finnigan interjú

Meglepődtem, amikor rájöttem, hogy alábbi beszélgetőpartneremmel még valóban nem készült interjú – bár önző módon meg is örültem, mivel így „lecsaphattam rá”. 2007 óta aktív ficelő (nyilvánosan, persze) egészen napjainkig, és sok-sok egyedi, kiemelkedő írást köszönhetünk meg neki. Csak hogy párat említsek közülük: L mint…, Virágot Hermionénak, A kviddics mesterei.

Netes tereferénk gyors volt, hatékony és kellemes, én pedig végig úgy éreztem magam, mintha ezer éve ismerném őt. A hullámhossz adott volt tehát, a téma is, mi pedig elcsevegtünk. Fogadjátok szeretettel finnigannel készült interjúmat!

Először is, mesélj magadról valamit! Egy frappáns és barátias bemutatkozást olvashatunk már a Merengőn is, de hozzátehetsz még valamit!

A bagoly„fóbiám”on kívül mit is érdemes még tudni rólam? Félek a liftektől is, azt hiszem. Bár mázli, hogy a lépcsőkért meg odavagyok. (Hát igen, egyébként nehéz életem lenne.) Amikor nem ezt csinálom, jogot tanulok. Vagy nagyszerűen tudok úgy tenni, mintha.

Mikor szippantott magába Rowling varázslatos világa?

Tizenhárom évesen. Épp A kőszívű ember fiait kellett volna olvasnom, de a Harry Potter jobb választásnak tűnt. Szóval elkezdtem A bölcsek kövét, aztán másnap A titkok kamráját, aztán...

Emlékszel még, melyik volt az első fanfiction, amire ráakadtál?

Valami Mary-Sue-s, saját szereplős ügy lehetett, de az első, amit tényleg elolvastam, a Megjelölve volt Nimbusz1977-től. Azután jó ideig minden más fanfic csalódást jelentett. A Megjelölve hatalmas élmény volt, máig az egyik kedvenc sztorim. Sötét Harry karakterfejlődéssel, szimpi Hermione, egy nagyszerűen felépített világ, benne precízen ábrázolt karakterek, és a stílus... Akárhányszor beleolvasok, mindig rájövök, hogy én is így akarok írni. (Ajánló vége, mindenki, aki még nem ismeri, menjen olvasni!)

Idegen nyelvű ficeket is olvasol? 

Harry Potter fandomban csak kétszer olvastam idegen nyelvűt. A Draco-trilógiával (Cassandra Clare-től) szenvedtem németül valamikor az ősidőkben, és szintén sok évvel ezelőtt álltam neki egy fanficnek angolul, azzal a céllal, hogy majd lefordítom. Aztán ebből nem lett semmi, annyira nem, hogy már a történet címére sem emlékszem.

Szóval Harry Potteres dolgokat szinte csak magyarul, ellenben van egy könyvsorozat, amiért most odáig meg vissza vagyok – Maggie Stiefvatertől A Hollófiúk. Abból magyar ficek nincsenek, úgyhogy angol nyelvűeket vadászom. 

Mikor döntöttél úgy, és minek a hatására, hogy te is alkotni kezdesz?

Igazából fél gyerekkoromban fanficeket gyártottam, csak nem tudtam, hogy azt csinálom. Ha olvastam valami jó könyvet, vagy láttam valami jó filmet, és azon kattogott még az agyam napokig, hetekig, előbb-utóbb beleszőttem egy-egy saját szereplőt is a gondolatmeneteimbe. A három testőrbe a férfiruhába bújt lányt (nem klisé, nem Mary-Sue, á, dehogy), a Star Wars univerzumba a temérdek Jedimet... Elképzeltem mindenféle párbeszédet és bonyodalmat, aztán ha ezek napok múlva sem hagytak nyugodni, akkor leírtam őket. Kész horror őket most visszaolvasni.

A HP-fic innen már nem volt nagy ugrás. A különbség csak abban állt, hogy felfedeztem, más ilyen elvetemültek is vannak, mint én, és feltöltöttem őket netre. 

Szóval nem hiszem, hogy a fanficek írására kellett nekem valamilyen hatás; ha valamiért éppen nagyon rajongok, a folyamat része, hogy fejben vagy papíron mindenféle történeteket eszkábálok hozzá.

„Igazából fél gyerekkoromban fanficeket gyártottam, csak nem tudtam, hogy azt csinálom.”  - Ezt szállóigévé kellene nyilvánítani ficesberkekben :D Frappáns, és egybe is foglalja azt, amiért mind itt vagyunk.

Ha Harry Potter-romantika, akkor canon vagy non canon? Melyikről írsz vagy olvasol szívesebben? Miért?

Mindkettő, ha jól meg van írva...? Ez egy szörnyen uncsi válasz.

Van kedvenc canon párosom, Harry és Ginny, akik magasan a legösszeillőbb pár az egész sorozatban szerintem, és örökké haragudni fogok a filmesekre, mert elrontották ezt a szálat. De ez nem jelenti azt, hogy róluk olvasnék a legszívesebben. Mert szeretek minden párost, ha a fic írója el tudja velem hitetni. Egy Hagrid-McGalagony e téren például nagy hátránnyal indul, meg a slashek többsége is. De ha a történet meg tud győzni, hogy ez a két szereplő szereti egymást, vagy ha nem is, azért összejönnének, akkor hajrá, hagyom magam.

Írás terén ugyanez a logika. Fogok két szereplőt és megpróbálom kitalálni, miért lennének jók együtt és hogyan alakulna a kapcsolatuk. Szeretek végiggondolni egy canon párost is, bár nem nagyon írtam canon párosos dolgokat, de például a Virágot Hermionénak írásakor törtem a fejem rendesen, hogy hogyan tudnék megindokolni egy Ron-Hermione szakítást. A Non-canon párosoknál egyébként ez a végiggondolás lesz a szereplők veszte, mert általában arra jutok, hogy logikusan egymással nem kaphatnak happy endet.

Az a fránya happy end… Egy neked írt véleményemben ki is emeltem ennek a hiányát – mármint a romantikus ficeknél -, mert sosem kapunk egyértelmű véget. Ezt a fogást sokan használják (magam is), de olvasni valahogy kevésbé megnyugtató, mint leírni. Persze nincs gond ezzel, mert mindenki magáénak tudhatja a történetet a befejezés erejéig, hiszen az olvasó úgy gondolja tovább, ahogy jól esik neki. Tervezel esetleg olyan ficet, ami – természetesen – romantikus, és a befejezés is „igen” vagy „nem”? Vagy ne kérdezzek ilyesmit? :D Meg egyáltalán: ez úgyis a folyamat közben dől el, és hangulatfüggő!

Mikor elkezdek egy történetet, mindig tudom, mi a vége. Oké, múltkor az egyik novellámnál nem tudtam, de iszonyúan meg is szenvedtem vele. Szeretem látni legalább vázlatszerűen, hogy honnan hová haladok, és bár ha regényről van szó, biztos, hogy menet közben még kismillió saját szereplőt és még több mellékszálat belezsúfolok a sztoriba, a végkifejlet az ugyanaz szokott maradni.

És igen, terveztem (tervezek?) olyanficet, ami teljesen abszolúte pozitív véget ér, de közben meg van annyi másik ötlet is sok-sok angsttal… Leginkább kedvfüggő lesz majd, hogy melyiknek állok neki.

Ami „az olvasni kevésbé megnyugtató”-részt illeti, én általában könyvekben is jobban szeretem az ilyen végeket. Mármint nem a „jön az atomkatasztrófa, és mindenki meghal”-típusúakat, hanem a keserédeseket, meg a „majd egyszer összejönnek”-féléket. A Harry Potter vége is túl boldog volt nekem. (Zárójeles, spoileres megjegyzés: A kedvenc regényvégem az Éhezők Viadala-sorozaté. Az se vidám, de annyira illik a történethez, hogy lenyűgöző.)

Egy kérdésem kapcsolódik még ide, és aztán tényleg békén hagyom a HP-szerelmi afférokat: te mit szóltál Rowling nemrégiben kijelentett, jócskán „eső után köpönyeg” véleményéhez, mely szerint nem Ron volt a legjobb választás Hermione mellé? Te hogy vélekedsz erről, félretéve az elfogultságot vagy a bizonyos shipekért való rajongást? Gondolom, nem kavart fel különösebben… Vagy mégis? Én mindig azt vallom, szem előtt kell tartani, hogy a Harry Potter sorozat még csak másodsorban se romantikus, sőt. A szerelem, az első tapasztalások a korral járnak, és úgymond elengedhetetlen volt beleszőni ezt a mozzanatot, mégis… Ha kinagyítjuk ezt a részt (eltekintve a filmes megoldástól), mi lett volna az „ésszerű”?

De, felkavart! Nincs bajom egy Harry-Hermionéval sem (írtam is olyat, fura lenne, ha bajom lenne vele), de nem a regényekben felépített előzményekkel. A nővéremmel szerintem a második könyv óta szajkóztuk, hogy Harry és Ginny, illetve Ron és Hermione fognak összejönni. És nekem logikus is volt így. Harrynek olyasvalaki kell, aki nagycsaládos (pipa), tudja kezelni majd a Harryre irányuló figyelmet (pipa), vagány (pipa), plusz Ginny csinos, az se hátrány, hogy hasonlít a haja miatt Lilyre, átélt sok mindent, amit Harry, kezdve a megszállásos „kalandjával”… És á, imádtam a párosukat. Ron és Hermione kicsit más tészta, mert nem azok, akikre tipikusan azt mondanám, az ég is egymásnak teremtette őket. De amin közösen keresztülmentek, az örökké összeköti őket, és nem tudom, Hermione mellé olyan illik, aki lazít rajta, Ron mellé meg valaki, aki ha kell, le tudja gorombítani. Meg amúgy is, nekem Ron a kedvencem, igazán megérdemli, hogy ő kapja a lányt. Nyilván lehetett volna több figyelmet is fordítani ezekre a szálakra, még jobban megalapozni őket, de ahogy te is mondtad, a Harry Potter tényleg nem a romantikáról szól. Szerintem teljesen rendben volt ez így, kár Rowlingnak ezért a nyilatkozatáért.

Lorcan és Lysander Luna Lovegood ikrei. Mégis hogyan jutott eszedbe pont róluk megírni a novellasorozatod? A nextgenes töriken belül is eléggé mellőzöttek – ez a kulcs, vagy egyszerűen velük is képzelted el ezeket a kiemelt részeket?

Igazából sosem terveztem az új generációról írni, mert akikről az epilógusból tudunk, azok kábé egy időben járnak a Roxfortba, és ha az egyikükről elkezdesz írni, meg kell említeni a másikat, meg a harmadikat is. Nyilván az L mint…-be én is végül belezsúfoltam annyi szereplőt, hogy hú, de mindig csak akkor jöttek – legalábbis szeretném ezt hinni –, ha valamiért szükség volt rájuk. Nem volt ott a „muszáj szerepelniük”. Plusz az új nemzedék rengeteg sztorit már hoz is magával, Scorpiusról például nem nagyon lehet úgy írni, hogy ne hasonlítgasd Dracóhoz, vagy azért mert olyan, mint egy mini-Draco, vagy mert griffendéles és tök nem olyan. A többiek ugyanígy. Nehéz bánni egy nagy szereplőgárdával, és ha még csak nem is tudod irányítani annak a gárdának az alakulását, hát még nehezebb.

Szóval olyanokat kerestem, akikről nem tudjuk, mikor jártak a Roxfortba, és mint rokonság se gyűrűzik be velük a történetbe a többi tucat új nemzedékes szereplő. Aztán kitaláltam ezt az L mint…-es dolgot, hogy minden fejezet címe majd „l”-lel kezdődik, és bezsongtam, és belevágtam, és rájöttem, hogy Luna gyerekeiről mennyire poén írni.

Melyik az a szereplő, akiről soha nem írnál, mert nem tudsz vele kellőképp azonosulni, vagy mert egyszerűen nem szereted?

Ajaj, az a helyzet ezzel a kérdéssel, hogy akárkire most rábökök, elkezdi majd piszkálni a csőrömet. Hogy jó, de miért nem látok benne semmit? Biztos van benne olyasmi, amiről érdemes lenne írni.

Most komolyan majdnem Crakot és Monstrót válaszoltam, erre beugrott egy kép, amiből lehetne egyperces, és jaj. Nem tudom, olyan szereplő rengeteg van, akiről soha nem írnék, mert nem tudnék. De nem azért, mert nem szeretem őket, hanem inkább ilyen „félek, hogy elrontom őket” érzésem van. Például nem látom magam előtt, ahogy a felnőtt Pitonról írok bármi hosszabbat. Vagy Hagridról. Vagy a Dursleykről. Annyira jellegzetes hangjuk van, és annyira erőltetett lesz, ha megpróbálom utánozni. Mrs. Weasleyt is kész rémálom volt írni, pedig őt is nagyon csípem.

Mi alapján válogatsz, ha ficet támad kedved olvasni? Konkrét szerzőtől szemezgetsz, konkrét párosról vagy hangulatfüggő?  Esetleg ráböksz az első írásra, amibe belebotlasz? Mesélj!

Mostanában annyira ritkán olvasok fanficeket, hogy leginkább rábökök valamire a főoldalon, aminek a leírása vagy a címe megtetszik. Jobban belegondolva, régebben is ezt csináltam, azzal kiegészítve, hogy vannak kedvenc szerzőim, és tőlük bármikor szívesen olvasok.

Mi a meglátásod az örökké vitatott OOC VS IC kérdéssel kapcsolatban? Mikor mondod azt, hogy "ez még belefér", illetve mikor azt, hogy "ez azért már meredek"?

Hát... írásban én örökké IC párti leszek. Nem mondom, hogy a történeteimben tényleg száz százalékosan karakterhűek a szereplők, de ez lenne a cél.  

Egyébként sok AU-t olvasok (olvastam), és ott óhatatlanul OOC-k lesznek a karakterek. Viszont ha meg van indokolva rendesen, akkor ez nem szokott zavarni. Az interjúban unalomig ismételtem már a Megjelölvét, de arra is igaz ez, az ottani Harry nem Harry (már a neve se az), és mégse idegesített soha. A fanfic arra való, hogy más szemszögből lássuk a szereplőket, kifordítsuk őket, ha kell, úgy kukkoljuk meg, mi van bennük, szóval egy OOC karakterekkel teli sztori is lehet izgalmas és jó. Csak nekem írás közben ritkán áll rá az agyam ilyesmire.
És persze - bocsi, itt kezdek el filozofálni -, kérdés, van-e az IC és az OOC között valami igazi határ. Mármint vegyük Dracót, a legtöbb Draco a történetekben határozottan nem az a Draco, akit könyvekben látunk, mégsem sütjük rá minden Draco-Harryre, Draco-Hermionéra, hogy de OOC! Talán az OOC-t csak arra mondjuk, aki már távolról sem emlékeztet az adott karakterre? Mostanában már a Mary-Sue-t sem tudom belőni, mert minden gyengén megírt női szereplőre rásütöm. Ahogy öregszem, egyre nagyobb zavarban leszek ezekkel a fogalmakkal. xD

Kedvenc fic-szerzők? Fandomtól függetlenül, mert látom, több megihletett J

Általában HP fandomban olvasok, ha már fanfic, főleg mert például Shivert más nem is ír tudtommal. Szóval HP-s szerzők közül Nimbusz1977 örökké kedvenc marad, vagy Assa, Luna Aurora, Luna_L (a Lunáknál maradva), aglarnis… És bár merengő, de nem fanfic, szeretem Asha történeteit és Raistlin novelláit is.

Merlin, Twilight, Shiver…? Nagy szerelmek, vagy csak fellángolások, esetleg jó szórakozás?

Azt, hogy miért írtam Twilight-novellát akkor se értettem, és azóta sem. A többi az azért tartós szerelem, bár például a Merlint újra kellene néznem ahhoz, hogy megint írni merjek a fandomban. A Shiver az egyik legkedvencebb könyvsorozatom, és mivel nemrég érkezett hozzá egy kiegészítő, negyedik kötet is, nem elképzelhetetlen, hogy mostanában vissza is térek a témához. Aztán ott van még A Végzet Ereklyéi sorozat, amiből most fejeztem be az utolsó részt, és párhuzamosan olvasom újra a negyediket… Igazából mindkét fandomnál az tud főleg szórakoztatni, hogy minél több karakter bőrébe bújhassak, minél könyvhűbben. És mivel mindkét sorozat tele van izgalmas szereplőkkel, sokáig tud ez kihívás maradni. És akkor még ott van a soha meg nem írt OnceUpon A Time fanficem, vagy a konstans kényszer, hogy Hollófiúk-egyperceseket alkossak…

Ha valamilyen könyvre vagy sorozatra ráfüggök, akkor onnantól tényleg csak egy lépés, hogy saját történetet építsek köré. És egyébként is szeretek több fandomban írni, mert kicsit mindegyik más stílust és megközelítést kíván.

Van blogod, és tervezek mélyebben belemerülni, de egyelőre mesélj nagyvonalakban róla kedvcsináló gyanánt! :D

Épp haldoklik. Ez így nem túl kedvcsináló, ugye?

Alapjáraton azért kezdtem el blogot vezetni, mert ha egy-egy könyv vagy film nagy hatással volt rám – akár pozitív, akár negatív értelemben –, jobb szerettem volna rendezett formában az internetet fárasztani a véleményemmel, mint a környezetemben lévőket kiakasztani. Szóval főleg könyvkritikákkal, filmkritikákkal garázdálkodok a blogon, felteszem a meris novelláimat, meg több írós posztot is szeretnék, csak ahhoz az kellene, hogy írás közelébe is kerüljek.

Ebben a bejegyzésben egyébként nagyjából leírom, mi is akar ez a blog lenni:

http://randomfinny.blogspot.hu/2014/03/random-tudnivalok-az-oldalrol.html

Hmm. Ez már csak azért is érdekes, mert magam is gyűjtögetem az ilyesmit, és nem tudom hová tenni őket… Na, de ez épp nem ide tartozik! Rákérdeznék a jövőbeli terveidre. Van valami konkrét shipes ötleted, esetleg nem is romantikus témájú lesz? Az L mint…, látom, folyamatosan frissül, mint írtad, pillanatnyi benyomások, kalandok orientálják. Lesz valami hosszabb fic esetleg ezen kívül?

Rettegve vágok bele minden hosszabb lélegzetvételűbe már jó ideje. A leghosszabb ficemet (A kviddics mesterei), és az se olyan hosszú igazából, majdnem hat évig írtam, ennyi időt pedig még egyszer nem szeretnék egy fanficemre se áldozni. Mert hiába nem írtam minden nap a történetet, teltek el hónapok két fejezet között, akkor is évekig ott motoszkált bennem a történet, és addig nem volt megnyugvás, míg le nem ütöttem az utolsó szót. Szóval regényeket most már óvatosabban tervezek, bár az agyam egy részének erről senki sem szólt, mert ötletem az rengeteg lenne. Van köztük Dramione (itt kacsintás neked, shanon), van nem romantikus, Neville-lel, Harryvel és Luciusszal a középpontban, egy másik, ami a Főnix Rendjéről szólna, egy harmadik, ami... Szóval sokféle ötlet van, meg gondolkozom fanficeken kívül is, de egyelőre az L mint...-nek szeretnék a végére érni, aztán meglátjuk. Addig novellázok.

Olvasói kérdések:

Tea vagy kávé?

Kávé, azt hiszem, de vagy bolti jegeskávé vagy instant kávé, olyan sok vízzel elkészítve, hogy az már csak nyomokban emlékeztet a kávéra. Egyesek szerint mosogatólé íze van. (Én pedig nem firtatom, hogy egyeseknek honnan van összehasonlítási alapjuk.)

Kedvenc magyar városod, ahol élnél vagy ahová örömmel mentél nyaralni?

Szeretem a dunántúli kisvárosokat, nem véletlen, én is egy ilyenben lakom. De nagyon szeretem Budapestet is, egész életemre nem költöznék a fővárosba, de egyébként gyönyörű hely, akárhányszor villamosozok is át a Szabadság-hídon, mindig lehidalok a szépségétől. (Legszörnyűbb szóvicc valaha? Valószínűleg.)

Mi az a tulajdonságod/szokásod, amivel a környezeted idegeire mész, de képtelen vagy leszokni róla?

Körömrágás. És a saját idegeimre is megyek vele.

Sorold fel azt a 3 könyvet, amit elvinnél magaddal egy lakatlan szigetre!

A három könyvet úgy értjük, igaz, hogy három DARAB könyv, és nem ér az egész Harry Potter sorozatot egynek venni...? Mert ebben az esetben viszem A Főnix Rendjét, mégis csak az a legvastagabb, Susanna Clarke-tól A Hollókirályt (mert végre lenne időm újraolvasni) és öhm, praktikus lenne a Robinson Crusoe-t, de fenébe a praktikummal, legyen Neil Gaiman novelláskötete, a Törékeny holmik, kell a változatosság. És egyébként is esélyesebb, hogy más ment meg, mint az, hogy én magamat.

Melyik tévéműsor az, amit sose néznél?

Ha azt mondom, Valóvilág, az nagyon sznob válasz? Vagy óóó, vannak ezek a bogaras, csúszómászós természetfilmek, olyat se nézek, kivéve ha Dominic Monaghan (Trufaaaa!) vezeti őket.

shanon widow