Kívánság Üstös résztvevő.
A Weasley ikrek megszállotja,
De már gyerekkora óta!
Mindenízű Drazsét nyert a csapata.
Az interjúból még többet megtudhatsz róla.
Kedves
Olvasók! Kadma vagyok, a valódi nevem pedig Dóri, koromat tekintve fiatal,
„civilben” fennisztika (finn nyelv és kultúra) szakos hallgató.
Nem
mondanám, hogy régi motoros vagyok a Merengőn vagy akár a fanfiction világában;
nagyon sokáig csak olvasó voltam, és azt hittem, örökre meg is maradok ebben az
áldott állapotban. De nem így lett. A HP könyvek befejezte után elég sokáig
pörgettem tovább fejben a sztorit, és akkor még fogalmam sem volt, hogy amit
csinálok, az amolyan pre-fanfictionírás. Annál inkább bele voltam zúgva
kislánykoromban a Weasley ikrekbe, és úgy leltem életem első ficeire, hogy
utánuk kutakodtam a neten. Szent meggyőződésem volt, hogy ilyet csak
holdkórosok csinálnak (és én is az vagyok). Évekig hagytam ezt a témát, aztán
egyszer unalomból megint megkerestem ezeket az írásokat, akkor találtam rá
először a Továbbvilágra, majd a Merire. 2014-ben regisztráltam, januárban, és
szeptemberben töltöttem fel először, mégpedig originalt.
Az írás
régebb óta jelen van az életemben, mint a fanficek. Mondanám, hogy írok, amióta
megtanultam nagy nyomtatott betűkkel írni, de… az első „sztorijaim” asszem
beszélő cicákról szóltak, pár mondatban, ahogy az utána következők, és az
azután következők is. Szeretek írni, függetlenül attól, mennyire csinálom jól.
Leginkább magamat szerettem volna szórakoztatni ezzel, aztán jött a Meri, és
gondoltam, ha már meg lehet osztani, miért ne tenném.
Még annyit,
hogy fura lény vagyok. Egyetlen mondatommal képes vagyok kivívni mások
utálatát, ezenkívül beképzelek magamnak dolgokat; akut hipochonder és szorongó
és metalhead vagyok, introvertáltból lassan extrovertálttá evolváló entitás.
Szóf*sásom van és markáns véleményem, amit üvöltve közlök. (Most is. :D) Az
égvilágon minden érdekel, a főzéstől a gyertyaöntésen át az okkultizmusig, csak
az nem, amit éppen muszáj lenne csinálni. Van macskám, és szeretem a fánkot.
Egyik titkos vágyam, hogy alapíthassak egy kocsmát.
Na, ez a legutolsó egészen érdekes.
Van névötleted is ahhoz a kocsmához?
Igen, már
mindent aprólékosan megterveztem. :D Cilinder lenne a neve, és szép fekete
csészéink lennének, meg zongoránk, sőt még cilinderes fószert is tudok
szerezni, aki támasztja a pultot, mint reklámarc.
Nos, be kell valljam, nem minden nap
adódik lehetőségem finn nyelv és kultúra szakossal beszélgetni,
úgyhogy pár kérdés ehhez kapcsolódóan: Miért választottad ezt a pályát?
Mondhatnám,
hogy ez mélyről jövő és összetett dolog, pedig a valóság nagyon is kiábrándító.
:D Svéd szakra akartam eredetileg menni, de akkor még nem rendelkeztem emelt
nyelvi érettségivel vagy nyelvvizsgával, így minorként tudtam a finnt felvenni,
mint egy másik csodás északi nyelvet, és végül maradtam ennél. És nagyon
szerettem/szeretem a finn zenekarokat, a Nightwish mai napig az egyik
kedvencem. Szóval ha zenéről vagy kultúráról van szó, mindenképp a finnek, és
az írek, a magyarok mellett.
Voltál már Finnországban?
Nem, sajnos,
bár a tanulmányaim befejezéséhez igencsak ki kéne menni… Ami rémisztően közeli,
főleg, hogy suli mellett én nem tudok dolgozni, pedig Finnországot azért
finanszírozni kell valamiből, mert árak tekintetében a főváros igencsak prémium
kategória.
Kóstoltad a finn palacsintát? Én pont
ma csináltam és nagyon fin(n)csi lett! J
Finn
palacsinta?! Én így kimondottan ilyenről még nem hallottam, de a tanszéki
bulikon csináltunk már karjalai pirogot például, ami nagyon kiadós cucc; és
mikor a hallgatók vagy tanárok visszatérnek kintről, mindig hoznak haza jó nagy
tábla Fazer csokikat, medvecukrot, meg ilyen furcsaságokat. Én magam nem vagyok
egy sütimester, de talán az ökörszemsüti még egy ilyen hasonlóan finn dolog,
azt nem bonyolult csinálni, kicsit olyan, mint a briós.
Na és akkor evezzünk át azokra a
vizekre, ami a beszélgetésünk fő-fő célja lenne: a munkásságod. Miért pont a HP
fandomban alkotsz? Elképzelhető, hogy egyszer majd olvashatunk tőled valami más
témájú ficet? Vagy ilyen szempontból semmi sem ütheti ki Rowling néni világát a
nyeregből?
Őszintén
szólva a real person hamarabb jutott el hozzám, mint a fanfic, és azzal már
próbálkoztam is. De hogy másik fandomban… Hmm. Abszolút rajongó típus vagyok,
de a rajongásom igen kevés dologra koncentrálódik egyszerre. :D Szeretem a Star
Warst és a Trónok Harcát mint fandomokat, de egyelőre nem tudom elképzelni,
hogy ezekhez írok. Lehet, hogy nálam ennek a „fejben továbbírás” képességnek
csak gyerekkorban volt jelentősége, és a HP az egyetlen, aminél ez a vágy
megmaradt. Hetalián gondolkoztam még sokat, de hogy odáig mikor jutok el…
passz.
Ezen kívül találhatunk még Original írásokat
is, ha benézünk hozzád…
Igen,
említettem, hogy az első írás original volt, amit feltöltöttem, ez volt a Lány a házból. Akkor azt már egy ideje
írtam, egy jó vastag és őskori füzetbe, és a mai napig ez a kedvencem minden
feltöltött írásom közül a hiányosságai ellenére, amiket mindenképpen szeretnék
javítani, mert ezzel még terveim vannak. Másrészt akadnak még nálam egyperces
furaságok, néhány vers a jobban sikerültek közül (bár már nagyon régen nem írok
verset), és slash is. Azért meg kell mondjam, olvasok/olvastam nagyon jó
slasheket, én magam nem ennek a műfajnak vagyok kiemelkedő alkotója; inkább
meghagyom azoknak, akik ezt teljes mellszélességgel írják, művelik. Egyébként
közelebb áll hozzám az original világa, mint a ficeké, csak valahogy a ficekre
jut több idő most…
…aminek mi roppant módon örülünk!
Biztos, nem csak én egyedül vagyok arra kíváncsi, milyen
terveid vannak a jövőre vonatkozólag?
Most
egyelőre annyi, hogy tisztességesen befejezzem minden jelenleg futó írásom.
Van, amit szeretnék átírni, pontosabban kibővíteni, aztán majd egyszer, ha
tényleg úgy érzem, kihoztam magamból a maximumot, egy original regényemet
elküldöm valamelyik pályázatra. Hogy melyikre, még fogalmam sincs, de a legtöbb
nem az én szájízem. Nem vagyok nagy rajongója a kortárs magyar irodalomnak, és
ezt a tini disztópia-vonalat meg urban fantasyt sem csípem. Ötleteim mindig
vannak, de ha mindet nekiállnék most megvalósítani, soha egyiket sem fejezném
be, nem mindig jönnek a szavak, van, hogy tényleg csak ötletek, mondat- és
párbeszédtöredékek gyűlnek, és a legtöbbet sajnos elfelejtem. Van egy meris
füzetem, amibe nagyjából vázlatolok, de oda közel sem kerül be minden.
Azt olvastam, hogy a gyerekkor a
kedvenc témád. Szabad tudni, miért?
Az egyik
kedvenc témám, a kalandorélet és a tanár-diák viszony mellett… Viccet
félretéve, úgy gondolom, mozgalmas és talán irigylésre méltó gyerekkorom volt,
annak minden nyűgjével együtt; internet nélkül, utcán rohangálással, rengeteg
macskával és iszonyatmód elszabadult fantáziával. Szerintem nem volt még egy
gyerek az univerzumban, akinek ennyi képtelenség fordult volna meg a fejében,
és ennyi mindent meg is valósított volna belőle… Itt olyan dolgokra gondoljunk,
mint egy egész szappanopera eljátszása egyedül, a világ legnagyobb plüssállat-gyűjteménye,
vagy egy „autó” legyártása háztartási hulladékból. Jó, lehet, hogy mások is
ilyen lököttek voltak hatévesen. Néha kimondottan zavar, hogy nem vagyok már
gyerek, és nem élhetem meg ezeket a dolgokat, mert nagyon jól lehet belőlük
inspirálódni. Akkor még legálisan játszhattam plüssjátékokkal, „színre
vihettem”, ami épp a fejemben forgott, kémkedhettem a szomszédok után… Ma már
igencsak furán néznének rám. Akkor is, ha azt mondanám, számomra az igazi férfi
Sandokan, és álmaim netovábbja egy tök élethű játékkard.
Mi az, amire eddigi pályád során a
legbüszkébb vagy?
Mikor
elkezdtem feltöltögetni az írásaimat, nem gondoltam, hogy különösebb
visszhangot fognak kelteni, elvégre több száz másik író is van a Merengőn, akik
régebb óta itt vannak, tapasztaltabbak, talán jobban is írnak, én csak egy
vagyok ebből a rengetegből… Aztán jól meg voltam lepve egy idő után, mikor
láttam, hogy jönnek a kritikák, és pár embert igenis érdekel, amit írok,
csinálok. És hogy egész jó kritikákat kapok, többek közt építő jellegűeket is,
és elmondják, mi az, ami tényleg jó, és mire kéne jobban figyelni. Különösen az
első fanficeknél volt ez jellemző. De az is óriási dolog, ha valaki ilyen
kritikát hagy az én sztorimnál, hogy
„szuper, imádom, ez a kedvenc párosom, mikor jön a következő?”
Az igazán
nagy sikerek még váratnak magukra (ez főleg az én saram), kisebb sikerekből
kijutott. Például mikor az egyik versem megjelent Czene Mariann blogján is,
vagy mikor egy originalom kapcsán szép hosszú emailt kaptam DaRitól, és
elindult egy párbeszéd. Siker volt az első igazi kihíváson részt venni és
végigcsinálni, illetve, hogy az idei MD-n nyert a csapatunk. Azt is ilyen
sikerként éltem meg, mikor a második KÜ-s sztorim az én érzéseim szerint is
jobban sikerült, mint az előző, és az olvasók reakcióiból is ezt láttam; jó
érzés volt, hogy megnevettettem az embereket. Ez George Weasley naplója volt.
De büszke
vagyok minden olyan írásomra, amit befejeztem, mert egy ilyen lusta embernél,
mint én, az is nagy szó, hogy valami befejeződik. :D Nálam a fejlődés = siker.
Íróként hová szeretnél fejlődni?
Nagyot tévedek, ha azt írom, szeretnéd, ha nyomtatásban megjelenne az egyik
történeted?
Persze, hogy
szeretném, és igazából azon vagyok, hogy egyszer eljussak odáig. Annak
ellenére, hogy még nem küzdöttem le magamban azt a fura, kényelmetlen érzést,
hogy mi van, ha majd anyukám/a barátom/egy ismerősöm elolvassa, és… Jujj. Mit
fognak akkor gondolni. Akkor is zavarban vagyok néha, mikor merire töltögetek
fel a jórészt (számomra) arctalan, vadidegen olvasóknak, mert közöttük is
vannak azért, akikkel ismerjük egymást. Mondhatni, vadidegeneknek sokkal
könnyebben mutatok meg magamból bármit, ami az írást illeti.
Mit jelent számodra a Kívánság Üst?
Láttam, hogy tavaly részt vettél a kihíváson, idén is neveztél?
Idén is
neveztem, és olyan kívánságot kaptam, hogy alig várom, hogy nekikezdjek… Jó,
persze, miért ne kezdhetnék neki, de én feketeöves halogató vagyok, nem csapott
még meg az ihlet, meg a határidő sem közeleg (annyira), ami ugye a legjobb múzsa.
Nálam. Tavaly humoros történetet írtam, és annyit talán mondhatok, hogy idén is
ez a tervem. Ami azért vicces, mert az eddigi kü-s sztoriknál mindig a humor
dominált, az összes többi kihívásos írásomnál meg az angst. Ez tök véletlenül
alakul így. Végtére is, a KÜ egy játék, és én élvezni szeretném. A tavalyit
imádtam, még ha idegbeteg is voltam a vége felé, és remélem, idén is így lesz.
Mínusz idegbetegség.
Azonban nem ez volt az egyetlen
kihívás, ahol jeleskedtél. A Mindenízű Drazsét például megnyertétek idén!
Nagyon gratulálunk hozzá! Mesélj erről egy kicsit, kérlek!
Az Üst nekem
ugye inkább játék, a többi kihívást viszont, ha lehet, komolyabban veszem. De
szerintem minden kihívás legizgalmasabb része maga az alkotói szakasz, nem is a
várva várt összesítés a végén. Ez különösen igaz a MD-re, bár eddig csak
egyszer vettem részt. Mikor ötleteltünk a fórumon, mindenki szinte napról-napra
dokumentálja, hogyan szenved (vagy nem szenved), jól kibeszéljük a szereplőket
meg a párosokat, meg esetleg magánéleti dolgokat is – ki mivel trükközik, hogy
jobban menjen az írás, mennyi kávét ittunk ma, milyen zenével ösztökéljük
magunkat éppen. Én néha hajlamos vagyok eltűnni, de aztán észbe kapok, és
megint bekapcsolódok az ötletelésbe. A MD azért is volt nekem fontos, mert
nálam túlsúlyban vannak az elhanyagolt(abb) karakterek, a szokatlan (de akár
canonba is illeszthető) párosok. Volt ötletem heteróra meg slashre is, végül
maradt a Harry/George, mert gondoltam, miért ne? Annyi furábbnál furább páros
volt már, Hermione/McGalagony akár meg ilyenek, épp csak Harry/George nem, ki
érti ezt?
Végül aztán
egy napos késéssel küldtem be a sztorit, röstellem, de jól álltunk akkor, és
összességében sikerült is nyerni, ez abszolút pozitív, és köszönöm a
gratulációt, a csapat nevében is. :)
Van olyan párosítás, amit nem tudsz
elképzelni? Ami azért már tényleg túlzás szerinted?
Alapvetően
igyekszem könyvhű maradni, és nem is az AU, inkább a kibővített univerzum
érdekel. Tehát az adottakon kívül főleg az olyan karaktereket szeretem
összehozni vagy olvasni róluk, akik ugyan a könyvekben nem melegedtek össze,
„de akár együtt is lehettek volna”. Ilyen mondjuk egy Pansy/Draco, vagy
Lavender/Seamus, de akár egy rövid affér erejéig James/Sirius stb. Meg aztán a
saját szereplősök: Charlie/saját, ikrek/saját és így tovább. És általában a
könyveket veszem alapul, és nem amit Rowling utólag hozzámagyarázott (azt
viszont ő maga mondta egyszer, hogy eredetileg Fred lett volna Hermione párja,
így hát na,ez tényleg kihagyhatatlan). Viszont a nyilvánvaló párosok
(Harry/Ginny, Ron/Hermione) jórészt hidegen hagynak, a mainstreamek (Drarry,
Snarry, Snanger) meg néha egyenesen irritálnak; bár ebben benne van, hogy
akármikor fel is kelthetik az érdeklődésem. Lehet, hogy ez az én hibám, de azt
azért semmilyen univerzumban nem tudom elképzelni, hogy Pitonnak bármi olyan
köze lehet Hermionéhoz.:D
Amit nem
tudok elképzelni… Háát, a Drarryt meg a Dramionét még tökre megértem, tűz és
víz, a fiatal Dumbi/fiatal Grindelwald meg kimondottan izgalmas, de… mondjuk a
már említett Snanger, meg esetleg Lupin/Piton, Sirius/Piton még meredek.
Tényleg nem nagyon tudok konkrétumokat mondani, mert a nagyon extrém párosokat
én poénnak fogom fel, és gondolom, az íróik is hasonlóan gondolkodnak róluk. A
saját párosaimat nyilván kedvelem, ha meg valami nagyon nem tetszik, nem
olvasok bele, maximum értetlenkedek, valakinek ez hogy csúszik. A vérfertőzés
meg külön lapra tartozik.
Na de említetted a zenét, mint
segítséget. Írás közben ezek szerint számodra a zene nagy ihlető erő?
Sokszor
igen, és a régi, Meri előtti időkből még konkrét számokat is meg tudnék
nevezni, amik műveket ihlettek. :D Ezeknek a korai írásoknak a színvonala
azonban szerintem nem érte el a Meriét, így többségében nem is kerültek fel.
Ténylegesen írás közben ritkán hallgatok zenét, mert azon kapom magam, hogy
csak arra figyelek, és dúdolom/hörgöm a szöveget, miközben nem írtam egy sort
sem. Írás közben így marad a filmzene vagy a klasszikus, ez a nagyon maximum.
Top 3 dolog a Weasley családban?
Hú, ez nehéz
kérdés, attól függ, elvontabb vagy anyagibb oldaláról közelítjük-e. :D De azt
hiszem, a vörös haj, a kötött pulcsik és az egymásért és a barátokért való
kiállás. (Ha pedig máshonnan közelítjük, Bill Weasley van az első helyen. :D) A
kötött pulcsi király.
Nem titok, hogy az Egy Átoktörő
kalandjai főszereplője Bill Weasley. Iránta való rajongásod már
a kezdetektől megvolt?
Nem,
gyerekkoromban inkább az ikrekért voltam oda meg vissza, főleg Fredért, tehát
helyes a meglátás. :D (Mondanom sem kell, kettétört a lelkem, miután elolvastam
a hetedik kötetet.) Csak ahogy kezdtem felnőni, és kisfiúk helyett lassan
inkább a férfiakra néztem fel, úgy kezdett el érdekelni a két legidősebb
Weasley fiú is. Meg aztán Bill élete… a rocksztár külső, Egyiptom és az
átoktörők, Fleur… Ja, egyébként nekem is akkor „tűnt föl” ténylegesen Bill,
mikor Fleur meglátja és végigméri a Trimágus Tusa utolsó próbája előtt. Fura
módon Bill az a fajta férfikarakter, akihez a valóságban is vonzódom, így aztán
kicsit elfogult vagyok vele szemben.
Egy kis aktualitás: Olvastad a
CursedChildot? Ha igen, mit gondolsz róla?
Nem, nem
olvastam, és azt hiszem, meggyőződésből nem is fogom. Nekem a HP (a nem fices
része) befejeződött a hetedik könyvvel. Az, hogy ficírók mit tesznek ezután
hozzá, egyrészről néha izgalmas, néha hidegen hagy, de egy újabb könyvet már
soknak érzek. Bőven elegendőek voltak szerintem a JKR által elcsöpögtetett
plusz infók, és a Pottermore.
Egy tízes skálán mennyire várod a
Legendás állatok és megfigyelésük filmet? Ugyanis hallottam már olyan
véleményeket HP fanoktól, hogy ez az öt részes filmsorozat csupán azért van,
hogy még több pénzt sajtoljanak ki az emberekből, ami azért szomorú egy
hozzáállás (szerintem).
Sajnos teljes
mértékben egyetértek ezekkel a HP fanokkal, így azt mondom, tízes skálán
kettes. Nem hinném, hogy megnézem moziban, de ha valaki egyszer az orrom alá
dugja a dvd-t, hogy „na gyere, nézzük meg ezt az izét”, akkor esetleg lehet
róla szó. Bár inkább az idősebb Weasley fiúk kalandos életét filmesítenék meg…
De azt hiszem, ez az álmom még egy darabig nem fog valóra válni. És valahogy
tényleg nem hoz lázba az olyan, HP-univerzumhoz kapcsolódó sztoridarab, ami
jóval az első könyv ideje előtt játszódik. Talán Grindelwaldot kivéve.
Persze
lehet, hogy JKR tényleg annyira megszerette a saját maga alkotta univerzumot,
hogy nem tud kilépni belőle, és szeretném hinni, hogy így van. És talán kevésbé
lesz megosztó, ha nem egy könyvsorozat-beli, általunk már jól ismert
karakterhez nyúl hozzá és csűri-csavarja még jobban, hanem… Várjunk csak, a
Cursed Childban tulajdonképpen pont ez történt. Bár annak, gondolom, sokan
örülnek, hogy Dracóból pozitívabb karaktert kreált.
A te szívedhez egyébként mennyire
került közel a mardekáros szépfiú?
Ha a
könyveket nézzük, azt mondanám: semennyire. Dracót inkább a ficek hozták
valamelyest közelebb hozzám (pl. A kód, hogy
reklámozzam egy kicsit :D), mégpedig azok a ficek, ahol a karaktere tényleg úgy
van kidolgozva, hogy fenntartás nélkül elhiszem, hogy ő lehetne akár ilyen is.
És ebben az „állapotában” kimondottan szexi. Bár hogy én hogyan tenném bele egy
ficbe, az megint kérdéses…
Olvasóik:
Melyik a kedvenc Milka csokid?
Inkább kindercsoki
párti vagyok, a Milka nekem kicsit túl édes, de ha választani kell, akkor azt a
bubisat meg a fehér-barna foltosat szeretem.
Milyen színű a szobád fala?
A feléig bézs
burkolat, onnantól fehér. Furán hangzik, az is.
Ha bárhol élhetnél a földön, hol élnél?
Hát… Jó nekem itt,
Magyarországon vannak a legjobb emberek és a legjobb bulik, de ha
kitoloncolnának, talán Írországban próbálnék szerencsét, és élnék egy darabig
Finnországban vagy Ausztriában is. Európán kívül… talán Mexikó, vagy Texas.
Kutya vagy macska párti vagy?
Macskás vagyok, de
a nagytestű kutyákat is szeretem. Szeretem az állatokat.
Kerestél fel valaha/ felkeresnél egy jósdát? Ha igen,
mit remélsz megtudni a jövőddel kapcsolatban?
Én máshoz nem megyek. :D Régóta
érdekel a tarot, van is itthon egy gyönyörű paklim meg egy kézikönyvem, ezenkívül
hiszek abban, hogy az ilyen „jóslás” nem a jövőt jósolja meg, hanem lehetséges
utakat kínál. Így ingyen megúszom, plusz nem kell hallanom olyasmiket, mint
hogy öt év múlva meghalok. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése