Lilyana interjú

Következő interjúalanyom neve minden bizonnyal sokatoknak ismerős lesz, hiszen merengős admin, tábor- és találkozószervező és a Kritika Klub elkötelezett tagja. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg verseiről és novelláiról sem. Fogadjátok szeretettel egy kedves, szimpatikus és intelligens leányzó gondolatait!

Kérlek, mutatkozz be azoknak, akik még nem ismernek. Kicsoda Lilyana?

Sziasztok! Garai Márta vagyok, a Merengő 1344-es rabja. :) Ezenkívül magyarszakos az ELTE-n, kommunikációt és szerkesztést tanulok mellette, de régebben rádióztam is. Szinte mindig mosolygom, furcsa vagyok (szokatlan dolgok érdekelnek, és néha elsőre érthetetlen logika mentén haladok, pedig csak több szintet ugrok egyszerre), és a legtöbb ember első találkozáskor valamiért azt érzi, hogy már találkozott velem. Általában ennek a háromnak szoktak hangot adni velem kapcsolatban. :)
Amit talán még érdemes tudni rólam, hogy hajlamos vagyok megfeledkezni lényeges dolgokról is, mint felhívni a legjobb barátnőmet, hogy megszületett a kisöcsém, de pölö folyton elfelejtem a kártyajátékok szabályait is. Ehhez képest ironikus, hogy elég jó szervezőként tartanak számon.

Mi leszel, ha nagy leszel?  

Talán tanár, talán rádiós, talán szerkesztő-korrektor. Mindenesetre annyi biztos, hogy merengős admin, amíg csak lehet.

Állításod szerint üldöz téged az Elisabeth név. Hogy kell ezt pontosan érteni? Zavar ez téged?

Ezt valamikor három vagy négy éve mondtam, és azóta annyira már nem igaz, de lehet, hogy mostanában csak nem erre figyelek. :D Nem zavart, inkább csak furcsa volt. Úgy értettem, hogy folyamatosan olyan szituációkba kerültem, ahol egy valakivel vagy valamivel való azonosuláskor felbukkant a név vagy a névvariánsai. Aktuális kedvenc vers, gugli: szerző Elisabeth; aktuális szerepjátékos becenév, Lizana: az Elisabeth egyik becézett formájának továbbképzése; egyéb véletlenszerűen választott nick: jelentése más nyelven ugyanaz, mint az Elisabethé; kedvenc énekes interjújában a még csak tervezett lányának neve: Elisabeth – ilyesmik.

Hogyan és mikor szippantott magába Harry Potter világa?

Harmadikos voltam általánosban, és irodalom órán a tanárnő megkérdezte, hogy ki hallott már róla, majd felíratta a táblára Harry nevét (németes osztály voltunk). Én akkor még nem ismertem, így amikor nem sokkal később a napköziben az egyik osztálytársnőm a nemrég megjelent harmadik kötetet olvasta, elkértem tőle a nála lévő második kötetet. Ezzel kezdtem. Azóta is jellemző, hogy sorozatot második kötettel nyitok, és csak utána olvasom az elsőt – a barátnőim szoktak is élcelődni ezen.

Hogyan viszonyulsz a belőlük készült filmekhez?

A második részt, illetve a 7/1-et szeretem. A többire alig emlékszem, nem szerettem ezt a Siriust, Remus kifejezetten kiábrándító (utólag még haragszom is a rendezőre a rendezői utasításért), de mondjuk Luna, Lockhart, Umbridge, és a fontosabb mellékszereplők alakításait feltétlen elismerem. :)

Milyen rendezői utasításra gondolsz?

David Thewlish azt nyilatkozta, hogy mikor megkapta Lupin szerepét, még nem olvasta a könyvet, ezért Alfonso Cuaron azt mondta, játssza el úgy, mint egy buzi drogost („gay junkie”). Bocs a kifejezésért, de a meleg drogfüggő nem azt az árnyalatot takarná, mint amit mondott. Szóval ezért haragszom.

Azt hiszem, én most inkább bölcsen hallgatok.

Egyesek úgy tartják, a lányok a rosszfiúkra buknak. Ez abból adódóan jutott eszembe, hogy Tom Denemet szívdöglesztőnek tartod. Kedveled is a karaktert?

Most mondanám, hogy én nem bukom a rosszfiúkra, de a szőke herceg, akivel együtt élek, kemény rockot hallgat, csak feketében jár, és többféle fegyvere is van… XD De ő nem az a gennyláda típus, ha érted. Hanem a zongorázós típus. Igazából, ha úgy veszem, még bájitalokat is főz. Szóval én nagyon nem bukom a rosszfiúkra. Mert a valóságban mocskosul irritálóak, és én utálom a hazugságokat, meg ha elnyomnak bárkit is.

De Denem egy érdekes figura. A valóságban minden bizonnyal ő is irritálna, Voldemortként pláne. Az alakjában szerintem az az érdekes, aki lehetett volna, aki a mélyben rejtőzik, az a potenciális lehetőség, ami a fanfictionírást is azzá teszi, ami. Az az út is érdekes, amit megtett addig, hogy Voldemorttá vált, és a mindennapjai, az őrületes magánya, hogy mi járhat a fejében, amikor Bella hízelkedik, milyen emlékek jutnak eszébe a muglikra gondolva, mi járt akkor a fejében, amikor a lelkéből darabokat szakított ki. Mindig is érdekelt, és ezért óhatatlanul is kedvelem. A színész, Christian Coulson meg teljesen lenyűgöz. * elmorzsol egy rajongói könnycseppet *

Ki(k) a kedvenc karaktere(i)d?

Erre nem nagyon tudok válaszolni. Szeretem a határvonalakon álló karaktereket, de azok a kedvenceim, akiknek már bújtam a bőrébe, és ők főleg azért a kedvenceim, mert már bújtam a bőrükbe: jelenleg Piton és Lucius, illetve James Potter és Sirius egy-egy még publikálatlan verziója. De Harryt is kedvelem, Lunát, Fredéket, Ginnyt, Hermionét, Lockhartot… túl sokakat.

Inkább olyan van, akit nem kedvelek: Umbridge, Caramel. Egy erős és egy gyenge jellem, mindketten a politika vonaláról.

Hogyan és mikor találtál rá a Merengőre? Van más oldal is, ahol publikálsz?

Mikor az ötödik részt vártuk, feltévedtem a Dark Artsra a zanzás verzióért. Egy ott olvasott művet kezdtem el később keresni, legalábbis így emlékszem, és így találtam rá a Merire. Ami nem sokkal később megszűnt, és hiába kerestem jó ideig. Régen az akkori IM-neten kezdtem, aztán egy nagyobb szünet után onnan kerültem a Merire. Voltak/vannak párhuzamos kísérleteim kisebb és nagyobb írói oldalakkal is, de sohasem sokáig, szeretem a Merengőt, itt érzem a legjobban magam, akármilyen problémákkal is járjon ez néha. Most a Merin kívül maximum a Töviskapura tennék fel új írást, ha odaillő lenne a téma, de jelenleg a fióknak írok, kisregényeken dolgozom, és amíg ki nem teszem az utolsó pontot, maximum random novellák, egypercesek kerülnek fel. Most újságba is csak cikkeket írok.

Főként Privet Drive kategóriában alkotsz. A HP fandomhoz kapcsolódóan három írásod van, ezek közül szeretnék én kiemelni egyet, mégpedig a Sarlónyi árulás slashedet, mely Lucius M./id. James P. párosítású történet. Ha jól tudom, születésnapi ajándékként készült. Mesélnél erről egy picit bővebben?  

Még a gimnáziumban egyszer három barátnőmmel összeírtunk egy listát az abszolút sablonmentes párosokkal, sokat nevettünk és ötleteltünk rajta. Engem elgondolkodtatott némelyik megvalósíthatósága, egyiküket, Norikót meg szórakoztatta a Nagini/Mrs. Norris páros gondolata, így megállapodtunk először csak viccből, hogy ő megrajzolja, én meg majd megírom mondjuk a Lucius/James nyaminyamit. És a szülinapomra megrajzolta-írta! X’D Megpróbálom rávenni, hogy tegye fel deviantartra vagy valahová, hogy ti is megnézhessétek, mert a fejhangon sikító Voldemort felejthetetlen élmény… és a végén zárszóként odaírta, hogy cserébe akkor ugye jön a Lucius/James? Szóval így indult. Ezután évek teltek el. Mert egyrészt, még nem tudtam slasht írni, erre meg kellett érni, másrészt két ötlet viaskodott bennem, tudtam, hogy Norikó egy love-szex-peace habos sztorinak örült volna a legjobban, de engem meg jobban vonzott egy nagyon sötét, nagyon darkos vonal, ahol egymással is szembekerültek volna a háborúban. Harmadrészt: volt más, ami jobban vonzott. Aztán a még mindig befejezetlen, ezért fiókban ülő Lily/Piton történetemben Lucius fejébe kellett másznom, és annyira magával ragadott, hogy elkezdtem újra ezen a pároson gondolkodni, és akkor egyszer csak bekattant végre. Így az abszolút nagykorúsodására, a 21. szülinapjára Norikó is megkapta az ajándékát.

Privet Drive kategóriában leginkább verseket és novellákat írsz. Melyik műfajt érzed közelebb magadhoz, és miért?

Nem vagyok egy költőalkat. Alapvetően prózás novellista vagyok, aki nagyon erősen húz a líra felé. A Ray Bradbury tiszteletére kiadott novelláskötet elején írt az akkor még élő Bradbury íróapákról-íróanyákról és gyermekeikről, és azon túl, hogy jól kibőgtem magam rajta, mert mikor a kötet megjelent és elém került, ő már halott volt (ezen mai napig képes vagyok elsírni magam), rájöttem, hogy ha van íróapám, akkor az ő, Bradbury, az íróanyám pedig L. M. Montgomery. Persze, mások is azok, de ők inspirálnak is, mindketten a líra határán táncolnak, mindketten az emberekkel és az emberi természettel foglalkoznak a maguk módján, és boldog vagyok, hogy tőlük tanulhatok. Akár író lesz belőlem, akár zugfirkász.

Mikor kezdtél el versekkel foglalkozni? Mi inspirál közben?

Mindig szerettem a verseket, de úgy voltam vele, hogy nekem nem megy, minek erőltessem, aztán 2006 táján szerepjátékoztunk, és a karakterem szerelme meghalt, amit nagyon mélyen átéltem, így neki szólt az első, egy amolyan szerelmes búcsúvers. Azóta persze kicsit művelődtem is versformák terén, kísérletezem, az Arannyal szőtt borostyánfüst és a Mozgó csontjaim gyűjteményekben szinte mind ilyen téma- vagy formakísérlet, de az inspiráció általában egy nagyon erős érzés, hangulat, látvány vagy zene, vagy épp annak a hiánya.

Megvallom, számomra verset írni nehezebb, mint prózát. Mindössze egyszer próbálkoztam vele még tizenévesen, de inkább maradtam utóbbinál. Te hogy vagy ezzel?

Hangulatfüggő. :) Volt két-három évem, amikor egyetlen prózát sem tudtam írni, mert mindenem rímelt vagy olyan tördeléssel/sűrítéssel jelent meg a fejemben. Most meg csak próza jön, időnként lírával átszőve, de semmi vers. Mindkettő nehéz, ha az ember komolyan veszi.

Talán nem túlzok, ha azt állítom, a Csipkebokorvessző c. versgyűjteményed a legismertebb munkád, mely egy konkrét személyhez szól. Kihez?

Ő ugyanaz a szőke herceg, akit már említettem, a fegyveres-zongorázós rosszfiú, akivel együtt élek. :)

„Mióta veled vagyok, Édes,

Folyton csak rímelek”.

Így szól a gyűjtemény Ihlető őrangyalom c. versének első két sora. Ez azt jelenti, hogy a személy, akihez a versek szólnak, a múzsád is?

Te jó ég… Köszönöm, Istenem, hogy már nem így írok! X’D Igen, a szerelmes verseimnek ő a múzsája, azóta is. De az egyéb versekhez és művekhez nincs állandó ihlető segítőm, ha csak Calebet (egy elképzelt kerub) nem veszem annak, aki egy szemét lusta dög, és remélem, olvassa!

Az adatlapodon böngészve rögtön megakadt a szemem a 2001.09.11. című történeteden, melyben az ezen a napon történt terrortámadást szeretnéd bemutatni. Ez alapos kutatómunkát igényel, és véleményem szerint eléggé kényes téma. Miért döntöttél amellett, hogy megírod? Eddig egy fejezetet olvashatunk belőle. Mikorra várható a folytatás?

Egyik délután az újságban olvastam egy visszaemlékező összefoglalót róla, és akkor jutott eszembe. Határozottan érdekeltek az ellentmondások, ki akartam tölteni a hézagokat, és egy elképzelt, de teljes variánsát megalkotni annak a napnak. Mikor kisebb voltam, érdekelt az oknyomozó újságírás, igazából még most is, de aztán rájöttem, hogy az én memóriámmal és hozzáállásommal öngyilkosság lenne. 2008 óta nincs új fejezet, és egyelőre nem is várható. Itthon nagyon nehéz hiteles információkhoz hozzájutni ezzel kapcsolatban, de egyébként a sok szálból a második fejezeté egy nagymamáról és az unokájáról szólt volna. Viszont sikeresen eltüntettem a jegyzeteimet meg a félkész párbeszédeket (ez az én formám), és a következő egy-két évben nem várható, hogy kedvet kapok az újraíráshoz.

Ezen kívül még egy novelládat szeretném kiemelni, méghozzá a 2012-es Kívánság Üst-játékra írt történetedet, melyet AgiVegának írtál. A történet egészen a honfoglalás koráig nyúlik vissza. Nehéz volt megvalósítani a kívánságot vagy épp ellenkezőleg?

Imádtam a Csicseket írni, imádom azt a kort! Azért választottam pont ezt a kívánságát AgiVegának, mert olyan volt, amilyen szikrára mindig is vártam. Régóta készültem, hogy írok valami ősmagyarosat, minden anyag kéznél volt már, de hiányzott egy utolsó lökés, ami beindítja a gépezetet. És megtörtént. Egészen szabad kezet kaptam minden téren, úgyhogy a legnehezebb a szüleim meggyőzése volt, hogy a nyaralás alatt is hagyjanak békén írni hajnalig, meg a saját írói rutinom kialakítása, hogy mikor egyek, mennyit egyek, asztalnál vagy ágyon üljek, ilyesmik. Ősz óta készül amúgy a folytatása, munkacímén egyelőre Árpád, ami a csata utáni eseményeket és a gyerekkori előzményeket meséli el párhuzamosan, ez egyike annak az öt hosszabb történetnek, amin most folyamatosan dolgozom.

A Kívánság Üstöt tulajdonképpen tekinthetjük egyfajta kihívásnak, hiszen egy megadott kívánságot kell az íróknak teljesíteni megadott időpontra. Ez számodra mennyire nehéz? Korlátoz az idő, vagy pont hogy ösztönzőleg hat?   

A határidők és én – nagy és ősi ellenségek vagyunk.

De pont ezért ösztönzőleg hatnak rám. Minden nap azért nem csinálnám, nem is járok kihívásokra, pedig néha nem ártana. Túl perfekcionista vagyok az írásban, és hülyét kapok, ha valami még nem tökéletes, és tudom, hogy lehetne jobb, de le kell adni, mert jön a határidő…

Ezt teljesen megértem, én magam is így vagyok vele.

A következő néhány kérdésem a Kritika Klubhoz kapcsolóan tenném fel.

A Klub vezetői G Lamaro és Kyraper, ugyanakkor az ide kapcsolódó témák szerzője a fórumon egy kivételével te vagy. Ez azt jelenti, hogy te is hozzájárultál a Kritika Klub létrejöttéhez?

Annak, hogy ki a topicok szerzője, nincs köze ahhoz, hogy ki járul hozzá a KK létrejöttéhez. Ezt bármelyik admin megteheti, és akár át is írhatnám Lamaro, Kyra, vagy a te nevedre az alapító hsz-t. :)

Annyiban járultam hozzá a kezdetekhez, hogy feltétlen támogatásomról biztosítottam Gyokát és Kyrát, és szorgalmaztam, hogy ők legyenek a vezetők, mert ők már bizonyították józan gondolkodásukat és kompromisszumkészségüket korábbi problémás helyzetekben, vitákban. Az alapító szabályzat összeállításánál is ott figyeltem, és megtettem észrevételeimet, de nemcsak én, hanem az egész akkori admincsapat, emlékeim szerint Luna Aurorával az élen. Az érdemi munka még így is a Gyokáé és a Kyráé, azóta is. Én csak annyit tehetek, hogy kiállok mellettük, ha igazuk van, a szemükbe mondom, ha valamit nem tartok jónak, és ha kikérik a véleményemet valamiről, akkor megmondom. De ezt lényegében bárki megteheti, csak valamiért sokan félnek kulturáltan kritikus véleményt nyilvánítani.

A Klub alapelve a tartalmas és kulturált formában megfogalmazott véleménykifejtés. Előfordult már, hogy negatív vélemény érte a Klubot vagy annak valamelyik tagját? Hogyan kezelitek az ilyen helyzeteket?

Igen, előfordult, és azt hiszem, sikerült is kezelni, mert ha szükséges, mindannyian tudunk bocsánatot is kérni, de erről talán jobb lenne Kyrapert és Lamarót faggatni, nem én vagyok a KK vezetősége, még csak nem is látom az összes hozzájuk befutó levelet és véleményt. :)

A következőkben a személyes véleményedre vagyok kíváncsi. Milyen a jó kritika? Mivel tudja a véleményíró legjobban segíteni az írót?

A jó kritika, szerintem?

Először is ne legyen kioktató és lekezelő. A kritikaíró ne csak arról írjon, hogy hű, én is írtam már ilyet, ha írt már hasonlót. Mindig tartsa fenn a lehetőségét, hogy tévedhet, ő is, a szerző is. Ne legyen sznob. A jó kritika a műről szól. Nem a kritikaíróról (max. a mű által benne életre hívott érzésekről), nem a szerzőről (kinek a tesója vagy, h kiemelt lettél?), nem a helyesírásról (néha ez is fontos persze, de nem ez kell legyen a központi téma), hanem a műről.

Gondolkodj és beszélj – a cselekményről, a benned ébredt érzésekről, arról, hogy úgy érzed, van előzménye a témájának a nagy klasszikusok közt, részletezd, hogy hitelesek-e a karakterek, nem túl nyálas-e a szerelmi jelenet, nem felesleges-e a szexjelenet, és ha igen/nem, akkor miért?, meséld el, hogy milyen szép a lefestett táj a tengerrel meg a döglött rókával, és persze mutass rá, hol van logikai hiba (döglött róka???), hol hallasz olyan párbeszédet, amit a szerző ráerőszakolt szerinted a karakterre. Ilyesmik. A jó kritika olyan, ami segíteni próbálja a szerzőt, hogy ő maga is jobban megértse a művét és működését. Mert sokszor a szerzőknek fogalmuk sincs róla, miért is éreznek nagyszerűnek egy részt. Csak azt érzik, hogy jó. Néha még azt sem tudják, miről is szól valójában a művük. És ezt lehet akár egyetlen mondatban is kifejteni nekik, de három oldalas esszében is. A lényeg, hogy TE mennyi időt és energiát szánsz rá, hogy elgondolkodj rajta. Ha ennek a sok mindennek legalább egyetlen érdemi pontja benne van és nem sértetted közben vérig a szerzőt, akkor már szuperhasznos a kritikaíró. Egy „aranyos volt” is jó kritika, ha az ember megindokolja, miért. Szerintem. :)

Köszönöm szépen a véleményed, reméljük, sokakat gondolkodásra késztet.

Úgy veszem ki a szavaidból, hogy a Merengőre mint második otthonra gondolsz. Ezt alátámasztja az is, hogy a Merengő Találkozók és Táborok szervezésével is foglalkozol. Mikor volt az első találkozó illetve tábor? Mennyire nehéz megszervezni őket?

Az első találkozó 2006-ban volt, az első tábor szintén. Az első általam szervezett találkozó 2009-ben, az első ilyen tábor 2010-ben. Mivel imádok szervezni, és mindig jó szervezőcsapat is jön össze, így nem olyan nehéz. A táborok kissé macerásabbak, mert nagyobb a pénzügyi kockázat és több a részlet, de lényegében nem bonyolult. Szerencsés vagyok, amiért megbízható emberekkel dolgozhatok együtt.

Ezek a közösségi programok lehetőséget biztosítanak arra, hogy az írók, olvasók közelebb kerüljenek egymáshoz, új barátságok szövődjenek. Van olyan szerző, akivel nagyon szerettél volna találkozni, és a találkozónak és/vagy a tábornak köszönhetően sikerült?

Az első találkozómon Laurenar is ott volt, vele nagyon szerettem volna találkozni, és pont egy csapatba kerültünk. Nem hiszem, hogy különösebben emlékszik rám, mert kis szende elsőtalis voltam, de én emlékszem rá, és ez a fontos. :)

A Találkozót és a Tábort Chrisszel együtt szervezitek. Milyen régóta ismeritek egymást? Hogyan kezdődött ez a barátság?

Kicsi Chrisszel 2003-ban, a gimnázium előtti verébtáborban ismerkedtünk meg, egy szobába kerültünk, ahol kalandos éjszakáink voltak (nem félreérteni XD), aztán fantasztikus hat évet töltöttük együtt négyesben a barátnőimmel (kéretik ezt sem félreérteni XD). Voltunk könyvtárhasználati versenyeken, Cimbora és Álomfogó klubban, egy ideig Jonatán Könyvmolyképzőben is, kortárssegítők lettünk, szerepjátékoztunk, íjászkodtunk, táncoltunk… egy csomó mindent csináltunk. A HP-rajongás alap volt nála is, így aztán elhívtam a 2010-es Merengő Táborba, és utána ő is a Merin ragadt. Hát, valahogy így.  

Van olyan szerző, akivel még nem sikerült személyesen találkoznod, de nagyon szeretnél?

Nem igazán, mert nem vagyok az a nagy rajongó alkat, de persze, mert így szinte minden szerző érdekel. :)

Nemrég az a megtiszteltetés érte a Merengő négy ismertebb szerzőjét, nevezetesen Ashát, Eddyt, Tigit és téged, hogy interjút készített veletek a Bródy Média egyik riportere. Mesélnél erről egy kicsit bővebben?

Nem igazán van mit mesélni erről. :) Shusho volt olyan kedves, és meghívott minket. Adott volt a lehetőség, hogy a Meriről meséljünk és a fanfictionökről, hívhattunk kedvünk szerint néhány szerzőt, így úgy gondoltuk, viszünk HP-olvasót és PD-írót is, versírókat és prózásokat, régi motorost és szinte újoncot, admint és nem admint, kritikaírót és ritkán véleményezőt, reméljük, reméltük, hogy sikerül némi metszetet nyújtanunk. A felvételeket megnézhetitek a youtube-on, a tragikus hajamtól pedig tekintsetek el, kérlek…

Végezetül még egy témára szeretnék rátérni, méghozzá az Aranymosás Irodalmi Pályázatra, melyet, ha jól tudom, te magad is nyomon követtél/követsz. Neked, mint olvasónak, mik a meglátásaid, észrevételeid? Volt olyan pályamű, amelyik kimondottan tetszett, vagy olyan szerző, akit ígéretesnek találtál?

Minden évben egyre több ismerősöm indul rajta, sokuknak drukkolok/tam is. Egy jó regény kiadásra kerülése meg mindig öröm. Ennek ellenére nem követem nyomon szorosan a Mosást, még ha talán úgy is látszik, egyszerűen azért, mert nincs időm. Évek óta mondogatom, hogy időnyerőt akarok, vagy minimum olyan asztráltesteket, mint Willnek a W.I.T.C.H.-ben.

Szeretnél egyszer indulni rajta?

Talán. Ehhez előbb be kellene fejeznem egy regényt, nem? ;)

Olvasói kérdések

Én Lilyanától kérdezném, hogy olvasná-e a Roxfort történetét. Illetve tartana-e házimanót, ha boszorkány lenne?

Szinte biztos, hogy olvasnám. :D Legkésőbb a Titkok Kamrájának kinyitása idején. Sőt, valószínűleg ebből lenne egy saját példányom is, mint Hermionénak. Fura dolgok érdekelnek, és ez pont az a kategória, amire rá tudnék kattanni.

A házimanó már nehezebb kérdés… Mivel már attól is rosszul érzem magam, ha letérdelnek előttem poénból, egy alázatos manóval valószínűleg ki lehetne kergetni a világból. De ha ez egy kicsikét is önérzetesebb egyed, akkor már lehetne róla szó, mert nagyon jól jönne a segítsége. Annyi biztos, hogy ha elszegődne hozzám, amolyan családtagként lenne kezelve: megbecsülnénk, tisztelnénk, ápolnánk, ha beteg, és nagyon szeretnénk.

Mennyire hiszel a csodákban?

Őszintén? Semennyire. Szkeptikusan és praktikusan gondolkodom, nem is tudom, ha egy igazi nagy csoda érne, el tudnám-e ismerni és befogadni kételyek nélkül. Valószínűleg inkább ez lenne maga a csoda. De ettől még nem zárom ki a létezésüket, lehet, hogy csak nekem nincs szükségem rá, hogy megtapasztaljam, ezért nem is kopogtat az ablakomon… Abban viszont hiszek, hogy minden okkal történik. És ezt racionális és irracionális nézőpontból is értelmezhetjük.

Gondoltad már úgy, hogy feladod az adminságot a Merengőn? Volt már mélypontod ezzel kapcsolatban? Vagy még mindig él a lelkesedés, úgy mint az elején?

Na, ez egy kicsit ironikus kérdés… Ha nem is látszott, pont az első két év számomra úgy egészében véve egy nagy és gigantikus küzdelem volt. De rájöttem, ha van valamiben irracionális és töretlen hitem, akkor az a Merengő. Amikor ott tartottam, hogy ezt nem bírom tovább, fel kéne adni, mindig eszembe jutott, hogy mit adnék fel. Hogy én mit kaptam a Meritől, és hogy én mit tudnék még adni a Merinek, ha maradok. Hogy a Merengő mit tudna adni még másoknak. És az is eszembe jutott, hogy ha mi, én, adminok feladjuk (az akkor mindenkinek egy nagyon nehéz időszak volt), akkor mégis mit várjunk másoktól, akiknek a Meri kevésbé fontos?

Mi mindannyian hiszünk a Merengőben. Ki ezért, ki azért, de a lényeg, hogy vállaltunk valamit: hogy működtetjük a Merit a felhasználókért. Az adminság nem arról szól, hogy beleülsz a jóba, és akkor kiskirálykodsz meg igazságot osztasz. A jót meg is kell őrizni, ha nincs, akkor ki kell építeni, szabályokat kell felállítani, le kell törni azt a több felől táplált képzetet, hogy jobb ember/író vagy, mint mások, csak mert admin a titulusod, és mindig meg kell hallgatnod másokat. Szóval, azt hiszem, a lelkesedés töretlen, ha némiképp beleszoktam is, de már nem kell akkora csatákat vívni, és ez kiegyensúlyozza egymást.

Mi az a tulajdonságod/szokásod, amivel a környezeted idegeire mész, de képtelen vagy leszokni róla?

Most megkérdeztem a mellettem gépező páromat, és azt a választ kaptam, hogy én úgy egészben. XD Fantasztikusan lusta vagyok, és fantasztikusan gyorsan vagyok képes rumlit csinálni. A reggeli beágyazás az abszolút halálom.

Kedvenc magyar városod, ahol élnél vagy ahová örömmel mentél nyaralni?

Alapvetően mindenütt jól érzem magam, és boldog tudok lenni, ha van hozzá jó társaság, és elérhető közelségben szellemi élet. Ez nyaraláskor fokozottan igaz. Most épp Oroszlányban lakom (de laktam már Nyíregyházán, Pesten, és ingáztam Tatabányára, meg Bajára is hétvégente), jó itt, tiszta a levegő, vadregényes a táj, értékelem a két utcán belüli három zöldségesboltot, a kis távolságokat, a szomszédaimat. Még akkor is, ha másfél órát utazok majdnem naponta Pestre, és nincs mindig a boltban natúr puffasztott rizs. :D

Sorold fel azt a három könyvet, amit elvinnél magaddal egy lakatlan szigetre!

Bradbury: Marsbéli krónikák (de talán bármelyik másik novellagyűjteménye is megtenné)

Biblia (a nagyimtól kapott, Károli-féle)

És valamilyen jó vaskos dalgyűjtemény vagy ének-zene tankönyv.

Köszönöm a kérdéseket! :)

Én köszönöm, hogy vállalkoztál az interjúra. További sok sikert kívánok!

Cartwright