Mariann interjú

Anya, könyvmoly, HP fanfic író, a Merengő Fanfiction Kritika Klubjának tagja, aki büszkén vállalja drarry iránti rajongását, és ha elolvassátok a vele készült interjúmat, megtudhatjátok, miért. Fogadjátok szeretettel Mariannt!

A kérdés, amire általában senki sem szeret válaszolni: kérlek, elöljáróban mondj pár szót magadról. Kicsoda Mariann?

Nálam a kedvenc kérdés az életkort firtató, szóval erre szívesen válaszolok. Az alap bemutatkozásom mindenhol: Anya. Webshop admin. Könyvmoly. HP fanfic író. Merengő Kritika Klub tag. Acedia :) A tumblren úgy írtam, hogy háromgyerekes különc anyuka vagyok, aki számos dologért rajong, például Harry Potterért, a Roxette-ért és Darren Shan vámpír regényeiért. (Mostanában meg Thranduilért és Cassandra Clare könyveiért is) Hogy kissé kibővítsem ezt a leírást, elárulom, hogy tanító néni az alapvégzettségem, angol szakon tanultam, de már egy évtizede a második szakmámból, az ékszerbecsüsiből élek meg. Jelenleg a három csemete tölti ki a mindennapjaimat, egy webshop vezetése csak ráadás. Nem tévézek, viszont súlyos könyvmoly vagyok. Sokan tudnak a bagoly mániámról is, ha aktív a fészbúkom, havonta kapok rá baglyos témájú képet.

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Harry Potter kötetekkel?

Volt egy magántanítványom, aki olvasta a könyveket, és ha jól rémlik, akkor az ötödik kötetig én is kölcsönkértem tőle. Aztán volt jó pár év kihagyás, mígnem 2008-ban megszállott lettem. Ekkor csatlakoztam előbb a Lumos nevű oldalhoz, gyűjtöttem be az összes könyvet brit angol kiadással, és valamikor nyár végén merő unalomból nekikezdtem ficeket olvasni a Továbbvilágon. Rákövetkező években találtam rá a Merengőre, Töviskapura, IEPP-re, Heliopathra, Fanfiction.netre.

Melyik a kedvenced, és miért pont az?

Könyvből, igaz? Perverzül hangzik, de a hetes és az ötös. Valószínűleg a hetes azért, mert azt olvastam legelőször angolul, tíz óra alatt felfaltam. Viszont az epilógust csak kétszer olvastam, szerintem azon nagyon látszik, hogy mennyire lihegtek Jo nyakán, szóval a ficekben csak odáig vagyok könyvhű, aztán AU. :) Az ötös meg azért, mert az a legrealisztikusabb regény. Amíg lesznek karrieristák, addig lesz Dolores Umbridge a földön, és mindig naprakész lesz ez a könyv. De természetesen a hatos könyvet is nagyon imádom, melyik drarrysta nem?

Mit gondolsz a belőlük készült filmekről?

Vannak jól sikerült filmek, és vannak nagyon hiányosak. Rajongói szemmel idegesítőek, talán ha volna egy mini sorozat belőlük, regényenként egy-egy évad, akkor tudnák mindenki óhaját, sóhaját kielégíteni. Bár a legnagyobb valószínűséggel akkor sem. :) Tudomásul kell venni, hogy a pénz és az amerikai piac irányította a készítőket, egy átlagos amcsi néző igényeinek próbáltak megfelelni.

Érdekes gondolatmenet, megvallom, nekem így még sosem jutott eszembe.  

Volt egy olvasói kérdés, ami különösen megtetszett, így hát érdeklődve fordulok most hozzád vele: melyik az a filmjelenet, ami véleményed szerint OOC, AU lett?

Hehehe, szerintem ezt pont én kérdeztem. Nos, haladjunk talán filmenként. Nekem az első kettő tetszett, különösen Kenneth Brannagh mint Lockhart, üdítő színfolt volt. De persze én is hiányoltam a Bálint napi jelenetet, megnéztem volna Piton arcát.

Személy szerint én komolyan szeretem a harmadik filmet, az általános rajongói nemtetszés ellenére is. Bár a vége, Piton hisztije hiányzik, de a négy felnőtt színész közti szellemszállásos jelenetek nagyon jól sikerültek. Csikócsőr is tetszik, Hermione hajával meg nem kell foglalkozni.

A negyedik kötetet sose értettem igazán, túl hosszú ahhoz képest, hogy Voldemort testet öltése, meg a főbenjáró átkok bemutatása a könyv lényege. Persze szegény Draco görénysége meglehetősen vicces jelenet, de Dumbledore ordibálós jelenete, „Te tetted be a neved a serlegbe?”, szinte fáj az ember rajongó lányának.
Az ötödik filmtől fordulnak elő olyan mozzanatok, amitől általában égnek szokott állni a hajam. Sirius halálát jól csinálták meg, Umbridge zseniális, és szerintem jót tett a minisztériumi csatajelenetek megrövidítése is, a könyvben túl hosszúak. Viszont ahogy ott a film végén Harry sétál a griffendélesekkel a vonat felé, és arról magyaráz, hogy mennyivel jobb nekik, mint Voldemortnak, mert itt vannak egymásnak, hát az kiveri a giccsmérőmet. Olyan nyálas, hálivúdi húzás, mindig várom, hogy feltűnik az égen egy szivárvány is. *szemforgat*

A hatodik film eleje, Harry csajozása nagyon röhejes, nem kissé karakter idegen. Számomra ebből a filmből derült ki, hogy sajnos nem szeretem eléggé a férjemet, mert tizenhárom év házasság után sincs bennem vágy, hogy megkössem a cipőfűzőjét. Pláne akkor nem, ha én már pongyolában vagyok. *kacsint*

Riporter megjegyzése: Ez utóbbi mondaton legalább tíz percig nevettem, Mariannak nagyon jó a humora.

Bella és Greyback támadását sose értettem, elvileg nem úgy volt, hogy Dumbledore és a Minisztérium együtt védték az Odút? Azon kívül, hogy baromi látványos, más értelme nem volt a dolognak, miért nem kapták el Harryt, és vitték a gazdájuk elé? És Remus, ha átváltozás előtt áll, miért nem érzi a másik vérfarkast? Hiányolom azt is, hogy Harry letérdeljen Draco mellé miután megsebzi, de ez már csak a slasher szívemnek fáj.

A hetes és nyolcas film monstre hülyeségekkel van tele, de itt van a top három kedvencem is. A mugli autópálya feletti seprűs repkedés szép megfelelője minden b-listás hálivúdi sablonfilm autós üldözéses jelenetének, viszont engem mindig röhögő görcsbe taszít. Én nem tudnék táncikálni a legjobb barátommal, ha életem szerelme lelépne, maximum szívesen kisírnám magam a vállán, vagy meginnék egy erős teát, amit nekem készített. Voldi és Harry közti végső csatajelenet fele a Csillagok háborújából ismerős, én komolyan vártam, hogy mikor fogja azt mondani: „Harry, én az apád vagyok!” Az igazat megvallva, hiába olyan jók a gringottsi, minisztériumi, kúriabeli jelenetek, ezt a két filmet csak fejenként kétszer láttam, és feleslegesen állnak a polcomon, nincs rá ingerem, hogy levegyem őket. Azt meg sosem fogom megérteni, ha már kettészedték, akkor miért vannak még mindig kivágott jelenetek? Nem fért volna bele?

Ez egy remek kérdés, ami bizonyára minden HP rajongót foglalkoztat.

Van olyan karakter, aki a te képzeletedben teljesen másként él? Ki lenne ő?

Na, most szeretni fog mindenki, de szerintem Alan Rickman hiba volt Pitonként. A női nézők egy része, meg vagyok róla teljesen győződve, hogy miatta imádja a bájitaltan professzort, és nem azért, mert oly szerethető egyén. A filmek végére sok is az évtizedes különbség, ami a könyvbéli és a filmbéli Piton között van, túl látványos és lehangoló az arcfelvarrás. Narcissa frizurája is jócskán extrém, feleslegesen prolis ez a kétszínűség.

Nem te vagy első, aki azon a véleményen van, hogy nem volt jó a színészválasztás, legutóbb Snapefan nyilatkozta nekem ugyanezt.

Persze, mert nagyjából egyidősek vagyunk :), sok kérdésben hasonló a véleményünk.

Három éve publikálsz. Mit jelent számodra az írás? Milyen indíttatásból kezdtél bele?        

Karácsony előtt beszéltük meg a moly fanfiction zónájában, hogy míg azt, hogy valaki olvas, könyvmoly, elfogadják az emberek, de az írás hobbi létét nem lehet elmagyarázni sehogy sem. Számomra az írás az önkifejezés egyik formája, mert szeretet ide, szeretet oda, nagyon nehéz évek óta huszonnégy órában anyának lenni. (És most ezt ténylegesen éjjel-nappal állandó elfoglaltságot jelent, mert a legkisebb gyerek tizenhét hónapos, még nem alussza át az éjszakát.) Ez az egyik olyan hely, ahol én megmaradhattam önmagam, saját személyiségemben, nem valaki valakijeként, hanem egyedül kell vállalnom minden tettemet. És persze menekülés a csúf valóság elől is, fejben játszódó szerepjáték.

Leginkább slash témában írsz, azon belül is főként drarryt. Miért pont ők?

Egyik kedvenc kérdésem, amivel legutóbb akaratlanul is sikerült fejtörést okoznom az alanyomnak: Szerinted miért olyan népszerű a Harry/Draco páros? Miért illik az ifjú Malfoy hozzá?

Ha nem baj, akkor ezt a két kérdést egyben válaszolnám meg, úgyis egybe tartozik. :) Szerintem, mire végzek a válasszal, már bánni fogod, hogy megkérdezted. *nagyon vigyorog*

Sok tumblres blogot követek, ott is volt az egyiknek kérdés, mert sokan szentségtörésnek tartják a különféle shipeket. Draco és Harry esetét én azért tartom vállalhatónak, mert elég sok apróságot egyenest a könyvből veszünk. Ugyebár nem én írtam le legelőször, hogy Harry Draco megszállottja, hanem Jo, tehát csak idézek! :)

Komolyra fordítva a szót, egyfelől az örök fekete-fehér ellentét (jelen esetben fekete-szőke), jófiú-rosszfiú párhuzam mindig érdekli az olvasókat. Draco az első Harryvel egykorú varázsló, aki előbb érdeklődést és rengeteg kérdést kelt Harryben, majd villámgyorsan, a második találkozásuktól kialakul köztük egy állandó civódás, érzelmi kapcsolat. Ha jobban belegondol mindenki, Harry Dracóval beszél, érintkezik, rá gondol a legtöbbször Hermione és Ron mellett. Ezek a konfliktusok pedig nem egyszer átmennek testiségbe, szóval nem nehéz beléjük képzelni az érzelmi vibrálást is. Egyszerűen szólva, a könyvek legtöbbjében a két fiú nem képes szó nélkül elmenni egymás mellett.
Draco esetében a Potter-mániája az első öt évben abban merül ki, hogy folyton próbál Harry közelébe lenni, és felkelteni magára a másik figyelmét. Nem tudom, hogy ki mennyire emlékszik rá, de Harry első éjszaka, amikor Roxfortba kerül, Pitonról és Dracóról álmodik; aztán amikor először repül, rögtön arra gondol, hogy Malfoy előtt fog lebőgni (a többi osztálytárs, Madame Hooch meg nem számít ugyebár). A kettes kötetben pedig, amikor nem kap üdvözlőlapot, arról fantáziál, hogy bár Draco feltűnne a szülinapján, ha már a barátai nem, mert nem biztos a varázsvilág létében. De a kettes kötet elején Dracóról is kiderül, hogy számtalanszor említette Harryt a szünidőben, Lucius panaszkodik, hogy megint Potter kviddicstudásáról mesél a fia. Harrynek a könyvben számtalan beceneve, ráaggatott neve van, amiből négyet Dracótól kapott, például a Szent Pottert.

Aztán persze eljön a szép hatos kötet, örök kedvencünk. Tudom, hogy Draco az első öt kötetben egy nyavalygó, elkényeztetett ficsúr, aki ráadásul fűt-fát kiszekál a világból, mert nem elég jó, nem aranyvérű. De a Félvér Hercegben kiderül, hogy minden előzmény ellenére nem vezető, hanem követő embertípus. És bizony az irányító apa figura nélkül meglehetősen elárvul. A Tárgyalásban leírtakat még mindig tartom, Voldemortnak nem lehetett volna nemet mondani. Nem is a saját élete, hanem Narcissa miatt nem, bár persze szédítően hangzott az új világ ígérete, az, hogy a vezető állandó kegyeltje lehet majd. A Nagyúr nagyon ügyes taktikus, ad és fegyelmez egyszerre, mézesmadzagon kínálja a biztos poklot. De a felnőttek játéka hiába csábító messziről, közelebbről általában kiderül, hogy kiábrándítóan kevés, lehangoló és nagyon nagy árat követel. Ebben a kötetben fordul a kocka, amíg eddig Draco próbálta magára vonni Harry figyelmét, most teljes erejével más érdekli, és ez a más ingerli Harryt az első találkozásuktól fogva. Szinte hihetetlen, ahogy minden idegszálával, második gondolatával csüng Dracón, ez tényleg megszállottság a javából. A kettőjük közti kapcsolat, annyira véges, annyira se veled-se nélküled, akár még az is szépen belefér, hogy átírják a varázsló történelmet. A közös pálcahasználat, és most megint nem az én szavaim jönnek, hogy Draco pálcája ismerősnek tűnik Harrynek, hogy ugyanolyan hatásfokkal tudja használni, mint Hermionéjét, egyedülálló a pálcák történetében.

Végezetül még pár szó a canon ellen. Szerintem a HP könyvek azért olyan imádnivalóak, mert rendkívül sokoldalúak, és rengeteg komoly témával foglalkoznak. Például a gyerekbántalmazás, elhanyagolás különféle formáival, a csoportnyomással, a szinte nácizmusig elvezető fajmániával, az agresszió, gyász különféle formáival, és persze a karriervágy, hatalomvágy végletekig lélek eltorzító hatásaival. Ehhez képest a Ginny-Harry szál kevés, túl mesés befejezés. Adva van egy kislány, akinek minden vágya a hős figyelme, róla ábrándozik, és lám-lám, a türelem férjet teremt? Nem kissé hálivúdi, disneys megoldás Jo részéről és csöppet sem életszagú. Az ő kettőjük kapcsolata túl szép, túl elnagyolt a valósághű Hermione-Ron viszonyhoz képest, mert az igazán reális. Azon kívül, hogy szerintem a távkapcsolatok nem működőképesek, mert a felek külön-külön élik életüket, és nem tudják megosztani egymással a velük történteket, az összes élményüket; a konfliktusok, hogy „én ezt gondolom, te pedig azt, oldjuk meg együtt, mindketten engedjünk a harmónia kedvéért” kell, hogy képezzék egy jól működő szerelem, házasság alapját. Az nem működik, hogy kedves, drága Ginnykét mint valami trófeát betesznek a vitrinbe, és aztán, ha a hős kész a küldetéssel, akkor leveszik és belenyomják a kezébe. Hát milyen képet sugall ez a nőkről?!
Ráadásul Ginny nem hősnő a szememben, mert nem vett részt a háborúban. Sőt, ha kivágnánk a hatos és hetes könyvekből az őt érintő mondatokat, gondolatokat, akkor mi változna vajon? Megsúgom: SEMMI. Ugyanúgy meghalna Dumbledore, ugyanúgy lennének horcruxok, ugyanaz lenne a trió küldetése. Ginny nem tesz hozzá semmit Harry győzelméhez, ahhoz, hogy Harry, mint Harry Potter, a Világmegmentő kiteljesüljön, emberileg a lehető legmagasabb szintre fejlődjön. Tetszik vagy sem, Voldemort legyőzéséhez Harry társai, és minden titkának tudói, Hermione és Ron kell, a legfőbb segítői pedig Dumbledore, Dobby és Piton. De Narcissa esküje és Draco pálcája, meg a kúriabeli hezitálása nélkül sem ért volna véget a háború. Mert Draco tudta, persze hogy tudta, hogy Harry állt előtte, öt évig verekedtek egymással, ismeri Harry testalkatát; repültek egymás mellett pár centire, és persze nagyon jól tudta azt is, hogy Hermione bármire képes, hogy megvédje a hőst. Ott áll előtte élete megkeserítője, akit gyűlöl, akit állítólag utál, akit legszívesebben megölne, kezében a sorsa, kérleli a családja, de anyja, apja, saját élete ellenében is Harryt választja?
Szerintem Ginny semmivel sem több szerelem, mint Cho, mert nem tudom elképzelni, hogy Harry mindent titkot elmesélne neki Dumbledore-ról vagy Pitonról vagy akár a szüleiről. Vannak olyan múltbéli tények, amit még a barátai sem tudnak, csak az olvasók. Mert milyen jól is hangzik: „Képzeld drágám! Piton azért utálta annyira Siriust, mert rávette, hogy másszon be a Szellemszállásra, amikor Remus éppen átalakult. Csak az apám tudta kimenteni a vérfarkas karmaiból, és aztán szépen eltussolták a gyilkossági kísérletet.” vagy a másik szépség: „Képzeld, Ginny, Dumbledore annyira odavolt Grindelwald elveiért, hogy együtt akarták leigázni a muglik világát, és tervezés közben még a saját árva testvéreiről is megfeledkezett.” Tényleg valószínű, hogy ezeket elmondja? Mert az ember már csak úgy szokott lenni, hogy amint hall egy számára fontos családtagról, barátról valamilyen titkot, akkor szalad is kifecsegi őt a párjának? Vagy inkább igyekszik védelmezni a másik titkát, és jó hírét, ugyebár. Kíváncsi lennék rá, hogy mennyire működőképes az a házasság, ahol a férj a régi barátaihoz szalad, ha titka, gondja van, és a leendő feleség azzal szembesül, hogy párja heteken át élt egy másik nővel összezárva. Sőt, az egyik legszimbolikusabb jelenetet, a szülei nyughelyét is vele látogatta meg először. A csata végén is Ront és Miót viszi fel az igazgatói szobába, mondván – és itt megint idézek a könyvből! - ők voltak a harcostársai, joguk van mindent tudni. Nem Ginnynek…
Sajnálom a canon híveket, de ezen okok miatt én sosem fogom megszeretni a könyv végét.

Még mindig nem bánom a kérdést, jó látni, hogy valakinek ilyen határozott véleménye van, és szívesen megossza másokkal.

Írás közben a színészeket látod magad előtt, vagy van a fejedben egy általad elképzelt Harry és Draco?

Nem, mindig keresek az épp aktuális íráshoz képet, bár a nyolcadéves ficekhez van állandó, Kotikomori rajza.  (http://www.deviantart.com/art/Draco-Veritas-322922465 )

A minap azt olvastam – bár nem tudom, a forrás mennyire pontos -, hogy Tom Felton eredetileg Dudley szerepére jelentkezett. El tudtad volna képzelni őt ezzel a karakterrel?

Fura lett volna kitömött hassal és egy idő után túl helyes Dudley szerepére.

Mélyedjünk el egy kicsit az írásaidban. Talán nem túlzok, ha azt mondom, a Piton lakosztálya az egyik legismertebb műved. Honnan jött az elképzelés?

Ööö, megint népszerű leszek, de az a helyzet, hogy kicsit mardekáros hozzáállásom van hőn szeretett háztársunkhoz, igazgatónkhoz. Dumbledore bizonyos tekintetben taktikai háborút folytatott Voldemorttal, és számtalanszor dobta úgy mélyvízbe Harryt, hogy csak a partról figyelte a kínlódását. Szerintem szépen belefér a jellemébe az, hogy alkut köt Pitonnal, hogy megpróbálja elrendezni Harry életét, mint ahogy ezt a hetes könyvben is tette. Pitont meg nemcsak az eskü köti Dracóhoz, én is azon olvasók népes táborát szaporítom, akik úgy vélik, simán lehetett a szőke keresztapja.
De annak az írásnak az másik alapötlete Daniel Radcliffe-től származik, aki úgy nyilatkozott, hogy nem szereti a körülötte kialakult hisztériát, nem élvezi a folyamatos rajongást. Én Harryt se láttam sose parti arcnak, véleményem szerint nem próbálná kihasználni, meglovagolni a népszerűségét.

Ebben egyetértünk.                                           

Az adatlapodon azt írod, ha valaki meg szeretne ismerni, olvassa el a Tárgyalást. Én olvastam azt a novelládat (is), ami a maga komolyságával, és azokkal a háttér-információkkal, hogy mi minden történhetett a Malfoy-kúriában a hetedik kötetben, megragadott. Hogy kell ezt pontosan érteni?

Úgy, hogy Hermione és Narcissa majd’ minden szava pontosan kivetíti az én érzéseimet, véleményemet a meglehetősen kettős mércéjű varázslótársadalomról. A történet fejben, lélekben két évig készült, számtalan HP elemző könyv és fic olvasása után ültem neki. Nincs másik ilyen írásom, amiben ennyire benne lennék, és miután elengedtem, kiszakadt belőlem, életemben először depressziós lettem. :)

Furcsa, de még a HP világot jól ismerőknek is nehéz elmagyarázni azokat a dolgokat, amit itt megfogalmaztam, és persze sokakat riaszt a bírósági tárgyalás formája, az angst műfaj is. Pedig nagyon igyekeztem Dracóval ellensúlyozni az írást. Viszont abból nem engedek, hogy griffendélesként is világosan látom, minden mardekárost eleve rosszra predesztinál Roxfort is, a társadalom is. Persze van csoportnyomás, és az előfordul, hogy egy bizonyos rétegből több bűnöző kerül ki, de tizenegy éves gyerekeket, szó nélkül, csak azért mert egy koszos fejfedő így rendeli el, rögtön leendő halálfalónak kikiáltani nem túl kedves dolog. A látszat gyakran csal, és a világ felosztása fekete-fehérre egyáltalán nem szerencsés ötlet, nem lehet követendő példa.

Engedd meg, hogy a Shiva-Lingam kihívásra írt történetedet (Add a szíved) kiemeljem még. A kihívás alapgondolata egy sötét Harry megalkotása volt, ami már önmagában egyedi, én személy szerint még nem találkoztam hasonlóval. Nehéz volt Harryt ilyenné formálni, vagy épp ellenkezőleg?  

Én imádtam! :) Az alapötlet, a varázskötés, a házassági törvény már készen volt, valamikor még a Pandora után írtam meg. A kulcsosztásnál aztán nagyon szenvedtem, hogy mennyire tudom majd összehozni a koktélos pohárral, adott szópárral. Lassan le kell szoknom Umbridge felhasználásáról, mert akármilyen szívesen rángatom elő a történeteimhez, azért kezd lejárt lemez lenni, meg kicsit leleplező is. De a legnagyobb segítség a kihívás Spinell csapat leírásához adott, „A cél vajon minden esetben szentesíti-e az eszközt?” gondolat volt.  Lehet, hogy másnak nem, nekem azonban annál izgalmasabb elgondolás volt, hogy Harry karaktere mire képes a bosszúért.

Vannak – ha szabad így fogalmaznom – lágyabb írásaid, mint az Ollivander tanítványai és pikánsabb hangvételűek, mint a Csillagok. Miből merítesz ihletet?

Én ketté szoktam osztani az írásaimat. Vannak az idén, 2013-ban írtak és van a többi, a régebbi. Talán nem teljesen észrevehető külső szemmel, de egyre inkább az angst felé húz a szívem, és nagyon romantikust, vicceset csak akkor bírok írni, ha én lelkileg padlón vagyok. Olyankor a szerelmi szálba, humorba próbálom kiélni a gondjaimat, több-kevesebb sikerrel. Ollivandert is így írtam meg, bár az értelem-érzelem kapcsolat, szerintem szépen jellemzi Dracót és Harryt. A Csillagok meg próba volt, hogy tudok-e szexet írni. :D Tudtam.

Hallgatsz írás közben zenét, vagy kifejezetten zavar?

Írás közben nem, de Per Gessle, a Roxette dalszövegírója nagy bálványom, gyakran felhasználom a zenéjét.

Van olyan elem, motívum, ami minden írásodban megjelenik?

Kézfogás! Az első évben elmaradt, elszalasztott lehetőség. Azt hiszem, ez szinte minden történetben benne van, vagy minden másodikban.

Az idei Kívánság Üstön mosolyogva olvastam a „Melyik párosról írnál szívesen?” válaszodat: Harry/akárki, Draco/akárki, és főleg ketten együtt. Kikkel tudod még elképzelni őket egymáson kívül?

Csöppet megszállott vagyok, na, tudom. :) Harry mellé Charlie Weasley nagyon jól működik, Draco mellé pedig vagy Blaise Zambini vagy Theodore Nott.

Rajtuk kívül melyik párosokat kedveled még? Írnál is róluk?

Sirius-Remus isteni páros, viszont képtelen vagyok épkézlábat írni róluk, Hermione-Pitont is kedvelem, már írtam is, és talán fogok is még.

Ki az a karakter, vagy melyik az a műfaj, akiről és amiben nem írnál? Miért?

Ha egyszer egy kihíváson Mollyt vagy Ginnyt kapnám, akkor bedobnám a törölközőt, az biztos. Őket kettőjüket nem szeretem, Ginnyt szerintem nem kell magyarázni, hogy miért nem. Mollynál sosem értem, hogy nem tud legalább karácsonykor odafigyelni, hogy a fia milyen színt utál. Slashből a Snarry, Torry, Vorry mindig kiakaszt. (Voldemort szerintem nem képes szeretni, hiszen pszichopata, a szex meg annyira lerágott csont, és inkább leigázási eszköz, fegyvertény az életében, semmint gyönyör forrása.) Műfajban talán a paródia vagy az abszurd, és persze a százszavas nem menne.

Van kedvenc írásod magadtól? Van olyan, amit utóbb átdolgoznál vagy megváltoztatnál?

Nem vagyok az a kitörölgetős típus. Én azt vallom, hogy a múlt, a régebbi írások mérföldkövek, amik megmutatják, honnan-hová fejlődik az ember. (Feltételezve persze, hogy fejlődik). Az ajándékba írt novellákat szerettem még a Tárgyaláson kívül. Mert mindegyikbe bele van zárva a szívem egy-egy darabja, mind különleges, egyedi próbált lenni.
Kyrának írtam már Shakespeare feldolgozást, A vihart, Colin Morgan és Bradley James real person ficet szülinapi ajándékként. :) Bizton állíthatom, azt sejtette, hogy kap valamit, de teljesen megleptem a párossal, mert tudja, hogy nem nézek tévét, se sorozatokat. (Tőle viszont mindent el szoktam olvasni, még a PD-s írásait is.) A másik három drarry novella közül, amit neki írtam, talán a Csak az idő dönti el a legjobb.

Hajnalka barátnőm kapott tavaly egy stílszerűen Hajnal nevű írást, ami Harry szemszögű, és egyes szám második személyben írtam. Nagyon sablonmentes, sőt meghökkentő próbált lenni Encsynek készült pwp-m, a Köszönöm Kleopátra!, amiben Draco a megszállott, ő törekszik bosszúra Harry ellen. Breathless Tao ajánlotta figyelmembe Pink számát, a Slut like You-t. Hát az ugyanilyen címmel elkészült fic többszörösen csattanóval záródik, olyannal, amire senki sem számít. *gonoszul vigyorog*

Kedvenc íród? (ff+könyves)

Merengőről: Kyraper, Mellons, Avina, Remie, Drachiss és Draco Girl; angolul Lomonaaeren, Cheryl Dyson, Sarah Holmes, Faithwood.

Könyvekben: Vavyan Fable, Szabó Magda, Jane Austen.

Kedvenc fice(i)d?

Kyraper: A szerelmes szél, Avina: Örökös éhség, Remie: Holdmosolygás, Drachiss: Hiú remény, Jennavere Dragon Tamerre és Freudi elszólása, Mellonstól a VIP- nagyon fontos Potter és a Belegabalyodva a játékba. (Az előbbit kívánságkúton nekem írta, az utóbbit már nem is tudom, hányszor olvastam, A kitartás gyümölcsével és a Bűbáj bajjal együtt :) már említett megszállottságból fakadóan). Nagyon szerettem még Aislintől az Emlékek tavát, meg Valiere Malfoy Dúvadidegenjét, amik nem kicsit depis írások.

Mi alapján kezdesz bele egy történetbe?

Sajátba? Vannak ihletett és teljeséggel terméketlen időszakjaim, ettől hobbi az írás. Ha megszáll a Drarry lélek, akkor szinte kéthetente írok, mondjuk, nem mindet töltöm fel. Aztán vége a felbuzdulásnak, és két-három hónap olvasás következik, mindenféle témában, váltogatva az írókat, könyveket, stílusokat. (Ha valakit ez jobban érdekel, keressen rám a molyon!)

Olvasásba ajánlás útján, valamint a kedvenc írókat, kategóriákat folyamatosan nyomon kísérem.

A Merengő Kritika Klub nevű szerveződésének tagja vagy, ami a kulturált, tartalmas kritikák írását tűzte ki céljául. Téged befolyásolnak a vélemények?

A dicséret mindenképp! :)

Félretéve a viccet, marha szerencsés vagyok, kopp-kopp, ez idáig csak három-négy negatív kritikát kaptam, igaz, még nem írtam sok kihívásra. Pont az említett Piton lakosztálya kapott egyszer nagyon negatív visszajelzést, még az első fejezetre. Valahogy csak el bírom nézni a száz másik hozzászólás mellett. *kacsint*

Egyik Weasley zsűritag, a szigorúságáról híres Midnights Prophet járt nálam is, jól leszólta a Disney ferdítésemet, a Piton és a nagy gubancot. Kiakasztottam a giccsmérőjét :D

A Pandora kihíváson véleményezte a mezőny második felét egy ismeretlen író, mivel nem linkelt semmilyen elérhetőséget, sosem tudtam meg, hogy ő mit írt, szóval az csak ideig-óráig zavart. Legutóbb a Shiván írta egy írótárs, hogy túl Drarry a történetem; valószínűleg ő kritikának szánta, de szerintem ennél szebb bókot nem lehet kitalálni! :)

Engem az előolvasók véleménye befolyásol mindig, ha az negatív, akkor hajlamos vagyok bepánikolni. (Mondjuk minden kihívásos történet legalább három tesztolvasó elé kerül, és mindig próbálok idegen, új, elfogulatlan emberkét keresni. Több szem, többet lát.)

Milyen kritikaíró vagy: szigorú, aki határozottan megmondja, ha valami nem tetszett neki, vagy inkább kíméletes?

Fúú, utálatosan őszinte! :) Legutóbb a PWP kihívás írói mondhatták el ezt rólam, de vannak már kiszemelt áldozataim is, reszkethetnek a Malfoy vagy Hermione Granger kihívásra írók.
A mókázáson túl, az a legfontosabb, hogy mindig ki kell emelni egy írás erősségét, mert az igenis akad. Persze fel kell sorolni a gyengéket is, de nem árt mellé odatenni javaslatot is, hogy mit lehetett volna másként csinálni.
Amit nem szabad, legalábbis hivatásos kritikaíróként nem szerencsés, egy stílus, ship elítélése, elzárkózás azért, mert esetleg nem jön be nekünk. Olvastam én már nagyon gyenge drarryt, és legutóbb nagyon jó hetero történeteket, snarryt, vagy épp dramionét.

Az olvasóid bizonyosan kíváncsiak, mik a terveid a jövőre nézve. Mit mondanál nekik?     

Kívánság Üst, Weasley kihívás zsűrizés és Mindenízű Drazsé kihívás. Tömören ennyit csináltam az utóbbi időben, a már említett kihívásos kritikaírás mellett. Három történetet is írtam, abból kettő már a nevemen van, és meglepő módon egyik sem színtiszta drarry. (Bevallom, nekem a WK zsűritagok, az Üst írókör és az írások jelentettek menedéket az utolsó negyedévben, mert betegek voltak a gyerekeim, rengeteget jártam velük orvostól-orvosig.) Az MD után még egy kihívás van, ami érdekel, utána legközelebb csak az Üstre írok. Mivel már megkaptam a meris ajándékomat, így tudom, hogy a harmadik ötletem, Harry-Remus depis fic megmaradt, szóval az is tervben van. Meg szóba került egy Luna-Draco páros, és illene befejezni a Szennyből az Angyalt. Vázlatos tervek, megkezdett történetek mindig lapulnak a tarsolyomban.

Zárszóként hadd mondjam el, hogy semmire sem jutnék a Dream team nélkül, akik segítenek nekem. (Tudom, hogy az interjúból úgy tűnik ki, mintha annyira tele lennék önbizalommal, de háttérország nélkül nem bírok írni! A látszat, mint mindig, csal. :D) A családom, a férjuram, anyukám, nagylányom állandó segítség. :) Polly volt az elmúlt két évben a bétám, az Üstön meg Clarey lett a bétaangyalom. Számtalan barát, ismerős szokott előolvasni nekem, még ezt az interjút is, nekik mindig nagyon hálás vagyok.
De akié a legfontosabb érdem, hogy egyáltalán elindultam az írás útján, és folyamatosan segít, támogat, magánéletileg is barátnőm, az Kyraper. Iszonytatóan szerencsés vagyok, hogy összesodort minket az élet, tehát Kyra Életem, köszönöm itt is, hogy vagy nekem!

Olvasói kérdések:

Régóta gyanítom, hogy a családos embereknek saját időnyerőjük van. Hogy tudod összeegyeztetni a családi életet, a munkát és a hobbit?

Több-kevesebb sikerrel. :)  Elsősorban nem árt átállítani a Wordöt percenkénti mentésre. Leadási határidő táján borzalmas bírok lenni, a „ne szólj hozzám, mert írok!” felkiáltás mellett az „ide nem ül senki, amíg én le nem adtam ezt!” számítógép előtti kotlás esete van.

Szegény családom a decembert eléggé megsínylette, de amúgy igyekszem csak 2-3 (höhö 4-5) projectet bevállalni egy időben, és napközben, amíg suli-munka van, addig befejezni. Néha azért jó lenne, ha a két kicsi első szóra lefeküdne délutáni alvásra, de kopp-kopp, eddig még nem égett semmi igazán a körmömre. Igyekszem befejezni, amit elkezdtem, ez alól az utolsó terhességem alatti kényszerpihenő, 2012 nyara volt a kivétel.

Szerinted minden fandom főgonoszainak csatájából ki kerülne ki győztesen?

Fúúú, ez a kedvenc kérdésem! Hát őszintén nem tudom. Valószínűleg a Sátán egymaga, mert minden gonosz csak egy-egy rész tulajdonságát birtokolja.

Voldemort pszichopata, Hannibal Lecter szintúgy, némi kannibalizmussal fűszerezve; Szauron hatalomvágyó, Joker egy baleset után kattant meg, Loki és Magneto meg elvileg a saját fajtájukat akarják irányító szerephez juttatni. Szerintem a legtöbb fantasyban, regényben, Marvel-filmben pontosan ezért van több gonosz, mert mind a gonoszság egy-egy alfaját képviselik; olyan, aki egységesen, elsöprően, mindenben gonosz, nincs.

(Még azt se merném mondani, hogy a való életben Hitler és Sztálin az volt, mert mindig akadnak követőik, fajmániások vagy olyanok, akik ellenőrzött rendszerbe szeretnék tömöríteni az embereket.)

Ha házimanó lennél, kit szolgálnál legszívesebben? (Hermionét mondani nem fair.)

Harry Pottert! 

Mit gondolsz, mi lenne a leggyakoribb feladatod?

Takarítás Harry után a konyhában.

Ha lenne egy saját címered (mint mondjuk a Trónok harcában a különböző családoknak), akkor hogy nézne ki?

Sárkány biztosan lenne benne, merthogy az a kínai horoszkópom.(És ha kiabálok, feltűnően hasonlítok rá) Esetleg a kengyelfutó gyalogkakukk, mert annyit szaladgálok néha.

Ha születésedkor választhatnál, hogy milyen művészeti ágban legyél kiemelkedően tehetséges, mi mellett döntenél?

A rajztehetségű embereket mindig is csodáltam, de alapjában véve elég nekem ennyi íráskészség és zenei, ami van.

Ha bekerülnél Dante poklába, melyik kör vagy bugyor jutna neked?

:) Kedves kérdés, kösziii!

Nos, hiú vagyok, szószátyár, hajlamos hamarabb beszélni és aztán gondolkozni, hajlok a kárörömre és a pletykára (bár erre mindenki); de azt hiszem, Dante poklában a hitetlenek, eretnekek közzé jutnék. Én inkább a lélek körforgásában hiszek, az újjászületésben, hogy addig vagyunk itt a Földön, míg meg nem tanulunk jobbak lenni; semmint ebben az egyszeri Paradicsom - Pokol dologban. Az nagyon fekete-fehér szétválasztás, holott a legtöbb ember a szürke árnyalata, bizonyos dolgokat kerül, megvet, sosem követne el, de más bűnökben jócskán hibás. Álszentnek és végletekig leegyszerűsítettnek tartom az ilyesféle felosztásokat. (Utálom a címkézőket, ők azok, akik első szóra bárkire követ dobálnak, miközben fennkölten szónokolnak saját erkölcsi tartásukról, hajlíthatatlan élet- és emberismeretükről.)

Köszönöm szépen a kérdéseket, a lehetőséget, nagyon-nagy megtiszteltetés és élmény volt!

Én örülök annak, hogy vállalkoztál a beszélgetésre. További sikerekben és ihletben gazdag minden jót kívánok. 

Cartwright