Hirondelle interjú

Az ördög mosolya, Káoszelmélet, Birtokolva. Csak pár azok közül a történetek közül, amiket Hirondelle-nek köszönhetünk, aki saját írásokkal és fordításokkal is megörvendeztet minket immár lassan hatodik éve. Beszélgettünk a Harry Potter univerzumról, írásról, könyvekről, és az interjúból azt is megtudhatjátok, mik azok a sarkalatos pontok, amikre ügyelnünk kell, ha nem csupán hobbiként szeretnénk tekinteni az írásra.

Fogadjátok Hirondelle-t nagy szeretettel! :)   

Először kérlek, mutatkozz be azoknak, akik még nem ismernek! Mit érdemes tudni rólad?

Én egy vigyori kis alacsony padlócirkáló vagyok, aki szeret teázni, kirándulni a természetben, kecskéket és birkákat simogatni, ruhákat tervezni és agyalni a legújabb történetén. Ja, meg a Two Steps From Hellt fanolni; mindig, amikor írok valamit, TSFH számok mennek a fülesemben végtelenítve, esetleg vegyítve egy kis Ivan Torrenttel, Jo Blankenburggal, a lényeg, hogy valami nagyobb volumenű, epic music legyen, amire jó kis drámai jeleneteket lehet írni. Mióta rájuk találtam, teljesen függő lettem, populárisabb zenéket azóta nem is nagyon hallgatok.

Végzettség szerint angoltanár volnék, de tanítottam már földrajzot meg közgazdaságtant is angolul, nemrég pedig elvégeztem egy szerkesztőkurzust, és az Aranymosásra meg egyéb pályázatokra készülőknek szoktam segíteni a történeteikben. Ez is részben tanítás, mert sokszor el kell magyaráznom írástechnikai dolgokat, de imádok megvilágítani, rámutatni, példákkal illusztrálni. Minden egyes együttműködésből én is sokat tanulok, és hihetetlenül boldog tudok lenni, amikor jönnek a visszajelzések, hogy egy adott novella vagy regény nyer valamit vagy kiadásra kerül.

Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Harry Potter univerzummal? Szerelem volt első látásra, vagy csak később?

Nem volt szerelem első látásra, legelőször egy újságban találkoztam vele, egy részletet közöltek a regényből, ami a beosztási ceremóniát írta le épp, és azt gondoltam magamban, hogy ez mekkora hülyeség már, és különben is, amit a többség imád, azt én automatikusan elkerülöm, úgyhogy ezt sem kell nekem elolvasnom. Aztán már nem tudom, hogyan került mégis a kezembe a könyv. Végül megtetszett és megvettem a többi kötetet is, de nem lett újraolvasós, ellenben anyukám most olvassa tizenkettedszerre az egész sorozatot. Vannak részek, amiket már kívülről tud belőle, például Aragog temetési beszédét.

Kik a kedvenc karaktereid, és kik azok, akik nem lopták be magukat a szívedbe?

Most végiggondoltam a felhozatalt, és az a helyzet, hogy nincs kedvenc karakterem, mert egyik szereplő eredeti személyiségét sem szeretem úgy igazán. Ez most biztos furán hangozhat azok után, hogy mennyi ficet írtam és fordítottam már velük, de az a helyzet, hogy a szereplők jelleméből csak bizonyos vonások ihletnek meg, és az adott valakit mindig tovább gondolom magamban, a kedvemre alakítom, végül pedig egy öszvér lesz belőle, az eredeti könyvbéli tulajdonságokkal plusz az általam adományozottakkal. Persze vannak, akik közelebb állnak hozzám, mert érdekesebbnek találom őket, például Piton és Voldemort karakterét szerintem alaposan kidolgozta az író, és a múltjuk izgalmas a számomra, tragikus hősnek látom őket. De a szívembe az ő könyv szerinti személyiségük sem lopta be magát száz százalékig. Draco jelleme eléggé irritált, ez is viccesen hangozhat a sok Drarry történetem után, de őt is csak tovább gondolva találom érdekesnek. Igazából az általam olvasott fanficekben sokszor szerethetőbbek számomra a szereplők, mint az eredeti könyvekben. Na jó, akinek a jelleme számomra abszolút ellenszenves és sehogy sem tudna ficírásra ihletni, az Ginny Weasley. A többiek kb. közömbösek.

Hogyan viszonyulsz a filmadaptációkhoz? Szerinted kiknek sikerült leginkább visszaadni az általuk megformált karaktert, és kiknek a legkevésbé? Van olyan esemény vagy karakter, amit/akit te másként képzeltél el? Ha igen, miért?

Szerintem szinte mindegyik karaktert jól eltalálták, sokszor, amikor olvasok egy ficet, akkor a színészeket látom magam előtt, ahogy eljátsszák a történetet. Ennek Tom Felton meg Daniel Radcliffe mondjuk, biztosan nem örülne. Aki kissé csalódás volt számomra, az Sirius, Lupin és Voldemort, leginkább azért, mert egyszerűen nem így képzeltem el őket a lelki szemeim előtt, amikor olvastam a könyveket. Gary Oldman és Ralph Fiennes nagyszerű színészek, és tulajdonképpen jól játszották el a szerepeiket, csak az én privát kis fantáziámban máshogy néztek ki. Meg valahogy ezeket a színészeket nehezebben képzelem el negatív szerepre, ők nekem túlságosan jófiúk. De Piton is például sokkal fiatalabb volt, mint az őt játszó Alan Rickman, ennek ellenére őt valahogy mégis elfogadtam, mert a színész kisugárzása passzolt Pitonéhoz. Umbridge-et is teljesen máshogy képzeltem el, sokkal gonoszabbnak és rondábbnak. Amúgy a filmek nem hagytak bennem akkora nyomot, mint a könyvek. Az első három film aranyos volt, de az utána következők például túl sötétek voltak, úgy értem szó szerint, alig tudtuk kivilágosítani a monitort, hogy lássunk valamit. Akadtak jelenetek, amik inkább művészfilmbe illettek volna, mások túlságosan eltértek a könyvektől, és szerintem nem előnyükre; Hermione és Ron első csókján konkrétan összenéztünk a párommal, hogy ez így most hogy jött ide, amikor a könyvben teljesen értelmesen volt felvezetve a jelenet, itt meg csak hopp a semmiből egy csók.

Említetted, hogy több karakter is máshogyan él a te fejedben, mint ahogyan a filmvásznon szerepeltek. Esetleg voltak is konkrét elképzeléseid, hogy kik formálhatták volna meg őket, vagy ennyire nem merültél bele?

Konkrét színészt nem tudnék mondani, inkább csak megjelent a könyvbeli leírások alapján egy-egy alak a lelki szemeim előtt. Lupint például sokkal fiatalabbnak, kissé femininnek, halk szavúnak és hosszú hajúnak képzeltem el. Siriust is fiatalabbnak, meg jóképűbbnek, egy kis rosszfiús sármmal. Ha a két színészt kéne elképzelnem egy slash-ben, azt mondanám, Úristen, csak ezt ne!, de a könyvek alapján megéledő alakok simán kompatibilisek egymással egy ficlet erejéig :D Umbridge-et pedig alacsonyabbnak, kövérebbnek, óriási szeműnek, és mindig zöld ruhában láttam magam előtt.

Az írónő a Harry Potter széria befejezése után újabb, más jellegű könyvek publikálásába kezdett. Olvastad esetleg valamelyiket? Mit gondolsz, egy ekkora univerzum megteremtése után sikerül majd érvényesülnie más jellegű művekkel, vagy egyfajta skatulyaként marad rajta a „Harry Potter írónője” szerep?

Azt hiszem, krimit kezdett írni, de a Harry Potter sorozaton kívül nem olvastam más könyvét, szóval nem tudom megmondani, hogy jók vagy gyengék lettek-e, így aztán azt sem tudnám megjósolni, hogy sikeres lesz-e, de az biztos, hogy ha egy író új zsánerben kezd alkotni, akkor szembe fogja találni magát az előítélettel, hogy úgysem lesz majd olyan sikeres benne, mint a régiben. Már egynek is nehéz kiismerni és kitanulni a fogásait, hogy mitől működik, mitől nem, időbe telik, mire az írónak sikerül kinőnie a gyerekbetegségeit. Sok író először kitapasztalja, hogy mi áll hozzá a legközelebb, azt kigyakorolja, és aztán végig abban alkot, kevesebben írnak többféle zsánerben. De Rowling elég jó az információadagolásban és a plot twistekben, egy krimihez meg ezek elengedhetetlenek, úgyhogy reméljük, sikeres lesz.

Térjünk át egy kicsit Hirondelle-re és a fanfictionökre! Hogyan találtál rá a Merengőre? Van más oldal is, ahol publikálsz? Már a HP megjelenése előtt is foglalkoztál írással, vagy a történet hatására kezdtél el?

Ehhez jó messzire kell visszautaznunk az időben. Már az oviban is találtam ki történeteket, elsősorban egy zöld majomról, aztán az általánosban is írtam kis történetkezdeményeket. Nagyon jó magyartanárunk volt, állandóan fogalmazásokat kellett írnunk neki, de elég érdekes témákat adott meg, ami beindította a fantáziámat, és novellaíró versenyekre is íratott velünk történeteket. Persze sosem nyertem, de ez mellékes :) Aztán később a gimiben meg az egyetem alatt csak úgy összevissza írogattam sok kihagyással, volt, hogy évekig nem írtam semmit időhiány miatt. Később is, amikor már dolgoztam, volt, hogy este nyolckor estem haza, akkor a fáradtságtól nem sikerült írnom. Mostanában, hogy több időm van, rendesen ki tudok dolgozni hosszabb történeteket is.

Először az Imagine nevű oldalra találtam rá, oda egy nagyon kezdetleges original regényt töltöttem fel, amire egy csomó hasznos kritikát kaptam, aztán ráleltem a Merengőre, és ide már csak fanficeket töltöttem fel. Azt az original történetet viszont azóta teljesen átdolgoztam, és hamarosan azt is szándékomban áll publikálni. Közben a Wattpad népét is boldogítom már egy ideje, mert amikor észrevettem, hogy a Birtokolva című fordításom angol eredetije három helyre volt feltöltve és abból kettő megszűnt, rájöttem, hogy nekem sem ártana egynél több helyre feltölteni a dolgaimat, ha nem akarom, hogy egyszer csak nyom nélkül elszálljon mindenem. Úgyhogy csináltam egy Wattpad profilt, és oda is feltöltöttem, amiket eddig írtam. Nem hittem volna, hogy ott is rengetegen fognak olvasni, és hogy a wattosok közül is nagyon jó ismerősöket, barátokat szerzek.

Amúgy érdekes dolog ez a fanfiction-ökkel, mert sosem gondoltam, hogy én valaha ilyeneket fogok írni, egyenesen hülyeségnek tartottam őket, mindig is original történeteket találtam ki, ehhez képest a profilomon más sincs, csak fanfic, ami eléggé téves képet ad. Csak hát ami original történetem van, az még mind félkész, százszor átírt és százszor átírandó állapotban várakozik a gépemen, míg a ficekkel általában nem vacakolok annyit, csak megírom őket félkomolyan, és kész. Az egész ficírás is úgy jött, hogy takarítás közben unalmamban elkezdtem gondolkodni azon, hogy milyen lenne, ha Harry visszautazna a múltba, ha már ott van az a nyavalyás időnyerő, és eltenné láb alól Tom Denemet még fiatal korában. Poénból leírtam, ami eszembe jutott, aztán megindultam a lejtőn, és most itt van a profilom tele fanficekkel.

Az olvasóknak mindenesetre tetszett, hiszen Az ördög mosolya 2018-ban harmadik helyezést ért el az Aranypenna Legjobb sötét varázslatok történet kategóriájában. Milyen érzés?

Nagy meglepetés volt egyáltalán az is, hogy jelöltek. Tavaly nem követtem figyelemmel az Aranypennát, mondván, hogy nekem úgysincs egyetlen értékelhető irományom sem, és most is csak rápillantottam a listára, hogy kiket jelöltek, erre ott találtam a nevemet. Elmondhatatlanul boldoggá tettek, akárkik is szavaztak rám, mert ez már egy régebbi írásom, és a Pennán többnyire aktuális történeteket szoktak jelölni, szóval ez, hogy valakik még emlékeztek rá, nagyon meghatott. Ezúton is nagyon szépen köszönöm nekik! Természetesen büszkén ki is tettem a bannert a profilomra :)

Mely műfajok állnak hozzád közel, mind írás, mind olvasás tekintetében, és melyek azok, amik egyáltalán nem? Van olyan, amit szívesebben írsz, mint olvasol vagy fordítva?

Olvasás terén most elsősorban a young adult könyvek érdekelnek meg a science-fiction, főleg, ha a kettő ötvöződik – bár ez a két műfaj kissé távol áll egymástól –, de száraz sci-fi is jöhet, mindennemű romantikus-fiatalos szál nélkül. Azt vettem észre, hogy lányok nem nagyon olvasnak sci-fit, de nálunk ez családi vonás lehet, szerintem a véremben van, mert anyukám nagy sci-fi olvasó, halmokban állnak nála az ilyen magazinok és könyvek, apukám meg amatőr csillagász volt. Ha bétázni kell, nem vagyok válogatós, minden műfaj jöhet, amíg jól van megírva a történet, mert azt tartom, hogy bármilyen furcsa témát meg lehet írni jól is, és bármilyen jó alapot el lehet rontani a kivitelezéssel. Egyedül a horror az, amitől idegenkedtem, de újabban felébredt bennem valami bizarr kíváncsiság és rákaptam a horrorfilmekre, úgyhogy most már semmit nem dobok vissza csípőből, pusztán a műfaja vagy a figyelmeztetések miatt. Inkább az szokott zavarni, ha a történet unalmasan van megírva, tele van következetlenségekkel, és össze van dobálva a cselekmény, ahogy az írónak épp az eszébe jutott valami.

Írni kb. ugyanezeket szeretem, most is épp egy original YA regényt írok, de míg szórakozásként szívesebben olvasok egy könnyedebb, humorosabb könyvet, addig írni drámaibb történeteket is szeretek, lehetőleg elővéve valami tabutémát is. Ugyanakkor igyekszem belecsempészni az írásaimba humort is, hogy a komolyabb mondanivaló ne legyen annyira tömény.

Ha szétnézünk az adatlapodon, láthatjuk, hogy Harry Potter kategóriában a slash témával foglalkozol, leginkább drarryvel, snarryvel, de van Harry/Tom Denem párosítású történeted is. Miért pont ők? Mi ragadott meg bennük?

Viszonylag nem túl rég találkoztam először ezzel a slash kategóriával, olyan öt-hat éve. Emlékszem, hogy egy Snarry fanfic volt az a bizonyos első, és pont egy kemény tizennyolcas, szóval egyből bele a mély vízbe, én meg csak néztem, hogy jó ég, mik vannak, mert előtte csak heterót írtam, és eszembe sem jutott, hogy ilyet is lehetne. Aztán megtetszett a téma és én is kipróbáltam, utána meg már elég jól belemélyedtem :) De az adatlapom itt is nagyon félrevezető, mert életem nagy részében hetero történeteket írtam, ez az öt év csak egy rövid kirándulás volt, és a továbbiakban is valószínűleg már inkább heterót fogok írni.

A Drarry, Snarry, Tom/Harry dolgon még eddig nem is gondolkodtam el, hogy miért pont ezek a párosok tetszettek meg, de most azt hiszem, azért, mert szeretek összehozni olyan karaktereket, akik először utálják egymást, és izgalmas végigvinni a kapcsolatuk alakulását az ellenségeskedéstől a szeretetig. Rengeteg kalandra és jellemfejlődésre ad lehetőséget egy ilyen kvalitásokkal rendelkező páros.

Bár az adatlapodon valóban többségében vannak fanfictionök, megtalálható rajta egy original mese is A Türkíz-tó titka címmel, ami saját bevallásod szerint az első próbálkozásod a mesék terén. Hogyan született meg az ötlet a fejedben? Szeretnél még a későbbiekben hasonló témájú történeteket írni?

Igen, ez egy kakukktojás a profilomon. Az ötlet már nagyon régóta meg volt a fejemben, aztán amikor csináltam a vizsgaszerkesztésemet, ami egy mese volt, az bátorságot adott, hogy én is megírjam a sajátomat. A vizsgához elolvastam egy csomó mesét is, hogy képben legyek, mik kerülhetnek bele egy ilyen gyerekeknek szóló történetbe, és mik nem, és közben folyamatosan a sajátomon is agyaltam, aztán a végére beszippantott ez a boldog kis világ. Viszonylag gyorsan kész lett, mert már az alapok összeálltak az idők során, csak le kellett firkantanom a fejezeteket, meg utólag csiszolni ezt-azt.

Van egy másik meseötletem is, egy elkényeztetett, kövér perzsamacskáról, aki véletlenül kikerül az utcára a kóbor macskák kőkemény világába, és el is kezdtem írni, de nem biztos, hogy lesz belőle valami, mert a Merengőn és a Wattpadon nem sokan olvasnak meséket, és most amúgy is az original regényem köt le.

Az írás mellett fordítással is foglalkozol. Beszélnél erről egy kicsit bővebben? Hogyan kell ezt a folyamatot elképzelni? Melyik részét szereted legjobban? Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást benne?

Ez tényleg egy folyamat, mert több részből tevődik össze. Amikor rálelek egy jó kis történetre, amit le akarok fordítani, az egy csodás élmény – mert elég válogatós vagyok –, aztán amikor elküldöm az engedélykérőt, és nem érkezik válasz, jön a világfájdalom. Egy csomó nagyszerű novellát le tudtam volna még fordítani, csak egyiknek az írója sem válaszolt évek múlva sem. De ha válaszol az író, hogy „Oké, csináld, nekem nyolc”, akkor jön az örömünnep, esőtánc, meg megszólalnak a fanfárok. Ez tart három napig, utána leereszt a lufi és szembesülök vele, hogy bevállaltam egy 106 fejezetes gigasztorit. :D Utána következik az évekig tartó taposómalom, hullámhegyekkel és völgyekkel, kaját félrenyelve röhögős jelenetekkel, meg sírva lefordított drámai fejezetekkel, ahol azon jár az eszem, hogy inkább odaadom valamelyik bétámnak azt a pár oldalt, mert én már nem bírom (de én voltam a hülye, hogy Orchestral Linkin Parkot hallgattam közben). Azt szeretem a legjobban, amikor kész van egy rész, feltöltöm és jönnek a visszajelzések. Persze maga a folyamat is izgalmas, pláne, amikor egy-egy jeleneten szétröhögjük magunkat a bétáimmal, vagy amikor hárman ülünk fejvakarva egy-egy kifejezés felett. És akkor meg is érkeztünk a legnagyobb kihíváshoz, hogy mi van akkor, ha valamit az istennek sem bírunk lefordítani. Olyankor ellátogatok a Merengő Fórumára, hátha egy független szakértőnek több ötlete lesz, aztán ha mégsem, akkor alszom rá párat, átállítom a betűtípust, hogy idegennek hasson a szöveg, visszaolvasom az egész fejezetet, és megpróbálom a leginkább odapasszoló szavakkal, a lehető legmagyarosabban kitölteni az üres helyet. Ez szerencsére nem sokszor fordult még elő. De az a rémálmok egy külön típusa, ha egy kifejezést rengeteg fejezeten keresztül az egyik jelentésével fordítok, és aztán a sztori közepén derül ki, hogy a másik kellett volna oda.

Viccet félretéve a fentiek a Birtokolva című fordításomra vonatkoztak, ami azóta kész lett :) Voltak rövidebb fordításaim is, pár fejezetesek, novellák. Igazából maga a folyamat eléggé monoton: lefordítom a fejezetet, elküldöm az egyik bétámnak, szorongok, hogy miket rontottam el, aztán ha visszajön, megkönnyebbülök vagy a hajamat tépem, kijavítom, elküldöm a másiknak, szorongok, hazajön, megint kijavítom, átnézem még egyszer, aztán feltöltöm a Merire és a Wattpadra. Két bétám van: Elyes és Herika, mindketten hosszú évek óta segítenek már nekem, felbecsülhetetlenek és fantasztikusak. Rengeteget tettek hozzá, hogy a fordításaim emberi olvasásra alkalmas állapotba kerüljenek, úgyhogy hálám a sírig fogja üldözni őket.

Mi alapján választod ki, hogy melyik történetet szeretnéd megosztani a magyar közönséggel?

Az az első szempont, hogy felkeltse az érdeklődésemet, és olyan párosok legyenek benne, akiket kedvelek. Először megnézem az adatlapot, a figyelmeztetéseket, meg a leírást. Kell, hogy legyen benne valami extra, amivel még nem nagyon találkoztam. Igyekszem elkerülni, hogy olyan sztorit fordítsak, amit már százszor láttak a magyar olvasók csak pepitában. Másik szempont, hogy mennyi olvasója van, sokszor ez alapján figyelek fel egy-egy történetre; ha kiugróan sok kritikát kapott, az jelent valamit. Persze beleolvasok a kritikákba is, nehogy az legyen, hogy a sok komment mind szentségelés. Aztán ha többségében dicsérik, akkor elolvasom magát a történetet. Fontos, hogy fordulatos legyen, ne unjam, mert elolvasni egy fejezetet pár perc, de lefordítani napok vagy hetek, így a lassú cselekményből számomra extra lassú lesz. Az is elsődleges, hogy igényes mű legyen, jól kidolgozott és felépített, lehetőleg kiszámíthatatlan csavarokkal, megfelelő érzelmi ívvel, és szép legyen a nyelvezete is.

Jelenleg futó fordításod a Birtokolva című drarry regény, ami olyan tabutémákkal foglalkozik, mint a BDSM, illetve a rabszolgaság. Mind az eredeti regény, mind pedig a fordítás igen nagy népszerűségnek örvend az olvasók körében. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?

A polkorrekt válaszom az, hogy valószínűleg a regény kidolgozottsága az, ami vonzó benne, ahogy a szereplők hosszú utat járnak be, míg egymásra találnak, sokat változnak közben, fejlődik a jellemük, érzelmileg is közel kerülnek egymáshoz, és emberinek vannak ábrázolva jó és rossz tulajdonságokkal egyaránt. A párbeszédek pörgősek és humorosak, ugyanakkor kegyetlenül fájdalmas dráma is van benne, meg rengeteg rejtély, olyan függővégekkel, hogy az ember a falat kaparja. Minden összefügg mindennel, ha például a történet elején említésre kerül egy vakondtúrás, akkor annak biztos, hogy később még fontos szerepe lesz. Valószínűleg abba is izgalmas belegondolni, hogy az elkényeztetett, orrát magasan hordó Draco mester hogyan reagál, amikor hirtelen rabszolgasorba kerül, ráadásul ahhoz a személyhez, akit a legkevésbé kedvel.

A nem annyira polkorrekt válaszom pedig az, hogy talán a gazdagon mért erotikus tartalom is közrejátszhat a dologban, hogy szívesen olvasgatják.

Korábban említetted, hogy a jövőben inkább heteró történeteket írsz. Ez azt jelenti, hogy amint befejeződik ez a fordításod, nem is foglalkozol többet ilyesmivel?

Igazából már befejeztem a Birtokolva fordítását, hála a jó égnek végére értem a százhat fejezetnek, úgyhogy már egy pár hónapja teljes gőzzel ráálltam az új regényemre, de nincs kizárva, hogy majd egyszer még valaha írok slash-t. Mert a rajongás nem múlt el, és lapul is a gépemen egy-két elkezdett slash történet, csak azok is originalok, nem fanficek, és csak novellák vagy pár fejezetesek, de addig nem valószínű, hogy hozzájuk nyúlok, míg kész nem lesz a mostani regényem. Bár ha beleunok félúton, elképzelhető, hogy kikapcsolódásként azokat fogom írni, sose lehet tudni.

A munkád és az írás mellett mennyire jut időd az olvasásra, legyen az online vagy könyvformátum? Könyv esetében a fülszövegen kívül mennyire befolyásol téged a borító vagy a szerkesztettség? Szoktál esetleg értékeléseket olvasni egy adott könyvről, mielőtt te magad elolvasod?

Nincs annyi időm és energiám, mint amennyit szeretnék, de próbálom beiktatni az olvasást is a teendőim közé, és ha tehetem, inkább könyv formában olvasok, mint online, mert a szemem nehezen bírja a monitort. Valamennyire befolyásol a borító, mert sugall egy hangulatot, üzenetet, hogy mire lehet számítani, például egy igényesebb borító igényesebb belsőt is ígér, könnyű elcsábulni egy szép külső láttán, épp ezért inkább a fülszövegre koncentrálok. Ha kiszemelek egy könyvet, szinte mindig felmegyek a Molyra, hogy tájékozódjak egy kicsit a visszajelzések alapján, érdemes-e megvenni. Volt már, hogy eltántorítottak egyes könyvektől. Érdekes olvasni az ottani értékeléseket, néha már a puszta szórakozás kedvéért is szoktam ott böngészgetni, mert nem fogják vissza magukat az értékelők; ha valami nem tetszett nekik, azt keményen megaszondják.

Mi volt a legutolsó könyv, amit olvastál? Volt már olyan, hogy félbehagytál egy könyvet a jó értékelések ellenére is?

Te mennyire tartod magad megmondó embernek?

A Zápor utcát olvastam utoljára Csendes Nórától, és meglepően jónak találtam ahhoz képest, hogy hány éves az író, habár voltak benne dolgok, amik annyira nem nyerték el a tetszésemet, de olyan könyvet szerintem még nem írtak és nem is fognak írni, ami tökéletesen tetszene.

Több olyan könyv is akadt, amit a Molyon 80-90%-ra értékeltek és eléggé népszerűek is a piacon, én mégsem jutottam túl a harmincadik oldalán, többszöri nekifutásra sem. Ezeknél a könyveknél vagy volt egy jó alapötlet, ami miatt elkezdtem olvasni őket, vagy mások ajánlották nekem, de az egyiknél akadt valami, ami annyira irritált, hogy nem bírtam tovább olvasni, egy másiknál meg egyszerűen halálra untam magam, mert irgalmatlanul hosszan volt leírva minden.

Én kéretlenül semennyire sem vagyok megmondó ember, nem vagyok fent Molyon sem, kritikákat is inkább csak rajongó jellegűeket írok az általam fanolt amatőr írásokra. Viszont ha valaki megkeres, hogy van egy regénye, pályázatra készül és tudni akarja, hogy mik a hibái, hogy kijavíthassa őket, akkor oldalakat írok neki. Természetesen véleményként tálalva, és az író belátására bízva, hogy mennyit fogad meg a felsoroltak közül.

Korábban említetted, hogy írói pályázatokra készülőknek segítesz a történeteik szerkesztésében. Ennek kapcsán került szóba az Aranymosás Irodalmi Válogató, amely a 2000-ben induló Könyvmolyképző Kiadó írói pályázata. El tudnád nekünk magyarázni röviden a pályázat folyamatát? Milyen utat járnak be a benyújtott művek?

Inkább csak bétázok és tanácsokat adok, nem szerkesztek regényeket, mert ebben a szakaszban még nagy valószínűséggel átírják őket az írók.

Jelenleg úgy megy a pályázat, hogy január 15. a határidő, eddig kell beküldeni a kéziratot, az adatlapot és a konfliktusvázlatot a megadott e-mailcímre. Ezeket egy-két hónap alatt feldolgozzák az előszűrők. Előszűrésen a regények első tíz-húsz oldalát olvassák el, és belenéznek a közepébe meg a végébe is, hogy eldöntsék, megfelelő-e a nyelvi szint. A tovább jutott művek első fejezetei folyamatosan kerülnek ki az Aranymosás oldalára. Ezután a lektorok felosztják maguk között a regényeket, és végigolvassák, amelyiket kiválasztották, majd írnak róla egy lektori véleményt, jelezve, hogy javasolják-e kiadásra vagy sem. Ha igen, akkor megkapja a regényt a második lektor, ő is végigolvassa, és ha ő is rábólint, akkor a kiadóvezető elé kerül, aki meghozza a végleges döntést. Menet közben előfordulhat, hogy egy-egy történet átmegy az előszűrőn, de kiesik az első lektorin, ám a pályázat végén mindig összeülnek a lektorok és az ilyen kiesőket újra megvitatják. Ha valamelyikben látnak lehetőséget annak ellenére, hogy nem üti meg a kiadhatóság mércéjét, akkor felajánlják az írónak, hogy tanácsokat adnak neki az átdolgozásra, és ha sikerül az átírás, akkor a lektorok újra elolvassák. Nagyon sok regény így került végül a boltok polcaira.

Mi történik a pályázat elnyerése után? Mennyire van úgymond megkötve az író keze ezután? Van esetleg például határidő arra vonatkozóan, hogy mikorra készüljön el az újabb történet?

Ha valaki megnyeri a pályázatot, a szerkesztést követően kiadják a könyvét, és lehetőséget kap arra, hogy a további könyveit is kiadják, ha megütik a kiadó színvonalát, mert előbb még azoknak is át kell mennie majd a lektoron, csak az már a háttérben történik. Előfordulhat, hogy az író felkérést kap egy-egy novella megírására, vagy akár regényére is, és ha egy többkötetes regényt kezd el valaki, akkor azt ugyanazon kiadón belül érdemes végigvinni, mert megkezdett sorozatot nem sűrűn vesznek át a kiadók. Vannak író-olvasó találkozók, könyvbemutatók, könyvhetek, felolvasóestek, dedikálások, egyéb események, amik népszerűsítik a regényeket. Általában évente egy regény, ami elvárható, mert az írók többnyire munka mellett szoktak írni, nem főállásban, és van határidő is, de sok minden függ az adott könyvtől, sorozattól, írótól, és hogy mit tud konkrétan neki ajánlani a kiadó. Ugyanakkor a kiadó is rugalmas, mert tisztában vannak vele, hogy az ihlet nem jön csettintésre.

Milyen tanácsokkal látnád el azokat a feltörekvő írópalántákat, akik könyvkiadáson gondolkodnak? Mik azok az írástechnikai és egyéb fortélyok, amiknek meg kell felelni egy pályázat során?

Nincs olyan fortély vagy szabály, aminek meg kell felelni, mert szinte minden szabályt meg lehet szegni, fel lehet rúgni, átvariálni, amíg az író ésszel teszi, amit tesz. Azok az írók, akik valami formabontóan újat alkottak, előtte már tisztában voltak az alapokkal, és tudták, hogyan lehet úgy megoldani az elképzelésüket, hogy az működőképes legyen, vagyis lekösse az olvasót, és megadja azt az élményt, amit az ember egy regénytől vár. Sokan azt hiszik, hogy az írástechnikai könyvek meg akarják mondani, mit és hogyan írjunk, gúzsba kötnek és kiherélik a kreativitást, holott aki már olvasott ilyen jellegű cikket, az tudja, hogy ezek a tanácsok éppen azt segítik elő, hogy a történet kibontakozhasson és átjöjjön az üzenete, bármilyen témában vagy zsánerben is íródik. Ezekről a fortélyokról egyébként ma már rengeteg cikket és könyvet lehet találni. Amik szerintem az legjobbak, az a Kezdő írók kézikönyve Alexander Steele szerkesztésében, az Irodalmi Boncasztal 2.0 és az Így neveld a regényedet című blogok, meg az Aranymosás oldalán lévő Szerkesztői Látványpékség, ahol a kiadó munkatársai szerkesztettek meg egy-egy amatőr író által beküldött fejezetet.

Érdemes tisztában lenni a zsánerrel, amiben alkotunk, a jellemzőivel, kliséivel, trükkjeivel, az abban írt kiemelkedőbb művekkel. Azt tudom tanácsolni, hogy az írópalánta rengeteget olvasson, de ne csak abban a zsánerben, amiben írni szeretne, hanem minden másban is, például szépirodalmat és verseket is. A szépirodalomtól nő a szókincs és finomodik az önkifejezés, a stílus, és ez akkor is hasznos, ha az ember mondjuk csövesekről ír regényt.

A zsáner mellett meg kell határozni a célközönséget is. Az nagyon jól hangzik, hogy 9-99 éves korig nőknek és férfiaknak egyaránt szól a mű, csak éppen a gyakorlatban nem működik, mert a kiadóknál korosztálybesorolás és korosztályvédelem van, és ami az egyik célközönségnek megfelel, az a másiknak például kizáró tényező vagy éppen teljességgel érdektelen.

Nem jó elhamarkodottan beadni a művet a pályázatra, és úgy kicentizni az időt, hogy épp a határidő előtt egy perccel fejezzük be a regényt. Az írás jó esetben két szakaszból áll, az első a kreatív szakasz, amikor az ember ötletel, és megírja az első verziót, a második szakasz pedig a javításé, bétáztatásé, átírásé. Sokan kihagyják a második szakaszt, de meglátszik a művön a gondosság, és az is, ha az utolsó percben lett befejezve. Ezt még én is kiszúrom, nemhogy a tíz-húsz éve szakmában dolgozó lektorok. Érdemes addig csiszolni a szöveget, amíg már nem tudjuk tovább tökéletesíteni, mert a legtöbb helyen egy regénnyel csak egyszer lehet pályázni.

Vannak módszerek, amikkel az író saját maga is ki tud szúrni hibákat. Az egyik az, hogy át kell állítani a betűtípust és a betűméretet, mert így átvariálódik a szöveg és idegennek hat. A másik, hogy félre kell tenni a regényt egy időre, aztán újra elővenni – ennek megint csak az a célja, hogy eltávolodjon tőle az ember. Azt is szokták tanácsolni, hogy olvassuk fel hangosan. Én néha azt csinálom, hogy kimásolom a problémás szakaszt vagy mondatot egy új dokumentumba és ott állítom át a betűtípust, aztán hatalmasra nagyítom. Így lemeztelenítve elég jól kiugrik a hiba.

Erősen ajánlott, hogy az író bétáztasson, lehetőleg különféle korú és nemű bétákkal, és ne csak a potenciális célközönséggel. A profi írók is átolvastatják a regényeiket kiadás előtt írókörökkel, előolvasókkal, béták garmadával. Egy külső szemlélő olyat is meglát a szövegben, amire mi álmunkban sem gondoltunk volna, hiszen nekünk minden magától értetődő, benne élünk már hónapok óta, és nem biztos, hogy magunktól rájövünk, ha például a háttérvilág fele a fejünkben maradt. Vagy amiről azt gondoljuk, hogy pont megfelelő információadagolás, és ennél több már szájbarágás lenne, az az olvasónak lehet, hogy információhiány, és kapkodja a fejét, mert nem ért semmit. Az ellenkezőjét is nehéz felismerni, hogy rétestészta a művünk, és mindent, amit egy mondatban is leírhattunk volna, tíz mondatban írtunk le. Nem kell persze a béták minden egyes javaslatát megfogadni, de ha már többen is ugyanazt említik meg, akkor érdemes megfontolni a változtatást. Ha fontos számunkra az a regény, akkor megérdemli, hogy megadjuk neki a kellő odafigyelést és a lehető legigényesebb formában adjuk be egy kiadóhoz. Saját magát is jellemzi az író a keze alól kiadott munkával. A kiadók egyébként sem szívesen fogadnak bétázatlan kéziratot.

Azt is érdemes végiggondolni, hogy ha a beadott regény nyer a pályázaton, az lesz majd az író debütáló regénye, ezzel fogják megismerni a nevét az olvasók, és ez alapján döntik majd el, hogy akarnak-e még olvasni tőle. Ugyanakkor a kiadó sem keveset áldoz egy-egy új könyvre, mérlegelnie kell, hogy az adott regény megér-e számára egy milliós összegű befektetést.

A végére hagytam a szerintem legfontosabbat. Sok kezdő írón, amikor elhatározza, hogy fejlődni szeretne, elhatalmasodik a megfelelési kényszer, és ez néha fojtogatóan hat a kreativitására. Azt javasolom, hogy mindenki a saját útját járja, a saját stílusát keresse meg, a saját témáját írja meg, azt, ami szívből jön, és amiben megtalálja önmagát, ne a béták és a kiadók elvárásainak próbáljon megfelelni, még ha ez most furcsának is hat a fent leírtak után. Az igazán mélyről jövő témák és ihletett állapotban írt könyvek előbb-utóbb megtalálják a maguk kiadóját és közönségét.

Vannak esetleg olyan általános hibák, amiket az írók gyakran elkövetnek?

Erről a végtelenségig tudnék regélni :)

Kezdjük a nyelvezettel. Több olyan regényt láttam, ami régebbi korokban játszódott, ezért a nyelvezetét is igyekezett az író régiesre megírni, de tele rakta archaikus kifejezésekkel és többszörösen összetett, kilométeres körmondatokkal. Egy ilyen szöveg első ránézésre nagyon szépnek és profinak tűnik, de hosszú távon fárasztóvá válhat. Van egy másik típus, amivel sűrűn találkozok: a purple prose, ahol az író rengeteg jelzőt és határozót használ, mindennek leírja a színét, szagát, formáját, akkor is, ha semmi fontossága nincs a történet szempontjából, a leírások öncélúak és túldíszítettek. Egyes írók annyira igyekeznek választékosan írni, hogy kínosan kerülik a szóismétléseket, és olyan kifejezéseket gyártanak, amik erőltetetten hatnak, mint például kávé helyett éjfekete színű folyadékot írnak.

Prológus: Találkoztam olyannal, ami a kitalált világ háttértörténetét írta le tömör blokkokban. Ez azért nem jó, mert az olvasó hamar elfelejti a semmihez sem kapcsolódó adatokat, és mire oda ér a történetben, ahol fontosak lennének, akkor csak káosz lesz a fejében. Volt olyan is, ami csak közhelyek gyűjteménye volt, mások fülszöveget írtak prológus gyanánt. Nehéz jó prológust írni, ezért is van az, hogy a kiadó a nagy többségüket kihúzza. A prológus célja leginkább a figyelem felkeltése, tehát ha egy első fejezet lassúbb folyású, olyankor jól jön elé egy olyan prológus, amiben például egy későbbről kiragadott jelenetben valami izgalmas dolog történik.

Regénykezdés: Gondot jelent, ha a regény nem ott kezdődik el, ahol a cselekmény indokolná, hanem hamarabb, így tele van felesleges körökkel, történésekkel, vagy éppen később, ami pedig azt az érzetet kelti az olvasóban, hogy lemaradt lényegi infókról. Az első pár fejezetnek általában kiemelt jelentősége van, sok mindent megalapoz, előre jelez, a hangulatot, a zsánert, az írói ígéretet is tartalmazza, tehát érdemes alaposan meggyúrni. Nem utolsó sorban ez alapján döntenek a kiadók és az olvasók, hogy kell-e nekik a könyv. Nem érdemes azzal mentegetőzni, hogy majd később beindul a cselekmény vagy jobb lesz a stílus, mert csak később jött bele az író az írásba, és adjuk meg neki az esélyt. Mire ez kiderülne, a kiadó és az átlag mezei olvasó rég letette a könyvet, mert mindenkinek drága az ideje. Ha az író a végére belejött az írásba és felfejlődött, akkor átírhatja a könyvelejét, hogy az is jó legyen :)

Írói ígéret: Sokszor jelent problémát, hogy maga az író sem tudja, miről szól a regénye, így aztán összevissza csapong, és menet közben többször is megváltozik az írói ígéret. Az első egy-két fejezetben körvonalazódik ez az ígéret az olvasó számára, hogy mi lesz a regény fő csapása, például a felnőtté válás nehézségei, egy családi dráma, egy bolygó sorsa, egy természetfeletti rejtély felgöngyölítése. Több olyannal is találkoztam, hogy elkezd a regény egy problémakörrel foglalkozni, aztán az ikszedik fejezetben áttér valami teljesen másra, amire addig egy morzsányi utalás sem volt, és onnantól csak ez lesz a téma. Sokszor ez zsánerváltást is hoz magával meg célközönség váltást is, amik szintén problémák.

Zsáner: Gond szokott lenni a zsánerkeveredés és zsánerváltás. A zsánerek keveredése nagyon jól is elsülhet, például izgalmas lehet egy science-fantasy vagy krimi sci-fi, de a kezdő írók sokszor olyan zsánereket vegyítenek össze, amik nem elegyednek, mint például a realista fikciót a fantasyval. Több olyat láttam már, hogy egy nagyon jól induló realista ifjúsági regényből, ahol a való élet problémái voltak középpontban, a sokadik fejezetben minden előjel nélkül átváltott az író egy akciódúsabb, fantázialényekkel benépesített történetbe. Egy fantasyban is szerepelhetnek valós problémák, például a főszereplő családi konfliktusai, de nem mindegy a hangsúly, és a kezdésnél már ajánlatos utalni rá, hogy ez egy fantasy regény lesz, nem realista. Amúgy nem ciki utánanézni, hogy mi is az a realista fikció, vagy hogy mi a különbség a hard és a soft sci-fi között, ha nem vagyunk biztosak benne.

Leírások és párbeszédek: A jó leírás nem csak adatot közöl valamiről, hanem egyéb funkciója is van az író céljaitól függően, például atmoszférát teremt, előre jelez, a külső megjelenéssel együtt belső tulajdonságokat is sejtet. Volt, ahol szinte egy mondatnyi leírást sem találtam, olyankor vaknak éreztem magam, nem láttam magam előtt, hogy hol vagyunk, mi hogyan néz ki, mert érződött, hogy az író csak a cselekményre koncentrált és nagyon sietett elmondani mindent. Az ellenkezője is előfordult, hogy olyankor is leírásban közölte az író az eseményeket, ahol jelenetben, párbeszédes formában jobb lett volna. Jó párbeszédet írni is nehéz, mert könnyű belefutni felesleges körökbe vagy átsiklani valami fölött.

Karakterek: Amivel rengetegszer találkozok, hogy minden szereplő egyforma jellemű, még a szóhasználatuk is azonos, fiú és lány szereplőknek egyaránt. Női írók sűrűn kreálnak véletlenül teljesen nőies jellemű férfi karaktereket, még akkor is, ha az heteroszexuális. Erre jó megoldás lehet egy férfi béta. Sokszor akadnak felesleges szereplők, amikor az író nem tud bánni a túl sok karakterével, és van, amelyik nem kap semmiféle szerepet, csak létezik. Nagyon sűrűn van olyan, hogy a szereplő sokkal fiatalabbnak hat a gondolkodása és cselekedetei alapján, mint amennyi éves a történet szerint. Találkoztam olyan főszereplővel, aki gyenge volt, csak sodródott az eseményekkel, a történet végére sem ment át semmiféle jellemfejlődésen, és alig csinált valamit. Nem kell mindig erős főhős, de valamiért őt választotta ki az író a története középpontjának, az olvasó pedig kíváncsi lesz ennek az okára.

Információadagolás: Gond szokott lenni, hogy az író akaratlanul is előre lelövi a nagy csavart egy-egy meggondolatlanul elejtett információval, így az nem tud nagyot ütni. Vagy túl sokáig ködösít, és az olvasó hülyének érzi magát. Előfordulnak információismétlések, még cselekményelemekben is, hogy ugyanaz történik meg, csak pepitában, például egyik csata, buli, romantikus jelenet jön a másik után, ugyanolyan végkimenetellel, minimális előrelépés nélkül a cselekményben. Többek között ezért is jó bétáztatni, mert ha egy bátrabb béta el meri mondani, hogy ez itt unalmas, zavaros, vagy háromszor le van írva, abból sokat lehet profitálni. Ahol különösen fontos az információadagolás, az a krimi, ott minden információmorzsa tudatosan van elszórva, ezért ha valaki erre a problémára szeretne gyúrni, olvasson el párat, még akkor is, ha misztikus romantikusat ír, mert a rendes infóadagolás mindenhová kell.

Dramaturgia: Elérkeztünk ahhoz a problémakörhöz, ami miatt a regények nagy többsége kiesik a lektorin. A dramaturgia sok mindent foglal magába az információadagolástól az érzelmi ívig, de az a lényege, hogy hogyan oldjuk meg, hogy a regény végig lekösse az olvasót. Láttam olyan regényeket, ahol nem volt érzelmi ív, az események csak csordogáltak, nem tartottak semmiféle végcél felé, nem volt csúcsjelenet vagy katarzis vagy nagyobb esemény a végén, hanem a történet egyszer csak véget ért, mintha egy fejezet közepén elvágták volna. Olyannal is találkoztam, hogy a nagyobb érzelmi vagy egyéb jelentőségű jeleneteket az író ellőtte a regény első felében, és a végére kifáradt az egész, nemhogy felfelé ívelt volna az izgalom. Vagy például egy sorozat kezdő kötetének nem volt saját cselekménye és drámai íve, hanem szinte kizárólag háttérismertetésből állt. Az egy nagyon sűrűn előforduló probléma, ha a regény leül a közepén, ez még kiadott könyveknél is megesik. Olyankor jó megnézni, hogy az ominózus fejezet előrébb viszi-e a cselekményt, mert ha nem, akkor azzal csinálni kell valamit. De az a jobbik eset, ha a könyv csak a közepén ül le, mert sokszor látom, hogy rengeteg fejezet nem lendít előre semmit, csak tölteléknek hat, toporog egy helyben a cselekmény. Jó, ha van az írónak cselekményvázlata, lehetőleg minden fejezetről külön leírva pár mondat, mert így átlátható, hogy milyen cél felé halad a történet, és hogy az egyes fejezetek tartalmaznak-e lényegi információkat, vagy csak öncélúan lézengenek.

Visszatérve az írásaidra, említetted, hogy jelenleg egy original young adult történeten dolgozol. Elárulnál esetleg kicsit többet róla ízelítőként, vagy inkább nem? Szeretnéd az ilyen típusú írásaidat is publikálni Merengőn vagy Wattpadon, vagy oda inkább a fanfictionöket szánod?

Szívesen mesélek róla. Az alapötlet már régóta meg volt, meg jó sok fejezet is, de csak mostanában jutottam el odáig, hogy rendes formát tudjak adni neki. Most már nem tekergőznek céltalanul az események, több fejezetet fájó szívvel ki is dobtam, de kezd összeállni a nagy egész. A történet cselekménye két szálon fut, azaz két idősíkon, az egyiknek mai középiskolások a főszereplői, a másik pedig egy tizenhetedik században játszódó történelmi fikció, aztán a szálak később összetalálkoznak. Amúgy nem tudom, miért pont a tizenhetedik századot választottam, de mindig is tetszettek a kosztümös filmek. Nálam is lesznek fűzött derekú ruhák, bálok, lovaglások, meg zongoraórák a jóképű és sötét titkokat rejtegető szomszéd földbirtokos kastélyában, ugyanakkor a fényűzés ellentétét is be szeretném mutatni, mint például a tüdővészt, koldulást, korbácsolást. Lesznek még szerelmi sokszögek, paranormális rejtélyek, váratlan csavarok, művészet, bulik, drámák, bunyó, keresztény kultúrkörből vett dolgok kicsit kifordítva – remélem, nem leszek nagyon felrúgva emiatt –, meg sok humor és sok sírás. Majd fel fogom tölteni a Merengőre és a Wattpadra is, csak előbb szeretem befejezni a történeteimet, mert mindig úgy járok, hogy a vége felé még eszembe jutnak dolgok, amiket bele kellett volna írni az elejébe, és ha az már fel van töltve, akkor megszívattam magamat. Pár hónap múlva várható a publikálás.

Ezzel az interjú végére is értünk. Nagyon köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésünket, és további sok sikert kívánok neked a továbbiakra is.

Én köszönöm a megkeresést, nagyon boldoggá tettetek vele! :)

Cartwright