személyiség, megfogadta ezt a mondást, és bízom benne, sikerül elérnie a
célját. Fogadjátok szeretettel Tira16-ot!
Lilyana interjú
Következő interjúalanyom neve minden bizonnyal
sokatoknak ismerős lesz, hiszen merengős admin, tábor- és találkozószervező és
a Kritika Klub elkötelezett tagja. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg verseiről
és novelláiról sem. Fogadjátok szeretettel egy kedves, szimpatikus és
intelligens leányzó gondolatait!
Mariann interjú
Anya, könyvmoly, HP fanfic
író, a Merengő Fanfiction Kritika Klubjának tagja, aki büszkén vállalja drarry
iránti rajongását, és ha elolvassátok a vele készült interjúmat,
megtudhatjátok, miért. Fogadjátok szeretettel Mariannt!
Elwyng interjú
Először
az jutott eszembe, hogy a bevezetőben egy főnixes hasonlattal fogok utalni a
fordítóra, ezzel pedig azt akartam volna mondani, hogy eddigi munkájával milyen
maradandót alkotott, hosszú utat járt be, s reméljük, hogy még legalább
ugyanennyi áll előtte, akár a fent említett állat életének végtelensége. Ki
szerettem volna ezzel fejezni azt is, hogy az interjúalanyom egy olyan párosért
rajong, akik legendának számítanak a HP fanfiction történelemben, csakúgy mint
a tűzmadár a muglikéban. Ha még nem jöttél volna rá, hát kimondom a
varázsszavakat: Avis - Főnix
- Semper - Snanger -: Elwyng!
Deszy interjú
Hölgyeim és Uraim!
Theodora S Carter büszkén prezentálja Önöknek azzal a fanfic íróval készített
interjút, aki ugyanabban az évben két
kategóriában első hellyel duplázott a 2011-es Arany Főnixen, aki legalább olyan
sokszínű, mint a Mindenízű Drazsé,
akinek a fejéből kipattant egy boszorkány
Dursley és aki nem más, mint Deszy!
2014. október 3., péntek
Szakkara interjú
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a következő
interjúalanyomat, azt mondanám: alapos. Az írásaiban minden apró részletre
gondosan odafigyel, ami nagyon hasznos, ha komolyan szeretne ezzel foglalkozni.
Fogadjátok szeretettel Szakkarát!
Snapefan interjú
Mi
jut eszetekbe, ha azt mondom: ronda és finom? Csokoládé? Nos, Snapefannak és barátnőjének egészen más
elképzelései vannak ezzel kapcsolatban. Erre, és még sok mindenre választ
kaphattok a következő interjúból.
Kellemes
olvasást!
Remie interjú
A megújult Írófigyelő
első interjúalanya Remie, akinek a
nevéhez olyan művek kötődnek, mint a Holdmosolygás,
Csillámfarkas vagy az Édes bűnök. Lelkes
szorgossággal válaszolgatott mind az én, mind az olvasók kérdéseire, amit a nevükben
is köszönök.
Kellemes olvasást
kívánok!
Eddy interjú
Egy kedves szerző
sokféle ötlettel, érdekes meglátásokkal és Deathly Hallows tetoválással.
Fogadjátok szeretettel következő alanyomat, Eddyt! :)
Evelyn interjú
A mai egy
rendhagyó interjú lesz, ugyanis ezúttal nem egy íróval, hanem egy lelkes hozzászólóval fogok
beszélgetni. Hiszem, hogy sok írás a kritikázók érdeme, ők is szerves részei a
fandomoknak, hozzászólásaikkal támogatják az írókat, és ösztönzik őket a
frissítésekre. A választásom Evelynre esett, aki tagja az oldalamnak és még sok
másiknak. Hozzászólásaiban ő már feltűnt nekem „hallgatag” koromban is, amikor
még csak olvasni jártam bizonyos oldalakra.
Etti interjú
Mai
interjúalanyom Etti, többszörös Arany Főnix díjazott. A Snanger műfaj kedvelői
között bizonyára nem ismeretlen a neve, sőt a figyelmes olvasó felfedezheti egy
Severitus írását is. 2004 óta tevékenykedik a fandomban, ha valaki, akkor ő
bizony tud majd mesélni nekünk a korai időszakról is.
Mzperx interjú
Mai
interjúalanyunk mzperx, akit személyesen is van szerencsém ismerni. A magam
részéről nagyon szeretem az írásait, és talán még mások is, látva az AF
helyezéseit. Bízom benne, hogy ez az interjú egy kicsit jobban megismerteti őt a
jelenlegi, illetve leendő olvasóival is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)