NymphaTonks interjú

Aki egy kicsit is ismer, vagy olvasott már tőlem, tudhatja, hogy Remus és Tonks párosa mennyire közel áll a szívemhez. Emiatt is érdekes, hogy az Írófigyelőnél töltött éveim alatt eddig mégsem volt alkalmam olyan íróval beszélgetni, aki ugyanannyira, ha nem jobban szereti őket, mint én. Ez valószínűleg abból is adódik, hogy azok a Remus/Tonks írók, akiken én felnőttem, velük már mind-mind készült interjú. Közben az idő haladt előre, a Harry Potter könyvek és filmek lecsengésével velük is egyre kevesebb történet született, mígnem megjelentek az úgynevezett új generációs írók, kiknek köszönhetően ma is találhatunk kedvünkre való Remus/Tonks központú történeteket.

Közülük szeretném bemutatni nektek NymphaTonksot, aki Harry Potter és original témában is ír, és akinek többek között olyan írások kapcsolódnak a nevéhez, mint a Szerelmeslevél csokoládéfolttal, a Fehér billentyűk vagy éppen A sírból üdvözöl.

Fogadjátok őt sok szeretettel! :)

Először kérlek, mondj magadról néhány szót! Mit érdemes tudni rólad?

Örök álmodozó, tizenévei közepét-végét taposó, erdélyi lány volnék, aki párhuzamosan él a valóságban és a képzelet világában, ahonnan aztán senki sem képes kiszakítani, és jajj annak, aki megpróbálja. Nagyon életvidám és nyitott személyiség vagyok, mindig igyekszem eloszlatni a szürke hétköznapok monoton és borús felhőit, amik minduntalan a fejem fölé próbálnak gyülekezni, de eközben próbálok jókedvet is csempészni a körülöttem levők életébe. Mindenem az írás, az olvasás, a Merengő, a tanulás, a zene, a barátaim, a szüleim, a könyvvásárlás és a történelem. Főként ezek azok, amik leginkább meghatároznak engem, és amiket egyszerűen nem tudok nélkülözni. :)

Nemrég sikerült megtalálnom a bennem megbúvó metamorfmágust, így pár hónapja vörösre változott a hajam egy része, ami az ügyetlenkedéseimmel kombinálva egyes embereket nagyon emlékeztet egy bizonyos Tonks nevű szereplőre. :D

Vonzanak a sötét, megrázó és ijesztő dolgok, ezért is olvasok nagy előszeretettel (és most már írok is) horrort és krimit. Valamint azt is jó tudni, hogy világéletemben hadilábon álltam a zárómondatokkal kapcsolatban. :P

Hogyan kerültél kapcsolatba a Harry Potter univerzummal, és hogyan viszonyultál hozzá? Szerelem volt első látásra?

Legelőször az egyik osztálytársam ajánlotta. Azt mondta, látott pár részt, és nekem is meg kellene néznem, mert hátha nekem is tetszene. Én egyből a fejemet ráztam, mondván, hogy neeem, én aztán meg nem nézek egy bugyuta filmet, amiben seprűkön repülnek és pálcával varázsolnak.  (riporter megjegyzése: ez annyira ismerős :D) Ugyanis egyetlen kis mozzanatot láttam kisebb koromban az ötödik részből, és elkönyveltem, hogy ez mekkora hülyeség. Aztán végül mégis elhatároztam, hála az örökös kíváncsiságomnak, hogy megnézem az első részt, aztán lesz, ami lesz. A film végére meg az állam a padlón volt, olyannyira meglepődtem, hogy hű, hát én ennél valami sokkal rosszabbra számítottam! Kellemes meglepetés volt. :) Ezután lett nekem nagy szerelmem ez az univerzum, minden apró dolgával együtt. A filmek után a könyveket is úgy faltam, hogy nem lehetett leütni mellőle. Ahogy befejeztem a hetedik részt, kezdtem elölről, többször is egymás után, egyszerűen nem tudtam letenni, annyira magába szippantott ez a világ.

Kik a kedvenc karaktereid és miért? Kik azok, akik nem lopták be magukat a szívedbe?

Legelőször Pitont szerettem nagyon, aztán amikor a könyveket kezdtem el olvasni, az ötödik rész után már nem igazán rajongtam érte. Ezt így, utólag, már nem tudnám megfogalmazni, miért. Lehet azért, mert már kirajongtam magam vele kapcsolatban, de persze, még most is kedvelem őt.

Csak ezután lett nagy kedvencem Tonks a maga szeleburdiságával és ügyetlenkedéseivel. (Főként azért, mert ilyen téren én is magamra ismerhettem benne. :D) Gyakran előre lapozgattam, hogy vajon mikor bukkan fel ő, vagy Remus, ugyanis Tonks által lassan őt is megszerettem.

Az ő történetük ragadott meg a legjobban, és sajnálom, amiért úgy ért véget, ahogy.

Hm, úgy összességében minden szereplőt szeretek a maga módján. :) De ha már választanom kellene, ki lopta be magát kevésbé a szívembe, akkor Bellatrixot és Dracót mondanám. Őket sajnos nem sikerült annyira megkedvelnem, mint szerettem volna, habár most már lassan haladok afelé, hogy kibéküljek velük. :)

Van olyan HP kötet, ami különösen kedves a számodra, vagy mindegyiket egyformán szereted közülük? Elégedett voltál a történet végével kapcsolatban? Ha nem, te miként zártad volna le?

A kedvenc könyvemmé az ötödik rész, vagyis a Főnix Rendje vált. Ennek a könyvnek sikerült a legjobban megfognia, egyszerre elbűvölt, megrázott, elvarázsolt és sok mindent megértetett velem.

Összességében én nagyon is elégedett voltam a történet lezárásával, egyszerre volt megrázó, de mégis gyönyörű, szerintem, ennél jobb befejezéssel nem is érhetett volna véget az egész. Habár azért azt az aprócska részt, amikor leírja Remust és Tonksot, amint holtan egymás mellett fekszenek a földön, azért kiradíroztam volna, és élni hagytam volna őket, hiszen olyan kevés boldogság jutott nekik! (A saját kötetem is megspórolt volna egy földhöz csapást így.)

Ha már szóba került a könnyekre fakasztás, volt még olyan momentum, könyvbeli vagy filmbeli, ami megsiratott? Érzelmes típusnak vallod magad egyébként?

Egyáltalán nem vagyok érzelmes típus, nem szoktam sírni sem a filmeken, sem a könyveken. Van, hogy faarccal végignézek egy megható drámát, vagy elolvasok egy szívszorító könyvet, amely sok embert könnyekre fakasztott. Ám a hatodik film vége azért rendesen megsiratott, főleg az a momentum, amikor mindenki pálcát emelt Dumbledore emlékére. Az a rész nagyon meghatóra sikeredett, akárcsak a végső csata, amikor Harry bement a nagyterembe, és végignézett az elhunytak hosszú sorára. Ott sem tudtam visszafojtani a könnyeimet. A könyvbeli résznél pedig Piton halálakor morzsoltam el néhány könnycseppet.

Hogyan viszonyulsz a filmadaptációkhoz? Szerinted ki(k) az(ok) a színész(ek), aki(k)nek leginkább sikerült visszaadni az általuk játszott karaktert, és ki(k) az(ok), aki(k)nek a legkevésbé?

Mivel nekem a filmek voltak az elsők, amik bevezettek ebbe az univerzumba, így egyszerűen imádom őket! Csodálatos, ahogy filmvászonra vetítették, és ilyen fantasztikus filmsorozatot hoztak létre, ami egyszerűen kihagyhatatlan. Ám ennek ellenére néhol mégis azért nehezteltem pár dologra, mint például a kivágott részek miatt, amiket ugyan meg lehet találni az interneten, de szerintemazokkal kicsivel kerekebb lett volna a történet a filmben is. Mert, ugye, vannak emberek, akik nem szánnak időt a könyvekre, számukra meg pláne nem tiszta egy-egy rész… Én legalábbis pontosan így voltam, mikor megnéztem az utolsó részt, hiszen összeállt valahogy a történet a fejemben, de helyenként voltak lyukak azért, amiket később a könyv szépen betömött. :) (Meg Tonks és Remus kapcsolatának kihagyása miatt is ferde szemmel néztem egyszer-egyszer a rendezőre.)

A színészekkel kapcsolatban pedig szerintem mindenki egyaránt hozta a saját maga karakterét, ezért pedig emelem kalapom előttük. Mindenkinek egyaránt sikerült nagyon jól megalakítania a rá szabott szereplőt. Ralph Fiennest és Alan Rickmant külön kiemelném, mert ők aztán rendesen vitték a prímet. Nélkülük szerintemVoldemort és Piton nem is lettek volna olyan igaziak. :)

A Harry Potter univerzum világszerte rengeteg olvasóra talált szinte minden korosztályban. Mit gondolsz, miben rejlik a csodája? Te magad miért szereted annyira?

Én legfőképpen azért szeretem, mivel egy olyan világba kalauzolt el, ami eddig csak a képzeletem legmélyében élt. Elvezetett egy teljesen más helyre, más emberek közé, megismerhettem egy csomó új szereplőt, tanulhattam tőlük, beleképzelhettem magam a helyzetükbe, eljátszadozhattam a gondolataikkal, és ezáltal rengeteg élménnyel gazdagodtam.

Szerintem pedig, azért is talált ilyen sok olvasóra világszerte, mert egy kicsit mindenki megtalálhatta önmagát benne, vagy magára ismerhetett egy-egy karakter által. Nem beszélve arról, hogy mindenkit egyaránt elvezetett egy hihetetlenül fantasztikus világba, ahova, ha egyszer belecsöppen az ember, képtelen kiszakadni (legalábbis én eddig így tapasztaltam). Ráadásul megszámlálhatatlanul sok üzenet rejlik a sorai között, amikre érdemes figyelni, hiszen egy-egy kilátástalan helyzetben akár még erőt adhatnak, elég csak rájuk gondolni. :) Én azóta is hálás vagyok az írónőnek, amiért megalkotta ezt a világot.

Te magad mit tanultál a történetből?

Rengeteg mindent. Egy időben még jegyzeteltem is, hogy mi volt az, amit ténylegesen ebből a történetből tanultam. Először is, ez a sorozat ismertette meg velem azt, hogy a célokért igenis harcolni kell, és ha kapunk egy megbízatást, azt nem dobhatjuk el csak úgy, mert nem tetszik, vagy mert nem akarjuk megcsinálni. Gondolom, ha Harry tudta volna, hogy ez mennyi fájdalommal, veszteséggel és megpróbáltatással jár, és ha lett volna választási lehetősége, nem döntött volna amellett, hogy ő legyen a kiválasztott, legalábbis szerintem nem élt volna a lehetőséggel. De mégis ezt a sorsot kapta, és megcsinálta, kibírta azt a rengeteg fájdalmat, és igaz, hogy elvesztett egy csomó embert, aki fontos volt számára, mégis megérte véghezvinnie mindezt, mert elérte a célját és kitartott. Nekem ez akkor hatalmas löketet adott, mert alapvetően nem voltam annyira kitartó ember, és képes voltam feladni bármit, ha nem ment, még úgy is, hogy meg sem próbáltam. Ezután ez valamennyire megváltozott bennem. :)

Emellett pedig megtanultam azt is, hogy minden, amit teszünk, fájdalommal jár, és bármennyire akarjuk, ezt nem tudjuk kikerülni, mert a rossz mindenhol ott van, és mindenkit éppannyira érint, legyen az bármilyen formátumban. És persze a barátságról is sokat okultam, hiszen Ron, Hermione és Harry kapcsolata hatalmas példakép lehet bárki számára. :)

Ha lehetőséged nyílna rá, hogy bármit áthozz a HP világából a miénkbe, mi lenne az, és miért?

Hm, ez elég nehéz kérdés, ugyanis az ilyenre egyből rávágnám, hogy mindent! No, de ha egy dolgot kellene mondanom, akkor az a mágia lenne. Kíváncsi lennék, hogyan viszonyulnának az emberek ahhoz, hogy a varázslás felfoghatatlansága immár nemcsak a képzelet berkeiben, hanem a valóságban is létezik. És érdekelne az is, mit kezdenének ezzel a lehetetlennek tűnő helyzetben (meg varázspálcákkal a kezükben egyáltalán mi lenne az első dolog, amit varázsolnának, ha már képesek lennének rá.)

Szerinted melyik házba osztana be a Teszlek Süveg, illetve te melyikbe járnál szívesen? Szoktál ezzel kapcsolatos teszteket kitölteni?

Elég sok tesztet töltöttem ki az elmúlt időkben ezzel kapcsolatban, és eddig mindegyik a Griffendélbe osztott be, habár szerintem a Hugrabugba is ugyanannyira találnék. :) De ha választanom kellene, akkor inkább maradok a Griffendélben, az valahogy sokkal szimpatikusabb.

Melyik karakter(ek) bőrébe bújnál szívesen és miért?

Hm, hát erre csakis azt mondhatom, hogy Tonkséba. Szívesen kipróbálnám, milyen lenne az ő bőrébe bújni, megtapasztalni az érzelmeit, és megérteni őket. Na, meg persze kíváncsi vagyok, milyen az, mikor az ember kényére-kedvére alakítja a saját külsejét úgy, ahogy neki a legjobban tetszik.

Ráadásul szerintem Tonks egy nagyon összetett és egyben zavaros karakter is. Rengeteg érzelem kavarog benne, amikkel néha nem tud mit kezdeni. És ott van neki Remus is… Egy szegény, nála sokkal idősebb, beteg férfi, aki iránt ő elengedhetetlen vonzalmat kezd érezni, és mikor megtudja, hogy ez kölcsönös, foggal-körömmel harcol, hogy végre együtt lehessen vele, és nem érdeklik az akadályok sem, amiket át kell vészelnie. Elképesztő a karaktere, hiszen mindvégig kitartott az elképzelései, tervei mellett, és a legvégén végre sikerült elérnie, amit akart, és amiért küzdött. Érdekes lenne megtapasztalni mindazt, ami benne játszódott le rövid idő alatt…

Ezt én magam sem fogalmazhattam volna meg szebben… :)

Ha már Remus és Tonks kapcsolata szóba került, róluk kérdezgetnélek egy kicsit bővebben. Én úgy vettem észre, de javíts ki, ha te máshogyan látod, hogy az ő párosuk annyira nem népszerű a fanficek körében – és akkor a filmbéli szerepükről még nem is esett szó. Szerinted miért van ez?

Sajnos igen, ez így van; ők nem igazán kapnak olyan nagy figyelmet, mint más párosok, legyen szó akár non-canonról is. Valamiért nélkülözve vannak a fanficek világában, ezt pedig nem igazán tudom én se megérteni. Lehet azért, mert olyan kevés figyelmet kapnak mind a könyvben, mind pedig a filmben – hogy az utóbbit ne is említsük. Amolyan mellékszálként működött mindig a kapcsolatuk, a filmből is jól kihagyták őket, szóval ez is oka lehet annak, hogy nem kaptak szárnyra, annak ellenére, hogy gyönyörű a történetük, utat ad a fantáziának és rengeteg lehetősége van az írónak-olvasónak egyaránt, hogy úgy képzelje el őket együtt, ahogy szeretné. Ez viszont engem csakis arra tud késztetni, hogy egyre jobban szeressem őket, és minél több történetet írni velük, hogy jelezzem, ők még igenis vannak. :)

Játsszunk el a gondolattal, hogy Remus és/vagy Tonks nem halt meg a háborúban. Te hogyan képzelnéd el így a jövőjüket? Illetve szerinted hogyan alakult volna az életük, ha Remus végül nem megy vissza a boszorkányhoz?

Szerintem nagyon szép és boldog jövőjük lenne együtt. Most, hogy végre mindketten rátaláltak a boldogságra, és született egy kisfiuk, nem beszélve arról, hogy Voldemort már halott lenne, szóval nem kellene egy sötét világban élniük, amely tele van félelemmel, szép jövő elé néznének. Együtt felnevelnék Teddyt, és talán még születne egy-két gyermekük, miközben Remus segítene újraszervezni egy olyan varázsvilágot, ahol immáron a vérfarkasokat és a mugli származású varázslókat is elfogadják. Legalábbis én abszolút így tudom elképzelni azt, ha nem haltak volna meg, és ez a kis idill éldegél a fejemben már elég régóta.

Hmm, sosem fordult meg bennem az a gondolat, hogy mi történt volna, ha Remus nem megy vissza Tonkshoz. De nagy valószínűséggel a boszorkány egy idő után felkerekedett volna, hogy megkeresse őt, és szépen hazarángatta volna, kerüljön ez neki bármibe. Most, hogy végre együtt voltak, gondolom, nem hagyta volna annyiban a dolgot, és megtalálta volna a módját arra, hogy megnyugtassa és hazavigye a férjét.

J. K. Rowling a Harry Potter kötetek után újabb, más jellegű történetek írásába fogott. Olvastad esetleg valamelyiket?

Őszintén szólva, a Harry Potteren kívül más történetet nem olvastam Rowlingtól, de tervben van már, hogy más könyveit is kézbe vegyem. :)

2016-ban pedig mozivászonra került a Legendás állatok és megfigyelésük c. kiegészítő történet filmadaptációjának első része, mely Göthe Salmander kalandozásait mutatja be, egyfajta előzménytörténetként. Láttad a filmet? Ha igen, mi a véleményed róla?Mit gondolsz, a filmnek sikerül bevonzania a már meglévő Harry Potter tábort? Te magad kiknek az előzmény-történetét vagy továbbgondolását látnád szívesen megfilmesítve?

Igen, láttam a filmet, és elképesztő volt! Nagyon tetszett, és örültem, hogy betekintést nyerhettem az akkori varázslóvilág életébe, világába. Hitelesen hozták a varázsvilágot, nekem pedig már ez éppen elég volt ahhoz, hogy Harry története mellett még ezt is a szívembe zárjam. És amint elnézem, ez elég sok embernek sikerült még rajtam kívül.

Hmm, ez érdekes kérdés. :) Most elég sok név forog a fejemben, de ha választanom kellene, akkor szívesen megismerném Dumbledore előzménytörténetét. Számomra ő egy rettenetesen titokzatos karakter, aki mindig is hordozott valamit magában, amit sosem tudott letenni, és ami mindig teherként nehezedett nemcsak a vállára, hanem a szívére is. Nem beszélve arról, hogy szerintem nagyon keveset adott belőle Rowling, hiába szerepel olyan sokszor, és foglal el egy jelentős állást a történetben. Ó, meg ha itt tartunk, Remus előzménytörténetét is megnézném; azt, hogy hogyan vészelte át a barátai halálakor ért traumát, hogyan küzdött az élettel teljesen egyedül...

Térjünk át az írásaidra! Mióta foglalkozol írással, és mit jelent számodra? Szeretnéd egyszer viszontlátni a neved egy könyv borítóján vagy hobbiként tekintesz rá?

Mondhatni, amióta megtanultam írni, azóta gyártom a történeteket. Folyton tele voltak a füzeteim ötletekkel, elkezdett novellákkal vagy éppen regényekkel, amik azóta is megvannak, és amiket emlékként őrzök egy dobozban. Mindig is élveztem írni, új történeteket szőni, gondolkodni a cselekményen, karaktereket formálni, csűrni-csavarni a szálakat, éppen ezért számomra egyszerre jelent feledhetetlen élményt és kikapcsolódást. Egyelőre még csak hobbiként tekintek rá, de aztán ki tudja, lehet, hogy lesz belőle valami, egy könyv, vagy talán valami más. :) De ha alkalmam és lehetőségem lenne, hogy egy könyv borítóján lássam viszont a nevemet, nem utasítanám vissza, hanem örömmel fogadnám.

Korábban említetted, hogy horrort és krimit is írsz. Milyen más műfaj áll hozzád közel és miért? Melyek azok, amikben úgy érzed, sohasem írnál?

Mondhatni minden műfajt egyaránt szeretek, legyen az romantikus, horror, dráma, akármi, én szívesen olvasom és írom is. Mindegyik műfajnak megvan a maga varázsa, és mindegyiket éppen ezért szeretem. A horrort azért, meg megborzongat, a krimit, mert izgalmas, és úgy csűrhetem-csavarhatom a szálakat, ahogy jónak látom, a drámát, mert eléggé mély nyomot tud hagyni bennem… Azonban, mindezek mellett, van egy dolog, amire inkább azt mondom, hogy tartózkodok, ez pedig a humor. Persze, szívesen olvasok humoros írásokat, tetszenek az ilyenek, jól esik néha mosolyogni vagy nevetni egy adott történeten,de az írásával hadilábon állok… Alapvetően mindenkinek más a humora, és nem tudom, hogy egy olvasó egyáltalán viccesnek találná-e azt, amit én, vagy inkább csak húzná a szemöldökét, és a végén azt tartaná viccesnek, mennyire nem értek az ilyen műfajú történetek írásához. Igaz, született egy enyhén humorosnak nevezhető történetem, amit Kívánság Üstre szántam, ott viszont adta magát a kívánság és az ötletek is záporoztak. Emellett még voltak kisebb-nagyobb próbálkozásaim, de azokat már vissza se merem olvasni… Ennek ellenére mégsem tudom magaménak nevezni ezt a műfajt, így inkább nem próbálkozom többször, mert már előre érzem, hogy csúfos kudarcot vallanék ebben, és ilyen téren inkább maradok olvasó. (Mondjuk, ez nem zárja ki azt, hogy a sors útjai kifürkészhetetlenek, és egyszer csak belém csaphat a villámon kívül az ihlet is, így megtörténhet, hogy majd nekifogok egy humoros történetnek…)

Terjedelmüket tekintve vannak rövidebb, egyperces történeteid, mint például a Szerelmeslevél csokoládéfolttal vagy a Mindenízű drazsé, illetve regényeid is, mint a Fehér billentyűk, a Fekete billentyűk, vagy A sírból üdvözöl. Melyiket egyszerűbb írni?

Erre egyértelműen rávágnám, hogy a rövidebbet mindig könnyebb írni, mint a hosszabbat, de most már úgy vagyok vele, hogy mindkettőt egyformán szeretem. A rövidebbet részben azért, mert hamarabb kész vagyok vele, a hosszabbat meg azért, mert alaposan bele tudom ásni magam a történetbe, el tudok merengeni a legapróbb részletein és a szereplők is közelebb kerülhetnek hozzám, ezáltal pedig könnyebb írni velük. Az egyperceseket néhány perc, esetleg óra alatt megírom, nem bíbelődök velük olyan sokat, mint egy hosszabb történettel, ami sokkal több időt megkövetel magának, hiszen egy regénynél már több mindenre kell egyszerre figyelni. A sírból üdvözölhöz például már tervrajzot is kellett csináljak, olyannyira hosszú és bonyolult a cselekmény, és hiába van meg a fejemben az egész történet, néha én magam is összekavarodom.

Harry Potter fandomban főként Remus/Tonks központú írásaid vannak. Mi(k) vagy ki(k) inspirál(nak) velük kapcsolatban? Inkább ragaszkodsz a könyvbeli eseményekhez, vagy fordulsz az AU irányába? Van esetleg kedvenced közülük, vagy olyan, amit utólag olvasva már nem tartasz olyan jónak?

Mivel az írás számomra egy hatalmas élmény, ami immár teljesen hozzám nőtt, és amit egyszerűen imádok, így rengeteg minden képes inspirálni, még akár a legkisebb dolgok is.Legyen szó bármilyen apróságról, mint például egy gyorsan elsuhanó gondolat, egy röpke másodperc, egy kedves, rövidke szó, egy mosoly… Nekem már pusztán ezekről ezer és ezer ötlet jut eszembe, amit nem győzök leírni, hiszen akármi megihlethet. De persze ösztönöznek az olvasóim is, a véleményezőim, akiknek minden egyes szava nagyon sokat számít, és arra késztet, hogy ne hagyjam abba, és még többet írjak.

Hmm. Hogy ha választani kell, akkor inkább a könyvbeli eseményekhez ragaszkodok leginkább, de mivel róluk még ott sincs túl sok dolog, így nem vetem meg az AU-t sem, hiszen néha-néha becsúszik egy ilyen is a történeteim közé, ráadásul úgy gondolom, jól jön néha egy kis változatosság. De persze ilyenkor figyelek, hogy túlzottan ne térjek el a valódi történettől, és hogy a karakterek se változzanak meg annyira, hogy ne legyenek önmaguk.

Igen, van pár kedvencem, ezek főként a Szerelmeslevél csokoládéfolttal című gyűjteményemben találhatóak: Kabát és sál, Ölelés, Sötétben és Sors. A régi, különálló történeteimet már nem is merem újraolvasni, mert eléggé félek tőlük. :D Azokat már így, utólag nem igazán tartom olyan jóknak, mint akkor, amikor feltöltöttem őket, és gondolkodtam is egy időben, hogy letörlöm, aztán majd újraírom (néhánnyal megcsináltam), és ismét felteszem. Egyelőre még nem jött össze mindegyik tervem, valahogy nem visz rá a lélek, de lehet, hogy majd egyszer megcsinálom. :)

Ezen kívül újabb egyperces-sorozatba kezdtél, ahol viszont már más HP szereplők, párosítások is megjelennek. Honnan jött az ötlet? Mi alapján születik meg az újabb történet a fejedben?

Kicsit egyoldalúnak tartottam azt, hogy az original és a Remus/Tonks történetek mellett nem írok semmi mást, éppen ezért arra gondoltam, nem ártana egy kis változatosság, hiszen az mindig jól jön. Már tervezgettem egy ideje, hogy belevágok valami újba és kipróbálom, milyen más szereplőkkel írni. Így született meg az ötlet, hogy nyissak egy újabb egyperces-gyűjteményt. Egyelőre még apró szárnypróbálgatások születtek, próbálok vegyesen írni, de sajnos még nem érzem annyira magaménak a karaktereket, ezért is lehet, hogy néha kicsit elferdül a jellemük, és nem lesznek teljesen önmaguk. De próbálkozom, és fejlődni is igyekszek, ráadásul remélem, hogy előbb-utóbb sikerül közelebb kerülnöm hozzájuk, ugyanis akad a tarsolyomban néhány regényötlet. :)

A HP univerzumhoz kapcsolódva született meg Az ígéret-emlék című Remus/Tonks írásod, mely a 2017-es Kívánság Üstre készült, amelyen, ha jól tudom, először vettél részt. Hogy tetszett? Mennyire volt nehéz más valaki kívánságát megvalósítani? Mennyire érezted ezt kihívásnak, vagy inkább egyfajta játékként fogtad fel?

Nem sok fandomban mozgok, és a HP-n belül is eddig csak Remusszal és Tonksszal írtam sokat, éppen ezért kicsit féltem, hogy netalán olyan kívánságok kerülnek hozzám, amiknek a megvalósításával rendesen meg fogok szenvedni. Ezért is gondoltam meg kétszer a dolgot, mielőtt elküldtem volna a jelentkezésemet, de a végére úgy voltam vele, hogy ezt is ki kell próbálni egyszer. Lyany kívánságait már a fórumon kiszemeltem, főként azért, mert az egyik pont a kedvenc szereplőimmel volt, és már akkor derengett előttem a történet váza. És hopp, tényleg azokat a kívánságokat kaptam, aminek elképesztően örültem, és így már egyáltalán nem éreztem kihívásnak a dolgot, sőt, jó érzés volt megírni és utána látni, hogy sikerült örömet szereznem vele az ajándékozottamnak. :)

Térjünk át a saját univerzumú történeteidre. Mennyire könnyű vagy éppen nehéz egy teljesen saját világot megalkotni, szereplőket „létrehozni”? Megvallom őszintén, én korábban úgy tartottam, hogy sokkal nehezebb, mint egy már létező fandomban alkotni, hiszen ott eleve adott minden, itt viszont minden az írón múlik. Később aztán átfordult a mérleg nyelve, amikor rájöttem, hogy mekkora szabadsága van az embernek egy saját világban. Te hogy látod ezt?

Ha jobban belegondolok, szerintem mindkettő elég nehéz. Egyrészt, ha egy kész univerzumot kapok a kezembe, lehet, könnyűnek tűnik, hiszen nem kell hozzá olyan sok fantázia, elvégre megvannak a karakterek, azok természete, a hely, az idő, a cselekmény. Viszont azokat a karaktereket nagyon nehéz hitelesen hozni, pont úgy, hogy ne térjenek el sokban önmaguktól, és olyanok maradjanak, mint amilyennek megteremtették őket. Másrészt viszont egy saját világban tényleg nagy szabadsága van az írónak. Engedheti, hogy szabadon szárnyaljon a fantáziája, olyan karaktereket alkosson meg, amilyet csak ő akar, olyan hátteret vagy helyet elképzelhet, amilyet csak szeretne, viszont mindezt létrehozni, és úgy megírni, hogy az olvasó is hitelesnek találja szintén nem egy könnyű dolog. Szóval, ha nem is egy szinten áll a kettő, én azért ugyanolyan nehéznek találom az írást fandomban is, mint saját világban.

Mennyire „élnek” a karaktereid? Értem ez alatt, hogy volt már olyan, amikor beleszóltak az adott történet cselekményébe, és megváltoztattad az eredeti elképzeléseidet? Illetve történt már meg veled, hogy egy történet és/vagy karakter olyan erős volt, hogy háttérbe szorított minden mást?

Mikor elkezdek írni egy történetet és megalkotom a karaktereimet, szeretném azt hinni, hogy márpedig én irányítom őket, és nem fordítva. Viszont sokszor tapasztaltam, hogy ez nem így van, és a kocka mindig fordul – természetesen a karakterek javára. Mintha egy-egy karakterem életre kelne, és a betűtengerből rázná felém az öklét azt kiabálva:„Nem érdekel, mit akarsz, most végre azt csinálom, amit jónak látok, és te ezt figyelembe fogod venni, ha nem akarod, hogy lesétáljak a lapról!” Nem egyszer megesett már az, hogy a cselekmény teljesen más irányt vett, mint amilyet terveztem, mindezt a karakterek miatt. Néha azt érzem, hogy nem is én írom a történetet, hanem teljes mértékben ők diktálják a cselekmény fonalát, én csak az eszköz vagyok ahhoz, hogy megvalósítsam az elképzeléseiket, és beleszólásom sincs, mi hogyan alakuljon. Van, amikor kifejezetten élvezem ezt, viszont néha elég bosszantó tud lenni.

Emellett kritikaíróként is tevékenyen részt veszel, és tagja vagy a Merengő Kritika Klub kezdeményezésének, mely a tartalmas, kulturált véleménykifejtést tűzte ki célul. Téged mennyire motiválnak, befolyásolnak a vélemények? Például a Remus/Tonks történetek - sajnos – sosem tartoztak a véleményezettebb írások közé. Ez mennyire van rád hatással?

Igyekszem aktív tagja lenni a Kritika Klubnak, ugyanis szerintem sokat dobhat egy író kedvén az, ha látja, hogy valaki jelen van a történeténél, olvassa és még véleményezi is néhány sorban, ez pedig tényleg jól tud esni. Engem például nagyon motiválnak a történeteimre érkező kritikák, mindig örülök, ha fel-felbukkan egy új olvasó, vagy egy régi tér vissza, hogy elmondja a véleményét a történeteimről. Valamint igyekszem betartani a tanácsokat és megfontolni az észrevételeket is. :)

Sajnos ez a páros valóban nem tartozik a legvéleményezettebb írások közé, ami az elején egy kissé frusztrált, de aztán megbékéltem a dologgal, és azt gondoltam, hogy egye fene, aki akar, az majd ír, és én tárt karokkal várok minden véleményt és olvasót, szóval egy ideje nem szomorkodom emiatt. Jól esik már csupán az, hogy feltölthetem az oldalra, és láthatom, ha valaki elolvassa azt a néhány sort, amit lepötyögtem. :)

Végezetül van olyan téma, amire nem tértünk ki az interjú során, és szeretnél róla beszélni?

Hmm, így elgondolva azt hiszem, sikerült mindenről kiöntenem szívemet-lelkemet, szóval jelen pillanatban csak egy hatalmas vigyorral tudok szolgálni az interjú végére, és persze egy jókora köszönömmel is.  ^^

És ezennel elérkeztünk a beszélgetésünk végére. Nagyon szépen köszönöm neked, Nym, hogy vállalkoztál az interjúra. További sok sikert kívánok neked a továbbiakban az élet minden területén. :)

Cartwright