Theodora S Carter interjú

Kedves, lelkes, cserfes – és az nagyon.  Olvas és ír, nyüzsög. Rövid interjús pályafutásom legbuzgóbb riporterét átküldtem a „válaszolgatós oldalra”, és most ő mesél magáról. Fogadjátok szeretettel Theodorával folytatott beszélgetésemet!^^

Mit tudhatunk rólad?

Egy piciny kisvárosban éldegélek, annak is a legcsendesebb utcájában, ahol szó szerint egy karnyújtásnyira van csak a természet. Ennek ellenére, ha nyáron hétágra süt a Nap, engem akkor sem nagyon lehet az udvaron látni, amint a hasamat süttetem. Inkább az a fajta vagyok, aki a szobában kuksol egy jó könyvvel a kezében, sorozatot néz online, vagy a billentyűzetet üti eszeveszetten J Nem vagyok az a sajtkukac típus sem, számomra a legélvezetesebb sportolási tevékenység abban merül ki, hogy leveszem a polcról a könyvet, majd pár óra múlva visszateszem a helyére. Félreértés ne essék, egy jó sétára azért mindig kapható vagyok, de a túrázást sem vetem meg, csak épp a természetszeretetem valaminek a csodálásában merül ki. Rowling néni szerint egyébként a Hugrabug házat gyarapítanám, bár gyanítom, Bimba professzor nem örülne nekem túlságosan gyógynövénytanon *nevet*

Honnan ered a nickneved?

A nicknevem története elég kedves kis sztori számomra. Egészen alsós koromig kell visszarepülni az időben, amikor is a nővérkém meg én egy spirálfüzetbe írtunk egy erősen Mary Sue kémtörténetet. *nevet* Ha már kitalált történet volt, akkor alkottunk magunknak egy írói álnevet is, szigorúan két keresztnévvel (Lucy Maud Montgomery után). Érdekes azonban, hogy nővérem, akinek egyébként sokkal jobb a memóriája, mai napig sem emlékszik a sajátjára… Szóval ez a nem túl izgalmas eredete a Theodora Sarah Carter névnek. A mugli nevemnek azonban nem sok köze van ehhez a fantázianévhez, mindössze egy betű egyezik J

Számomra shanon egy inkognitó, alteregó, nevezzük ahogy akarjuk, ide menekülök. Te színt vallottál bárkinek is?

Az első, aki megtudta titkos tevékenységemet természetesen a nővérem volt, aki nem csak testvér, hanem a legjobb barátnőm, bizalmasom. Mind a mai napig ő a legfőbb bizalmasom, aki mindig mindent elolvas és véleményez *-* Ezen kívül van pár idősebb barátnőm, akinek még tudomása van róla, de sem a családomat, sem velem egyidős barátnőimet nem avattam be ezen különleges hobbiba J Szóval igen, Theodora nekem is egy álca, amit előszeretettel öltök fel, ha kedvem tartja. És igen, roppantul élvezem, hogy titkolhatom a barátnőim előtt ezt az egész írás dolgot J Itthon meg jókat kacagok, amikor a Facebookon posztolok egy élménybeszámolót valamelyik napomról, s alá odaírják: Komolyan mondom, neked regényt kellene írnod! :D

Mikor ismerkedtél meg a Harry Potter könyvekkel, filmekkel, majd a fanfictionökkel?

Legjobb tudomásom szerint először az első filmet láttam talán még a tv-ben. Mint már említettem, egy cseppet lyukas az agyam, így sajnos nem tudom pontosan felidézni, mikor is fogtam először kezembe az első HP könyvet. Higgyétek el, ez engem keserít el legjobban, de ez a helyzet. Az első fanficemre viszont tisztán emlékszem! Egy internetes, könyvekkel foglalkozó magazint böngészve bukkantam rá Parsemouth Lion továbbírására, a Negyedik toronyra. Nagy volt a meglepettségem, lányos zavaromban először azt hittem, hogy J.K.R. mégis megírta a folytatást, dacára annak, amit eddig hallottam. Azt hiszem, hogy ekkor olyan hetedik osztályos lehettem, a netes érdeklődésem csak a közösségi oldalakra terjedt ki, híre-hamvát sem hallottam soha holmi továbbírásoknak?! Ha jól rémlik, akkor először nem is akartam belevágni, mondván, biztos nem üti meg az eredeti könyvek színvonalát… Bahhh! De utána megjött az eszem! *nevet* Gyors ütemben kivégeztem a Merengőn majdnem az egész trilógiát, (akkor még az utolsó nem volt befejezett, tehát rövidesen) elkezdtem új olvasnivaló után nézni. Azt hiszem, mindenki sejtheti, innen pedig nem volt STOP tábla J

Az írás azonnali indíttatás volt vagy jóval később ért meg benned az elhatározás, hogy így akarod kifejezni magad?

Mint említettem eleinte csak játék volt, hogy a tesómmal kémtörténeteket találtunk ki, ezért ezt a fajta írást nem igazán nevezném az önkifejezés egy módjának. Meg később is volt egy spirálfüzetes ötletem, de még ez sem volt az igazi. A történethez, amely arról szól, hogy hogyan is kezdtem el igazán írni, hozzátartozik Deszy is. Az ő fanficjében olvastam a Harry Potter: Megmentő vagy csaló? általa kitalált következő Rita Vitrol regényről. Ez volt az első, amit megpróbáltam feltölteni a Merengőre. Mikor erről olvastam, azonnal érlelődni kezdett bennem, hogy ezt milyen jó lenne megírni. Így hát engedélyt kértem Deszytől és elkezdtem írni.

Az egyik fanfic oldalas profilodon azt olvastam, hogy igyekszel könyvhű maradni mind a karakterekkel, helyszínekkel… Ha egy kihíváson esetleg ki kellene (általában ez így van) lépned a komfortzónádból, megtennéd? Vagy esetleg eleve kerülöd az ilyesmit, és igyekszel olyan csapatba jelentkezni, ahol többé-kevésbé tarthatod a határokat?

Szerintem inkább a második lehetőség. Kicsit ódzkodom attól, hogy számomra ismeretlen dolgokat próbáljak ki. Tízből kilenc esetben biztosan eper és vanília fagyit választok a cukrászdában, étteremben is csak tyúkhúslevest vagyok hajlandó rendelni :P Ebből a szempontból egyáltalán nem vagyok spontán ember, nálam a dolgokat általában nagyon sok tervezés és álmodozás előzi meg. Igen, igen, tudom – félős nyuszi a Hugrabugból, de hát ez van J Hogy válaszoljak a kérdésre: nem tudom J Valószínűleg iszonyú sokat agyalnék rajta, de lehet megpróbálnám… tényleg nem tudom J

Kik a kedvenceid a szereplők közül?

Nehéz kérdés… Diplomatikus leszek: mindig az, akivel történetet írok *nevet* De tényleg, nincs igazán kimondott kedvencem, sokan közel állnak a szívemhez, nem tudnék választani a HP karakterek közül. Vegyük például Petuniát: ő soha nem állt túlzottan közel a szívemhez, de most már nem először választom őt egy-egy ficem központi karakterének, s igazán kezdem megszeretni. Petunia Dursley egy olyan karakter nekem, aki kihívások elé állít, sokat gondolkozom rajta, mit miért tesz. Egy megfejtendő karakter, s szeretném ha hozzám hasonlóan más olvasók is - na nem megszeretnék, de - megértenék őt.

Érdekes meglátás, Petuniáról sosem gondolkodtam el mélyebben, mert bosszankodva követtem végig, hogyan bánt Harryvel, és elég is volt annyi. Ettől persze még lehet benne több, egy nő szíve mindig az érzések és titkok feneketlen kútja, de ő nekem pont az a karakter, aki felé nem szívesen nyitok :D

Nagyon sokan vélekednek hozzád hasonlóan, s én is évekig ezen az állásponton voltam… egészen addig, amíg nem gondolkodtam el először egy Petunia Dursley főszereplős ficen, onnantól kezdve átértékeltem a dolgokat J

Hogyan elevenednek meg előtted a szereplők? Máshogy képzeled őket, mint ahogy a filmekben megjelenő színészek?

Nos, igazából változó. *nevet* Tudni kell rólam, s az én kis írói működésemről, hogy igen-igen sokszor a képek ihletnek meg. Rengeteg új és régi generációs képet őrizgetek számítógépem mappáiban. Ha történetet írok, s van hozzá ilyesfajta„ihletőm” , akkor mindenképpen azokkal az alakokkal képzelem el, akik a képen vannak. De például az Arany Triót, Dracót, Dumbledore-t, Pitont, McGalagonyt szerintem is tudnám másképp elképzelni, mint az őket megformáló színészekként (McGalagony szerepére például el se tudnék mást képzelni, csak Maggie Smitht :P Imádom az öreglányt!) Nyilván ez abból is fakad, hogy még az első könyv olvasása előtt láttam a filmet J

Mely karakter az,a kiről soha nem írnál? Ahogy látom, a mellőzöttebb jellemek felé hajlasz – Dobby sem hangsúlyos, Petunia sem -, de Dracóval pl. tudnál mit kezdeni, vagy neked inkább a népszerűsége miatt meredek?

Hát én mindig azt szoktam írni, hogy soha ne mond, hogy soha J J J Szóval nem zárnám ki a lehetőséget, hogy Dracoval írjak valamit J Nyilván ha lesz egy jó ötletem, akkor nem hagyom parlagon. De egyelőre azért azt hiszem, Mr Malfoy nekem egy kicsit nagy falat lenne :D Meg nyilván pont a népszerűsége miatt is nehéz lenne őt megformálni, hiszen annyian annyiféleképpen megtették már! Szóval ez egy nagyon megfontolandó kérdés, Shanon J De tényleg, igaz, hogy eddig a mellőzöttebb szereplők felé kacsintgattam J

Mely fanfictionök és fanfic szerzők azok, amik vagy akiknek a művei valamiért fontosak neked?

Az első és legfontosabb Parselmouth Lion Nurmengard trilógiája, azon egyszerű okból, hogy e nélkül lehet, mind a mai napig nem fedeztem volna fel a Harry Potter fanficeket.

Aztán hogy időrendben haladjak, kulcsfontosságú számomra Deszy is, mint említettem az ő egyik ötletén felbuzdulva „ragadtam pennát”

Akinek még mindenképpen helyet kell kapni a felsorolásban nem más, mint Agatha Leonard. Le sem lehet írni, mennyire fontos nekem az ő véleménye, a tanácsai, az üzenetek, amiket a történetei által mond el. Nélküle egészen biztosan nem írtam volna annyit, amennyit a profiljaim szerint eddig feltöltöttem J Ezzel kapcsolatban még szeretném elmesélni, hogy nem sokkal azután, hogy lájkoltam Agatha Leonard facebookos oldalát, írt egy bejegyzést egy érdekes elméletről Molly és Arthur kapcsolatának bimbózásáról. Annyira megtetszett az ötlet, hogy rögtön hozzászóltam: ezt a történetet mindenképpen meg kellene írnia. Erre ő azzal válaszolt, hogy nagyon szívesen megírná, csak jelenleg nincs rá ideje, de ÉN írjam csak meg nyugodtan. Leesett az állam *nevet* Nem sokkal később kaptam egy levelet, melyben kitért a cselekmény főbb pontjaira, nekem már csak írnom kellett. Hát meg is írtam… A címe, Mitől repül a repülő? lett és én azóta is nagyon hálás vagyok ennek a mini regénynek, amiért összehozott minket ^^J És most, amikor ezeket a sorokat írom, szintén végtelen hálával tartozom AL-nak, mert ő volt az egyik, aki beajánlotta az egyik történetemet kiemeltnek. Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

Van olyan írás esetleg, amelynek a hatására kicsit átértékeltél, átgondoltál bizonyos dolgokat és már másképp állsz hozzájuk magad is?

Azt hiszem elsőként a Bellatrix Blacket említeném – nagyon hosszú, megrázó írás volt, s szerintem azóta teljesen másképp látom Bellát. Ami még nagyon nagy hatással volt rám a Miért fáj? c. fanfic. Ez a novella Dean Thomas szemszögéből íródott, s rájöttem közben, hogy én hiába leszek mindig ellene, azért ő is egy érző lélek, s nem szabad annyira utálnom *nevet* Aztán segített megértenem, hogy az aranyvérűek élete sem fenékig tejfel, erről hajlamos voltam megfeledkezni, a fejbekólintás pedig az Eleve elrendeltetett olvasása közben ért. Lányomnak a világot és Egy kicsivel több szeretet pedig olyan írások, amik simogatják a lelkemet, egyszerűen imádom őket.

A saját történeteid közül melyik az, amire igazán büszke vagy? (Az egyiket – Az abrosz alatt -, látom, díjazták is az Arany Főnixen Legjobb női főszereplő kategóriában. Ehhez gratulálok is!)

Köszönöm*-* Shanon, te is tudod, hogy én is előszeretettel tettem fel ezt a kérdést az interjúalanyaimnak, de ezután négyszer is meggondolom! Ez egy roppant nehéz kérdés… most aztán bajban vagyok. Talán meglepő, de nem Az abrosz alatt az a fic, amire teljes mértékben rámondanám, hogy hmmm… ez nem is lett rossz! *nevet* A Mitől repül a repülő?-re azért gondolok szívesen, mert azt befejeztem :P Ezen négyfejezetes mini-regény lezárását még most is roppant nagy sikernek könyvelem el, bezony! Nagy helyet foglal el a szívemben még a Párszorszép, avagy ismerd meg jobban az apád, Lucy! című fanficemre, mert nagyon sokat dolgoztam rajta, s úgy érzem, mind karakterileg, mind mondanivalójában sikerült úgy felépítenem, mint addig egyetlen más írásomat sem.

Jövőbéli fices tervek?

Se szeri, se számuk :D De hogy bővebben kifejtsem kicsit: nagyon régóta tervezek egy novellát Lunával. A fejemben már címet is párosítottam hozzá (Lüke Luna lelelmes) csak kicsit félek Lunától J Azért őt sem könnyű hitelesen megformálni J Aztán a fejemben kb. olyan régóta formálódik egy apró történet Teddyről és Victoire-ról, mint az előbb említett Lunás fic. De tényleg rengeteg, rengeteg novella kezdemény van a fejemben, meg persze a meglévőket is be szeretném fejezni (gondolok itt a Harry Potter – Megmentő vagy csaló?-ra, a Hogyan szerezzünk barátnőt a bátyánknak?-ra vagy a Kiből lesz a cserebogár?-ra). Csak az az alapvető baj velem és a hosszabb lélegzetű dolgokkal, hogy ha nem látok rá érdeklődést, akkor nem folytatom – ez inkább az utóbbira áll, az előbbi kettővel az volt a baj, hogy kifogytam a kezdeti lelkesedésből, pedig a nővérem mind a mai napig mondogatja, hogy neki az a kedvence, s már csak ezért is illene befejeznem :D És mi erre a válaszom: majd ha sok időm lesz! Olyan valószínűleg nem lesz :P  S nem azért, mert nem akarom befejezni, de időm… az sajnos tényleg nincs sok L És én nem hiszek abban, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szakít, mert ez egyszerűen nem igaz J

Hogyan befolyásolnak a vélemények?

Nagyon időszerű kérdés, mert a minap kérdezték meg tőlem, hogy hogy bírom a kritikát? Az azonnal és ösztönös reakcióm pedig a következő volt: Nem jól. Szerencsére az eddigi munkám során nem kaptam olyan hozzászólást, amely az általam írt fanficet olyan szinten minősítené, amitől elmenne az életkedvem. Nem tudom, kinek, minek köszönhető az eddigi „jó sorsom”, de biztosan nem menekülhetek meg örökké. Félreértés ne essék, nem mintha engem folyton dicsérnének, mert nem… csak közlik az észrevételeiket, amik mindig elgondolkodtatnak, s általuk fejlődök legjobban. Azt hiszem, rám is igaz az az elv, hogy „elbírom én a negatív kritikát, mármint ha kedvesen fogalmazzák meg” – hangsúly a kedvesen ;) A pozitív vélemények azonban… hát a Mennyekbe röpítenek :P Napokig le sem lehet lőni! És nem túlzás, mikor ezt írom a kritikaíróknak a válaszaimban, hogy nagyon feldobták a napomat J És akkor itt szeretném megköszönni a Kritika Klubnak a folytonos véleményezést J A történeteim alatt biztosra veszem, 50%-ban ők hagyják ott a kézjegyüket *-* Tényleg, nagyon hálás vagyok a folytonos eufória-érzetért, amit biztosítanak nekem J

Mit gondolsz a filmekről?

Én is azt vallom, hogy a könyvek tízből kilenc és félszer jobbak, mint az adaptációik. Nem vagyok a mellett, hogy a filmek ilyen rosszak, meg olyan borzalmasak, mert ezt meg ezt rakták bele pluszba, azt és azt pedig kihagyták belőle. Simán megnézem a HP filmeket kikapcsolódásként és akkor egyszerűen nem vagyok hajlandó felháborodni semmilyen apróságon. A könyvek százszor jobbak, ez kész tény. Pont. Ennyi.

Van esetleg másik fandom, amit annyira ismersz vagy szeretsz, mint a Harry Potterét?

Azt jobb, ha tisztázzuk, hogy nagyon rajongó-típus vagyok ˄˄ Nagyon szeretem például Rick Riordan által megteremtett görög mitológiás fandomot, a Trónok harcát, az Éhezők Viadalát, Outlandert, az Időtlen szerelem trilógiát és még sok-sok mást J De azon, hogy valamelyik fandomban írjak, az eddig még nem nagyon merült fel bennem. Bár soha ne mondd, hogy soha J

Kedvenc író, költő, könyv?

Akkor kezdem a legegyszerűbbel: verseket nem nagyon szoktam olvasni.

Kedvenc íróim között mindenképpen szeretném felsorolni: Lucy Maud Montgomeryt, Szabó Magdát, J.K. Rowlingot, Rick Riordant, Kertész Erzsébetet, Suzanne Collinst, Kerstin Giert, Diana Gabaldont, George R. R. Martint, Meg Cabotot és azt hiszem, most hagyom abba J

Könyv… huhh J Ami nagyon nagy hatással volt rám a közelmúltban az egyik Samatha Shannontól a Csontszüret, és Szabó Magdától a Mondják meg Zsófikának. Szabó Magdától egyébként nagyon szeretem még a Születésnap című regényét, azt minden szülinapomkor elolvasom mióta először olvastam *-* Szóval az örökös kedvenc <3

Az Írófigyelő szerény, de annál lelkesebb kis csapatának tagja vagy – riporter poszton tevékenykedsz. Miért jelentkeztél? Mit jelent számodra? Azt adta, amit vártál? Tanultál ez alatt a pár hónap alatt valamit?

Nos, a jelentkezésem okát főként azzal magyaráznám, hogy azt vettem észre, kezdek eltávolodni a fanficektől, nem olvasok már annyit, amennyit régen. És ezt nagyon nem akartam. Aztán nagyon szeretek új embereket megismerni J Mondjuk szemtől szemben kicsit félénkebb vagyok és nem támadok le minden utamba kerülőt, a neten ebből a szempontból nyíltabb vagyok az új kapcsolatokra. Az Írófigyelő sok mindent jelent számomra, először is egy következetes és kedves főnökasszonyt és egy tapasztalt, mindig mindenre nyitott kolleginát. Aztán egy fajta új hobbi is, hiszen előtte soha nem csináltam ilyesmit, de nagyon élvezem. Hogy azt adta-e, amit vártam? Szerintem nagyjából igen, mármint nem volt sok elképzelésem, hogy hogyan fog kinézni ez az egész, szóval ilyesmin nem sokat gondolkoztam, mert nem akartam túlságosan beleélni magam, utána meg csalódni… Természetesen rengeteget tanultam. J Az elején még döcögősen mentek a dolgok, akkor emlékszem, kicsit csalódott voltam, mert túl sok mindent akartam egyszerre; meg kicsit szomorú is, ugyanis úgy éreztem/vagy éreztük, (nem tudom, beszélhetek-e többes számban) hogy az olvasók nem érdeklődnek az alanyok iránt, ha még kérdéseket sem tesznek fel? De mára már ez is megoldódott nagyjából, és kezdünk belerázódni J J J

Ez a műfaj korlátol, tartani kell magunkat bizonyos keretekhez, hiszen az alanyon van a hangsúly, nem szabad túlnőni rajta, mégis rá kell hangolódni. A lapnál nyert tapasztalatok hozzátettek a ficekhez is valamennyit?

Teljes mértékben igazad van, nem szabad elnyomni az alanyt (rosszul is viselem, hogy nem én vagyok a középpontban xD). Nem tudom, hogy a lapnak köszönhető-e, meg nem is írtam olyan sokat, mint előtte, de szeptember óta írt dolgaim tényleg kicsit komolyabbra sikerültek, gondolok itt különösképp a Manóborban az igazságra, az Ahol a varázslat kezdődikre és az Anya, s amit ez a szó Petunia Dursleynak jelent is sokkal mélyebb tartalmú. Bár lehet, ez a korosodásomnak is köszönhető :D

Ti jóval több alannyal „érintkeztetek”, mint én, és nekem már pár beszélgetés is elég volt ahhoz, hogy tanuljak tőlük, belőlük, és ez érzékelhető a hozzáállásomon, írásaimon. Ezzel nem azt mondom, hogy „ötletlopó” vagy „lekoppintó” vagyok, hanem hogy ezek az interjúk igenis sok mindenre jók. Egy addig kevésbé preferált karakter pl. könnyebben közelebb kerülhet hozzánk, vagy egy addig rajongásig imádott még egy szemszögből ki lett vesézve. Érdemes, mindenképp érdemes beleszabadulni az interjúkba, mert sokat adnak. Ezt csak azért írtam le, mert szerintem ez a sokféle impulzus is hozzájárult ahhoz, hogy ne tinis elképzelésekkel állj hozzá a ficekhez, hanem egy kicsit komolyabban J

Igen, bizonyára teljesen igazad van J Csak ezt én nem tudtam így megfogalmazni J J J Pedig azt szokták mondani, abban nem vagyok olyan rossz :P :D

Jöjjenek az olvasói kérdések!

Hogy csinálod azokat a gyönyörű plakátokat/borítókat a történeteidhez, és mit jelentenek neked?

Először is köszönöm szépen bókot *-* De a képeket sajnos nem én készítem, azokat mindig az internetről vadászom le, így az érdem nem teljesen az enyém J Kicsit olyan, mintha felöltöztetnéd a gyerekedet :D A ruhát nem te készíted, csak te adod rá J Azt viszont elárulom, hogy órákat vagyok képes eltölteni a legmegfelelőbb kép felkutatásával és szerkesztgetésével. Ha ficem van, borítónak is kell lennie, ez már csak így megy J És ezen kérdés hatására elgondolkoztam, hogy vajon melyik tevékenység nyújt számomra nagyobb örömet? :D Nehéz választás… de lehet, az írás picit előrébb van a fontossági sorrendben J

Van olyan interjúalanyod, akivel azóta is tartod a kapcsolatot?

Nos, még nem vagyok túl olyan sok interjún (eddig öt van kész és egy folyamatban), s azt is hozzá szeretném tenni, hogy az első két alanyommal én szerettem volna interjút készíteni. Al-lal mai napig levelezünk – ha nem is minden nap, de bizonyos időközönként be szoktam hozzá rontani a problémáimmal :D, Deszyvel pedig pár éve napi kapcsoltban voltam. Elwynget nem ismertem, de nagyon szimpatikusnak találtam a közös munka során, Clareyt is igazából az interjúzás alatt ismertem meg, egész addig csak a kedves kritikákból, amiket a történeteim alatt hagyott, Botkrisszel is hasonló a helyzet, annyi különbséggel, hogy őt előtte olvastam is. De a kérdezgetésem során kiderült, hogy elég sok dologban egyezik az ízlésünk J S én egyből el is könyveltem magunkat rokonlelkeknek J *-*

Van olyan, már meginterjúvolt szerző a kezdetektől számítva, akivel szívesen készítettél volna te magad is riportot? Ha igen, miért pont ő(k)?

Agatha Leonard. Mert hihetetlennek tartom J Bámulatra méltónak, s számomra ő egy igazi példakép, meg ő a pótanyum is :D Azt hiszem, annak aki ismeri, nem kell tovább magyarázni ˄˄

Hogyan készülnek az interjúid? Interaktív módon vagy e-mail váltással? Melyiket preferálod?

Az eddigi interjúimat (egy kivétellel) mind Facebookon történő levélváltásokkal bonyolítottuk le. De a módszerem mindig ugyan az: egyszerre csak három-négy kérdést szoktam küldeni, hogy folyamatosan az alanyaim nyakára járhassak :DDD S mostanában (mivel kifogytam a az általam ismert szerzőkből) a levélváltások elején szoktam küldeni egy rövid bemutatkozást, remélve, hogy ezzel kicsit közvetlenebbre vehetjük a hangvételt. J Aztán miután megvoltak az olvasói kérdések is, visszaküldöm az alanyoknak egybe a dokumentumot, javítgathatnak még rajta, ha szeretnének, hozzátehetnek, vagy törölhetnek dolgokat. Utána Shanon főnökasszony átnézi, visszaküldi nekem, én is átnézem, s feltöltjük az oldalra. Én pedig fájó szívvel búcsúzok a megkedvelt beszélgetőpartnereimtől L 

Honnan veszed az erőt és a kitartást azokhoz a dolgokhoz, amikbe belefogsz? Gondolok itt a kihívásokon való részvételre, a saját ötletek megvalósítására a fanfiction világban és még eközben az interjúztatásra is...  A való világban is ennyire sokoldalú vagy?

Nos, az igaz, hogy a mugli életemben is rengeteg mindent csinálok J Szinte nincs olyan délután, ami teljes mértékben szabad és az enyém lenne. De nem akarom sajnáltatni magam, mert olyan dolgokat csinálok, amiket szeretek és nagyon nehezen mondanék le róluk. Habár nagyon sok energiámat felőrlik, azt be kell vallanom J A netes világban erőt mindenképpen a pozitív visszajelzésekből merítek, van úgy, hogy csak elolvasgatom a kritikákat, amiket egy-egy történetemhez írtak, s máris jobban érzem magam J Lehet, butaság de így van. J Feltölt és tényleg sok erőt ad, feldobja egy pocsék napomat.J A mugli életben viszont hamarabb fáradok, s sokszor kicsúsznak a dolgok a kezeim közül, ami azért is tölt el rossz érzéssel, mert egy kissé maximalista természettel áldott meg a Jósors *-* De ahogy egy kedves barátnőm mondaná: borúra derű J Én hiszek benne ˄˄ *megvonja a vállát*

Manóborban az igazság - mesélj nekem egy kicsit erről a novelládról! Inkább az érdekelne, hogy honnan jött az ötlet hozzá.

Jujj, nagyon köszönöm ezt a kérdést! És nagyon örülök, hogy érdeklődsz eziránt *mosolyog* Tudni kell, hogy nálam egy adott történet kitalálása általában a címek megálmodásával kezdődik. Megesett már, hogy előbb volt meg a történetem, mint annak a címe, s akkor nagyon megszenvedtem a címválasztást, így azóta betartom azt a sorrendet, hogy előbb a címet „alkotom meg” Van egy fekete kis noteszem, ahova lejegyzem őket, s onnan szoktam válogatni, attól függően, mikor mihez van kedvem.
A Manóborban az igazság címe azt hiszem, úgy született, hogy a közmondásokon agyaltam *nevet* Velem ez egyébként gyakran előfordul, mert anyukám nagyon sokat ismer, én viszont mindig elfelejtem, miket mond a pillanat hevében, s mindig meglepődöm, hogy ’Jé, ezt még nem is hallottam!”’ Nagyon rossz ilyen szempontból a memóriám. *nevet* Szóval éppen azon tűnődtem, hogy a „Borban az igazság”, és tényleg, ezz mennyire igaz! Mert gondoljunk csak bele: milyen a kapatos ember: őszinte… Innen pedig egyenes út vezetett ahhoz, hogy átvonatkoztassam a HP-re… Na és ki szokott sokat inni? Sajnos Winky (az egyik, de ő volt az első, aki eszembe jutott)… És akkor elgondolkodtam Winkyn, s rájöttem, mennyire szeretnék róla írni, meg aztán kihívásnak is éreztem egy cseppet az ő karakterét, elvégre ő nem kavarja fel soha az állóvizet, szinte mindenki elsiklik felette… szegény Winky! Egy eltévedt házimanó, akinek nem volt könnyű élete, semmilyen tekintetben sem, s aki ennyire ragaszkodik… most mondjátok, hogy nem kihívás a javából!