amphetamin interjú

Sziasztok!
Dramione, Narcissa/Lucius ficek, a Harry Potterrel foglalkozó kihívások fáradhatatlan résztvevője, béta - ezenfelül kedves, cserfes... Hmm, mivel jellemezhetném még őt? Néha szétszórt, és ha csokorba kapná a szabad perceket ajándékba, akkor sem biztos, hogy elég lenne, de azért próbálkozhatunk ;) Akárhogy is, így szeretjük, ugyanis ha nem tépett volna le egy jókora darabot az idejéből, és nem szentelte volna a ficelésnek, akkor sajna nem ismernénk, nem olvashattunk volna tőle, és nem is kereshettem volna fel az Írófigyelőnek... Az pedig nem jó, nem is gondolok rá. Inkább olvassátok el, mit és hogyan gondol Rowling világáról.
Fogadjátok szeretettel amphetamin interjúját!

Az első „feladat” nálad sem más: mesélj kicsit magadról, mit lehet tudni rólad?

Szeretettel köszöntöm a kedves olvasókat és Téged, drága shanon! Először is szeretném megköszönni, hogy felkértél, és „itt lehetek”, nagy élmény, hogy van még olyan a ficvilágban, aki érdeklődik a személyem, és a munkásságom iránt.

A baráti körben és a köztudatban Csibiként élek, de a merengős berkekben mindenki amphetaminként ismer, már ha ismer; többnyire ezen a művésznéven publikálok és indulok különböző fanfiction kihívásokon.

A 23-asok népes táborát erősítem, és lelkesen koptatom az iskolapadot a Szegedi Tudományegyetem egyik csodálatosan szép épületében – majdnem olyan, mint a Roxfort, de csak majdnem. Joghallgató vagyok idestova ötödik éve; ez a cseppet sem könnyű, de annál érdekesebb tudományág borzolja az idegeimet, már amikor hagyom neki ^^

A Merengő fórumán moderátorként dolgozom, és hivatásos, véreskezű béta vagyok :D

Egészen kislány korom óta, mióta elsajátítottam az írás csínját-bínját, ügyködöm különböző témájú szöszökkel, versekkel és novellákkal, de csak 2009 ősze óta vagyok igazán aktív, akkor publikáltam az első folytatásos kisregényem a Merengőn. Rengeteg vélemény érkezett a műveimhez az évek során, kaptam hideget és meleget egyaránt, de azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, többségében kedvelték a stílusomat és az irományaimat. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy szerettek/szeretnek, ennél nagyobb elismerés nem is kell! Sokat fejlődhettem az olvasók, és a családom kritikái, dicséretei, bátorításai és a kitartó munka által, nem tudok elégszer köszönetet mondani mindazoknak, akik mellettem állnak, támogatnak.
Természetesen nem elégszem meg ennyivel, nincs megállás, az ember holtáig tanul.

Persze, engem sem kerültek el a hullámvölgyek és az írói válságok, noha sokan azt hiszik, töretlen az írói pályafutásom. Rendesen meggyűlt a bajom lelkiekben ezekkel az időszakokkal, de végül mindig sikerült túllendülnöm a problémákon. Nyugodtan mondhatom, hogy megérte!

A magyar fices közösségen kívül ki tud még amphetaminról?

A családom és a barátaim mind tudnak rólam/rólunk.

Volt egy érdekes és emlékezetes esetem, mikor az egyetem kezdetén Szegedre költöztem. Két ismeretlen lánnyal kerültem egy albérletbe, de hamar megtaláltuk a közös hangot a Harry Potter-imádatunk révén. Pörögtek a témák, csacsogtunk ezerrel, mikor is az egyik lány szóba hozta a Merengőt. Mondanom sem kell, leesett az állam, hogy így „belenyúltam” a tutiba, de mikor arra terelődött a szó, hogy ki mit olvasott a fanficek között, egy pillanatra megfagyott az ereimben a vér. A leányzó az én első publikált művemről kezdett áradozni, elmondta, hogy számtalanszor újraolvasta már, és odáig van érte. Volt egy kisebb fagyás, mikor felfedtem a titkot, hogy én követtem el az Átkok és könnyek című non-canon továbbírást :D

Most komolyan, mekkora az esélye annak, hogy az ország másik felére költözve egy olyan lányba, lakótársba botlasz, aki kultuszszerűen imádja a munkásságodat?

Mikor és legfőképp: hogyan találkoztál a Harry Potter sagával?

Már megfigyeltem: valamiért belém van kódolva, hogyha valamit hirtelen sokan szeretni kezdenek, akkor én attól menekülök és fújok rá, aztán persze szinte mindig, bedarál a mindent elsöprő rajongás, de eleinte már-már kötelező jelleggel utálkozom :D Így volt ez anno Harry Potter történetével is. Még egészen kicsi voltam, általános iskolás, amikor az egyik évzárón jutalomkönyvet kaptam, nevezetesen Rowling néni, Harry Potter és a Bölcsek köve című kötetét. Elkezdtem olvasni, de annyira nem fogott meg, hogy utána jó pár évig a polcon porosodott. Nem azt a könyvet néztem ki magamnak, így rendesen meg voltam sértődve, amiért Ő jutott nekem, ezért külön ízléstelen fintorral lapozgattam az oldalakat. Utána betört a HP láz, mindenki Rowling könyveit olvasta, nekem pedig bekapcsolt a vészjelző: ha mindenki szereti, akkor ÉN MÁR CSAK AZÉRT SEM! :D Így is volt ez jó sokáig, amikor is az egyik költözésnél újra a kezembe akadt – fellapoztam, kiszórtam belőle a viharvert, ezer éves könyvjelzőt, és olvasni kezdtem. Mondanom sem kell, hogy levett a lábamról, természetesen :D Azóta már kismilliószor „megettem” az egész sorozatot, de a mai napig mindig komoly kínkeservet jelent, ha olvasok, és abba kell hagynom.  Ugyanúgy izgulom végig a fejezeteket, mintha először látnám a sorokat ^^ Imádom ezt az érzést!

Kedvenc jelenetek a filmből? Van esetleg valami, ami nem tetszik a filmadaptációkban?

Elég sok kedvenc jelenetem van, már csak azért is, mert rajongok a filmes változatért is, de... meggyűlik a bajom azzal, hogy a rendezők sok esetben a végletekig eltérnek a könyvben ábrázolt eseményektől annak érdekében, hogy a filmben érthető legyen az események láncolata egy „laikus” számára is. Annyi mindent kihagytak, és annyi mindent elferdítettek csak azért, hogy beleférjenek a durva két és fél órába, hogy végeredményben egy szinte teljesen új történetet kaptunk. A filmek önmagukban, önálló kalandként maximálisan megállják a helyüket, ha valaki a könyveket nem olvasta korábban, de egy megrögzött Potterhead számára nagy érvágás lehet ugyanaz a történet két megvalósításban.

Nagyon szerettem az első részekben az órai munkák részletes bemutatását, a különféle varázstárgyakat körüllengő misztikumokat, Dumbledore merengős emlékeit és azokat a jeleneteket, amelyek kifejezetten a Pottervilágra jellemzőek. A roxmortsi kirándulások mindig levettek a lábamról.

Emlékszel az első fanfictionre, amit elolvastál? Melyik volt az?

Igen, emlékszem, soha nem tudnám elfelejteni. Mione: My Immortal – Halhatatlanom című Dramione romantikus dráma szöszét olvastam először a Merengőn. Számtalanszor újraolvastam, mióta felregisztráltam, nagyon szerettem a stílusát és a hangulatát, csakúgy, mint a többi művének. Odáig merészkedtem, hogy az évek óta inaktív hölgyet hónapokig tartó vadászat után megkerestem e-mailben, és szinte könyörögtem neki, hogy térjen vissza és alkosson még hasonló gyönyörűségeket, de sajnos a válasz nem az volt, aminek igazán örültem volna. Magával ragadta az élet, már nem foglalkozik írással, és nem is tervezi a visszatérést, így kénytelen-kelletlen belenyugodtam, hogy el kell engednem az első példaképemet; meg kell elégednem belőle annyival, amennyit hátrahagyott maga után. A mai napig fájlalom a távozását. Igazán tehetséges és magával ragadó stílusú írópalánta volt, de úgy látszik, neki nem ezt az utat szánta a Sors.

Az írás azonnali indíttatás volt, vagy később érett meg benned az elhatározás, hogy amit alkotsz, azt fel is töltöd valahová?

Nagyon sokat töprengtem a kezdetek kezdetén, hogy mihez is kezdjek a buksimban megszületett történetekkel. Nem tudtam elképzelni, hogy bárkit is érdekelhetnek az agymenéseim, már csak azért sem, mert nem vagyok épp a vidám és csudiszép végek híve.

Eleinte csak olvastam a Merin, infót gyűjtöttem, tanultam, kritizáltam, megfigyelőként voltam jelen; nem éreztem magam elég jónak ahhoz, hogy fel merjek tölteni bármit is, féltem, hogy nem fogadná be a közösség a nem kifejezetten hétköznapi témáimat. Idővel, ahogy egyre többet keresgéltem, és olvastam, mégis motoszkálni kezdett a fejemben egy gondolat, miért ne? Egy próbát megér.

Rájöttem, hogy rengetegen keresik-kutatják a hasonló gondolatvilágon alapuló történeteket, novellákat. Amiről korábban azt hittem, mások számára „betegesnek”, megbotránkoztatónak hat, arról kiderült, hogy maximálisan kedvelt és keresett kategória – ez nagy lendületet adott.

Számtalan unalmas szakkörön, lyukas órán és éjszakán keresztül dolgoztam, vázlatoltam, zenét hallgattam, hogy elkapjon a gépszíj és megtiszteljen az ihlet. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a rengeteg kusza gondolat és kósza párbeszédrész, összeállt valami történetfélévé, vagy legalábbis fejezetszerűvé. Szó szerint rám hozta a frászt, hogy már ezt a káoszt is átlátom, nem csak azt, ami a szobámban és a fejemben uralkodik xD

Az első pár Átkok és könnyek fejezet megszületése után a munkáim sokáig fiókmélyen pihentek, mígnem egyik este megjött a bátorságom, és feltöltésre küldtem őket. Kapásból kaptam rá egy vaskos elutasítót, amit a mai napig őrzök :D Kissé letört a visszautasítás, de miután realizáltam, hogy nem kifejezetten „velem van a baj”, hanem a stilisztikával és apróbb nyelvtani hibákkal, megembereltem magam, javítottam a hibákat és újra elküldtem.

Azóta töretlen a feltöltési pályám, felcsaptam „grammar nazi”-nak és hivatásos béta lettem, de nem hirdetem sehol. Az inkognitó ellenére rengeteg kihívásos történet, pályamű és friss, vagy épp visszadobott fejezet kerül hozzám. Vannak visszatérő fiúk-lányok, akik jóformán csak az én munkámban bíznak, ha nem vagyok elérhető, inkább várnak, míg felszabadul a hely és az idő, és ez nagyon jól esik! Én sem vagyok hibátlan, de nagyon köszönöm a megtisztelő bizalmat!

Akik követik a munkásságod, azok a dramione ficeidről ismerhetnek leginkább. Bár nagyon is osztom a párosért való rajongásod, azért megkérdezem: miért épp Draco? Miért épp Hermione?

Kifejezetten vonzódom a szőke fiúkhoz, első körben ezért Draco, a továbbiakban pedig rajongásig odáig vagyok a „jó rosszfiúkért”, imádom azt a beképzelt, nagyképű, arrogáns stílusát – ez a gyengém az életben is. Nagyon kedvelem Tom Felton színészi játékát, zseniálisan alakította Dracót, nem is tudnám őt másként elképzelni, csak az őt megformáló színész arcával és mozdulataival.

Hermione... azon túl, hogy főszereplő, és rendkívül kedves a szívemnek, megtestesíti mindazt, ami valaha lenni szerettem volna. Okos, intelligens, szorgalmas és kitartó, legyen szó bármiről. Én roppantul lusta tudok lenni, félelmetes mennyire szeretem halogatni a dolgokat. Már többszörösen bebizonyosodott, hogy nyomás alatt dolgozom a legjobban, és leghatékonyabban, de mondanom sem kell, sokkal nyugodtabb lenne a lelkiismeretem, ha nem lennék ennyire „lassú vérű” :D

Azért szeretek velük dolgozni, mert a köztük húzódó elemi feszültség kimeríthetetlen eszköztárat ad a kezembe az írás során. Az örök ellentétek, konfliktusok és a szívózások remek alapot szolgáltatnak, induljak bármerre is, úgy csűröm-csavarom a lelkivilágukat, ahogy nem szégyellem. Remek párost alkotnak együtt, a tiltott vonzalom, a kötelező utálat, a származás ténye, a szenvedély és a két oldal, a Jó és a Rossz remekül kiegészítik egymást.

Miért gyűlölöd azt, akit szeretni is tudnál? :P Persze, ez nem ilyen egyszerű. Dracóról viszonylag keveset tudunk a könyvek alapján, ezért jóformán bárhogyan alakítható, ha a karaktere lényegi elemeit megtartjuk mellette. Számomra ő, és a kettejük lehetséges kapcsolata az egyik legnagyobb rejtély a történetben.

A következő kérdésem szintén hozzájuk kapcsolódik: ha olvasol róluk, milyen történetet keresel? Bármit szívesen „elfogyasztasz”, ha dramione van terítéken, vagy azért megnézed, ki írta, milyenek a vélemények, OOC-e, stb.?

Kifejezetten 18+ párti vagyok minden tekintetben, de ez nem zárja ki, hogy kellően felvezetett és megalapozott romantikus történetet olvassak róluk. Nem mondanám, hogy mindenevő vagyok, azért megválogatom, mit vállalok be és mit nem, de nem a vélemények és a figyelmeztetések döntenek, hanem az ösztöneim. Ritkán bukom bele a választásba, de előfordult már, és nagy csalódás volt. Nem zavar az OOC, ha megfelelően vezetik a személyiségváltozást, és magyarázatot adnak a torzulás okára, legyen ez akár negatív, vagy pozitív irányú.

Mely párosokat kedveled még?

Bill/Fleur, Narcissa/ Lucius.

Mi az, ami abszolút tabu, sosem olvasnál vagy írnál a témában?

Mpreg, no comment. A pedofília minden formájától rosszul vagyok, ennek ellenére bevállaltam már párszor, hogy egy számomra fontos személyt felvidítsak a rosszabb napjain. Szigorú értelemben véve nem volt köze ehhez a gyűlölt témához, de valahol, fű alatt mégis...

Magamtól azonban soha nem írnék ilyesmit.

Mi az, amit azért nem írnál meg, mert túl nagy falat lenne?

A lehetetlen nem tény, hanem vélemény. Soha nem mondom azt, hogy ezzel és ezzel soha nem dolgoznék, mert ki tudja, mit hoz a holnap és az ihlet. Kellő háttértanulmányozás után szinte mindenről tudnék írni, kivéve a szigorú értelemben vett sci-fi témakörét. Nem azért, mert nem tudnék írni róla, hanem mert abszolút nem érdekel.

Van valamilyen visszatérő motívum az írásaidban?

Több is van, ami azt illeti. Nem szívesen emelném ki őket, mert ezek könnyen lebuktathatnak, ha kihíváson dolgozom, ezért ha nem bánod, megtartanám a titkot magamnak. Ezek az apróságok már mondhatni, a védjegyemmé váltak; szinte nincs olyan történetem, ahol ne szerepelnének valamilyen formában. Kedvelem őket, hozzám tartoznak, ha nagyon akarnék, tudnék nélkülük alkotni, de nem akarok.

Mennyiben befolyásolnak a vélemények?

Bizonyos fokig befolyásolnak; a dicséretet hálásan köszönöm, a felesleges negatívumot elengedem, a tanácsot, ha alapos, megfogadom.

A véleményekben lehetőséget látok arra, hogy megismerjem önmagam és az írásaimat. Lehetőséget a tanulásra, a stílusom csiszolására és a fejlődésre, ami számomra nagyon fontos. Megtudhatom, miben vagyok gyengébb, mik az erősségeim, mennyire szilárdak az ötleteim, átlátom-e logikai szempontból a saját világomat, minden szálat el tudok-e varrni, mindent meg tudok-e magyarázni úgy, ahogyan azt kell… Mindezek felismerésében és megértésében segít egy jól irányzott vélemény, egy tartalmas kritika.

Az írás az a fajta tevékenység, ahol az író a publikálással vállalja a hideget és a meleget, az már megint más kérdés, hogy a kritika milyen formában érkezik.

Jöhet a pozitív és a negatív is egyaránt, csak annyi a kérés, hogy legyen tartalma és értelme is. Fontos tudnunk, ha valami jó, az miért jó, és ha valami nem nyerte el a tetszést, az miért nem volt működőképes. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a legtöbb vélemény – alkalmanként túlságosan is – szubjektív, komolyabb szakmaiságtól mentes, ezért nem kell minden esetben szentírásnak venni azt, ami a kritikának fenntartott szövegdobozban szerepel – próbálom ehhez tartani magam.

Igyekszem minden bezsebelt elismerést helyén kezelni, és minden tanító jellegű véleményt megtiszteltetésnek venni; nem szeretem viszont a negatív szurkálódást, és nem is veszem fel az ilyen „beszólásokat”, kóstolgatásokat vagy felesleges belekötéseket. Nagyon kukacoskodónak kell lennie a véleményezőnek ahhoz, hogy ki tudjon hozni a sodromból, de hát na... Ezzel nem mindenki ért egyet.

Szúrja a szemem, ha arról alkotnak véleményt, amit nem írtam le, csak arról, ami hiányzik, és aztán a végére odakanyarítanak egy „de azért tetszett, csak így tovább” végezetű mondatot. Borzasztóan el tudja rontani az ember kedvét, így hát már fel sem veszem az ilyesmit. Elolvasom, tudomásul veszem és tovább görgetek.

Ha építő jellegű a vélemény, átgondolom, fontolóra veszem a tanácsokat, igyekszem górcső alá venni a „hibásnak” megjelölt részeket, és ízekre bontani az egészet, hogy átlássam, hol rontottam el, ha egyáltalán elrontottam.
 Ez így leírva egészen görcsösnek hangzik, pedig nem az, inkább búvárkodásnak nevezném. ^^ 

Sajnálatos, hogy manapság egyre kevesebb a valódi, objektív és igényes kritika, ahol nem arról szól minden, hogy „mi lett volna, ha…” és nem azt véleményezik, amit nem írtál le, vagy nem dolgoztál ki „kellően”. Természetes, ha valami nagyon nyers, akkor érdemes megjegyezni és ezt fejtegetni, de érted, hogy értem, tudom, hogy mindenki szembesült más hasonló véleménnyel.

Lényeg a lényeg, befolyásolnak a vélemények, de csak pont annyira, amennyire kell ^^

Volt olyan fic, amelynek hatására átértékeltél pár dolgot?

Akadt egy pár, de első helyen mindenképpen Valiere Malfoy (Dú)vadidegen című történetét szeretném megemlíteni. Elképesztő feszültségívvel megírt, fantasztikusan kidolgozott mű egy olyan személyről, aki nem abba a testbe született, amibe a lelke kívánkozik. Versenyműnek íródott a Csuklya és Álarc kihívásra, eléggé vegyes érzelmekkel fogadták, de számomra díjnyertes írás, és különleges helyet foglal el a szívemben mind a mai napig. Én voltam az illető hölgy bétája, így a kulisszák mögé is VIP belépőm volt – elejétől a végéig figyelemmel kísértem mind a karakter jellemfejlődését, mind az írója egyre növekvő, iránta érzett szeretetét.

Soha nem találkoztam még hasonlóval. A mű részletes bepillantást enged a főhős(nő) lelkébe, életébe, élethűen ábrázolja az elfogadás és megértés hiányát, a hasonló gondokkal küzdő személyeket ért atrocitásokat, fájdalmakat, kétségbeesést. Nagyon távol áll tőlem ez a téma, de így, hogy szerves része lehettem Adaminna megpróbáltatásainak, majd pedig Walden Macnair új, kezdődő életének, sokat változott a véleményem és a hozzáállásom.

Nagyon szeretem ezt az történetet és az íróját is, ezúton is szeretném megköszönni a belém vetett bizalmát, és hogy részese lehettem az Ő csodájának.

Kedvenc fic, fic szerző?

Túl sok kedvencem van, de azért írok néhány szerzőt és címet:
Aya_ Éjfekete című regényét az elsők között olvastam, és felejthetetlen élmény lett számomra.

Zarathustra írásai nagyon nagy hatással voltak rám. A Szerepcsere, az Engedelmesség és a Mámor vagyok szent és sérthetetlen kedvenceim, bármikor újraolvasnám őket. Emlékszem, sokszor éjszakába nyúlóan, alvás helyett inkább az Ő sorait olvastam, annyira magával ragadott a stílusa és az írás cselekménye. Az életben is beszélgettünk jó párszor, igaz csak neten keresztül, nagyon kedvelem Őt a mai napig, pedig már évek óta nem váltottunk szót.

A Vanda_Aremeh szerzőpáros abszolút kedvencem, példaértékű írók számomra. Rajongok a Tökéletes küldetés és Férfias játékok című történeteikért, a körmeim lerágtam addig a pár napig, míg friss fejezetre várakoztam.  
Nagyon szeretem Szireisz Every you, every me című történetét is, ez szintén az elsők között szerepelt nálam.

Kykyke Vörös bársony című regénye volt az első, amit PD kategóriában olvastam a Merengőn, nagyon kedves a szívemnek mind a történet, mind pedig a szerző.

Nagy kedvenc a fent említett (Dú)vadidegenen kívül, Valiere Malfoy Hűvösvölgye, melynek megírásában szintén segédkeztem bétaként és bátorítóként.

Végül, de nem utolsó sorban, kedvenc kategóriába sorolnék egy részemről meglehetősen szokatlan párosítású történetet, a Makk ász, tök hetest. Azt hiszem, nem szükséges külön bemutatnom, de azt mindenképp elmondanám Neked, hogy nagyon szerettem ezt a történetedet, és azóta sem olvastam Harry-Pansy témában senkitől J

Abszolút kedvenc szerző nálam még Clarey, Tania, Joan Potter és LoWeDrUmAnDbAsS.

Ki az, akitől „csak úgy” alapon szívesen elolvasol bármit? 

Valiere, kykyke, Tania, Clarey, heloise, zarathustra – nem sorrendben.

Mely témák érdekelnek még a HP romantikán kívül?

Hát, ha a romantika annyira nem is, de a dark, az angst és ehhez kapcsolódó elemek annál inkább. Soha nem írtam tisztán, minden sötétségtől, és egyebektől mentes romantikus történetet.

Jövőbeli fic-tervek? Ez azért kényes kérdés, és azért érdekel mélyebben, mert eleinte csak el-elakadtak a frissek, egy jó ideje viszont a kihívások némelyikétől eltekintve már nem is nagyon publikálsz. Persze ennek jóval több eredője van, de szerintem sokak nevében mondhatom, hogy hiányzol ám. Tervezel még aktív időszakot? Ha igen, akkor mivel „robbantasz”? Folytatod a megkezdett regényt, vagy már nem érzed teljesen a magadénak, és inkább valami mással állsz elő?

Sajnos az évek előrehaladtával ez a kényes kérdés mind kényesebbé és kényesebbé vált. Eleinte csak halogattam a feltöltéseket, aztán már eltünedeztem, végül megszűntem folyamatos feltöltőnek lenni, és ez engem szomorít el a leginkább. Bosszant, hogy nem tudom rendesen beosztani az időmet, mint ahogy azt most Te is testközelből észlelhetted az interjú elnyúlt hossza miatt. Nem győzök elnézést kérni érte!

Mindig van valami, ami keresztülhúzza a számításaimat, az egész tetejébe lelkileg sem voltam túlságosan toppon ahhoz, hogy összefüggő, értékelhető munkát adjak ki a kezemből, de már javul a tendencia.

Tervezek aktív időszakot, ez pár hónapon belül a gyakorlatban is megmutatkozik majd.  Nem ígérek konkrét időpontot, de az biztos, hogy a már megkezdett művemet, a Lives and Teardrops-t folytatni fogom! Talán lesz még olyan, aki emlékszik erre a történetre, és az előzményére, a Damns and Teardrops-ra, talán nem, de bízom benne, hogy visszatalálnak majd hozzám, akik figyelemmel kísértek, dicsértek és bátorítottak. Ha elveszítettem őket, akkor az csakis az én hibám. Túl nagy volt a kihagyás. Nem fűzök sok reményt a korábbi „hírnevemhez” és keresettségemhez, de nagyon örülnék, ha legalább a töredékét megkaphatnám újra annak a figyelemnek és várakozásnak, ami körüllengte a korábbi feltöltéseimet.

Emellett régóta körvonalazódik a buksimban egy HP fandomtól teljesen elkülönülő fantasy történet. Az ötlet már jószerével könyvalappá nőtte ki magát, rengeteg a jegyzetem, piszkozatom és töretlen a lelkesedésem. Nagy valószínűséggel ez a történet már nem lesz feltöltve a Merengőre, komolyabb terveim vannak vele. Ha eljutok odáig, szeretném kiadatni önálló kötet, vagy akár sorozat formájában. Már két kiadott művel büszkélkedhetek, melyek gyűjteményben jelentek meg más, hasonló témájú novellákkal; nagyon büszke vagyok arra a két szöszre, de most már szeretnék valami komolyabbat is alkotni a nagyvilágnak.

Nos, akkor én ezennel zárom is soraimat. Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést!

OLVASÓI KÉRDÉSEK:

Tea vagy kávé?

Kizárólag kávé, gyűlölöm a teát.

Kiskoromban rengeteget ittam, aztán később, amikor a szüleim elváltak, új rendszerbe kerültem – szinte kötelezővé vált a lakásban a teafogyasztás. Mindenhez, tényleg mindenhez teát itatott velem édesanyám új párja, és ettől olyannyira kikészültem, hogy a mai napig öklendezni vagyok képes, ha csak az illatát megérzem.

Hiányzik a rituális teázás, irigykedem az ötórai tea résztvevőire… próbálkoztam már leküzdeni ezt a kellemetlen averziót, de csak rosszabb lett. Idén én kértem anyát, hogy vegyünk teát, szeretném megpróbálni az „ivást”, de végül, miután három órán keresztül méregettem az asztalomra készített bögrét, sírva vittem ki, hogy ne haragudjon rám, de képtelen vagyok meginni :D

Több mint tíz éve nem fogyasztottam teát semmilyen formában.

Kedvenc magyar városod, ahol élnél vagy ahová örömmel mentél nyaralni?

Ha tehetném, nem élnék Magyarországon; viszont nagyon nagy örömmel mentem nyaralni Harkányba. Fantasztikus élményeket szereztem ott, soha nem fogom elfelejteni azt a pár napot ^^

 Mi az a tulajdonságod/szokásod, amivel a környezeted idegeire mész, de képtelen vagy leszokni róla?

Tördelem az ujjaim és ropogtatom a nyakam. Szinte mindig igazam van xD

 Sorold fel azt a három könyvet, amit elvinnél magaddal egy lakatlan szigetre!

J. R. R. Tolkien – Szilmarilok

Cassandra Clare – Csontváros

J. K. Rowling – Harry Potter és a Félvér Herceg

 Melyik tévéműsor az, amit sose néznél?

Híradó, mert felbosszant. Nem igazán nézek tévét, nagyon ritkán van bekapcsolva. Ha nézem is, csak sorozatokra és bűnügyi adásokra kapcsolok. Minden mást laptopról nézek.

 

shanon widow