Lothlorien93 interjú

A következő interjúalanyunkat nehéz pár szóval jellemezni, de azért megpróbálnám: maximalista, hűséges, bájitalmester, régimódi kisasszony. És hogy fény derüljön arra, mi van még mindezek mögött... az az interjúban keresendő. 

Kérlek, mesélj magadról!

Húszas éveimet taposó, szegedi lány vagyok, akinek valószínűleg sosem fog teljesen benőni a feje lágya. J Jelenleg gyógyszerészként dolgozom, de ezen kívül nagyon sok minden érdekel. Elsősorban minden, ami kreatív, és kiélhetem benne az alkotási vágyamat (főleg az írás, a kertészkedés, az agyagozás, az ilyen „csináld magad” dolgok); illetve nagyon szeretem a természetet, az állatokat, a növényeket, a kirándulásokat. Rendkívül foglalkoztat a spiritualitás, imádom a mágiát – nem csoda, hogy a kedvenc történeteim mind fantasztikus regények: A Gyűrűk Ura, a Harry Potter-sorozat, A burok és egyéb varázslatos történetek. Ezeken kívül érdekel a történelem, a néprajz, a lélektan, meg még százezer dolog, fel sem lehet mind sorolni. Természetesen fő hobbim az írás és az olvasás. J

A legjobb barátaim a párom és a kutyusom, velük bármennyi időt töltök el, sosem érzem elégnek. Rajtuk kívül viszonylag kevés ember van, akit a barátomnak neveznék, de ők nagyon fontosak nekem, és tudom, hogy számíthatunk egymásra. Inkább a minőségre helyezem a hangsúlyt az ismeretségeknél, mint a mennyiségre, és nagyon igyekszem, hogy ha megoldható, akkor se szakadjon meg köztünk a kapcsolat, ha valami miatt nem tudunk már olyan sokat találkozni.

Hogyan ismerkedtél meg J.K. Rowling által teremtett varázsvilággal?

Alsó tagozatos koromban (talán harmadikos lehettem), mikor kijött a Harry Potter és a bölcsek köve filmváltozata, egy délelőtt elvitték az osztályt a moziba megnézni. Izgalmas volt, de mivel akkor még elég ijesztőnek tűnt, nem szerettem meg egyből. Ebben a tekintetben nagyon félős kislány voltam, külön rásegítés nélkül is folyton rémálmaim voltak, időbe telt, mire megint meg mertem közelíteni a történetet. Az sem sokat segített a dolgon, hogy azon év végén jutalomkönyvként a Harry Potter és az azkabani fogolyt kaptam meg az osztályfőnökömtől – és rögtön szembetaláltam magam a dementorokkal… Mindig is szívből utáltam a horrort, és azért valljuk be, amellett, hogy a Harry Potter tényleg lebilincselő történet, igenis vannak benne horrorisztikus elemek. A negyedik könyvben a temetős jelenetet évekig átugrottam (később nagy levegőt vettem, és csak megnéztem – tényleg rémisztő, de fantasztikusan lett megírva, igazi thriller, végig a torkomban dobogott a szívem), a hatodik rész barlangos jelenetét pedig, amint megláttam benne azt a szót, hogy „inferus”, azóta sem olvastam el. És bevallom, még most is becsukom a szemem, ha olyasmi részek jönnek a filmben, mint mondjuk Mógus-Voldemort, vagy a dementorok, vagy egyéb undi dolgok. :P Aztán persze mindig erősebb volt a kíváncsiságom, mint a félelmem, és egy idő után az utóbbi el is kopott, és ma már csak azért nem nevetek magamon, mert azért egy gyereknek igenis lehet félelmetes ez a történet. Viszont a mágia mindig vonzott, mindig érdekelt, így hát cseppet sem meglepő, hogy egy idő után, mikor már kívülről tudtam a könyveket, végső soron a fanficek birodalmában kötöttem ki.

A gyógyszerész mesterség tulajdonképpen megfeleltethető egy bájitalmesternek is. Mit gondolsz, J.K.R. világában is az lennél, ha RAVASZ után lennél már?

Könnyen előfordulhat. J Elég azt mondanom, hogy a munkahelyemen én vagyok a laborfelelős? Ráadásul egyszer, még az egyetemi éveim alatt azt álmodtam, hogy Piton professzor a gyakvezetőm a magisztrális gyógyszerkészítési laboron. :P (Így jár az, aki zh-ra készülés helyett közben Harry Potter ficeket olvas…) Szóval igen, elég valószínű, hogy az üst mellett kötnék ki a HP világában is.

Na és persze a kötelező kérdés: melyik házat gazdagítanád szerinted?

Ez már egy kicsit fogasabb kérdés. A párom szerint egy okoskodó hollóhátas lennék, amivel, ellenérv híján, egyet kell értsek. :D Nem vagyok túl gyakorlatias, bár ezen mostanság a nagybetűs Élet igyekszik változtatni. Mindenesetre szerintem nemigen illek a többi házba, úgyhogy azt hiszem, marad a Hollóhát.

Miként találtál rá a Merengő fanfiction oldalra?

Ó, mindannyian emlékszünk, mennyit kellett várni az új kötetekre, nem? J Egyszer beírtam a keresőbe valami olyasmit, hogy „Harry Potter új rész”, mert kíváncsi voltam, körülbelül mikorra ígérik a legújabb kötet megjelenését – és sok egyéb más mellett a kereső fanfictionöket is kidobott. Akkor még nem tudtam, mi az, és általános iskolásként az angoltudásom is elég kezdetleges volt ahhoz, hogy kapásból megfejtsem a szó értelmét. Érdekes, hogy az első történet egy Dramione volt a Merengőn – később, sokkal később találtam rá megint az oldalra, de a pergamenes háttérből rögtön megismertem. J

Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy először teljesen megrökönyödtem, mondván, hogy JKR nem is írt ilyesmit, ki szórakozik azzal, hogy az ő szereplőivel irkál ilyen képtelenségeket?! Aztán tovább keresgéltem, és lassanként körvonalazódni kezdett, hogy mi is az a fanfiction. Innentől kezdve pedig elvesztem. J Eleinte csak faltam a történeteket, aztán egy idő után arra gondoltam, hogy „hé, hát hiszen ilyet én is tudnék írni” – és onnantól kezdődtek az első szárnypróbálgatások. Először a régi Lumos Továbbvilágra – a mostani Csodaidőkre – regisztráltam, és az volt a főhadiszállásom; aztán mikor az az oldal elkezdett kihalni (kár érte, nagyon szerettem), akkor átjárogattam a sokkal nagyobb forgalmú Merengőre, majd végül odaköltöztem. Eleinte nehezen szoktam meg, nem volt egyszerű kitanulni a trükkjeit, és most is vannak dolgai, amiket utálok (különösen a keresőt), de összességében jól bekvártélyoztam magam ide, és maga a hangulat, a közösség is tetszik. J Persze az új Harry Potter-történeteimet a Lumosra is mindig felrakom (bocsánat, nekem a Csodaidők már örökké Lumos marad); és innen kalandozgatok el más vizek felé is (mint például a sajnos nemrég megszűnt Anime Fanfiction Style, illetve a Fanfiction.net oldalakra).

Mi a legjobb dolog, ami a HP-val kapcsolatban történt veled?

Hát erre nehéz válaszolni. Az őrületes mennyiségű szórakozás mellett, amit a megjelenése óta nyújtott, megemlíthetek néhány összebújós mozis randit a párommal a kapcsolatunk elejéről, illetve egyszer győztem egy lumosos pályázaton, és nyertem egy Harry Potter világával foglalkozó könyvet. Ezen kívül jó néhány barátot is köszönhetek a HP-nak, akikkel másképp biztosan nem ismerkedhettem volna meg. Egyszer meg egy karácsonyra kaptam a páromtól egy gyönyörű, kék tollú pennát. Jó is, hogy eszembe jut, már rég nem használtam – pedig fantasztikus hangulata van az írásnak vele. J

Ha nem kellene aludnod, mihez kezdenél az extra idővel?

Ú, de jó volna! Amellett, hogy szeretek aludni, azért nagyon örülnék a plusz időnek. J Hogy mit csinálnék? Hm… J Világuralomra törnék, azt hiszem. :P

Viccen kívül: mindent, amire egyébként kevés lehetőségem van. Több időt töltenék a párommal, a kutyámmal, a szeretteimmel. Jobban megszervezném az életem, terveket szövögetnék (csak vonzó az a világuralom… ;)), új dolgokat tanulnék, többet sportolnék, elmolyolgatnék a kertben, és persze többet írnék és olvasnék.

Ha világuralomra törnél, mi lenne az, amit mindenképp megváltoztatnál? :D

Ááá, túl sok mindent ahhoz, hogy itt fel lehessen sorolni. :P Meg hát sajnos elsősorban az emberek gondolkodását kellene megváltoztatni ahhoz, hogy végre jobb irányba haladjunk, szóval az az érzésem, minimum egy össznépi Imperiusszal kellene kezdenem, ha bármit is el akarnék érni, az meg azért mégsem lenne illendő. :D De azért hogy valami konkrétat is válaszoljak a kérdésedre: a tömegközlekedést biztosan. J És az átlagos településképeket is jobban megzöldíteném – amennyi fát kivágtak mifelénk, lassan inkább érzem magam Vasudvardban, mint egy kertvárosban.

Van olyan dolog, aminél ragaszkodsz a régimódisághoz? Teszem fel, mondjuk írásnál én az alkotás egy pontjáig inkább a papírt preferálom és csak utána kezdem el a pötyögést a billentyűzeten.

Hihetetlenül régimódi vagyok. :D De tényleg, nagyon konzervatív. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennék nyitott az újdonságokra, de sok esetben ragaszkodom a régi, jól bevált dolgokhoz. Nincs facebookom, jobban szeretem személyesen, telefonon vagy levélben, e-mailen keresztül tartani a kapcsolatot rokonaimmal és barátaimmal. Ragaszkodom a régifajta, gombos, „buta” telefonokhoz, és úgy egyáltalán, az egyszerűbb dolgokhoz. Nekem nem kell, hogy valami öntudatra ébredt ketyere megmondja, mit és hogyan csináljak, és tudjon rólam mindent. Szeretek papírra írni, szeretem az előhívott, papíralapú fényképeket, a kézzel írt leveleket és képeslapokat. Szeretem a régi és/vagy egyedi holmikat, amik nem tömeggyártásban készültek, és történetük van. (Imádom a pennámat. J) Szeretem a régiek igényességét – el sem tudod képzelni, mennyire tetszik, ha választékos, szép szöveget olvashatok (például régi tudományos könyvekben is, ahol érdekes módon még tudtak magyarul fogalmazni, és nem idegen szakszavakkal dobálóztak lépten-nyomon), vagy akár csak némi lovagiassággal, tartással, elvekkel találkozom –, és kifejezetten utálom a manapság begyűrűző, divatos idegen kultúrákat, amelyeket csak majmolunk, de távol állnak a mi gondolkodásunktól és mentalitásunktól, ám a maguk képére próbálják formálni a társadalmunkat, és lebutítják ezt a gyönyörű, páratlanul gazdag nyelvünket, elnyomják a saját értékeinket. A szervesen történő változás, fejlődés nagyon jó, de ez a mesterséges, agresszív terjeszkedés nem tetszik. Néha kicsit úgy érzem, kívül állok az idő folyamán, és elrohan mellettem minden, mint folyóparti fa mellett a víz…

Néha én is úgy érzem, hogy valójában inkább másik korba kellett volna születnem, de lehet ez a túlzásba vitt történelmi könyvek miatt van így, mindenesetre, azt hiszem, jól ráhibáztam ezzel a kérdéssel. *büszke* :D

Én is azt hiszem. ;)

Mi az, amiről azt kívánod, bár többet tudnál róla?

Minden. Na jó, egyes dolgokra, mint mondjuk a bulvárpletykákra meg ilyesmikre egyáltalán nem vagyok kíváncsi, és hallani sem szeretek róluk, de egyébként szinte minden érdekel. A tudományok, a történelem, honnan jövünk, mi az értelme az egész létezésnek. Szeretnék többet tudni a „természetfeletti” energiákról, hogy mi van „odaát”, mi az igazság… J

Nem is értem, hogy történhetett, hogy csak most, de a 2017-es  decemberi kiemelésed kapcsán találtam rád. Ehhez egyébként nagy szeretettel gratulálok! Téged váratlanul ért a dolog? Vagy esetleg érezted, hogy „ez lesz a vége”?

Köszönöm szépen. J Mostanság már nem ontom magamból a történeteket – sajnos engem is utolért a felnőttkor és az azzal járó felelősség meg időhiány –, így jóval kevesebbet szerepelek a főoldalon a friss-listában. A kiemelésnek nagyon örültem. Egy-két történetem az idők folyamán már szerepelt a kiemeltek között, de azért nem sokszor landoltam ott, és mindig nagy megtiszteltetés oda kikerülni. Mikor először történt, el sem akartam hinni, borzasztóan büszke voltam, mert nem számítottam rá – a történeteimre ugyan túlnyomó többségben pozitív visszajelzéseket kaptam, de nem éreztem őket olyan nagy durranásnak. Mindig meglepődtem, hogy az olvasóim mennyire szeretik olyan történeteimet, amelyekkel én jóval kevésbé voltam megelégedve. Annak viszont most külön örültem, hogy nagy kedvencemmel, Kiával együtt szerepelhettem az ajánlóban. J És ezúton is szeretnék gratulálni Neki és a többi kiemeltnek is!

Van pár történeted, ami a Weasley Varázsvicc Vállalat kategóriában történt feltöltésre, a hétköznapokban is szívesen nevetteted meg az embereket?

Igen. J De mivel eleinte kissé gátlásos tudok lenni (kivéve, ha látom, hogy a másik fél még inkább az, mert olyankor magamhoz ragadom a kezdeményezést), sokszor csak akkor tudom igazán elengedni magam, ha már jól ismerem az illetőt, akivel beszélgetek.

Ugyanakkor a Der letzte Tag – Az utolsó nap, a Regen – Eső és a Rette mich – Ments meg című írásaid nagyon is komor és komoly hangvételűek. Hogy érzed, melyiket könnyebb írni? Az egyenlőtlen elosztás miatt (hiszen, a WVV-s kategóriás történetek száma messze túlszárnyalja a Sötét Varázslatokét) lehet túl egyértelmű a kérdés, akkor bocsi. J

Természetesen a könnyed, vicces történetek írása a legkönnyebb számomra. Talán ezért van az, hogy a sötétebb sztorijaim vagy félpercesek, vagy pedig nagyon nem vagyok megelégedve velük (épp ezért jó részüket fel sem töltöm), de újabban a humor és kaland mellett lassanként a drámával is kezdek megbarátkozni. Bár egyelőre még csak óvatosan kerülgetjük egymást (főleg, mert sok tervezést és finomhangolást igényel részemről, hogy ne essek túlzásokba), határozottan fejlődik a kapcsolatunk. J De úgy érzem, végső soron nekem akkor is a poénkodás marad a fő profilom.

Lassan egy szép kerek évfordulót ülhetsz merengős tagként. Számomra elképesztőnek tűnik, hogy ilyen sokáig aktív író voltál, és még reméljük, maradsz is. Mi a titkod? Én bevallom, nem ismerek sok olyan írót, aki ne égett volna ki vagy ne unt volna bele a műfajba, a világba…

Te jó ég, hogy szalad az idő! Tényleg, idén lesz tíz éve, hogy regisztráltam… Titkom? Nincs titkom, szerintem. J Vagy legfeljebb az, hogy valahol mélyen mindig is gyerek maradtam, és mindig is a mesék világában fogok élni. Túl sok ötletem van, és túl kevés lehetőségem a mindennapjaim során, hogy kiéljem a kreativitásomat (az nem számít annak, hogy örökké meg kell mentenem a dolgokat, amiket elszúrtam – vagy esetleg mások szúrtak el –, és igen sűrűn kell a trutyiból aranyat csinálnom :D), így valószínűleg sosem fogom abbahagyni az írást. J A Harry Potter világa pedig túlságosan sokrétű ahhoz, hogy bele lehessen unni – ilyen mennyiségű szereplővel, ennyi helyszínnel, ilyen időtartammal (hiszen még akár a Roxfort alapítóival vagy Merlinnel is játszhatunk, ha ahhoz támad kedvünk), és magával a mágia nyújtotta korlátlan lehetőségekkel lehetetlennek tartom, hogy bárki megunja. Bár időnként én is teszek kisebb-nagyobb kitérőket más fandomba, de végül mégis mindig kedvenc varázslótanoncunk világában kötök ki. J Inkább az a bajom, hogy túl sok az ötletem, és kevés az időm meg az energiám, hogy mindent megírjak… Ráadásul most már kényesebb vagyok a műveimre, nem tartom elégnek a jó alapötleteket, sokkal igényesebb vagyok a kivitelezést illetően. Amikor visszaolvasom egy-két művemet, néha szeretném elásni magam… Talán egyszer, ha sok időm lesz, átdolgozom őket, mert az ötletek igazán megérdemelnék, hogy kihozzam belőlük a lehető legtöbbet. Habár a régi spontánságból is többet kellett volna megőriznem, mert mostanság a Luca széke elbújhat az én lassúságomhoz képest.

Nem először utalsz rá, hogy maximalista vagy a történeteiddel kapcsolatban. Mikor van az a pont, amikor már elhiszed, hogy ez TÉNYLEG jó?

Amikor készen vagyok egy fejezettel vagy történettel, többnyire nem rakom fel kapásból az oldalra. Akkor tartom igazán jónak, ha az utána következő néhány napban többször is visszaolvastam, és nem találtam benne kivetnivalót, sem a történetvezetés, sem a fogalmazás, sem a helyesírás szintjén. Ha máskor, más hangulatomban is elégedett vagyok vele, és magával tud ragadni, akkor jó. (Hagyom érni egy kicsit, ha úgy tetszik. J) Van olyan is, hogy napokig, sőt hetekig piszkál valami kis apróság – nem így akartam fogalmazni, nem adja át teljesen a szöveg a gondolataimat, érzéseimet, nem egészen azt a benyomást kelti, amit el szerettem volna érni vele –, és addig nem nyugszom, amíg végül valahogy át nem sikerül alakítani az eredeti elképzelésemnek megfelelően. Talán ezért is van az, hogy jó néhány félkész regény évek óta itt csücsül a gépemen, türelmesen várva a sorára, mert addig nem akarom feltöltögetni őket, amíg be nem fejeztem – nem akarok olyan író lenni, akiknek az olvasók éveket kénytelenek várni egy-egy új fejezetére.

Ha valaki nem ismer téged, mit mondanál, melyik fanfictionödet olvassa el először? (Hölgyek, Urak, az Írófigyelő még ingyen reklámot is biztosít, bizony ;) )

Hű, mindenképp valami humorosat. Talán az Akiből egy is sok – a Gikszer lenne, amit ajánlanék, vagy valamelyik egyéb őrült egyperces novellám, ezekkel vagyok a legjobban megelégedve. A regényeim nagy részét esetleg átdolgozás után javasolnám fogyasztásra… :P

Párod, mugli barátaid, családod tudják rólad, hogy szabadidődben szívesen írsz? Ha igen, meg szoktad nekik mutatni a kész műveket?

A párom, a szűk család és néhány barátom tudja rólam, de általában nem reklámozom. (Vagy ha tudják is rólam, hogy amatőr író vagyok, nevet nem szoktam mondani.) Régen a párom volt az első számú olvasóm és véleményezőm, ő kapta meg még feltöltés előtt a kész fejezeteket; de aztán miután önálló történeteket is elkezdtem írni (sajnos azóta sem fejeztem be őket, pedig szeretném), azután a ficjeim már nem érdekelték annyira, azóta csak azt olvassa el, ami saját iromány, és igyekszik inkább ebbe az irányba noszogatni.

Olvasói kérdések:

Fel tudod sorolni mind a 19 megyénket?

 Fel hát! Mind a 72-t is. ;P A nagyját megyeszékhelyestül.

Van olyan dolog, cselekvés, ami nagyon tud idegesíteni?

 Természetesen. A pazarlás, mások zavarása, a természetkárosítás, az önzés, az őszintétlenség, a bunkóság...

Szoktál vicceket mesélni? Ha igen, mi a legjobb, amit tudsz?

Ha alkalom adódik rá, igen, de az az igazság, hogy a java részük inkább csak bizalmas baráti körön belüli pufogtatásra alkalmas. :P Igazából nincs kedvenc viccem, vagy ha igen, akkor kb. olyasmik, mint a lehűléshez kapcsolódó vicc, amikor fokonként elmondják, hogy melyik nemzet hogy reagál. :)

Hová mennél, ha nálad lenne a Láthatatlanná tévő köpeny?

Hű. Jó kérdés. Szerintem elcsatangolnék valamerre egy pár hétre, vagy pedig meglátogatnék pár nevelésre szoruló embert, és rájuk hoznám a frászt a berendezést piszkálva meg "lebegtetve". :P Amúgy nem tudom, ilyesmin nemigen szoktam gondolkodni. Egy időnyerő sokkal hasznosabb volna, olyat nem akar valaki kölcsönadni? :)

Kit csodálsz leginkább és miért?

 Jézust, mert mindig azt tette, ami helyes, és nem volt benne egy szikrányi gonoszság sem. A páromat, mert bár csak kicsivel idősebb, mint én, sokkal bölcsebb, és egy szavával el tudja oszlatni minden kétségemet. Sok hétköznapi embert, mert képesek becsülettel megállni a helyüket ebben az egyre zordabb világban. Sok írótársamat, akik fantasztikusabbnál fantasztikusabb történetekkel szórakoztatnak minket. A régi idők embereit - kicsiket és nagyjainkat is - akik képesek voltak összedolgozni és egymást segítve igazi közösségben élni, és nem csak a saját boldogulásuk érdekelte őket. Egyszóval sok mindenkit csodálok. :)

Ha csak egy filmet/sorozatot néznél életed végéig, mi lenne az? 

Tíz-tizenkét éve nem tévézek, úgyhogy ez nekem nem lenne nagy érvágás, sorozatokat sem szoktam nézni. Azt hiszem, tévém sem lesz. Sokkal inkább rosszul érintene, ha az olvasnivalótól fosztanának meg. (Bár akkor kénytelen lennék írni magamnak, úgyhogy átmenetileg lehet, produktívabb lenne. :P) Ha muszáj a filmekből választanom, akkor talán a Bud Spencer - Terence Hill filmeket nem szívesen nélkülözném, meg a HP-t is szeretem, illetve az Irigy Hónaljmirigy paródiákat is örökké tudnám nézni, bár a felsoroltak közül mindhez kell egy hangulat. :)

Ha Csipkerózsikaként 100 év elteltével felébresztenének, mi lenne az első kérdésed?

Jókat tudtok kérdezni! :) Eleve, hogy tudnám-e, hogy száz évet aludtam? Habár azt hiszem, az első kérdésem ígyis-úgyis az lenne, hogy hol a párom, kutyám, családom, és mi van velük.

Mi volt legutóbb az az apró kis dolog, ami váratlanul szebbé tette a napodat?

 Egy nehéz, szürke hétköznap a műszakom végén a párom elém jött, és elvitt cukrászdába enni egy sütit. :)

Köszönöm szépen az interjút Loth, nagyon élveztem a beszélgetést! Reméljük, Ti is!