Mai
interjúalanyomról nehéz nyilatkoznom valamiért. Beharangozni se könnyű a sorait
– ő tényleg az, akiről nem tudok pár szóban írni egy kedvcsináló bevezetőben.
Akik esetleg nem ismernék, azoknak elöljáróban annyit, hogy bosziként a canon
shipek imádója, romantikus lelkületű és szókimondó. Valamint – bár ez nem
került szóba – szerintem ízig-vérig grfifendéles. Magánszemélyként az elmondása
alapján másmilyen, kevésbé kitárulkozó, az írói én neki is egy kényelmes kis
kuckó, ahol jól esik megbújni.
Köszöntelek téged, KyKy, ám mielőtt bármibe is belefeledkeznénk, mutatkozz be!
Üdv mindenkinek! :) Először is szeretnék egy
nagy-nagy köszönetet mondani, amiért felkértél az interjúra, igazán megtisztelő
és hízelgő, bár nem hiszem, hogy kiérdemeltem volna, mindenesetre a végletekig
imponál. :) Az pedig, hogy te kérdezel tőlem, kedves Shanci, egyszerűen
felbecsülhetetlen. :)
Pedig
nem csak az Írófigyelő kíváncsisága miatt kerestelek fel, hanem mert az olvasók
is ajánlottak a fórumon.
Ó, hát mindjárt elpirulok… Ki volt az az
édesdrágamézesvirágszál, aki engem ajánlott? Hadd csókolgassam már virtuálisan
halálra! :) No, akkor kibővítem, hogy mindenkinek köszönöm, aki esetleg
kíváncsi rám, vagy ha lesz olyan, aki ezen interjú hatására kedvet fog érezni a
történeteimhez. ^^
És akkor most be kéne mutatkozni… Hm, hm, mit is
mondhatnék magamról? Egy átlagos életet élő huszonéves vagyok, aki mostanában
kezd belekóstolni az igazi, felnőtt életbe, noha már 2008 óta rendszeresen
dolgozom – pont azóta, amióta írok is. :) Kissé furcsának tűnhet, de nálam
teljesen fordítva mennek a dolgok: ha dolgozom, akkor van időm írni, levelekre
válaszolni, chatelni; ellenben, ha nem dolgozom, akkor otthon szinte sosem ülök
gép elé. Ezért is örülök a munkámnak, annak, hogy ennyi szabad teret ad, hogy
élvezhessem legkedveltebb hobbijaimat, az írást és az olvasást. :) Ezek mellett
otthon imádok filmezni, akár sorozatokat, akár mozifilmeket nézni, és hát
természetesen nem hagyhatom ki a felsorolásból a szerelmemet sem, akiért élek-halok,
és aki kiteszi a napjaim és gondolataim 90%-át. :) Azt hiszem, ebből nagyjából
mindenkinek kialakult rólam egy képe, de ha esetleg mégsem, akkor íme – egy kis
reklám sosem árt :P – egy link, ahol a gondolataim olvashatók:
Aki
a merengős profilodra téved, az rögtön meg is tudhatja rólad a főbb dolgokat.
Érezhető, hogy egy barátságos, cserfes, kedves nyitott és sokoldalú személy
vagy – gondolok itt a blogodra, a sebtében felsorakoztatott sorozat listára és
magára a színesebbnél színesebb történetekre. Honnan ez a lendület a
nyüzsgéshez?
Ó, ezek szerint akkor meglehetősen megtévesztő a
profilom, mert minden vagyok, csak nyüzsgő sürgő-forgó nem – legalábbis
általánosságban nem mondhatni, hogy jellemző lenne rám. Sajnos hajlamos vagyok
a lustaságra, a nemtörődömségre, a vállvonogatásra és egyébre, és hát
előfordul, hogy napokig áll egy-egy levél megválaszolása, mert még ahhoz is
lusta vagyok, hogy belépjek az Arckönyvre… Viszont természetesen vannak napok,
amikor belelendülök és akkor mindent megcsinálok, de rögtön és azonnal, ezek
azonban ritkábbak. Az viszont tény, hogy sok mindenbe belekezdek (lásd:
blogom), amit aztán a nagy lelkesedést követően el is felejtek rövid időn
belül… DE! Próbálok változtatni, talán egyszer sikerülni fog. ;)
*nevet*
Akármilyen kis lustaság vagy, továbbra is szilárdan kiállok a cserfesség a és a
nyüzsgés mellett is.
Én pedig elfogadom, mert azt eddig is tudtam, hogy
az írói énem teljesen más, mint a másik, „valódi” énem. A meglepő, hogy az írói
énem sokkal inkább az, aki valóban vagyok… Vagy lenni akarok. Sajnos élőben nem
merek kimondani dolgokat, esetleg nem úgy fejezem ki a véleményemet, sokkal
szerényebben, visszafogottabban. Adódik olyan is, amikor el sem mondom, holott
nem mindenki érdemli meg ezt a kegyet, néha ki kéne állnom magamért vagy az
általam igaznak véltekért, de sajnos ezt csak írásban tudom oly módon
kifejezni, hogy az hatásos legyen.
A
Merengőről kykykeként ismerhetnek a legtöbben. Más
oldalon is tevékenykedsz? Ha igen, van olyan írásod esetleg, amit csak az adott
helyen találhatunk meg?
Igazán örömteli lenne, ha sokan ismernének, de azt
hiszem, a nevem nem sok mindent mond az embereknek, még a Merengő berkein belül
sem. No, de sebaj, mert akik lényegesek, azok ismernek. :) Egyébként pedig
nincs más oldal, ahova feltöltök történeteket, a Merengő az én játszóterem, és
elég tágnak bizonyul, nem érzek késztetést a bővítésre. :) Természetesen a
gépemen porosodnak félig megírt regények, elvétett novellák, de azokat még én
magam sem olvasom már el, nemhogy mások. :)
Fanfictionök
több fandomban, illetve saját történetek is gazdagítják a repertoárodat. Azt
hogyan döntöd el, hogy egy ötleted fanfices berkekben kap helyet vagy egy
általad kitalált szereplőn keresztül adod át?
Tetszik ez a kérdés, elgondolkodtatott. Igazából
egyszerűen működöm. Elolvasok egy könyvet, és ha megtetszik belőle egy-egy
karakter vagy párosítás, akkor fogom magam és alkotok velük valamit. Csak mert.
Általánosságban a Harry Potter világában alkotok fictionöket, de előfordult még
az Alkonyat-láz elején, hogy becsúszott egy-két TW novella, kisregény is.
(Hozzáteszem, hogy amennyire irritálnak a főszereplők, úgy szeretem a Nessie-Jacob
történeteket… Ki érti ezt?) Az pedig, hogy írok PD kategóriában, szerintem az
írók nagy többségére jellemző. Hiszen az egy dolog, hogy egy, már kitalált
szereplővel alkotunk valamit, esetleg meg is tudjuk tartani a hihetőséget
(azért ez is nagy munka!), de az, hogy kreálunk egy teljes egészében saját
szereplőt, aki nem mellesleg élethű is, na az az igazi írói feladat. :) És én
erre törekszem. Talán pár év múlva ez is sikerülhet, ki tudja?
Ha
a Harry Potter romantika kerül szóba, és azon belül is a rowlingi, canon
párosokat preferáló szerzői, nekem te jutsz eszembe – főleg a Lily/James
„imádatod” miatt. Sosem jutott eszedbe egy pillanat erejéig sem, hogy meg
kellene próbálnod egy non-canon sztorival is előhozakodni?
Jaaaj, ez a kérdés olyan burkolt letolás, de pont a
napokban kezdtem gondolkodni nem pont erről, de hasonló témáról, mégpedig, hogy
miért lett – bátor leszek a jelzővel – divat a slash és a non-canon
párosítások. Úgy értem, mostanában a többség ezeket preferálja, mindig azon
megy a mizéria, hogy elegük van a „megszokott” sztorikból, holott jóformán nem
is lehet olvasni az eredeti, Rowling által megálmodott párosokról, mert mindenki
máshogyan képzel mindent. Főleg a slash-mánia őrjít meg amúgy. Egyszerűen nem
tudom megérteni, hogy hetero lányokat miért vonz annyira, hogy arról
olvassanak, hogyan jönnek össze a férfiak. Na, de ez már más tészta, visszakanyarodva
a non-canonitáshoz: nem tudom elképzelni pl. Lilyt mással, noha megpedzegettem
a dolgot, de végtére is számomra Jamesszel illik össze. Ugyanez igaz pl.
Hermionéra és Ronra. Szeretem őket együtt, sokkal inkább összeillenek, mint
Dracóval, noha egy ideje már nem annyira ágálok ellene, mint annak előtte. (Írói
pályafutásom kezdetekor épp a Dramione volt a „menő”, akkor lépten-nyomon olyan
sztorikba futottam.) Számomra Ginny és Harry szerelme is megállja a helyét.
Sokan szidják a lányt, pedig igazán meg sem lehet ismerni, és pont emiatt
rengeteg lehetőséget rejthet, amit én pl. egy next generációs sztoriban
szívesen ki is használok. :)
Nem mellesleg, valakinek a canon tábort is
erősítenie kell, nem igaz? ;)
Na
igen, az épp tomboló slash-mániáról sokat lehet beszélgetni, de majd egy másik alkalommal. Való igaz, hogy a canonos történetek azért nem „szaporodnak” olyan
mértékben, mint a non canonok, de ez azért is lehet, mert Rowling már leírta
egyszer – nem is akárhogyan -, és akkor minek bonyolítani? De nagyon örülök, hogy te ennyire szilárdan a
canon mellett maradsz!
Nos, én teljesen nyitott vagyok a slash-mánia
kitárgyalására, ugyanis tényleg nem igazán tudom megérteni az okokat, és
felettébb értékelném, ha valaki leírná nekem – ugyanis meggyőzhető vagyok, de
ahhoz kell egy meggyőző személy, meggyőző érvekkel. ;) Feladat feladva,
Shancikám!
No, azért azt is tudni kell rólam, hogy az egy
dolog, hogy rowlingi párosokkal dolgozom (általában), de nagy részben olyan
szereplőkkel írok, akiket a könyvek alatt nem lehet megismerni. Pl.
James&Lily (mint örök kedvenceim). Tény, hogy tudunk egy-két elvétett infót
róluk, meg hogy nagyjából hogyan jöttek össze, de nincs részletesen leírva,
mint teszem azt Harry és Ginny vagy Hermione és Ron. Ha az utóbbi két párosról
szeretnék írni, általában már továbbviszem a szerelmüket, és nem bonyolítom,
egyszerűen csak játszom velük. Mert amellett, hogy canon-preferáló vagyok, még
ráadásként a történéseken sem nagyon változtatok, amiket Rowling megírt… Na, ez
szerintem sok lesz így egyszerre az olvasóknak, mert szerintem nem sok hasonló
író van rajtam kívül hasonló cipőben.
Twilight.
Mekkora „szerelem” ez nálad? Úgy értem, időről időre írsz a szereplőkről, vagy
pusztán az olvasás és filmes élmények hatására születtek/születnek a novellák,
hosszabb ficek?
Még az első könyvet megjelenésekor megkaptam
ajándékba, hogy olvassam el, és akkor talán még tetszett (18 éves, éretlen
fejjel). Azt nem lehet mondani, hogy nem olvasmányos, igenis olvastatja magát,
tehát a Harry Potter kötetek után tökéletes folytatásnak tűnt. Átrágtam magam
mind a négy könyvön, de nem lettek kedvencek, ennek ellenére – ahogyan már
fentebb is említettem – Jacob és Nessie megfogott. Nem tudom megmondani, miért.
Talán arra tippelnék, hogy Erika (Merengőn barterika) Kamaszkorom utolsó nyara
c. regénye annyira jól el lett találva, hogy beleszerettem a párosba.
Semmiképpen sem a filmek után jön az inspiráció, hiszen a színészek
háromnegyedét nem tartom jónak.
Mi
inspirál? A magánéleted impulzusai, más emberi sorsok? Egy ficnél például a
szereplők?
Hogy mi inspirál? Nagyjából az, ami körülöttem
zajlik; az életem. Van, hogy a magánélet, a szerelmem, a családom, barátaim, de
az is előfordul, hogy nézek egy filmet, aminek a hatására eszembe jutnak ötletek.
Könnyen megihletődöm, ezzel nincs probléma, a baj az, hogy nem vagyok képes
befejezni, amit elkezdek. Minden történetbe belevágok, és legkésőbb a felénél
feladom. Általában. De most éppen dolgozom egy regényen, amit imádok, és azt
hiszem, ez lesz a harmadik regényem, amit befejezek. :)
Ne is mondd! A félbehagyott sztorik
temetője az én számítógépemen is egy olyan részleg, ahová már nem nagyon fér be
semmi… De azért még nem kell lemondani róluk! Ezzel az utolsó mondattal
felcsigáztál.
Hihi *kuncog*, tudom, hogy te is hajlamos vagy
félbehagyni sztorikat. Lehet, hogy egyszer össze kéne dolgoznunk nekünk
kettőnknek, hátha sikerülne valamit befejeznünk. Ki tudja, akár még közös
párosítást is találunk, mostanában nem vagyok a Dramione ellensége… *kacsint* Ó,
örülök, ha felcsigáztalak, annyit elárulhatok, hogy teljes mértékben PD sztori
lesz, ugyanakkor hajazni fog (minimális, elkerülhetetlen mértékben) Az Éhezők
Viadalára (a trilógiáról lentebb bővebben írok).
Megírtad
már azt a történet, amire azt mondod „igen, most már akár hátra is dőlhetek”?
Van egyáltalán ilyen, vagy hasonló célod?
Több történetnél gondoltam ezt, azonban a rájuk
kapott kritikák nem támasztották alá ez az érzést. Sajnos. Nem vagyok profi, és
azt is tudom, hogy még a – számomra – legnagyszerűbb művek is kapnak negatív
hangvételű véleményeket, mégis… Azért az, ha többségben van a negatív, mint a
pozitív vagy semleges, arról árulkodik, hogy valamit nem jól csinálok. De hát
ilyen az élet. A most íródó regényemnél azt érzem, hogy talán ez lesz az,
aminek a végén elégedetten hátradőlhetek, és akkor nem fog érdekelni semmiféle
kritika, hiszen tudom, hogy mit tettem bele a megírásába, az pedig nem kevés
idő és energia.
Hogy
állsz a véleményekkel? Itt arra gondolok, mennyire veszed a szívedre, amit
írnak? Fontos a stílus – én pl. napokig képes vagyok rágódni egy adott
véleményen, ha nem tudok vele dűlőre jutni. Te hogy vagy ezzel? Egyébként a
mennyiség vagy a minőség a fontos?
Szomjazom a véleményekre, de mivelhogy én is érző
lény vagyok, elsődlegesen a pozitív, szívélyes kritikákra, amit viszont nem
olyan egyszerű beszerezni. :) Természetesen elfogadom a negatív véleményt is,
hiszen még a Harry Potter kötetek sem tetszenek mindenkinek, nincs is ezzel
probléma, azonban nem mindegy, ezt hogyan közlik. Minden, azaz minden
történetben találunk egy apró pozitívumot. Nagyon-nagyon az aljának kell lennie
ahhoz, hogy ne legyen benne, DE még akkor sem hordhatjuk le az írót a
sárgaföldig. Számomra az őszinteség nem egyenlő azzal, hogy bunkó parasztok
legyünk – pedig sajnos a kritikaírók hajlamosak az őszinteségre fogni, hogy
miért úgy írták meg az adott véleményüket, ahogy.
Utolsó kérdésedre válaszolva úgy gondolom, minőségi
kritikát nem lehet két szóval írni, ahhoz, hogy érződjön, te komolyan gondolod
a leírt szavakat, mennyiség kell, tehát az egyik következik a másikból. Az, ha
annyit írnak, hogy „Jó volt, tetszett.” nyilván jóleső, de közel sem elég
ahhoz, hogy az ember valóban el is higgye, az illetőnek tényleg tetszett.
Például van egy mostani esetem, ami nagyon
rosszul esett, mondhatni, a bőgés határán voltam. Egyetlen kritika érkezett a
történetemre, és az is arról szól, milyen ratyi sztorit hoztam össze. Kezdődött
azzal, hogy az olvasó nem ismerte a karaktereket, és rögtön az elején közölte,
hogy nem igazán rajong a hetero párosításért… Azt hittem, lefordulok a székről,
mikor megláttam. Gondolhatja mindenki, milyen érzés volt ezek után olvasni a
véleményét. És pont emiatt kezd egy kicsit elegem lenni a slash-rajongásból, de
ez más tészta (fentebb tárgyaltunk erről), nem ide tartozik – bár hozzáteszem, még
mindig szívesen olvasnék nagy slasherektől interjút, hogy miért ez a nagy
fanatizmus.
Te is
bétázol. Mennyire vagy válogatós? Mindent elvállalsz, amivel felkeresnek, vagy
azért vannak bizonyos határok?
Bétázás. Igen, pont most kezdek eljutni arra a
pontra, hogy lehet, feladom a praktizálást… :) Nyilvánvalóan, amikor
meghirdetem magam, tömegesen jelentkeznek. Ez köszönhető annak, hogy nagyon kevés
író vállal bétázást – nem fér bele az idejébe, ha mégis, akkor
ismerősnek/barátnak segít, nem pedig egy vadidegennek, aki néha hajmeresztő
történetekkel áll elő. Ettől függetlenül élből sosem utasítok el senkit.
Általában felajánlom, hogy küldjön egy fejezetet a regényéből (eddig még novellások
nem igazán találtak be), én lebétázom, ezután pedig mindketten eldöntjük,
akarunk-e egymással dolgozni. Volt már rá példa, hogy egy hat oldalas fejezetet
egy egész nap javítottam, és ennek ellenére felajánlottam, hogy segítek neki a
továbbiakban is, ha gondolja, és együtt megpróbáljuk „feljavítani” őt.
Általában ezek a kísérleteim nem tartanak sokáig, mert az írópalánta feladja a
harcot. Hiába próbálok kedves lenni, ha azt látom, hogy a negyedik/ötödik
fejezet javítása után még mindig előjönnek az alapvető hibák, amiket előtte már
vagy százszor korrigáltam, elfogy a türelmem, és lehet, hogy sarkosabban mondom
meg a magamét, ami nyilván fájhat az írónak. Hozzáteszem, hogy ezen írok nem is
igazán veszik komolyan az írást; ők szórakozni vágynak, csak úgy írnak bele a
vakvilágba, mert az olyan jó, de egyáltalán nem érdekük a fejlődés… Tehát
kérdem én, akkor miért is erőlködjek feleslegesen? :)
Ezen felül viszont mindent elvállalok, tehát jöhet
bármi. A slash sztorikkal kicsit hadilábon állok, de volt már rá példa, hogy
egy erősen 18+-os regényt javítottam végig, ergo tényleg mindent bevesz a
gyomrom, sztori-szempontból nem válogatok.
Jelenleg két bétázottam van, mindkettő profi író,
azonban sajnos a történeteik nem fognak meg igazán, eléggé nehezen haladok a
javításukkal, tehát fontolgatom, hogyha végzek e két regénnyel, akkor egy
időre befagyasztom a béta-melót.
Jöjjenek
a kedvencek! Könyv, író, fic író… Mesélj!
:) Jaj, hát az egyik kedvenc témám a kedvencek. ^^
Kedvenc könyvem vitathatatlanul a Harry Potter sorozat és Az Éhezők Viadala trilógia. Amíg az
utóbbi nem volt színen, a HP volt a dobogós, azóta viszont, mióta megjelent,
teljes mértékig döntetlen az állás, nem tudnék választani. A jó, hogy nem is
kell, ugyanis a két sorozat teljesen más történetet mesél el, nem kell
összehasonlítani őket, és imádhatom mindkettőt. Noha meglehetősen idegesít néha
az ÉV feletti imádat, ami egyszer csak – konkrétan az első film megjelenése
után, de még a második megjelenése előtt – kirobbant, és azóta mindenki
szereti, Jeniffer Lawrence pedig közimádat tárgya lett. Félreértés ne essék, én
is kedvelem a csajt, a bajom inkább az, hogy amíg nem készült el a film, a
jónép nem is ismerte a sztorit, azóta pedig akkora fanatizmusnak örvend, hogy…
Eh! Egyszerűen csak mérhetetlenül zavar a dolog, megmagyarázni nem tudom.
Kedvenc íróm igazából nincs. Nem író alapján
olvasok, hanem történet/tartalom alapján, így tényleg nem jelenthetem ki, hogy
lenne kedvenc íróm. (Hiszen a HP-t szeretem, azonban Rowling másik könyvét nem
olvastam, és hogy őszinte legyek, nem is akarom, mert nem érdekel.)
Nem úgy merengős író! A favorit egyértelműen
LanaSwan/Anita Gayn és barterika. Aki ismeri őket, nem kell részleteznem, miért,
egyszerűen csak rajongok az írásaikért, legyen az bármi! (Aki nem ismeri őket,
az először is szégyellje el magát, utána pedig azonnal pótolja a lemaradását.) Lana
mindamellett régóta barátnőm is, ám a félreértések elkerülése végett, az
írásain keresztül ismertem meg, és kerestem fel, tehát elfogult semmiképpen sem
vagyok vele szemben. Ezen felül természetesen vannak még kedvenceim, noha ők
nem feltétlenül olyan témában alkotnak, amiket szeretek… Pl. Dramione. Shanci,
gondolom, magadra ismertél, ahogyan remélem, Csibi is. :) Clarey meg pl. a
humorával tud lenyűgözni – úgy meg tud nevettetni! –, de Pansy Parkinson és
Blaise sem a kedvencem. (Egyébként Clarey a tökéletes példa arra, hogy azért
van értelme a bétázásnak, hiszen vele azon keresztül ismerkedtem meg és lettünk
meglehetősen jó viszonyba.) Természetesen nem hagyhatom ki a felsorolásból
MayaSilvert sem, aki sajnos nagyon eltűnt a Merengőről, ugyanakkor a megjelent
könyve az egyik nagy kedvencem. Mindenkinek ajánlom az Őszike c. művét. :)
Ki
az a személy, akire felnézel?
Hőn áhított célom, hogy úgy tudjak írni, mint Lana/Anita,
ő az elsődleges példaképem. Ez köszönhető annak, hogy barátnők vagyunk, tehát
egy hihető és ízig-vérig élő személy, ismerem őt, nagyon szeretem is, ám ez
mégsem akadály, a mai napig képes meglepni és lenyűgözni az írásaival. Bármi,
amibe belefog, számomra alap, hogy kedvenc lesz. Van humora, élethű
karaktereket és történetet kreál, HA esetleg mégsem a valóságban játszódik,
képes elhitetni, hogy amit megírt, az bármikor megtörténhet (új könyvére
célzok, a Démoni titkok c. remekműre), tehát számomra ő az, akire felnézhetek,
és ha egyszer eljutok oda, ahol ő van, tökéletesen elégedett leszek. :)
Az
írás neked inkább önkifejezés, lételem vagy levegővétel? Helyzettől függ?
Lételem. Teljes mértékig függ tőle a létem. Nem
tudnék úgy élni, hogy nem írhatok. Talán szétrobbannék a sok gondolattól, amit
ki kéne adnom magamból. Levegővételnek nem mondanám, azt túlzásnak érezném,
hiszen nem írok minden áldott nap (holott nem bánnám, de sajnos néha az időm
nem engedi), de ez nem tántoríthat el attól, hogy ihletet gyűjtsek, hogy
ötleteket gyártsak, hogy mint egy hülye, ha nézek egy filmet és megtetszik egy
adott szereplő neve, akkor felírjam, hogy esetlegesen majd felhasználhassam
egy-egy történetemben…
Szükségem van az írásra, ezzel együtt vagyok én én,
és örök életemre hálás lehetek mindezen felfedezésekért Rowling úrnőnek, aki a
HP megírásával tett róla, hogy „író” lehessek… És hogy itt adhassak interjút,
hogy ismerhesselek téged és a fent felsorolt, szívemhez közelálló személyeket,
hogy… Hogy legyek valaki. :)
Az
biztos, hogy Rowling nélkül most nem lennénk itt.
Jöjjenek
az olvasói kérdések:
Milyen
a bögréd? A letisztult színeket szereted, vagy a figurásabb, vidámabb
darabokat?
Csak a munkahelyi bögrémről tudok mesélni, ugyanis
otthon nincsen olyanom, otthon nem kávézom, teázni sem igazán, esetleg egy-egy
megfázás alkalmával, akkor pedig a polcról leveszek egyet és abból iszok.
Viszont, ha dolgozóban vagyok, minden reggel iszom egy bögre tejeskávét,
mégpedig az én személyre szóló bögércskémből, amit anyukám készített nekem.
Sima ikeás, sötétlila színű, de anya kidekorálta apró virágokkal, és ráírta
néhány helyre, hogy KyKy, tehát név szerint is saját. *reklám* Anya egyébként
nagyon jó dolgokat gyárt, bármit kitalálunk, ő megvalósítja, tehát ha esetleg
nincs ajándékötlete valakinek, keressen meg engem. Személyre szóló borok,
pezsgők feldíszítése, bögre, tányér, tálak, vázák, asztali lámpák (búra) egyedi
díszítése, akár fényképekkel, bármivel. Mostanában gravírozni is tud, ezt is
lehet bármire (múltkor tálcákra gravírozta a BKV/BKK jelét, most karácsonykor
pedig egy hópelyhet gravírozott egy borra), de ékszeres ládikókat is díszít,
képkereteket is, ékszereket gyárt, jóformán mindent megcsinál, amit kitalál a
delikvens. :D És mindezeket kedvező áron. Akit esetleg érdekel valami,
felveheti velem a kapcsolatot (mincsur@gmail.com),
bármilyen megrendelésnek örülünk. ^^
*reklám vége*
Kutya
vagy macska? Esetleg más állatka? Miért?
Régen macskamániás voltam, de már jó pár éve
kutyapárti lettem, de azon belül is leginkább a kis szerelmemet, Bubut
részesítem előnyben. :) Egyébként imádom az állatokat, szeretem, ha van a
környezetemben élőknek, és hát nálunk sincs olyan, hogy ne lenne kutyánk.
Konkrétan most van két kutyus, egy macsesz és egy nyuszi, aki már a
tizenharmadik életévét tapossa, tehát gondolhatja mindenki, milyen aranyélete
van annak is. :)
Melyik
az a páros (leginkább Harry Potter fandomban, de ha van más kedvencetek, akkor
akár arról is nyilatkozhattok), amiről soha nem olvasnál vagy írnál?
Nem szeretem az extrém párosokat, mert sokszor már
olyan extrémek, hogy úgymond már hihetetlenek. Példának okáért, amikor
Voldemortot össze akarják hozni teszem azt Pansyvel, vagy bárki mással,
számomra már sok, abszurd és nem állja meg a helyét a HP világban. Nem is
igazán olvasnám el – kivéve, ha profi író kezei közül kerül ki, mert akkor
lehet, tennék egy próbát. De mivel – ahogy fentebb erről már volt szó –
canonista vagyok, így nem igazán tudok érdemben bővebben hozzászólni. Nyitott
vagyok, de van egy határ, mindazonáltal a tartalomtól és írótól függ,
elolvasom-e.
Volt olyan fanfiction vagy saját mű, ami annyira
elgondolkodtatott, hogy a hatására változtál, vagy átértékeltél dolgokat az
életedben? Másképp állsz mondjuk emberekhez vagy kapcsolatokhoz? Ha volt ilyen,
melyik írás az?
Nem. Sem saját, sem fanfiction
nem változtatott ilyen radikálisan az életemen. Jobban végiggondolva még rendes
könyv sem. Talán az ÉV az a könyvsorozat, ami elgondolkodtat és durván a hatása
alá kerülök akárhányszor olvasom, DE emiatt nem változtattam az életemen
semmit.
Igazából most elgondolkodtam, és
rájöttem, hogy a kérdés nagyon-nagyon összetett, és nem lehet ezt egyszerűen
megválaszolni.
Nem egy könyv hatására fogok –
kivéve, ha úgy hozza a sors, hogy valami spirituális marhaságot veszek a
kezembe, ami netán levesz a lábamról – megváltozni vagy változtatni dolgokat az
életemben, viszont pl. pont az ÉV olvasása után átértékeltem az életemet, és
azt, hogy mit és hogyan csinálok, teszek, mondok… stb. Az pedig, hogy másképp
állok emberekhez vagy kapcsolatokhoz… – nem. Már miért tenném? Nem akarok egy
kitalált – ha esetleg valós, akkor meg pláne – karakter/szereplő viselkedése
után menni, és úgy gondolkodni, ahogyan ő teszi. Ő ő, én én vagyok, és akárcsak
a való életben, ritka az olyan, hogy egy ember véleményére annyira adok,
annyira megfogadom vagy elhiszem, hogy emiatt megváltozom.
Sőt. A változás rettentő nehéz
folyamat, nem tudom, milyen könyvnek kéne lennie ahhoz, hogy egy ember
ténylegesen megváltozzon a hatására.
Szerintem különben az emberek nem
képesek változni, változtatni, ahhoz nem elég egy könyv, ahhoz valami
grandiózus, kéretlen, legtöbbször sajnos szörnyű eseménynek kell bekövetkezni
az egyén életében, mert változni csak úgy, a hecc kedvéért vagy elhatározásból
nem lehet. Képtelenség. Továbbmegyek, véleményem szerint az igazi változás nem
is tudatos, tehát, ahogyan írtam, kell egy pont, egy olyan történés, ami miatt
az ember megváltozik, mindezt úgy, hogy ő maga észre sem veszi. Nem tudom ennél
jobban kifejteni a most összerakott elméletemet, mert tényleg elég hirtelen
jött, és pszichológus vagy valami pszichodoki sem vagyok, hogy az elmét
tüzetesen ismerjem, tehát az is lehet, hogy irdatlan nagy maszlag, amit most
levezettem, mindenesetre így gondolom – de lehet velem vitázni, kíváncsi vagyok
az esetleges ellenvéleményekre. :)
Jaj, ez nem vitaindító kérdésnek indult, és nem is gondoltunk ilyen komolyságokig hatolni! :D Mindössze apróbb változásokra értettük, pl. egy párost, amit nem szimpatizáltál valamiért, esetleg időközben megszerettél... Vagy egy ételt megkóstoltál, mert olvastál róla valahol. Semmi nagyobb horderejű dologra, hanem ilyesmikre... De persze mindenki máshogy érez :)
Van kedvenc
helyed? Ország, város, helyiség, bármi?
Nem tudom, hogy kedvenc lesz-e vagy sem, de nagy álmom
egyszer eljutni Párizsba, Franciaországba. Oké, legeslegnagyobb álom – lehet,
hogy belehalnék az orbitális méretű orgazmusba, amit előidézne, ha bekövetkezne
–, ha megnézhetném a francia színházban, első sorból a Rómeó és Júlia musicalt
az eredeti szereposztással. *kész, már a gondolattól is elalélt, pár perc
felfrissülési időt kér*. Egyébiránt nagyon szeretnék eljutni London utcáira. :)
És hogy egy megvalósíthatatlan álmot is mondjak: A ROXFORTBAN AKAROK LENNI! :D
Melyik HP könyv
áll hozzád legközelebb? Miért?
Hát ilyen kérdést! *nevetgélve rázza a
fejét* Természetesen az összest imádom egytől-hétig, de talán egy picikével
közelebb áll hozzám a hetedik rész. Megmagyarázni nem tudom, talán azért, mert
minden szál elvarródik, minden megoldódik, happiness and sunshine… Meg talán a
második részt kedvelem még nagyon, mert Gilderoy fergeteges figura, irtó jókat
szórakozom rajta. :)
Végezetül szeretném még egyszer megköszönni ezt a
nagyszerű interjúlehetőséget. Egy élmény volt, megtiszteltetek, hogy
megkerestetek. Köszönöm a lehetőséget! :)
Üdv és puszi minden olvasónak!
K
Mi köszönjük, hogy elvállaltad!
shanon widow
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése