Arlene C Dall interjú!

Következő interjúalanyom egy saját regénnyel keltette fel először az érdeklődésem. „Fő művének" nevezett munkáját A karmazsin égbolt alatt-ot olvasva döbbentem rá igazán, hogy milyen jó nekünk, íróknak. A színes fantáziát, a gyönyörű szavakat és a toll sebes száguldását semmi nem pótolhatja. Ugyanis bármit ír is le Arlene C Dall, rögtön egy másik világ tárul a szemünk elé.

Most megkísérlem az Olvasókat is bevezetni ebbe a különleges varázslatba! Kövessetek az antik dolgok, régi korok világába, ismerjétek meg akár Pécs városát, vagy mélyüljetek el a művészetben! Íme, Arlene C Dall!

Mondj pár szót magadról az Olvasóknak! Mit kell tudni Arlene C Dallról?

Húha, ez egy igazán jó kérdés… Bevallom, sohasem szerettem bemutatkozni, mert véleményem szerint nem lehet senkit megismerni pár mondat alapján. Így inkább csak néhány tényt írok le magamról, mint például hogy egyetemre járok, imádom a kastélyokat, hangszereket, a természetet, az állatokat. Lelkes, pörgős lány vagyok, viszont kissé kritikus, éles nyelvű. Sok minden érdekel, főként a művészetek – irodalom, zene, festészet. Vonzanak a régi korok, leginkább a XIX. század, azon belül is Anglia. Rajongok az antik dolgokért, igyekszem magamat ilyen tárgyakkal körülvenni. Néha azt kívánom, bár lenne egy időgépem. Talán ezért is írok ennyit erről a korról. Nem vagyok épp egy földön járó alkat, a barátaim el is kereszteltek Lunának.

Az írói nevednek igazán egyedi hangzása van. Hogyan találtad ki?

Köszönöm először is! Az Arlene név mindig is nagyon tetszett, és valami miatt közel érzem magamhoz. A C. Dall pedig az eredeti nevemből jött, afféle szójáték. Van egy másik felhasználónevem Merengőn, ami egy rövidke kis becenév. Miután rájöttem arra, hogy komolyabban akarok foglalkozni az írással, elkezdtem írói neveken gondolkozni, és hosszas mérlegelés után e mellett döntöttem.

A Merengő Fanfiction oldalán találkoztam először veled. Hogyan kerültél egy Harry Potter Fanfictionnnal kapcsolatos oldalra?

A Harry Potter iránti rajongásom vezetett Merengőre, aminek már jó ideje, nem is tudnám megmondani, milyen régóta követem nyomon a honlap és a rajta levő történetek alakulását. Bár mostanában bevallom, inkább mint író vagyok jelen a honlapon, mintsem olvasó, mert leköti az időmet az egyetemre való készülés illetve a történetemmel való foglalkozás. Most bele kell húznom, mert be szeretném küldeni jövőre Aranymosásra a regényemet, és még elég sok vele a tennivaló – többek között teljesen át kell írnom, és még a jegyzeteim begépelésével sem végeztem.

A Privet Drive-ban publikálsz elsősorban. Sosem vonzott a fanfiction világa?

Én a fanfictionoket inkább olvasni, mint írni szeretem. Már próbálkoztam vele, de rájöttem, hogy nem az én asztalom. Bár publikáltam Merengőn fanfictionoket másik felhasználónéven, de azokat inkább csak passzióból írogattam. Nem azt mondom ezzel, hogy a fanfiction komolytalan műfaj, egyáltalán nem az, sőt, rengeteg benne a lehetőség és a kihívás, de jobb szeretek saját karakterekkel alkotni, akiket teljes mértékben én találok ki.

A blogodon közzétetted a füzetecskéket, amiben az írásaid és jegyzeteidet tárolod. Hogyhogy nem a számítógép?

Lassan négy éve írom a történetemet, és azóta folyamatosan gyűjtögetem hozzá az ötleteket. Sajnos az ötletek nem mindig akkor szoktak eszembe jutni, amikor gépközelben vagyok, és ilyenkor gyakorlatilag bármi megfelel, amit a kezem ügyében találok. A számítógépemen is vannak jegyzeteim, most azokat rendszerezem, illetve gépelem a füzetekben és papírlapokon találhatókat.

Mivel egy meglehetősen összetett sztoriról van szó, nem szabad, hogy szétcsússzanak a szálak, és mindent lejegyzek, ami hirtelen eszembe jut, még a legapróbb dolgokat is. A fejemben megvan az egész történet, már teljesen összeállt, de mindig jönnek hozzá új dolgok, amik ugyan nem lényegesek a regényem szempontjából, de színesítik azt. Apró dolgokra kell itt gondolni, például hogy a szereplőimnek mik a kedvenc színei, milyen stílusban beszélnek, hogyan reagálnának különböző helyzetekben… Ezek olyan momentumok, amiket az ember nem jegyez meg, épp ezért írom le őket. Próbálok minél pontosabb képet adni a karaktereimről és magáról a világról.

Tehát papír alapon írsz inkább?

Amíg nem volt laptopom, addig a füzeteimbe írogattam. Nekem kell az, hogy kényelmesen bekucorodjak a saját kis sarkomba, valami miatt ott jobban tudok alkotni. A papír alapon való írással az a gond, hogy utána be is kell gépelni… Ami nem kis meló, sokszor egész délutánom is ráment a dologra. A laptop hihetetlen mértékben megkönnyítette az életemet, hisz azzal is ugyanúgy el tudok vonulni. Valamint könnyebben át tudom látni, mert én, ha írok, akkor nem törekszem a szépírásra. Nem egyszer megesett, hogy több percen keresztül gondolkodtam azon, mit is vetettem papírra.

 Hány oldalt írsz meg egyszerre?

Ez változó, van, hogy három mondat után rájövök, most abszolút nincs ihletem, és van, hogy egy egész estét végigírok – főként az utóbbi időben. Tehát ezt nem tudnám pontosan megmondani. De ha nagyon belejövök, akár egy nap alatt tíz oldalt is, ahogy időm engedi. Az a baj, hogy nekem általában este van időm, és akkor is szeretek legjobban alkotni. Gyakran megesik, hogy hajnali négyig írok. Ez nem egyszer okozott már problémát, de ha egyszer belelendülök, nem bírok leállni. Ilyenkor annyira belemerülök az alkotásba, hogy észre sem veszem az idő múlását.

A hajnalig tartó írás nekem is meglehetősen ismerős. :D Mondj pár jó tippet, hogy utána hogyan lehet túlélni a napot! Szerintem sok Olvasó hálás lesz érte. ;)

Nem igazán tudok tippeket adni, mivel én ilyen szempontból speciális vagyok. Hiába alszom pár órát, valami miatt nem igazán szoktam fáradt lenni. De ha mégis rám tör az álmosság, iszom egy jó bögre maté-teát, hatásosabb, mint a kávé. És finom is.

 Mióta foglalkozol az írással?

Lassan tíz éve, emlékszem, az első „művem” egy Buffy, a vámpírok réméről szóló fanfiction volt, amit körülbelül tizenhárom éves koromban írtam. Mulatságos volt visszaolvasni jó tíz év távlatából. Azóta mondhatni folyamatosan írok, két regényemet is befejeztem, nos, nem valami remekművek, maradjunk ennyiben. Pár éve kezdtem el komolyabban foglalkozni az írással, amióta megszületetett a fejemben A karmazsin égbolt alatt ötlete.

Mesélj egy kicsit erről az Aranymosásról! Már más amatőr írók is említették, hogy művet szándékoznak beküldeni. Miben más ez, mint a többi pályázat?

Abból a szempontból más, hogy aki megnyeri, az honort kap, illetve országosan fogják terjeszteni a művét, ami nem kis szó. A verseny szervezői rendkívül nagy tudásúak, és segítik a bekerült szerző munkáját. Az Aranymosás nyerteseinek a művei mind magas színvonalúak, és értéket képviselnek. Csak pozitív dolgokat tudok elmondani a pályázatról.

Mennyire szoktál pályázatokra írni? Tudatosan nézed az írói lehetőségeket?

Nem, még sohasem írtam pályázatra, nem is nézem az ilyen lehetőségeket. Egyedül az Aranymosásra fogok nevezni. A legtöbb pályázaton novellákkal lehet nevezni, és tőlem kissé távol áll a műfaj. Jobb szeretem a regényeket írni is és olvasni is.

A „fő műved”, ahogy mondtad, A karmazsin égbolt alatt. Már annak idején is megjegyeztem, hogy nagyon hasonlít Hayao Miyazaki világához. :) Merítettél az ő munkáiból?

Nagyon kedvelem Miyazaki munkásságát, bár tudatosan nem merítettem tőle. Másik nagy kedvencem rajta kívül Tim Burton, és ők ketten valószínűleg önkéntelenül is hatottak a regényemre. De nem szeretek sehonnan ötleteket „lopni”, próbálok egyedi világot és szereplőket kreálni– majd az olvasók eldöntik, mennyire sikerült. Hangulatában viszont lehetséges, hogy hasonlít a fentebb említett két úr műveihez. A műfaj, amiben alkotok, steampunk, amibe szerintem sok minden belefér. Mostanában, ahogy észrevettem, kezd egyre népszerűbb lenni, habár igen elenyésző számú ember ír ebben a témában.

Steampunk. Izgalmasan hangzik! Érdekelne, hogy mit is takar ez az elnevezés. Hogyan írnád körbe egy laikusnak?

Hű, ez egy jó kérdés, mivel ez egy igen különös műfaj. Jelen van minden művészeti ágban, az irodalomban, zenében, sőt, még a formatervezésben, öltözködésben is. Ez egy szubkultúra, mint a goth vagy a rockerek. A Wikipédia szerint a steampunk a neoviktoriánus stílusból meríti formáit, ezeknek egyfajta újraromantizálását vagy jelenkori dekadenciáját adja. Ennél szebben én sem tudnám megfogalmazni. Én azt mondom, a saját szavaimmal, ha a stílusról kérdeznek, hogy a steampunk az az, ahogyan elképzelte a régi korok embere a modern korokat, egyszóval egy alternatív múlt. Vagyis, az én regényem ebben a stílusban íródott, de van a műfajnak többféle értelmezése is.

A szereplők után kutatva nem egy manga témájú képpel találkozni. Mikor szippantott be a japán művészet?

Körülbelül 17 éves koromban. Az első, komolyabb animém a Blood+ volt, amit sorban követett a többi. Nagy animerajongó vagyok azóta, bár mostanában kevesebbet nézek. De volt egy „hardcore-animés” korszakom, amikor gyakorlatilag csak azt néztem, holott azelőtt, mielőtt megismerkedtem a műfajjal, nem voltam túl jó véleménnyel róla. Én is csak a Dragonballból és társaiból ítéltem meg, de aztán rájöttem, hogy rengeteg műfaj és stílus van, úgyhogy mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

Egyszerre hány ötletet dédelgetsz magadban? Magamról tudom, hogy sok meg sem valósul, nálad mi a helyzet?

Jelenleg a Karmazsin égbolt alattal párhuzamosan öt történetet is írogatok, kettőt ezek közül barátnőimmel. Ezeket a projekteimet nem veszem annyira komolyan, mint a Karmazsint, ami a főművem. Ezekkel valószínűleg lassabban is fogok haladni, és nálam is fennáll annak az eshetősége, hogy be sem fogom fejezni őket. Néha úgy érzem, túl sokat vállaltam magamra, de ha eszembe jut egy jó ötlet, vagy kitalálok egy karaktert, azonnal írni kezdek róla. Menet közben persze kiderül, hogy érdemes volt-e, és bizony sajnos gyakran elhagy a kezdeti lelkesedés.

Azt mondod, elsősorban regényeket írsz, viszont a regényekhez sok időre van szükség. Én néha vágyom kiadni magamból a gondolataimat, és egy novella remek keret erre. Biztosan nálad is volt már olyan, hogy csak száguldottak a gondolataid és mindenképp le kellett jegyezned őket…

Igen, ilyen már nem egyszer előfordult, ezeket a szösszeneteimet azonban inkább megtartom a fióknak. Öncélúak, így nem valószínű, hogy bárkit is érdekelnének rajtam kívül. Azonban jók „levezetésnek.” A novellát, mint műfajt nem igazán kedvelem, nem is nagyon írtam még. Én inkább jeleneteket szoktam írni az aktuális regényemből, amik nem is lesznek benne sok esetben. Vagy ha épp lelkesedek egy karakterért, róla írok szösszeneteket. Igazi fangirl vagyok, mindig rajongok valakiért. Ebből nem lehet kinőni, (bár nem is akarok.) Rajongani jó. :) Régebben írtam naplót, és abban vezettem le a grafomániámat, de valahogy kinőttem belőle.

Több írásod is Pécsett játszódik. Miért pont ott?

Egyrészt azért, mert Pécsett élek, és szeretem ezt a várost a maga hibáival, szépségeivel és tökéletlenségével. Van egyfajta egyedi hangulata, és ezt próbálom megragadni a Pécsett játszódó írásaimban. Pécs véleményem szerint egy rendkívül sokarcú és változatos város. Nem túl nagy, nem túl kicsi-épp a megfelelő méretű. Én tősgyökeres (azaz „tüke”) pécsi vagyok, de ennek ellenére mindig tud újat mutatni a számomra. Sokszor olyan helyeket fedezek fel, hogy csak ámulok. Na meg a Mecsek…! Imádok kirándulni kiskorom óta, és nincs is szebb a mecseki tájaknál.

A másik ok, amiért Pécsről írok, az az, hogy elég jól ismerem, és nem csak azért, mert itt élek, hanem mert utána is olvasok a dolgoknak-Pécs történetének, nevezetességeinek, épületeinek-mondhatni, úgy ismerem, akár a tenyeremet. Egyáltalán nem azt állítom, hogy az ember csak arról írjon, amit ismer, csak valószínűleg arról jobban tud írni. Na meg jó érzés másokkal megismertetni ezt a csodálatos várost - mert Pécs nem csak a Király utcából, Séta térből és a Dzsámiból áll. Sokszor a helyi lakosok is meglepődnek azokon, milyen rejtett kis helyek vannak Pécsett.

Más helyen is publikálod a műveidet?

Igen, Merengőn kívül a blogjaimon szoktam megosztani a műveimet, illetve fent van pár írásom Anime-fanfiction Style-on és Imagine-n is.

 Mit szoktál csinálni a szabadidődben, ha nem az írással foglalkozol?

A barátaim nagy része nem ott él, ahol én, szóval többnyire otthon vagyok, és ülök a számítógép előtt, velük beszélgetve. Tudom, nem valami izgalmas. De ha épp nem írok vagy kockulok, olvasok, edzek, és jó időben biciklizek, kirándulok. De szeretek még „kreatívkodni” – gyöngyöt szőni, hímezni, néhanapján rajzolni is, de ahhoz sajnos nem igazán van tehetségem.

Korábban említetted, az antik tárgyakat, régi korokat. Konkrétan milyen darabjaid vannak? Hadd irigykedjek egy kicsit! :P

Van egy latin-magyar szótáram 1912-ből, illetve ékszerek és falióra (bár utóbbi nagymamámnál.) A bútoraim, tárgyaim ugyan nem régiek, de régies hatást keltenek, szeretem a rusztikus, vintage stílust. Édesanyám szintén, úgyhogy az egész ház így van berendezve.

Az időgép nekem se jönne rosszul néha… Akkor szereted az időutazással kapcsolatos sztorikat és filmeket is? Vannak kedvenceid? (Személy szerint én még mindig imádom Marty McFly-t és az őrült dokit a Vissza a jövőbe! c. filmből. :D)

A Vissza a jövőbe nekem is nagy kedvencem, bár elég régen láttam már utoljára. De gyermekkoromban az volt az egyik kedvenc filmem. A másik nagy favoritom a Kate és Leopold, annál elbűvölőbb romantikus filmet még nem láttam. Bár bevallom, nem vagyok egy nagy filmrajongó, inkább könyvmoly, de ezt bármikor képes vagyok megnézni. Az időutazó feleségét is nagyszerű filmnek tartom, de az én ízlésemnek túl szomorú volt, így azt csak egyszer tekintettem meg. Mindig is érdekelt, hogy láthatja egy múltbeli ember a mi korunkat, vagy fordítva: egy XXI. századi ember a régi időket. Szerintem ez egy igen izgalmas téma, és sok benne a lehetőség.

Szóval szívesebben élnél egy régebbi korban? Én hiszem, hogy akkor még jobban tiszteltük egymást.

Szerinted miben volt jobb a régi kor emberének, és miért jó a ma emberének?

Én is elsősorban azt mondanám, hogy a régebbi korokban az emberek jobban tisztelték egymást, és az élet is lassabban folyt. Az emberek jobban odafigyeltek egymásra, mert volt idejük. Persze nyilván számított az is, ki hova, milyen családba született. Abból a szempontból jobb a mai korok emberének, hogy gyakorlatilag bárhol, bármikor el lehet érni a másikat, bár szerintem megvan a levelezésnek is a maga varázsa. Az is előny, hogy vannak olyan szerkezetek, amik jelentősen megkönnyítik az életet. Lehetne még sorolni, de én mindezek ellenére is szívesen élnék a régi korokban, vagy legalábbis megnézném. Engem legjobban talán a bálok érdekelnek – noha nem tudok táncolni, de egyszer nagyon szívesen részt vennék egy igazi, viktoriánus korabeli bálon. Na meg akkor sokkal nyugodtabb volt minden. Nem rohantak az emberek, nem voltak kocsik, ami azért kissé bosszantó lehetett, mert sokat kellett az embernek utaznia. De azért a hintókázásnak és lovaglásnak is megvolt a maga bája. Manapság minden olyan… zsúfolt, kaotikus és lélektelen. Az internetről gyakorlatilag bármilyen információt megtudhatunk, és elég hozzá egy kattintás. A régi korok emberének utána kellett járnia a dolgoknak, és a tudás sokkal többet számított. Az okos embereket tisztelték, becsülték, manapság azonban sok esetben különcnek, stérbernek tartják őket és kiközösítik, mintha ciki lenne a tudás. Azért megnyugtató, hogy nem minden körben, de bizonyos rétegeknél a tudás valamiféle furcsa perverziónak számít.

De mi a helyzet a modern korral? Követed a mostanában kialakuló „trendeket”, legyen az könyv, film vagy divat?

Én amolyan csendes szemlélő vagyok. Általában képben vagyok a legfrissebb trendekkel, de nem szoktam követni azért, mert épp az a „menő.” Nem különösebben érdekel, mi divatos, én mindent a saját ízlésemhez igazítok. Persze előfordul, hogy direkt elolvasok olyan műveket, amik épp „trendiek”, csak hogy tudjam, miért olyan népszerű. Szeretem elemezgetni az embereket, érdekel a szociológia, pszichológia.

Pszichológia! Akkor egy csónakban evezünk! ;) Volt már olyan, hogy ránéztél egy ismeretlenre és megpróbáltad „kielemezni”?

Minden pillanatban ezt teszem, akaratlanul is. Sőt, egyszer még játszottam is ilyet egy barátommal. Kiültünk kora délelőtt a térre, figyeltük az embereket, és azt találgattuk, kik lehetnek ők. Roppant szórakoztató volt. De ilyet egyedül is szoktam csinálni-buszon ülve mindig fürkészem az embereket (kivéve, ha antiszoc hangulatomban vagyok, mert akkor csak bámulok kifelé az ablakon, és zenét hallgatok.) Vagy csak bemegyek a városközpontba, és keresek egy forgalmas kávézót-unalmas napjaimon ezt is jó párszor eljátszottam. Nincs is jobb ülni egy hangulatos kávézó teraszán, kortyolgatni a jeges kávét, és figyelni az embereket. Ilyenkor láthatatlannak érzem magamat.

Mennyire segíti a mindennapjaidat ez az érdeklődés? Alkalmazol valamilyen technikát egy kellemetlen vagy nehéz helyzetben?

Külön technikáim nincsenek igazából. De mivel jó emberismerő vagyok, elég szinte egy pillantást vetnem valakire. Eddig még nem hagyott cserben az ítélőképességem. Persze mindig fenttartom a tévedés lehetőségét, na meg én ilyenkor csak egy vázat kapok. Megismerni valakit egy igen hosszú folyamat. Annyiban segít a mindennapokban, hogy ki tudom szűrni azokat, akiket nem érdemes a bizalmamba fogadnom. (Nincs is sok barátom… :D )

Egyedi és tömegcikk. Mik jutnak erről eszedbe?

Az, hogy tömegcikkek nélkül nem létezne az egyedi, így röviden és tömören. Bár ez is egy tág kérdés. Miféle tömegcikkekre gondolsz?

Tömegcikk lett mostanában valamiért például a természetfeletti. Korábban nem volt ennyire népszerű ez a műfaj. Te hogy látod ezt?

Korábban is voltak természetfeletti dolgokról szóló könyvek, de való igaz, mostanában lett igazán népszerű ez a műfaj, főleg tini-körökben. Nincs ezzel baj, és engem nem zavar, mindig van valamilyen aktuális trend, most épp ez, de majd lecseng ez is idővel, ahogy az összes többi.

Ha azt mondanám, hogy extrém, mit tennél hozzá?

Nekem így hirtelen az extrém sportok jutottak eszembe. Ki is próbálnám őket, persze nem mindent, de a bungee jumpingot és a sziklamászást szívesen. Szerencsére nem vagyok tériszonyos.

Nagyon érdekes gondolatokat osztottál meg velünk! Köszönöm a lehetőséget, hogy elbeszélgethettem Veled! :)

 Én köszönöm, nagy megtiszteltetés, hogy felkértetek! :)