bojoe interjú

Olyan embernek ismertem meg következő interjúalanyomat, akinek nagyon határozott véleménye van a világról és a benne élő emberekről. Az általa megálmodott karakterek sem csupán feketék vagy fehérek, ahogy a hétköznapi embereket sem lehet ez alapján kategorizálni. Nagyon sok érdekes témát feszegettük, ezért is érdemes elolvasni hosszúra nyúlt beszélgetésünket bojoe-val! ;) 


Kérlek, mutasd be magad pár szóval! 

Először is üdv neked és minden kedves olvasónak! Huh. Nos, nem véletlenül bújok nicknév mögé, így eléggé általános leszek. Igazából könnyen behatárolható lennék, noha társadalmunk szürke egereként beolvadok a sokadalomba, de a fanfic (és elsősorban a Merengő) íróinak egy elég ritka állatfaját képviselem. 30+-os családapa vagyok. Tadáám.
Nem vagyok egy különleges ember, még a nickem sem konkrétan az enyém. Még a középoktatás lépcsőit tapostam, amikor rám ragasztották. Ugyanis, összekevertek egy másik sráccal, akinek ez volt a csúfneve (illetve, ehhez hasonló, egy betű eltérésével). Ezt a szobatársaim humorosnak találták, hozzám simították, így rám ragadt. Aztán én is megkedveltem, és a haverjaim így hívtak minden alkalommal. Odáig fajult, hogy van olyan, aki a rendes nevemre már nem emlékszik. Szóval adott volt, hogyha valahova nem saját névvel kellett regisztrálni, ezt használom. Párszor már rákerestem erre a névre, egy kutya viseli még rajtam kívül, illetve találkoztam már hsz – nicknévként is, ami nem hozzám köthető. Tehát, ha valakit sért egy hozzászólás, ami a bojoe név alatt fut, azt nem én írtam… :P Talán annyit még rólam, hogy társadalomtudományokkal foglalkozom, és ezen a területen is dolgozom – meglehetősen széles körben. Van egy rahedli papírom e téren, szóval mondhatni sokoldalú vagyok. Sokat tanultam és tanulok is, ritka alkalom, hogy csak egy dologgal foglalkozzak. Talán most egy kicsit nyugisabb az életem, mert a következő tudományos lépcsőfokhoz még egy nyelvvizsga kell, de erre abszolút nincs időm. Úgyhogy mínusz egy elfoglaltság nyárig, utána folytatni fogom.

Akkor adódik a kérdés, mi a története a kisbetűknek és a rövidítéseknek? (ugye nem gondoltad, hogy erre nem fogok rákérdezni?) 

Nos, ennek két oka van. Az első és kevésbe kiváltó, de hatással lévő ok egy szerencsétlen esemény. Még ffikorom hajnalán homokszem került a gépezetbe, aminek a külső (és leginkább feltűnő) jele az volt, hogy a jobb oldalam ellustult és az amúgy is érthetetlen, hadaró beszédem még jobban romlott. A műtétem után valamivel javult a helyzet, de azóta sem lett tökéletes. Ez leginkább az apró és nagy koncentrációt igénylő mozdulatoknál jelentkezik. Azóta sem tudok jobb kézzel folyóírással írni, borotválkozni, vagy fogat mosni. Szép lassan átálltam a balkezes életmódra, de sokáig eléggé suta voltam, így szó szerint kétbalkezes lettem. De, e miatt nem akartam abbahagyni a tanulmányaim. Azonban, a felsőoktatásban ritkán szoktak 3.-os szinten tollba mondani. Viszont, gyors-gépírni nem tanultam meg. Így maradtak a rövidítések és betűkódok. Én nem tudtam más jegyzetéből tanulni, ezért kénytelen voltam jegyzetelni. Mondanom sem kell, hiába jártam be szinte az összes órára, soha nem kérte el senki a jegyzeteim.
A második és lényegesebb ok pedig a wow. Fiatalabb koromban vonzódtam a kalandjáték kockázathoz és a szerepjátékokhoz. Na, hiszitek-e vagy sem, ezeket is elektronizálták. Alapjában véve a wow (world of warcraft) is egy ilyen online játék, egy mmorpg, amiben a világ jelentős hányadú játékosa a neten keresztül egymással vagy éppen egymás ellen játszik. Na mármost, instázni, raidelni és bg-zni csapatban lehet. Azonban, én nem használtam mikit mert zavarta volna a többi albérlettársam, hogy pofázok (amikor ők is éppen játszottak, csak másban nyomták), majd a családom sem örült neki, hogy este 11kor én még káromkodok és parancsokat üvöltök. Így maradt a teamchat, ahova az ember bepötyögte a kívánságát és utasításait. Na, itt aztán végképp nem lehetett ízes magyar beszéddel kifejteni a kínod. Maradtak a rövidítések és a kisbetűk, mert a nagybetűknek más volt a jelentése. A sok év alatt megszoktam, hogy mindent kisbetűvel írok, és megtanultam gyorsan gépelni is. Nyilván, nem mindenhol írok így, sőt… összességében a munkám során többet írok, mint beszélek, ráadásul nem egy kis-nagy regény és tudományos publikáció van a hátam mögött, ahol nyilván nincs ilyenre lehetőség. De, megszoktam, hogy rövid válaszoknál és nicknév mögé bújva kisbetűvel és alapvetően értelmezhető rövidítéssel írok. Sőt, nem hivatalos emileknél is.

Mikor kezdődött a Harry Potter láz? 

A harmadik könyv megjelenésével kezdtem el olvasni. A tesóm kapta meg karácsonyra nemtom mikor, még régen (a megjelenéskor). Mindketten nagy könyvzabálók vagyunk, és akkoriban nem volt semmi olvasnivalóm, ráadásul az ünnepekre való tekintettel nyilván nem volt nyitva a könyvtár. Szal, untam magam. Ő szenteste kiolvasta. Másnap délután 6-kor megszánta a szenvedésem, idedobta, hogy olvassam el. Mondom, eszednél vagy? Mesét? Mégis belekezdtem. Hajnal kettő után fejeztem be. Asszem egyszer elmentem kisdolgozni. Másnap ott vergődtem, hogy kinek van meg az első kettő, mert az neki sem volt, hanem másét olvasta. Asszem csak szilveszter után kaptam kézhez. Életem legszörnyűbb téli szünete volt. Az a várakozás… de, a 4. és 5. megjelenése nem hozott lázba, mert túl sok idő telt el, és akkor még nem volt fészbuk meg miegymás, hogy halljál róla. Utólag olvastam el, jóval a magyar megjelenés után, de a 6.-ra és a 7.-re már vadásztam. Azokat kalózfordításban faltam fel.

Van a környezetedben olyan, aki legalább akkora HP fan, mint te? 

Volt a rokonságomban olyan, akivel tudtam róla dumálni és teóriázni még a 7. megjelenése előtt, de már kinőttünk ebből. Azaz…, mégsem? Konkrétan a tesóm az, aki ráadásul ebből írta a szakdolgozatát. Valamilyen pepszis téma volt, a kamaszok fejlődési lélektanáról, és a HP-t vette alapul. Passz. Régen volt. De egyikünk sem akkora fan, hogy HP-s póló és talizmánok után kajtassunk, és nem fakadunk sírva, ha meglátunk egy Dobby mintás pizsamát. Viszont felháborítónak tartjuk, hogy egyetlen (nem filmbéli) FA pálcát sem lehet kapni a piacon. Na arra, beruháznánk.

Ezek szerint nincs is a könyveken kívül más HP relikviád? :) 

Nincs. Egyébként az első könyvet, amit saját tulajdonként kezelhettem, azt 4 éve kaptam, karácsonyra. Azóta megvan mind, de sajnos a gyerekborítós. Hihetetlen, hogy nem bírtak hamarabb belekezdeni egy normális borítós gyártásába…
Van még hendméd pálcám, méghozzá könyv szerint elkészítve. Egy 12,5’-os, keményfa. Nem vagyok egy műszaki, gyakorlatias ember, ez meg is látszik a munkán. Egyébként még csak félkész. Nincs időm erre sem (meg a tüdőm már telítődött a csiszolóporral).

Te már megbékéltél Harry-Ginny párossal? Szerinted Ginnynek kivel kellett volna összejönnie? 

Ó, én canon párti vagyok, így könnyen elfogadtam ezt a változatot. A kedvenc szereplőm Hermione, de soha sem tudtam volna HP mellé párosítani. Neki pont jó Ron. Nem egy egyenes és rögmentes kapcsolat az övéké, de halad előre. Szal, Hermionének pont jó a vöröske. Na, de Harry és Ginny volt a kérdés. Azt nem mondanám, hogy rajongtam értük, de rá tudtam biccenteni. Én persze alapvetően megöltem volna Harryt, a jézus-sztorit már 2000 éve lelőtték, nagyobb csattnak vettem volna a heges halálát. De hát, ez lett a vége. Egyébként Everdeen kisasszony (éhezők viadala) életének lezárulása a számomra szimpatikusabb és reálisabb. A HP ilyen szempontból habos-babos, még ha JKR szét is osztott pár KO-t. Na, de mindegy, mert ez gyerekregény. Szal. HP és Ginny. Igen, megbékéltem vele, mert mást nem is tudtam volna mellé elképzelni. Azaz, Ginnynél sztem nincs jobb. Másrészt, eleinte Ginnyt nem nagyon szerettem, nem tudtam hova tenni, de többszöri olvasat után megbarátkoztam vele. A karakterét legjobban Agatha Leonard ficje kedveltette meg velem, és ahogy ő tett háttér sztorikat a HP cselekményhez, könnyebben elfogadhatóvá vált a kiscsaj. Na, meg persze, JKR pont annyi infót szórt ki a külsejével kapcsolatban, hogy egy férfi fantáziáját meg tudja fogni. (Ellentétben Hermionével.) Így hát én magam is szívesen állítottam szembe őket egymással a saját ficjeimben.

Véleményed szerint ki a legerősebb karakter, akit JKR alkotott? 

Egyértelműen Hagrid. Asszem az ötödikben van, hogy a rátámadó aurorok közül felkapott egyet és a többiekhez vágta. Meg a hetedikben is asszem Macnairt… ja… nem úgy fizikálisan?
Akkor Harry Potter, hiszen le tudta győzni az imperializáló átkot, így mentálisan ő a legerősebb.
Mármint nem így? Ja… hm. Megfogtál. Alszom rá egyet, mert hirtelenjében nem is tudom.

Aludtam. Most sem tudom. Mire gondolsz? A legmeghatározóbb jellemű, aki képviseli az egész regényt? Vagy olyan, aki befolyásolja a történteket?
Ha ez a kérdés, akkor én egyértelműen az Istent játszó Dumbledore-ra tenném a voksom. Bárhogyan is nézzük, mindenkinek ő határozza meg az életét, tudatosan befolyásolja a történteket. Az egyértelmű irányító, aki feláldozza fiát a gonosz előtt, hogy megmentse a világot. De potterjézus 3 percen belül feltámada és szétrugdossa vala a gonosz seggét. Ha már itt tartunk, Potti is erős karakter. Azért nehéz teher lehet úgy élni hátralévő életedben, hogy miattad halt meg x ember, közeli barát. Mert hát, ha azt vesszük, az időhúzás miatt halt meg a roxforti csatában mindenki. Ő így is úgy is meghal és feltámad. Persze, a történet szempontjából nyilván nem mindegy, hogy mikor hal meg. Csak akkor áldozhatja fel magát, ha őszintén és tette fontosságát megértve teszi azt, hogy felebarátaiért adja életét. *hüpp, de szépen írtam le.* Egy röpke bekezdés erejéig én is foglalkoztam e kérdéssel, de nem helyeztem rá nagy hangsúlyt. Hiszen, a prológusból tudjuk, hogy HP él és virul, túlteszi magát a traumán, sőt, nem átalkodik hancúrozni is Vörösbeggyel. (legalább háromszor!!!) Am valamikor a múlt időben olvastam egy novellát arról, hogy a csata után HP egy idegroncs lesz, majd tette szörnyű nyomása alatt öngyilkos lesz. (Se szerzőre, se címre nem emlékszem, bocsi.) Összességében talán rá tudtam volna bólintani egy ilyen végre, DE mivel HP erős lelkületű, én nem öltem volna meg. Maradhatott volna életben és a prológus is maradhatott volna úgy, de a Voldemort megölése után még raktam volna be egy fejezetet, ahol úgy igazából rádöbben a mivoltára és Ginnynek kell őt felmosni a padlóról. (Amúgy is a lány szerepe a 7.re még inkább lecsökken, méltánytalanul.) Tudom, Potter passiója a rengeteg felé menet megtörténik, de… ne tudjuk már le ennyivel! Na, mindegy. Megint eltértem a tárgytól. Szal, a legerősebb karakternek ilyen szempontból Dumbledore-t és félig-meddig HP-t tartom.

Mi volt JKR legjobb húzása a HP könyvek megírása során? 

Az, hogy eleve megírta. Az, hogy úgy írta meg, hogy minden korosztály számára mond valamit. Az, hogy úgy alkotta meg, hogy reális, hihető és logikus (itt azért van pár baki – szvsz. pl. a Roxfort diákjainak száma, a tekergők térképe és a feltérképezhetetlenség, stb.), beilleszthető a saját világunkba. Az, hogy a világ egyik legjobb krimije.
Igazából nem nagyon tudnék belőle kiemelni egy-egy részt, ami kifejezetten nagy húzásnak tartanék. Illetve, fel tudnék sorolni 100at. Mindez attól függne, hogy milyen szemmel nézem. De, maradjunk a krimi szempontjánál. Zseniális, hogy elejtett félmondatokból rá lehetne jönni rengeteg mindenre, és csak 3.-4. újraolvasásánál jössz rá, hogy b+!!!!!ott volt a szemem előtt és nem jöttem rá!!! Sok apró kis jel, amit az egyszeri olvasó nem vesz észre, és bumm. Na és persze, ilyenek a nyilvánvaló terelések. A kedvencem a félvér herceg kiléte. A könyv megjelenési dátuma, a félvér jelző és a kísérletezgető diák morbid humorával párhuzamosan ismerjük meg az emlékekbeli Voldemortot, és egy óriási, neon egyenlőségjel villog a kettő között, majd kiderül, hogy hoppá, ezek szépen ráillenek Pitonra is. (Bár, ezeket inkább utólag tudjuk meg.)

Röviden összefoglalva, hogyan jutottál el idáig, a fanfic világig? 

A hatodik és hetedik között óriási űr volt. Valahol hallottam, hogy megjelent a hetedik, a fókusz is foglakozott vele, hogy az nem a JKR féle eredeti, hanem egy egyetemista fiú agyszüleménye. Ám, annyira jó, hogy nem hiába keverik és nem tűnik fel senkinek a különbség. Hát, rákerestem. Elolvastam. Lövésem sem volt, ki a fene az a ParselmouthLion, nem is törődtem vele. Ám, a regény bejött, noha azóta sem olvastam el újra, mert hát ugye, nem HP7 canon. Márpedig én canon mániás vagyok. (Ettől függetlenül olvasok mást non-canont is, de csak kivételes esetekben. Én elsősorban a háttértörténetekre vagyok vevő, amik hűen egészítik ki a JKR által megálmodottakat.) Aztán, a 7. olvasása után engem is maga alá temetett a letargia. Újra elkezdtem olvasatni a HP könyveket (am a 7. megjelenéséig is többször olvastam az elejétől, főleg unalomból, mert akkoriban szokásom volt, hogy egy jó könyvet – csupán időtöltésből – 3x-
4x elolvasok. Mára kb 10-12x olvastam teljes egészében. 2014 kivételével minden évben min. egyszer. Idén nem volt rá időm. Pár éve megcsináltam a HP tesztkönyvet, és gyakorlatilag fejből tudtam idézni. Most már nem megy.). Szal, minden évben elolvastam a sorozatot, majd eszembe jutott a varázslók háborúja, mondván, összehasonlítom az eredeti hp7-tel. (Ja, azt nem mondtam, hogy az 5. könyv után nagy teóriagyártó és össze esküvéselmélet szövögető lettem. Határtalanul boldog vagyok, hogy Piton nekem nem volt nagy meglepetés, illetve 3h elmélet is bejött. Egyedül az nem vált be, hogy Dumbledore=az időnyerővel mászkáló Ronnal.) Na, ekkor bukkantam rá, hogy dicsak, van egy hp8 regény is. Igazán csak a hp9 kezdetén váltam PL rajongóvá, amikor végre beértem őt. Mivel ő elég ritkán frissített, elkezdtem mazsolázni a Merengőn. Valamiért a canonforever jött be, és a slash-t messzire kerültem.
Amúgy a fic világával nem PL-en keresztül találkoztam először. Tizenévesen kalandjáték-kockázat (nem szerepjáték) rajongó voltam, és mivel ez akkoriban nem volt bő termékválasztékkal ellátva a hazai piacon, saját magamnak írtam, és azzal játszottam. A harmadik után rájöttem, hogy ez ugyanaz, mintha magam ellen sakkoznék, úgyhogy nem folytattam. A középiskolában kíváncsiságból kipróbáltuk a fantasy szerepjátékot (persze, csak szolidan – akkoriban jött ki a gyűrűk ura), de mindig én voltam a mesélő, mert a többieknek ez bejött. Én azonban untam, így három-négy játék után abbahagytuk. Átvitt értelemben ezek is fanfictionök voltak.

Nem titok, hogy nagy ParselmouthLion fan vagy, ő volt az első, akinek a fanficjébe belekóstoltál. Mi nyűgözött le benne annyira? 

Valóban nem titok. Hogy mi nyűgözött le PL-ben? A szakálla… :P Na, de félre a tréfát! (Mondja a Tankcsapda frontembere) Alapjában véve rengeteg közös van bennünk. Azonos kor és nem (a fanfic világában ez talán nem annyira általános) és azonos végzettség (ugyanazon a szakon végeztünk, csak ő egy fél országgal DNy-abbra. Elég ritka egy állatfajt képviselünk, amihez semmi köze az íráshoz). Szintén a HP3-mal kezdtük, és hasonlóan belebolondultunk JKR-be. Ugyanaz volt a kedvenc karakterünk, sőt, talán a humornak is ugyanaz az oldala fogott meg. Mindketten szerettünk olvasni, bár én a sci-fiből az utópisztikus világokat szerettem jobban (mint az éhezők viadala), míg mondjuk ő inkább dűne és Asimov rajongó (szegről végről ez is utópisztikus sci-fi). Aztán ott volt a társadalomkritika. Ami viszont gyökeres ellentét közöttünk és ez örök vita és anyázás volt, az a szemléletbeli különbség és értékvilág. Ő radikális liberális, míg én haladó konzervatívnak vallom magam. Alapjában ugyanolyan szemmel vizsgáljuk a világot, ám mindketten máshogy értékelünk és más eredményre jutunk. Amúgy soha sem találkoztunk, az egymás politikai-filozófiai fikázása csak plátói maradt és anno írásban maradt fönn valahol a fészbuk kőtábláiba vésve. Ja, és szakállas-szemüvegesek vagyunk, csak nekem van hajam is.
Na, de mi fogott meg a történeteiben? Elsősorban az, hogy canon, és e mellett kitartott akkor is, ha nem értett egyet a végkifejlettel (pl. asszem ő sem komálta Ginnyt, hanem nála is Hermione volt a befutó – mint nálam. De ezen túllépett a Negyedik toronyra, és kifejezetten szerethető csajt faragott Ginnyből.) Másodsorban az, hogy JKR-hez méltó színvonalú folytatást csinált. Harmadsorban, hogy ez a folytatás minimum annyi aztaqrva! csavart és talányt foglalt magába, mint az eredeti – létrehozva azt a kaland-akció-krimi orgiát, amit megtapasztalhattunk a HP sorozatban. Negyedrészt tetszett a világlátása és probléma felvetése: görbe tükröt mutatott a társadalmunk elé: nem minden ugyanaz, amit látunk, és mindennek oka van. Ez a tipikus pillangó és a hurrikán esete. És még sorolhatnám.

Canonból (PL után) ki a kedvenc? Írhatsz szerzőt, vagy irományt is. 

Nem tudnék igazán kedvencet felsorolni, mert nincs olyan, amelyik abban a kategóriában írna, ami engem érdekel. Másrészt azért sem, mert van olyan iromány, ami megfog valakitől, viszont egy másik írását meg végigolvasni sem tudom. Egyszerűen azért, mert nem érdekel. (Am. PL-nek is van olyan, amit fél fejezet olvasása után hanyagoltam. Másrészt a saját, úgymond PD munkássága során alkotott történetei sem mindegyik olyan, amiért annyira lelkesedek, mint a Nurmengard-trilógiájért. Sőt…) az meg, hogy aktuálisan ki a kedvenc… ez jó kérdés.
Gyakorlatilag zabálom Rejtőt, de egy-két (több) novellájával nem tudok mit kezdeni. Sőt, sok kisregénye annyira egysíkú és ötlettelen, hogy már-már pofátlanság, hogy kiadta a kezei közül. (Rejtőnek van 6-7 alapcselekmény szála és motivációja, ezeket keveri a kisregényeiben, de nagyon otrombán. Persze, meg kell érteni az akkori világot, az akkori irodalmat és társadalmat és nem utolsósorban az ő származását és az aktuális hatalmat.) Aztán, ott van JKR. A HP-je a zsenializmus felső határa, míg az Átmeneti üresedést csak azok értik meg, akik komolyan foglalkoznak a társadalmi problémákkal, emberi motivációkkal és politikával, míg a Kakukkszó… Hát, olvastam már százszor jobb ficet is. Vagy csak a fordítással van a baj? Kétlem.
Na de a canonokról. Kedvelem Agatha Leonard Ginnyjét, de pl. a dramionéja erős o.O a számomra. Aztán, persze, értem én a felnőtt ginny-s mondanivalóját is, feminizmus, meg womenpower, de nyilván, engem nem köt le. pl AL novelláiban a nők durván visszaélnek vele, hogy náluk van a pin@. Viszont az árulók qva jó, kár, hogy abbahagyta. De miért? Mert az túl fiús? J Most a nagy kedvencem finnigan, főleg az L, mint… sztorik, de… a rengeteg irománya közül gyakorlatilag csak ez fogott meg. Miért? Mert ez érdekel. Többnyire PD-t ír, de ha van HP sztorija, az sem igazán… jön be. Szintúgy Assa. Van olyan írása, amit két gördítés után exiteltem, de van olyan, ami a kedvencek között van. Aztán vannak még páran az ifjú generációkból is, akik előtt ott a lehetőség, hogy letegyenek az asztalra, és tesznek is. Ám, megint csak nem abban a kategóriákban alkotnak, ami engem izgat. Még ha canon is. pl az Anya, s amit ez a szó Petunia Dursley-nak jelent. Nekem bejött, a véleményem olvastad. Tehát, szintén érvényes a mondás: minden éremnek két oldala van.
Az egoizmus netovábbja lenne magamat idesorolni – mert hát, ha még magamnak sem jön be a sztori, akkor mit várok el mástól –, azonban kritikus szemmel visszaolvasva a történeteimet nem egynél ég a pofámon a bőr, hogy ilyen gázat feltettem. De, mégsem törlöm, mert lehet, hogy valakinek tetszik. Attól, hogy nekem nem jön be… de van olyan történet és fejezet, amin 10-edjére is röhögök és megveregetem a vállam egy jó szójátékon, vagy éppen csavaráson. (És egyébként pont erre nem reagál senki.) Ez van. Különbözőek vagyunk és én ezt el tudom fogadni. Valakinek ez jön be, valakinek meg az. Mindenkit motivál valami, és olyan hozott anyagból dogozik és él, amiről ő maga nem tehet, de mégis erősen befolyásolja az egész lényét. Szal, összegezve: nincsenek kedvenceim. A Nurmengard trilógián kívül (ezen asszem 3-4x rágtam át magam) pont egy non-canont, Luna_L: A hírnév ára-t olvastam el több mint egyszer. Ja, és az L, mint…-et is el fogom, de ezeket elsősorban a humoráért. Már-már Rejtő-színvonalúan szarkasztikusak. És szeretem a cinizmus eme formáját. Ha valami tetszik, én azt ki is fejtem min. egy hsz erejéig. Szal, akit érint, az tudja és ismeri a véleményem. Aztán meg azt kezd vele, amit akar.

Azt is írtad, hogy nem zárkózol el teljesen a non-canonok elől sem. Mibe kóstoltál bele, ami megváltoztatta a véleményed? 

Nos, elég sok mindenbe. Voltak és vannak időszakok a munkaidőmben, amikor hetekig uborkaszezon van, de mégis bent kell rothadnod a forgószékben a gép előtt. Akkor szinte mindent ettem, mert úgy tűnt, mintha dolgoznék. Ám a non-canon világ nem fogott meg és csak kivételes esetben találtam ínyemre valót. A slasht messzire kerültem, az nem az én asztalom. Aztán ott vannak a tanár-diák sztorik… az is felejtős. Aztán a hardporn 18+ -okat sem tudom olvasni, bármennyire is fantáziabeindító alkatú is Hermione vagy Luna. Ha már non-canon, akkor inkább a humorosat keresem, vagy pedig az akció-kalandot. Ezek mellett rákattolok még az érdekesnek tűnőkre, amelyek elsősorban a mi lett volna ha… témakört tárgyalják (pl. Assa: Bujdosó-ja és fancsaly: A feloldozás ára ilyenek, pedig fancsaly történetében ott a slash. <ami eddig nem is volt, tehát bátran fogyasztom>). Ezek közül is elsősorban a novellákat. azonban, mára már szinte nem olvasok non-canont. Nincs rá időm. Igaz, canonra sem sok. Ami megfogott, az egy-két humoros-romantikus darab, Heteira-ától vagy éppen Luna_L-től. Az alternatív HP történetek közül a fancsalyé és az Assáé jött be. Egyébként, ezek láthatók az adatlapomon is. Egy PD-nek nekifutni meg… Nem nézek sorozatokat, de ha igen, azt is csak a humora és nem a története miatt (sherlock, a nevem earl, familyguy, néha south park, de az már durván gusztustalan lett.) Szal, original PD… Nincs rá időm, ráadásul ennyi erővel keresgélhetnék a neten. Belekezdtem már pár PD-be, de egyik sem tudott olyan érzést kiváltani bennem, amit akár csak végig is olvastam volna.

Ha felnézünk Merengőn az adatlapodra, rögtön megállapíthatjuk, inkább hosszabb műveket írsz, gondolok itt a harminc körüli fejezetszámú két regényedre. Arra lennék kíváncsi, hogyan fogtál hozzá a dolognak? Mi vitt előre? 

Harmadikos (ált. iskolás) voltam, amikor elkezdtem írni. Inkább volt iskolai fogalmazás, és rájöttem 10 oldal után, hogy utálok kézzel írni. Abba is maradt. (Egy bugyuta, be nem fejezett sztori volt, 3 fejezettel. Már akkor is krimi mániás voltam, és az Emil és a detektívek megragadt. Nem részletezem, kuka lett a vége.) Felsőben kalandjáték-kockázat, majd gimiben mesélés lett a folytatása (És nem csak fantasy. Éjjel 18+-al is szórakoztattam a szobatársaim. Hm. Ne tessék félreérteni! Nem voltam vokál-strici). Aztán, felnőtt fejjel, egy unalmas nyári hónapban nem volt semmi sürgős melóm, és elkezdtem HP sztorikon agyalni. Akkortájt már PL régen nem alkotott, és nekem hiányom volt. Elkezdtem fűzni a sztorit, de kizárólag a saját szereplőimmel. Így született meg Balázs története, a magyar mágustanoncé. Gondolatban megvolt a teljes háttérsztori, de ahhoz nem volt türelmem és időm, hogy le is írjam. Végül Balázsból és a barátjából felnőtt lett, és úgy versenyeztek. Az eredeti felállás szerint az éhezők viadala és a HP világát akartam összegyúrni, így lett belőle a mágus-gladiátor játék. Kitaláltam a játékszabályokat és eredetileg a viadalt nem is akartam bemutatni. Elküldtem bétázni, akitől érdeklődtem, hogy milyennek tartja. Azt válaszolta, hogy érdekes, és kíváncsi a végére. Hát, ööö. Nem kötöttem az orrára, hogy ez a vége. Ez egy novella és kész. Aztán az este addig rágódtam, míg végül megírtam a viadal eseményeit és ha már kisregény, akkor legyen canon és a szereplők illeszkedjenek a HP és Nurmengard sztoriba. Asszem 3 nap alatt írtam meg. Szép lassan feltöltögettem és hatalmas meglepetésemre bekerült az ajánlóba is. Azután jött a septem novella, ami ismét a saját szereplőim és a Nurmengard trilógiát kapcsolta össze. Ekkor jöttem rá, hogy szeretek írni, mert egyrészt kihívás, másrészt valahol kikapcsol. Úgyhogy elsősorban magamnak írok, és csak másodsorban az olvasóknak. (Annak a párnak, aki vevő a sztorimra.) Persze, figyelembe veszem a hsz-eiket, de csak ezek miatt nem térek el a kitalált alapirányból. Nekem az írás hobbi, nem ebből élek. Hobbi, mint másnak a pecázás és a vadászat. Míg ők döglött állatokkal selfiznek és várják a lájkokat, addig én nicknév mögé bújok és várom a hsz-eket. (Bocs, nem akartam senkit megsérteni, pláne, hogy a horgászok visszadobják a halat a vízbe, míg a vadászok ökoegyensúlyt tartanak fenn.)
Szóval, hosszabb regények. Hát kitaláltam, hogy az idős és a gyerek Balázs annyiból nem jó, hogy rajta keresztül nem lehet nevelni a népet, így maradt a fiatal, ami viszont minimum öt év, tehát öt könyv. Emellett persze írok novellát is. Mint említettem, próbálok népnevelő hatást is belecsempészni. Megvan bennem ez a hajlam (a felsőoktatásban volt szerencsém húszas diákokhoz), másrészt szeretem ütköztetni a társadalmi meglátásokat, viselkedésmintákat és ok-okozati összefüggéseket, az érdek-haszon viszonyokat. Másrészt, mivel beleélem magam az adott szerepbe, a történet menete engem is nevel. Éppen ezért (és munkámból kifolyólag) toleránsabb vagyok embertársaimmal – egészen addig, amíg meg nem ismerem a valódi ok-okozati összefüggést. Onnantól kezdve, ha megértem a személy viselkedését, nem átalkodom lenézni, ha ostobán, sőt, ön- és közveszélyesen viselkedik. (Mielőtt az olvasó elkezd köpködni, tájékoztatom, hogy nem a fenti két sor alapján kell valakit megítélni. Doktori disszertációkat lehetne írni erről, de ez az interjú nem erről szól.) Szal, próbálok felvonultatni mindenféle embertípust a regényemben, azonban, én a HP karaktereitől eltérően nem fehér, vagy fekete karaktereket rajzolok – mint azt tette JKR az első 5 kötetben (nyilván, ő ifjúsági regényt írt, gyerekekről, gyerekeknek. Hülyén jött volna ki, Ron szájába életbölcsességeket ad), ám a 6-7. már komolyabb hangvételű, okító hatású: bejön a szigorú társadalomkritika és a fehér karakterek beszürkülnek (pl kiderül, h Dumbledore egy számító pöcs) és fekete karakterek is hipózáson esnek át (pl a Malfoy család). Szóval, én egyből szürke karakterekkel kezdem. És nem biztos, hogy a kezdetekben megismert pozitív, rokonszenves karakter az is marad. Ám, ami fontos, nem öncélúan lesznek gonoszak, hanem nagyon is fontos motiváló tényező az, ami mozgatja őket. pl családi háttér, elvek, aprónak tűnő történések (asszem McGalagony az egyik ilyen, akit majdnem Umbridge szintre viszek le – noha apró cseppekkel töltöm meg a poharat, és mindenképp ok-okozat nyitja meg a csapot). Visszanézve, baromi hosszan írtam, de nemigen válaszoltam. Ja, de. Hobbi. A makettezéshez nincs türelmem.

Ilyen hosszú művek esetén több hozzávaló is szükségeltetik: idő, ihlet, idő… Mit csináltál, ha nem volt ihleted? 

Nem írtam. Ennyi. Nem hallgatok zenét, nem olvasok mellé, stb. inkább figyelem a világot. Megpróbálom megérteni a működését – aztán ezt megpróbálom beleszőni a regénybe. Alapjában véve én is annak a híve vagyok, hogy a karakterek írják magukat. Persze, megvannak az alapötletek és a motiváció is, a főszereplők története – ez a novellákból látszódik, ami mind canon. De, pl eredetileg nem akartam behozni a Roxfortot, sem a triót. Ám, egyszer csak jött egy szikra, és kész. Beugrott, h mi lenne ha Balázs részt venne az ostromban? És mi lenne, ha… Hm. Nem spoilerezek, mert lehet, h valamelyik olvasó még kedvet kap az olvasásra, és inkább nem lövöm le. Persze, mindezeket úgy megírni, hogy pontosan (némi vazelines rásegítéssel) beilleszkedjen JKR és PL világába – na, az megint kihívás. Másrészt, visszaolvasom a kapott hsz-eket és kívánságokat. Ha nem módosítja az eredeti elképzelésem, beleszövöm a történetbe.
Talán annyira nem látszik, ha hetekre elhagy az ihlet, mert hozzávetőlegesen állandó időszakonként frissítek. Soha nem az aktuálisan kész fejezetet rakom fel, hanem a régen megírtat. Ált. 3-4 fejezettel járok előrébb, mint amit feltöltök. Így egyrészt tudok aprókat módosítani, magyarázni, stb, másrészt nem borzolom fölöslegesen az olvasók türelmét. Csak magamból indulok ki. Én sem szeretem a közepén, lezáratlanul hagyott történetet, sem pedig a hosszas várakozást.

Ismerőseid/barátaid tudják, hogy írsz? Szoktál mesélni az ötleteidről nekik? 

A fészbukot leszámítva 9en tudják, ebből kettő nem rokon, és kettő a barát. Nem hiába bújok nicknév mögé és a fészbukon sem reklámozom magam – csak csoporton belül. Milyen ciki lenne, ha egy meeting közben rám törnének a rajongók… Jó, csak poénkodtam. Jó, sz@r vicc volt. Tehát, nem sokan tudják, sztem fészbukostól is kb 15-en, akik be tudnának azonosítani. És az ötleteimről senkinek sem mesélek. Nem lövöm le előttük a poént. Ha meghalok, a végtörténet velem száll a sírba és senki nem tudja meg, hogy valójában kicsoda Gántffy Péter… muHAHAhaaaa….

Gyakran olvasod magad vissza? 

Rengetegszer. Sőt, annál is többször. A feltöltés előtt egy fejezetet kb 10x olvasom el, majd ha feltettem, utána is kb ugyanennyiszer. (És még így is tele van hibával.) Na, nem azért, mert imádom magam olvasni, hanem szinte sohasem vagyok elégedett a munkámmal. Mindig javítok valamit, bele-beletörlök egy-egy szó erejéig, hozzárakok egy mondatot, máshogy tördelem a szakaszt, ferdebetűssé teszek valamit, ha rájövök, hogy a későbbiekben fontos lesz, de egyetlen egy javításnál sem változtatok óriási mértékben (pl 100 mondanál, 500 szónál többet). Előfordult már, hogy utólag raktam bele plusz szöveget (ami volt 30-40 mondatnyi), de sohasem töröltem ki bekezdésnyi szövegeket. Amit egyszer leírtam, azt nagyon ritkán változtatom meg – fajsúlyosan. eddig kb 3x volt nagyobb változtatásom: a szexjelenetet finomítottam némi lektorálás után. Ebben a témában nem sok tapasztalatom van. Házas vagyok, ráadásul fiatalon gyűrűztek meg. Azonban, ami felkerült a Merengőre, abban már nem nagyon változtatok, legfeljebb szavakat javítok és cserélek, főleg, ha sok a szóismétlés.

Előolvasód van? Vagy olyan, akinek a véleményére legjobban adsz? 

Hát, ez egy jó kérdés. Volt. Az első kisregényt egy önként ajánlkozó javította át, és nem kevés munkájába volt. Addig csak esszéket és tanulmányokat írtam, így a párbeszéddel komoly gondjaim voltak, valamint a szinonimák használata sem volt erősségem (a szaknyelv nem sok szinonimát rejt magában). Az első novellát egy barátom, majd az első könyv elejét is ő olvasta át és lektorálta. Tőle sok segítséget kaptam, ő eléggé profi volt e téren. Aztán egyéb gondok miatt elmaradozott, végül már nem is bétázott. Volt még pár fejezetig egy olvasó, aki bétázott, de egy nap eltűnt a ködben. Azóta sem tudom, hogy él-e, hal-e, egyszer csak nem írt vissza és én nem vártam rá hetekig, így feltöltöttem az aktuális részt.
Van egy állandó előolvasóm, de ő csak a durva hibákat és szóismétléseket javítja, és csak egyszer. (a történet menetébe nem szól bele, csak egy arckifejezéssel jelzi a színvonalat) ez a korrigálási mód azért rossz, mert mint azt már írtam, egy fejezetet sosem zárok le, hanem mindig javítgatok rajta. Nos, ő ezeket már nem látja, csak az aktuálisan befejezett részt.
Aztán AL egy-két fejezetet átnézett és tőle sok segítséget kaptam, inkább stilisztikailag. Ám, ő nem látja át az egész könyvet és a terveim, így amit ő fölösleges szakasznak tart, azt én nagyon is fontosnak, mert el van rejtve benne egy rejtély, magyarázat, vagy ok-okozati összefüggés.
Szóval, volt előolvasóm, de igazából nincs. Azok tanácsaiból élek, akik a könyv megszületése közben néha bábáskodtak felette. szal, egyedül nevelgetem a gántffy-történeteket, és néha a „szomszéd” és a „pedagógus” megosztja velem a véleményét a gyerekről, és többnyire el is fogadom.

Olvasol most valamit? (értheted úgy, hogy legutóbbi fanfic, amit olvastál/ konkrét könyv, amit forgatsz jelenleg) 

Most egy tankönyvet olvasok. Nehéz olvasmány, nem ajánlom senkinek (650 oldal!). A legutóbbi regényem Rejtőnek a Bradley Tamás visszaüt volt, valamikor november közepén fejeztem be. Nem nagy vaszisztdasz, tipikus ponyva-turmix, ami más tollából förtelem, de rejtő valahogy úgy meg tudta írni, hogy egészen jó társadalomrajzot ad a tisztességes polgár és az arisztokrata/újgazdag becstelensége közötti harcról. A legutolsó fanfic… a sajátom volt. Végre könyv formátumot szerkesztettem belőle. Sajnos, arra már nem emlékszem, hogy mi volt a legutolsó nem saját fanfic. Ja, de, finnigan-nek olvastam bele az egyik művébe, de nem olvastam végig (még).

Mi a legjobb és a legrosszabb dolog az írásban? 

Hát, ez jó kérdés. Fogalmam sincs.
Ha saját magamat veszem figyelembe, akkor a legrosszabb az, hogy én csak csendben, magányosan tudok dolgozni. Nos, ilyen pillanatokból mostanság nem sok van, mert ebben az időszakban tanulnom kell. Amihez nincs kedvem. És ilyenkor a köv. történeten, vagy éppen a köv. cselekménysoron agyalok és ez foglalkoztat. Tehát, közvetve az a legrosszabb, hogy ha írok, akkor ezen pörög az agyam és elveszi mástól az időt. Márpedig ez egy hobbi, ami nem ad kereseti lehetőséget. Végül is, közvetlenül is ez a legrosszabb. Sok időt vesz el. Ha ugyanezt az energiát valami „hasznosabb” tevékenységre tudnám fordítani, lehet, hogy nem itt tartanék, ahol most vagyok. Nyilván a haszon egy relatív dolog.
A legjobb? Hát kikapcsol, fejleszti a kreativitást és a nyelvérzéket. Ezt a saját egyéb munkámon is látom. Választékosabban beszélek/írok és előrelátóbban gondolkozok. Ezt elsősorban az sínyli meg, akivel vitázom. Általános dolog, ha valakinek elismerik a munkáját, az jól esik neki. Ez így van a ficek világában is. Nem rendelkezek nagy olvasótáborral, mert eléggé szűk réteget érintek meg az írásaimmal itt a Merengőn (canonakció-kaland-krimi, amiben HP és a trió csak részben érintett) máshol pedig nem publikálok. ám, az 40-60 olvasóhoz képest (sajna csak a megnyitások számát látni, így a legkisebb számot osztottam hárommal, így tippelem ennyire) eléggé sok hsz-em van, és nem csak 3-4 olvasó szokott kritikát írni. (Bár, maga a mag ennyi, nem vitatom) azért ez jó érzés, itt is köszönöm meg nekik.

Vannak regény-kiadós vágyaid? 

Vágy? Vágy arra, hogy híres és ismert legyél? Hát, szerintem több hátránya van, mint előnye. Nemigen élvezném. Vágy arra, hogy elismerjék a szüleményed? Kinek nincs?!
A realitás talaján maradva: szvsz kishazánkban regényírásból nem lehet megélni. Van, aki meg tud, de a számuk igen szolid és egy kézen megszámolható. (Regényről van szó, nem mesekönyv-sorozatról és tanácsadó könyvekről) Az meg, hogy mellékkeresetként… pff. Annyi idő nincs a világon. Így is, ezt a két regényt is két állás és két tanulmány mellett írtam. Viszont egy önálló regényhez, amit jobban fel kellene építeni… bár, nem is tudom. A saját szereplős történet már fél PD… talán novellákat, azt lehet.
Ne értsetek félre, lehet írni regényeket mellékállásban, de azok szerzői jogdíjából lehetetlen megélni. Pláne egy kezdőnek. Igen, 10-15 éves írói múlt és 4-5 ismertebb regény után már önálló írói lábra állhatsz. Addig csak mellékállásként űzheted. Na igen, de milyen főállás mellett lehet csinálni? Hát, szerintem csakis kötött, fix munkaidős mellett, úgy, hogy nem viszed magaddal haza a munkát. Vagy ha kötetlen,
akkor menedzser típusú állás mellett, amiben a meló hullámverésként ingadozó. Ha van, akkor beborít, ha nincs, akkor ráérsz írni.
A magyar piac eléggé szerény ahhoz, hogy felszínen tudjon tartani egy írót. Természetesen, az angolszász piacon egy átlagíró is vígan lubickol. Még akkor is, ha a globalizálódó világunkban esetleg le sem fordítják az írásait. Sőt, szerintem nyomtatott verzióban sem kell kiadnia. Egyszerűen csak fellő egy snittet a netre, majd a további elérhetőségét fizetőssé teszi, úgy, hogy nem másolható e-bookot alkot, aminek a hozzáférését időkorlátossá teszi. Az amcsi piacon ez működhet, hiszen egy-egy utazás alkalmával aki kicsenget 100 dollárt egy repjegyért, az 5 dolcsit nem fog sajnálni arra, hogy elolvasson az 6 órás úton egy ponyvát. És itt még csak egy szűk réteget céloztam meg, de ez is könyvenként sztem 6-8ezer dollárt hoz. Minimum. Ellenben a magyar piac… az e-bookból nincs hasznod, mert ingyenes és torrentben továbblövik. Csak egy ponyva miatt ki vesz könyvet 2000 ft-ért? És ebből az írónak kb 20% pereg vissza. HA.
Na, de vissza a vágyakhoz. Ha nem lennének megélhetési gondjaim munkanélküliként, akkor valszeg írással foglalkoznék. Na, nem azért, mert tudok, hanem csak simán élnék a hobbimnak. Aztán, hogy sikerül-e olyat összehoznom, amit érdekelhet egy réteget, azt meg eldöntenék a piaci viszonyok, hogy kell-e?
Amúgy van ötletem, és fejben készen is van a váz, de idő-idő-idő… aztán bekerülni erre a monopol piacra… önállóan esélytelen. Az, meg hogy leszerződj egy kiadóval… pfff. Hallottam már rémhíreket. Igaz, nem néztem utána a valóságalapjának, de nem zörög a haraszt…
Szal. hát, összehugyoznám magam az örömtől, ha a látnám a regényem egy könyvesbolt polcán, pláne, ha nem dekorációnak van kirakva. De az, hogy ezt felvállaljam a nagyközönség előtt… nem. Azt nem. Akkor maradnék nicknév mögött. Mint a legtöbb magyar írónk.

Lehet kérdezni arról a regényötletedről? Vagy egyelőre nem akarsz semmit mondani róla? 

Igen, lehet kérdezni, de semmi egyértelműt nem mondok. Annyit azért elárulhatok, hogy a témáját tekintve nem kell nagy meglepire számítani. De, még mindig hangsúlyozom, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy ötlet szinten marad, minthogy megírom.

Ha az kész lesz, feltöltöd a Merengőre? 

Hangsúlyozom, erős HA ez a megírás. Amúgy, nem tudom. Ha arra érdemesnek tartom a végeredményt, megversenyeztetem előtte valahol. Igen, jogos a ciccegés, hiszen ellentmond az eddigi válaszaimnak, de úgy vagyok vele, hogy csak a saját bőrömön tapasztaljam az éles helyzetet… És, nem is élnék ebből. De, szakértő véleményezése után… miért ne? Persze, a regény megszületése is erősen kétséges, mert nincs sok időm írni.

Vannak-e jövőbeni terveid, hosszú vagy rövid távra már ami a fanficeket illetik?

Indultam a Kívánság üstön, az eredmény fent látható, ez a legfrissebb. 2015-ben neki kellene vágni a köv. Gántffy könyvnek, és persze, ha van energiám, a saját történetnek is. Eleinte párhuzamosan futna a két projekt, aztán arra tenném a nagyobb hangsúlyt, amelyik jobban megy, vagy jobb visszhangra talál. Mellette van egy félkész canon novellám, ezt akarom legközelebb felrakni (az üstös sztorin kívül).

Gyakran fogadsz meg ajánlásokat? Legyen az könyv, film, kinek a tanácsát fogadod meg leginkább? 

Igen és nem. Fanficek világában általában a név kötelez, de közöttük is téma és általános meghatározás szerint keresek. Ez nem jelenti azt, hogy ismeretlen szerző munkájába ne néznék bele, de ott az elsődleges szempont a leírás. Aztán, vagy csalódok, vagy nem. Régen, amikor volt időm olvasni, akkor figyelembe vettem a kritikák számát és azt, hogy befejezett-e a történet. Manapság ez nem határozza meg a válogatásom. Köpjetek le, átkozzatok ki, de szvsz a kritikák 70%-a nemhogy nem jellemzi az adott
történetet, de még pislogásra is okot ad. Ebbe a 70%-ba a köszi, a folytasd és a FOLYTASD!!! hsz-eken kívül még megjelenik a tipikus barinő hsz-ek, ami… mindegy. Persze, fontos a barátság. Nem tagadom, az én hsz-eim fele is efféle, és én ennek is tudok örülni, mert hát otthagy valami lenyomatot magáról, hogy olvassa a történetet, és azért olvassa, mert tetszik neki. Csak hát… az egyszeri szerzőt ezek a vélemények ennyiben is viszik előre. Mint a lájkok. Fontosak, de nem építő jellegűek. Természetesen, ha ez az irány jó, akkor nem is kell mást írnia. Csak ez olyan, mint a fészbukon a bökés. Ha egy csaj bök meg, az ember vigyorog, mint a tejbetök, de aztán elgondolkozik: hogy ha akar valamit, akkor miért nem ír? Na, mindegy, ez csak zárójeles vélemény volt. Inkább csak azt akartam hangsúlyozni, hogy a sok kritikás történetek nem biztos, hogy a legjobbak. És ezzel együtt a kevés kritikás történetek meg néha ütnek, mint óra a delet. De, visszatérve az eredeti kérdésre. Különbözünk egymástól. Éppen ezért, nem biztos, hogy az, ami másnak tetszik, fog nekem is. Ettől függetlenül, a közelemben állók nagyjából ismerik az ízlésvilágom, így közel s távol be tudják lőni, hogy mi az, ami bejön. A tesóm többnyire olyat olvasott, ami nekem is bejött, de az utóbbi időben ő másfajta irodalom felé kacsingatott, amit az én gyomrom nem tudott megemészteni. Ezek a lányregények, vagy feminista regények. Pl. Fable. Egyszerűen nem tudom olvasni. Több regényébe is belekezdtem, de egyszerűen nem tudtam végigrágni. A humora hasonló a Rejtőjéhez (szóviccek és szójátékok), ráadásul krimi, ami kifejezetten érdekelne, de nem megy. Nem tudom, hogy hol a hiba, de egy ideje már nem is keresem. Ami a filmeket illeti, az alacsony pontszámot kapottakat ritkán (port.hu, imdb) nézem meg, de a magas pontszámot elérőek sem minden esetben jönnek be. Ezeket meg szoktam nézni, mert többnyire ez alapján választok. Aztán olvasom el a leírást, majd olvasok bele pár hsz-be. Ezek után átfutom a hivatalos kritikát, és utána döntök. De, még így is belefutok jó pár fejfogósba. Ez van. Nem vagyok egy filmbuzi. De, ettől függetlenül, hamarabb megnézek egy filmet, minthogy elkezdjek olvasni. Mégpedig az idő miatt. Amiből nincs sok. Az embernek hamarabb lesz ideje egy 2 órás gyors kikapcsolódásra, minthogy elkezdjen olvasni. Merthogy, ha én elkezdek olvasni egy nekem tetsző regényt, azt nehezen teszem le, azon kattog az agyam, így hamar elröppen 3-4-5 óra, vagy 1-2 nap, és ilyenkor annyira le tud foglalni, hogy nehezen tudok másra koncentrálni. De, természetesen előfordul, hogy csak egy linkre rákattolok, méghozzá a Gilderoy-ajánlással, de itt is megnézem a kategóriát. És ilyen szempontból fontos az önreklámozás, pláne, ha valaki hozzászólás vadász.

Tapasztalataid szerint egy filmadaptáció felülmúlhatja a könyvet? 

Tapasztalataim szerint nem. Ám Szirmai szerint nem is kell, mert a körte felülmúlja-e az almát? Viszont ha azt kérded, hogy ugyanabból a regényből a könyv, vagy a film fog-e meg jobban, hezitálnék. Úgy általában a könyv mindig jobban tetszik, mint a filmadaptáció, ez alól a Tolkien könyvek kivételek. Peter Jackson egy zseni, pont azokat a részeket hagyta ki, amik semmitmondóak és unalmasak és pont azt a pluszt tette bele, ami hiányzott. De, ide tartozik a Twilight is, ami összességében film formájában jobb (nem jó, de jobb), még ha a könyv verzió jobban árnyalja a motivációkat és ok-okozati összefüggéseket. (Igen, olvastam és láttam is, vessetek meg. De, így legalább érdemben van róla véleményem. Egyébként nem annyira szar, mint amennyire fikázzák, de nem is olyan jó, mint amennyire piedesztálra emelik.) De, hasonló véleményen vagyok az Elfajzottal… a film egy árnyalatnyit jobb, mivel ez is egy utópisztikus történet, és a kedves írója hanyagolta azt, amit a film nem átalkodott belerakni.
Gondolom, a HP-re kérdezel rá. Szerintem pocsék, és megbocsáthatatlan bűnnek tartom, hogy JKR nem perelte be az egész bandát pálcástól-talárostól. Az első kettő tűrhetően jó, vissza is adja azt a varázst, amit a könyv ad, de a harmadiktól… Alfonso Cuarón szürrealisztikus szarja nézhetetlen. Félreértés ne essék, tisztelem-becsülöm Cuarón munkásságát (pl Az ember gyermeke kötelező posztapokaliptikus társadalomkritika – film), de könyörgöm, egy gyerekmeséből metaforahalmaz nemtommit csinálni… vétek. Olyan, mintha a hófehérkét Micheal Bay rendezte volna. (pl a boszorkány nem megmérgezi, hanem felrobbantja Hófehérkét. Nonszensz) Aki látta a kiegészítő dvd-t, az tudja, hogy JKR itt volt bent a legtöbbet a forgatáson, és még gázabb film született volna, ha nem hisztizik szeretett karakterei meggyalázása miatt. Nekem már az is betett, hogy Cuarón nem is olvasta a könyvet! Hogy lehet így rendezni egy adaptációt????!!!! A negyedik durva változtatásai nem jöttek be, és Yates filmjei… hát, változó. Végül is, a 7. rész egész jó volt (a többihez képest). Na, és Gambon Dumbledore-a sem nyűgözött le. Egyébként, maga az alapkarakterek többnyire bejöttek. Én Radcliffe-t nem komálom, és ahogy egyre „nő” és egyre inkább kívánnánk a drámát, annál inkább visszataszítóbb azzal a vállrángatásával és nyakrezgetésével. Rupert Grintet és Watsont sokan oltják, hogy a mindketten túljátsszák, de nekem
kifejezetten bejönnek. A könyvben is ilyenek. Amit sajnálok, hogy az első generációs Potterék (James, Lily, Piton, Sirius, stb…) vén szarokként vannak bemutatva, holott eredetileg Pitonnak 31-32 évesnek kellene lennie a történet kezdetén. Komálom Rickmant és Oldmant, de a koruk miatt nem odaillőek. Na, jó, hogy ha mindenki idősebb, oké. Viszont, ha nem Alan Rickman játssza Pitont, és mondjuk Hugh Grant nyomná Lockhartot, akkor több lockhartos fic születne és kevesebb pitonos. És még sorolhatnám az úgymond hibáit a filmnek. Az, hogy néha kifejezetten mellőzi a könyvet és a fontosabb karaktereket, nem is említem. Ha a 7.ből két részt csináltak, tehették volna ezt már a 4. től. Éppen a hossza miatt lett elviselhető az utsó múvi. Szal, megnézem a filmeket is, ha éppen HPmaratont tartunk (kétévente 1x), de „csak úgy” nem. Annyira azért nem jön be egyik sem.

Kezdettől fogva írtál kritikát, vagy ezt csak akkor tekintetted szívügyednek, miután megtapasztaltad, hogy milyen jó érzés a saját történeteid alatt látni egy-egy dicsérő szót? (Nem tagadom, én így voltam vele )

Először is, határoljuk el egymástól a hozzászólást, a véleményt és a kritikát. Ha alpárian akarok fogalmazni, akkor a hsz csak egy felböfögés (pozitív-e vagy negatív, mindegy.) A vélemény olyan, mint a segglyuk (mindenkinek van, de nem mindenki kíváncsi a máséra). A kritika pedig olyan, mint a reggeli fing (Velős, mélyről jön, szőrszálhasogató és ritkán dörgöljük a nekünk kedves személy orra alá). A ficek világában nincs olyan, hogy kritika. Van barinő hsz, van folytasd hsz és van vélemény. A kritikaírás művészet, ahhoz szakértelem és jó emésztőrendszer kell. Az itt nincsen. Bocsánatért esedezem a KK-tagoktól!
Na de a válsz. Igen, írtam régebben is véleményt. Eredetileg is ezért regisztráltam, mert anno olvastam valahol, hogy van, aki szereti más neve alatt ellőni a kritikát. Nem tudom, ez a gyerekség a net általánossá válásával minden blogoldalon, vagy ilyen helyen megjelent. Így regisztráltam a Merengőn, és többnyire (95%-ban) bejelentkezve kommenteltem. Persze, már előtte is, amíg nem voltam regisztrálva. Ezt elsősorban PL irományainál lehet látni, de a későbbiekben már máshol is.
Viszont, régebben nem nagyon írtam negatív hozzászólásokat, én is inkább pozitívra mentem rá, mert észrevettem, hogy egyes írók nem szívlelik a fluffhsz-en kívüli véleményt. Bunkó meg nem akartam lenni, még nick mögött sem. Aztán, PL olvasói között kialakult egy velős kör, akik nem tették zsebre a véleményük (de nem voltak bunkók), így én is felbátorodtam. Aztán, a munkám során is a bennem (felszín alatt, de nem mélyen) megbújó értékelő-kritikus személyiségemet kellett elővenni, és nem átalkodtam élezni a nyelvem. De, sohasem írtam csak negatívat. (Csak oda, ahol gyakori véleményező voltam.) Ha valami nem tetszett, akkor nem olvastam tovább, és kész. Elsősorban a logikai bakikra és érthetetlen ok-okozati összefüggésekre hívtam fel a figyelmet, illetve a történetbe nem illő, zavaros cselekményre. Kifejezetten genyó sosem voltam (szerintem). Persze, van, aki most sem vevő a negatív megjegyzésre, de a válaszreakciója miatt sohasem sírtam csatakosra a párnám. Ha nem volt képes érdemben elfogadni a kritikát, hát szíve rajta. Mint mondottam vala, épp eleget játszottam online. A rinyapinákat kickeltük, oszt kész. Ha meg visszaélt a bunkóságával (pl. kempelni kezdett), hát, megoldottuk máshogy. A probléma ott kezdődött, ha a vérhülyék klánba szerveződtek. (Sajnos ez a tendencia kezdemény szintjén a Merengőn is megjelent. Imádnivaló cukkolni a habzó szájjal tajtékzó barinő klánokat, ahogy védik egymást. De a legjobb külső szemlélőként olvasni ezeket. Jobb, mint egy politikai oldal… az író meg örül, mert nő a kritikák száma).
Szóval, a kritikákkal kapcsolatban még annyi, hogy én eléggé gyerekesnek tartom azt, ha valaki nem tud helyén kezelni egy velős véleményt, tök mindegy hogy hogyan van megfogalmazva. persze, volt, hogy én is nyersen reagáltam egy-egy hozzászólásra, ha pl valaki ugyanazon a dolgon lovagolt időtlen idők óta, holott már máshol megválaszoltam a felvetését. Aztán, persze, olyan is van, hogy az embernek szar napja van, és mondjuk nem tudja finoman lereagálni azt, hogy a tízedik bekezdés utolsó sorában a bakancs egyébként két „k”, javítsd ki. De, ettől függetlenül, ha egy vélemény jogos, vagy éppen javító szándékú, akkor sem illik leugatni a hozzászólót, bármennyire is érzékenyen érinti az író pórnép által meg nem érthető művészvilágát.

Többször említetted már az Éhezők Viadalát. Ennek a rajongásnak mi a története? Láttad már a nemrég megjelent Mockingjay/Kiválasztott első részét? Vélemény? 

Az egyik rokonom adta ide, amikor szóba került a megfilmesítés. Asszem, ezt is hamar kivégeztem, talán két este alatt, mert napközben más dolgom volt. Utána jött a többi. Szerencsére, a teljes történetet pont egyben olvastam, mert a 3. kötet pont akkortájt jelent meg magyarul (kalózfordításban). Nem nevezném rajongásnak, mert azóta sem olvastam újra, még rendes magyar fordításban sem. Sőt, maga a könyv története nagyszerű, de maga a karakterek nem fogtak meg, kivéve Haymitchet és Katnisst. És persze, Snow elnököt. Már majdnem annyira jó, mint Voldi. Aztán, maga az írásmód és történetvezetés sem fogott meg. Egyszerűen annyira látványos, amikor nő ír háborús történetet, hogy iszonyat. Borzasztóan béna. Ami bejött, az maga a poszt apokaliptikus világrajz, és a média hatalma. A hatalom, amely az orránál fogva vezeti az embereket. A kedvenc mondatom és egyben sztem a könyv lényege, amit Gale mond: lázadjunk, idén ne nézzük a viadalt! Gyönyörű meglátás! Nagyon szép társadalomkritikát rajzol az írónő. Egy: a média az orránál fogva vezeti a tájékozatlan és korlátok közé szorított embereket, kihasználva a fáradt, napi rutinból hazatérő fásult emberek koncentrálni képtelen elméjét. Kettő: és bármennyire háborodunk fel, mégis mindig a képernyő előtt ülnek. Bármi megy a tv-ben. Pedig az elején nem terelik őket össze őket, kötelezővé téve a megjelenést… igazából 60akárhány éven át görcsöltek a képernyő előtt és ujjongtak egy-egy látványos kivégzés után. Most őszintén, ki nézne végig évről évre egy halálos gyerekgladiátor tusát? Jó, tegye le mindenki a kezét, csak költői kérdés volt. Azért, úgy vélem, a fejlett római civilizációnak (és az inkának, meg a majának) ez a szabadosság volt a pusztulása. Nem akarok párhuzamot vonni, de sztem én meg fogom élni a sötét jelenkort. Sőt, sztem már abban élek. (lsd. a konzervatív Kína és Arab államok nagyhatalmi törekvéseik) Na, de vissza a történetre… a fentiekkel együtt és egyben maga a végtörténet az, ami még megfogott, konkrétan a 3. könyv vége. A hataloméhség nagy úr. Lehet, hogy eltaposod az egyiket, de akkor ott lesz a másik. Valamint az, hogy a történelmet mindig a győztesek írják. Maga a 3/1 film is erről szól. Alapjában véve egy unalmas filmet láthatunk, ami el lett hobbitosítva (id. Szirmai G.), ám, gyönyörűen kihozza a 3. rész a 20-21. század társadalomkritikáját. Az emberek tök könnyen manipulálhatóak. Csak egy iránymutató fáklya kell nekik, tök mindegy, hogy mi az eszme. Ha megfelelő celebet raksz eléjük, akkor elvakultan követik. A Kapitólium és a 13. körzet egymásra vicsorog a hatalomért, miközben könnyű szívvel áldozza be a maradék 12 körzetet. Ez nem hidegháború fíling? 1945-93 között két nagyhatalom nézett egymással farkasszemet. Hány összecsapás és háború zajlott az ő területükön? És hány bárhol máshol úgy, hogy valójában ők vicsorogtak egymásra? Katniss felteszi a kérdést: itt a 13. körzet óriási hadereje. Miért nem támadják meg a Kapitóliumot? Hát ööö… mert az a saját embereink életébe kerülne, és közvetlenül veszélyeztetné a vezetőséget? Nem egyszerűbb más körzet lakosaira bízni az ún. forradalom szítását!? Lehet nagy eszmékre építkezni, de egy cél van mindkét oldalon: a korlátlan hatalom és irányítás birtoklása.

Olvasói kérdések:
A Gántffy-sorozat jelentős része Erdélyben játszódik. Jártál már ott, vagy ez egyfajta vonzódás a részedről az erdélyi magyar kultúrkörhöz? 

Nem, sohasem jártam a történelmi Erdélyben. A Partiumon már voltam, de csak keveset és időszakosan, kifejezetten munkaköri kötelességből. Azonban, ismerek pár erdélyit, és … nem mások, mint mi. Egyáltalán nem olyanok, mint az erdélyi viccekben, noha megvan a sajátos humoruk és világszemléletük. (Mint minden népcsoportnak.) Miért vonz Erdély? Magát a Vöröstornyot, mint iskolát, PL találta ki, én csak tovább szőttem. Ő Erdélybe rakta a mágussulit, és nem Mo.-ra. Persze, lehetne a főhős magyar, mert miért ne? Azonban Balázs ismét csak egy metafora, egy otthontalan, kallódó, megnyomorított gyerek, akinek van múltja, de a jövője mindig kérdéses. Olyan, mint Erdély. Másrészt, a magyarokat ismeri mindenki, így könnyen támadhatott volna bárki, h a magyarok nem is ilyenek. Így lettek a Gántffyk erdélyiek, akiknek a kevert és sokszínű kultúrájába és hagyományaiba könnyen beleszőhettem a saját elképzeléseimet.
És persze, a lelkem mélyén úgy éreztem, h megérdemelnek egy kicsit nagyobb hangsúlyt ők is, és pláne a keveredő kultúrájuk. Éppen ezért jelenik meg rengeteg féle név és nemzetség a regényben, hogy kiemelje: Erdély nem csak konkrétan erdélyi magyarokból áll, hanem szászokból, svábokból, románokból,
zsidókból, és mindenféle, oda beszivárgó népből. És ezek a nemzetek békésen elférnek egymás mellett (de azért magyarul beszélnek!

Elképzelhetőnek tartod, hogy a Gántffy-sorozat után kipróbálod magad más fandomban, esetleg PD-ben is olvashatunk tőled a jövőben? Talán már vannak kész ötleteid is? 

Ötlet az van, de inkább saját regényre. Az Egyszerű dal igazából inkább PD, csak a végén raktam bele a HP világot, de a történetnek nem ők a lényege, inkább csak crossovereltem. Más fandom annyira nem köt le, bár a Viadal az Hunger Games- HP crossovernek is felfogható. Szal, mindenhova belerakom a HP canont J De, ki tudja, egyszer elfog a hév, és akkor PD-zni fogok. Nem tudom. Más fandomból nemigen választok.

Fiúszemmel te hogyan értékeled a HP-fandomban születendő történeteket? Érdekelne a véleményed a romantikus és slashficek közkedveltségéről. Te mi alapján választasz olvasnivalót a fandomban azon túl, hogy kedveled a canon sztorikat? 

Nos, mivel olvasói kérdés, nem láthatod, hogy korábban 12 oldalban már megadtam rá a válasz a kérdésedre. De, nem akarok bunkó lenni, így itt inkább kiegészíteném az eddigi válaszaimat.
Azt mindenképpen ki kell emelnem, hogy nehéz az ízlésemnek megfelelőt választanom. Mára már eljutottam odáig, hogy nem csak kikapcsolódásból olvasok könyvet, inkább tanulok belőle. Ha olvasok, magát az írót olvasom, nem a történetet. Miért pont ezt a szót használta? Miért így fűzte a cselekményt? Nos, a ficek világában ez nem ilyen egyszerű. Gondolom, nem kell megmagyarázni, h miért. Így, a ficben maradt a szórakoztatás. Viszont, ami engem érdekel, az itt igencsak híján van. Kevés az akció-krimi-humor, ami igazán vonz, de szívesen olvasom az AU és leíró regényeket is, ami… sem túl sok. (Van, de többségében beleépül a slash.)
A fanficekkel kapcsolatban azt veszem észre, hogy már itt is megjelenik a piacorientáltság. Az írók sokszor nem azért írnak, hogy írjanak, hanem hogy elismerést kapjanak. (mint írtam, hsz-ekkel szelfizzenek) És itt a merengő által felépített feketepiacnak óriási a szerepe: elsősorban a slashnek, mert ez máshol nem nagyon kapható.
Tehát, összegezve: az írók igényeket akarnak kielégíteni. De baj-e ez? Nem. A „rendes” írók nem ezt csinálják? Hát hogyne. Mégis, miért jegyzem meg? Inkább csak jelezném, h a Merengő olvasói 80%-ban slasht és noncanon szerelmet igényelnek. Miért? Mert ez nincs a piacon. Így az írások 80%-a ebből a kategóriából jön ki. És miért igényelnek ilyet? Mert lányok. Nők. És a nők nem sörözni járnak és nem focimeccset néznek, hanem romantikus filmet néznek, vagy éppen olvasnak és rokonszenves, jóképű karakterekről álmodoznak. Korlátlan mennyiségben. Ám, az új iránti érdeklődésüket, a piacot már nem lehet ezzel telíteni. A BCG elemzés szerint a hagyományos romantikus regény már döglött kutya, az olvasó valami egyedit akar. Így lett sztár a slash, amit még a papírformában megjelenő könyvpiac nem mert felvállalni. Az azonos neműekhez való vonzódás még mindig tabutéma, akárcsak a nemiség. Viszont online, virtuális könyvespolcról leemelve a slasht, nicknév és álarc mögé bújva nem nézik ki az embert, nem lehet beazonosítani az olvasót. Tehát, a fic valójában egy piaci űrt tölt be.
Másrészt, sztem a slash azért érdekli a nőket, mert nem nagyon találkoztak vele. Pláne nem a tinik. Miért nem? Azért, mert alapjában véve a férfiak között kevés a biszexuális. Így, ha netalán szóba jön a hármaspáros, akkor abban inkább a két lány-egy fiú felállás jön szóba, mint az egy lány két fiú. De ha az utóbbi, akkor a két fiú nem közeledik egymáshoz. Sőt, kerülik a közvetlen kapcsolatot is (Mára már a szendvics is kiment a divatból, még ha a két pénisz között egy vékony izomfal is van...) Éppen ezért, a legbevállalósabb lány sem lát fiú-fiú kapcsolatot. Viszont sokkal könnyebben találkozhat lány-lány kapcsolattal. Elég, ha csak benyit egy disco mosdójába. De miért van az, hogy a lányok könnyebben közelednek a saját nemükhöz, mint a fiúk a saját nemükhöz? Tehát miért van több leszbikus, mint ööö… még név sincs rá. Meleg ffi páros?
Mert sokkal egyszerűbb a nő-nő szexuális kapcsolat, mint a ffi-ffi. A nők másmilyenek. Jobban megnyílnak a barinők egymás előtt, szóba kerül ez – az, aztán a célozgatást tettek követik, és rájönnek, hogy attól, hogy még csókolóztak egymással, még nem leszbikusok, és egy közös hm… örömszerzés még nem jelenti azt, hogy soha többé nem néznek férfire. Másrészt, valószínű, hogy a világban több nőnek törték össze a szívét, mint férfinak, és… nem folytatom.
A ffiak nem nyílnak meg soha egy másik ffi előtt (A szex még a barátságban is tabutéma. Az meg, hogy kivel és hányszor, főleg, ha szerelemből… pláne). Kivéve persze a dicsekvés. Amelyik ffi meleg lesz, az komolyan gondolja és titkolja (kivéve, ha divatbuzi <elnézést, ez nem alpáriság a részemről, hanem van ilyen fogalom>) Míg a nőknél ez egy kicsit másabb kérdés. Náluk nem fura, ha megsimogatják egymást, ha puszilkóznak, ha egymás vállán sírnak, ha lecsöcsörészik egymást, meztelenül flangálnak egymás előtt… stb. a ffiak ilyet nem tesznek. És a nőknek könnyebb továbblépni egy pusziból nyelvesre, vagy csöcsörészésből és popsipacsiból alányúlásra. De ők ezt nem is veszik leszbikusságnak. Ellenben, ha egy ffi megmarkolja a haverja seggét, az biza már kérdéseket vethet fel. Na, ezért is nincs olyan, h nők és ffiak egyenlősége. J Teszem azt, ha arcrapuszival köszön egy haveromnak, kapásból a seggéig szalad a szemöldöke. Vagy ha én megsimogatom egy kisfiú fejét, már bilincsben visznek el, míg egy nő ha puszit ad egy kiskamasznak, akkor a kissrácot már istenként imádják a barátai, a nőt pedig jófejnek titulálják. (De ne szaladjunk el a képzelt-egyenlőség irányába, maradjunk a témánál. J)
Tehát, a sokat olvasó, romantikus nők nem ismerik a férfi-férfi kapcsolatot (mert a ffiak nyilvánosan nem puszilgatják egymást és nem táncolnak együtt a discoban), és ők igenis tudni, olvasni akarnak róla. Egy férfi soha nem fog megnyílni más előtt, hogy ecsetelje a szexuális életét. (A dicsekvés az más!) Márpedig a nő tudni akar róla. Ezért van az, hogy rengeteg ilyen romantikus könyv van (slash és nem slash), és ezért van az, hogy a nők olvassák, mert akkor úgy vélik, h megtudnak valamit a férfi érzéseiről. És ezért van kevés femslash, mert a nők a saját érzéseiket ismerik. És a fentiekből levonva a következtetést, azért nem olvasnak a férfiak romantikus történeteket, mert kiröhögik. És jogosan. Nem olvastam még slasht, de kicsinek tartom a valószínűségét, hogy a valóságnak megfelelő. Nyilván, erről egy meleg férfit kellene megkérdezni, aki nem fogja csak udvariasságból azt mondani, h igen, ez hiteles.
Kamaszként olvastam már jó pár romantikus regényt, és még több 18+-os regényt (aminek köszönhetően az átlagférfinél jobban ismerem a nőket, mert az írónő önkéntelenül a saját érzéseit vetíti ki, és csak le kell vonni a következtetést), ám mai fejjel csak röhögni tudok rajta. A romantikus regények férfialakjai macsók, gazdagok, rosszfiúk, hősök, kedvesek és gentlemanok. És ez nem is gond. Csakhogy a tinilány azt hiszi, h ez a valóság. Aztán csodálkozik, h az első férfi az életében kihasználja őt. Aztán jön a csalódás, és némi hiszti után az önvizsgálat, és átesés a ló másik oldalára, azaz az engedés, a mindennek engedése, a korlátlan odaadás, a saját akarat elvesztése, amiből majd egyenesen következik, hogy a minden férfi disznó, de mégis kell a szex, mert az a trendi, és hogy megkapjam, ezért én bevállalok mindent. Éééés kész is az ördögi kör. Mire rájön, hogy hoppá, én már 16 évesen elbasztam valamit, addigra kiég, és a kutyának sem kell. Vagy pedig pontosan azoknak a disznóknak, akiket korábban lenézett.
Nemtudom, talán én is érintem ezt a kérdést a ficjeimben… én reálisan látom a világot, nincs olyan, h szerelem első látásra (csak vonzalom), és nincs olyan, h tökéletes első együttlét. Ezek olyan hamis képek, amit a tinilánykák rózsaszín ködön át látnak, és akkor, amikor megtörténik a dolog, bebeszélik maguknak, hogy ez az, aminek történnie kell, vagy pedig mélységesen csalódnak.
Összegezve: nem a romantikus fic-ek és slashek mögül kell szemlélni a világot, mert ezek csak szórakoztatóak, de nem tanítanak. (Többnyire.) Nem adnak valós képet semmiről, csak az író elképzelt világát mutatják, ami… nem biztos, hogy akárcsak meg is közelíti a valóságot.
Így összegezve annyit mondhatok, hogy a ficeket csak szórakozásból olvasom, és a számomra szórakoztatót nagyon nehezen tudom megtalálni.

Köszönöm, hogy vállaltad az interjút az Írófigyelő és az Olvasók nevében is!
Theodora