Ismeritek a papírszívű könyvesboltos férfi
történetét? És az üvegszívű festőét?
Mi a helyzet a kőszívű rockénekessel?
Amennyiben egy kicsit is romantikus beállítottságúak vagytok, illetve
szeretitek a misztikumot, az érzelmeket és a humort, a következő
interjúalanyomat erősen ajánlom a figyelmetekbe, ugyanis a fent említett karakterek
az ő nevéhez fűződnek. Ismerjétek meg a Szívregények szerzőjét, Kiát! :)
Elsőként kérlek,
mutatkozz be az olvasóknak! Mit érdemes rólad tudni?
Kiaként
2015. augusztus 13-án születtem meg, a valóságban kicsit korábban, egészen
pontosan 1987-ben (és nem augusztus 13-án). Gimnázium után egy évet jártam
egyetemre (magyar szakra), de nem igazán találtam ott a helyem, ezért is nem
fejeztem be. Ezt életem egyik legjobb döntésének tartom, többek között azért
is, mert nem sokkal később így megismerhettem a kedvesemet, amiért minden egyes
nap nagyon hálás vagyok.
Alapvetően
boldog ember vagyok, nagyon szeretek élni és nagyon szeretem az életet.
Egyébként pedig elég zárkózott, visszahúzódó személyiség vagyok, talán ebből
adódóan elég bizonytalan leszek, ha magamról kell beszélni, mert fogalmam
sincs, mi lehet érdekes és mi nem. :)
Honnan ered a
nickneved? Van valamilyen különleges története esetleg, vagy pusztán megtetszett?
Kifejezetten
különleges története nincs, egyszerűen csak olyan nevet szerettem volna, aminek
a betűi az igazi nevemben is benne vannak. Elég sok nevet összeraktam, aztán
mindig azzal szembesültem, hogy már foglaltak a Merengőn. Végül a Kia, csak
így, egyszerűen, nem volt foglalt, szóval lecsaptam rá. :)
Mióta foglalkozol
írással? Mit jelent számodra? Szeretnél egyszer a könyvespolcra kerülni mint
író?
Amióta
megtanultam írni. :) Mindig írtam valamit – kisebb koromban meséket, verses
meséket, aztán jöttek a versek, novellák, korai regénykezdemények, végül
elérkeztünk oda is, hogy már ne csak kezdemények legyenek, hanem befejezett
történetek. Soha nem tudtam meglenni írás nélkül, ez számomra maga az élet.
Abszurd kijelentés, tudom, de úgy érzem, írás nélkül nem is léteznék. Azt
hiszem, ebből kiderül, hogy az írás nagyon fontos számomra, hogy igazából a
szeretteimen kívül mindent jelent nekem.
Igen,
szeretnék, bár már korántsem érzem ezt olyan fontosnak, mint régebben.
Mivel ilyen régóta
írsz, felmerült bennem a kérdés, hogy mind megvannak, vagy időnként
szelektálsz? Vannak olyan korábbi ötleteid, amiket mondjuk felhasználtál
valamilyen módon a későbbiekben?
A
java megvan, bár a korai írásaim csak papíron (akkoriban még nem volt
számítógépünk), ezek közül némelyik sajnos elveszett az eltelt évek alatt,
illetve hozzátartozik, hogy egyik sem alkalmas bármilyen publikálásra, tehát
csak az emlékek miatt őrzöm őket. Amiket már gépen írtam, azok azt hiszem, mind
megvannak, nem szoktam törölni, ugyan sok közülük abszolút csak „asztalfióknak”
való iromány, de nekem azért mindegyik sokat jelent.
Korábbi
ötleteimet leginkább csak olyankor használom fel később, ha ötlet szinten
maradtak. Ha már komolyabban dolgozom egy ötlettel, akkor az már az adott
történethez tartozik, nem tudnám átemelni egy másikba, mert úgy érezném, hogy
nincs helye ott. (Persze ritkán azért akad kivétel, kifejezetten ebben a
pillanatban csak egy jut eszembe: egy regény alapszituációját emeltem át egy
színdarab alapszituációjának, de a két történet aztán teljesen különböző
irányba futott.)
Mi az, ami megihlet?
Vagy pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznék, mi az, ami nem? :)
Igazából
nem tudom. Bármi, minden, zenék, filmek, olvasásélmények, egy-egy szituáció,
egy hangulat, egy szép kép, egy érzés, egy pillanat – tényleg bármi. :)
Több műfajban is
kipróbáltad magad. Melyek állnak hozzád közel és miért?
Regényeket
és „szösszeneteket” szeretek a legjobban írni. Regényeket talán azért, mert ott
a történet és a szereplők az életem részeivé válhatnak, és ez jó érzés. Jó
érzés, amikor egy-egy szereplő szinte már valóságos számomra, amikor írás
közben izgulhatok azért, hogy minden úgy történjen, ahogyan kell, hogy a
történet végére mindenki boldog lehessen. Regényt írni számomra olykor olyan,
mintha nem is írnék, hanem olvasnék. :)
A
„szösszeneteket” azért szeretem, mert lehetőséget adnak arra, hogy egy-egy
zavaros érzést vagy akár gondolatot kiadjak magamból, tulajdonképpen akár azt
is mondhatnám, hogy terápiás célt szolgálnak nálam. :)
Ahogyan kell.
Előfordult már, hogy valami nem a terveid szerint alakult? Ha igen, mit teszel
olyankor? Hagyod sodródni az eseményeket, vagy igyekszel visszaterelni mindent
az eredetileg eltervezett mederbe?
Előfordult,
nem is egyszer – szeretnek megviccelni a szereplőim. :) Ilyenkor hagyom, hogy
alakuljanak úgy a dolgok, ahogy a történet akarja, nem ragaszkodom az eredeti
elképzeléseimhez – igazából értelme sem lenne, volt már, hogy próbáltam, de
olyankor a történet megmakacsolta magát, és akárhogy akartam, képtelen voltam
írni. Ha megadom magam neki, akkor szépen történik tovább. :)
Milyen témákkal
foglalkozol? Van olyan, amiről sosem írnál?
Azt
hiszem, nem is annyira a témákon, mint inkább az érzéseken van nálam a
hangsúly. Érzésekről szeretek írni, és magukhoz az érzésekhez jönnek a
történetek, amelyek bármilyen témát megragadhatnak, ami éppen illik hozzájuk,
olykor egy-egy történetbe több téma is belefér – bár jelenleg romantikus
történeteket írok, ebből adódóan a legfőbb témám a szerelem és annak
sokszínűsége. De írtam már életről és halálról (erről a párosról elég gyakran
és elég sokat), az emberben rejtőző sötétségről, a fantázia mibenlétéről… és
tulajdonképpen egészen hosszan sorolhatnám.
Nem
tudom, van-e olyan, amiről sosem írnék. Jelenleg elég sok olyan téma van, amit
egyáltalán nem érzek közel magamhoz, de idővel lehet, hogy pont ezek a témák
foglalkoztatnak majd – azt hiszem, ez kiszámíthatatlan.
Ha már említetted a
romantikát, térjünk akkor rá az írásaidra. Legelső publikált regényed a sokak
által szeretett Papírszív, mely egy
mai magyar környezetben játszódó romantikus történet, megfűszerezve egy kis
misztikummal. Mesélj róla egy kicsit! Hogyan, mi által jött az ötlet? Miért
pont magyar környezet? Hogyan születtek meg a karakterek?
Fellelhető esetleg egyezés
bizonyos karaktertulajdonságok és a tieid között, vagy igyekszel mellőzni
ezeket?
A
teljesség (és az igazság) kedvéért: a Papírszív
csak Kiaként az első publikált regényem.
Igazából
ez a regény egy kísérletként indult, bár a lehetőség a folytatásra az elejétől
kezdve megvolt, de nem voltam benne biztos, hogy alkalmas vagyok ilyen jellegű
történetek írására. Ezt próbáltam kideríteni, mikor elkezdtem írni a Papírszívet. Korábban más jellegű
regényeket írtam, azokban is előfordult ugyan romantika, de soha nem csak azon
volt a hangsúly, sőt… Érdekelt, hogy vajon képes vagyok-e egy szerelem
kibontakozását a maga mélységében ábrázolni – úgy, hogy legyen benne humor
(lehetőleg jó sok) és valamennyi misztikum (ez nálam igazából elengedhetetlen,
bár egyszer szeretnék valami olyasmit is írni, amiben egy cseppnyi misztikum
sincs), illetve, hogy képes vagyok-e igazi, hamisíthatatlan szórakoztató
regényt írni, olyasmit, ami nem elgondolkodtatni akar, ami nem szomorú vagy
éppen nehéz érzésekkel van teli, hanem épp ellenkezőleg: ami megmelengeti az
ember szívét, ami kikapcsol, amitől az olvasó úgy érzi, hogy élni szép.
A
Papírszív alapja egy pár évvel
ezelőtti ötletem, egy mese, amit egy másik történetbe akartam bedolgozni, amit
végül mégsem írtam meg. A mese viszont megmaradt bennem, fel-felmerült olykor,
míg végül a Papírszívben – kicsit
módosítva – megtalálta a helyét. Mikor eldöntöttem, hogy igazi romantikus
regény írásába kezdek, az egész adta magát, ahogy aztán minden más is: a gúnyos
stílussal megáldott, nyers könyvesboltos férfi, aki kisegítőként diákmunkást
alkalmaz, egy lányt, aki odavan a könyvekért (ráadásul különös kapcsolatban is
van velük), a nagy korkülönbség, az, hogy elsőre mennyire különbözőek, holott
igazából mégis egyformák ők ketten.
A
magyar környezetet igazából azért választottam, mert Magyarországon élek,
Magyarországot ismerem, így biztos lehettem benne, hogy a környezet ábrázolása
hiteles lesz. (Írtam már nem Magyarországon játszódó történetet, rengeteg
kutatással járt, és még így sem vagyok benne biztos, hogy hiteles lett, mert
kis országunkat csak egyetlen egyszer hagytam el, akkor is csak Erdélyig
jutottam, igazság szerint nem akartam még egyszer ugyanabba a hibába esni, és
hát a kutatás sem tartozik az erősségeim közé.) Illetve bennem volt az is, hogy
ha egyszer magyarul írok, és imádom a magyar nyelv szépségét, árnyalatit, akkor
miért játszódjon külföldön a regény? Tudom, hogy manapság sokak számára az
talán divatosabb, megnyerőbb, de úgy éreztem, hogy ha a történet Magyarországon
játszódik, akkor sokkal közelebbinek, valósabbnak érezhetem.
A
szereplők adták magukat, bár ezt fentebb már említettem. Egyetlen karakteren
sem kellett gondolkodnom, ahogy megvolt az alap, minden jött magától
folyamatosan. Egyezés a karaktereim és köztem elég sok van, bár erre nem
törekedtem szándékosan, igaz, az ellenkezőjére sem. Hagytam, hadd jöjjön úgy,
ahogy jönni akar, megvártam, míg a szereplők szépen lassan megmutatják magukat,
aztán pedig rájöttem, hogy bizonyos tulajdonságaik akár az enyémek (vagy éppen
fiatalabb önmagaméi) is lehetnének.
A történetben több
konkrétum is szerepel, gondolok itt filmekre, zeneszámokra, előadókra vagy
könyvekre. A Papírszív esetében
például egy regény igen fontos szerephez jut. Először volt meg az alapötlet a
fejedben, amihez kerestél egy ide illő történetet, vagy a történet köré írtad a
regényt?
Igazából
talán egyik sem. Mikor elkezdtem írni a történetet, még nem tudtam, hogy annak
a bizonyos regénynek ilyen fontos szerepe lesz, tulajdonképpen azt se tudtam,
hogy szerepe lesz, aztán ahogy alakult a történet, egyszer csak adta magát,
mondhatni belekívánkozott ez a regény – talán azért, mert az egyik kedvenc
történetemről van szó. :)
A regény tulajdonképpen
egy trilógiának az első része, amit két szívregény követ, az Üvegszív és a Kőszív, melyek érdekessége, hogy a Papírszívben megismert Adrián testvéreiről szólnak. Miben
hasonlítanak, illetve miben különböznek ezek az első történettől?
Amiben
egyértelműen hasonlítanak, az a történet felépítése: mindegyik regénynél
fejezetenként előbb a női, majd a férfi főszereplő szemszögéből követjük az
eseményeket, és a történet végén az epilógus már a következő regényt vezeti
elő. Aztán mindegyiknél elég hasonló a történet íve, a történetvezetés, ez
tulajdonképpen hibaként is felróható számomra, hiszen ez kiszámíthatósághoz
vezet. Nyilván hasonló a stílus, bár azért ebben már vannak eltérések is –
attól függően, hogy a szereplők és maga a történet mit enged meg, például az Üvegszív sokkal inkább lírai, ezáltal
pedig komolyabb (talán helyenként még a drámai sem túlzás), mint a Papírszív vagy a Kőszív, aztán eltérő a humor is, ez is leginkább a szereplőkhöz
igazodik. Mindenhol más az alapszituáció, így mások a konfliktusok is, amitől
aztán nem egyforma az sem, hogy mennyire izgalmasak (vagy éppen nem) a
történetek. Tulajdonképpen elég hosszan lehetne elemezgetni a hasonlóságokat és
különbségeket…
Igazából
leginkább érzésre írok, így aztán hagyom, hogy a történet és a szereplők
vezessenek, nem törekszem arra, hogy minden más legyen a történetekben, de
nyilván arra sem, hogy ugyanolyanok legyenek, hagyom, hogy úgy szülessenek meg,
ahogyan akarnak, és ha akad hasonlóság, azt elfogadom, és bízom benne, hogy nem
annyira számottevőek, hogy zavaróak legyenek.
Van a három történet
közül kedvenced, vagy mindegyikkel ugyanúgy érzel? Mit tapasztaltál, hogy
vannak ezzel az olvasók, és miért?
Magam
sem tudom, igazából mindegyik történetet szeretem. Számomra mindegyik regény
más, más a hangulatuk, más nyomokat hagytak bennem, de (vagy talán éppen ezért)
ugyanúgy közel állnak a szívemhez. Ha nagyon muszáj lenne kedvencet
választanom, akkor az Üvegszívet
választanám – valamiért azt szerettem a legjobban írni.
Az
olvasók kedvence a három regény közül a Papírszív
és a Kőszív, hogy miért, azt nem
tudom – vannak tippjeim, de egyik sem biztos, erről igazából az olvasókat
kellene kérdezni. :) Bár azért hozzátartozik, hogy sokan mondták azt is, hogy
az a kedvenc, amit éppen írok, de azt is, hogy mindegyiket egyformán szeretik.
:)
Mi a helyzet a
karakterekkel? Ki(k) áll(nak) hozzád a legközelebb, és miért? És az
olvasóknak?
Adrián
a kedvencem, talán azért, mert ő volt az első, aki megszületett bennem. Meg
nagyon bírom a gúnyos, mogorva és nyers stílusát. :) De egyébként minden
szereplőt egyformán szeretek, elég hosszú időt töltöttem mindegyikükkel, jól
megismertem őket, így aztán közel kerültek hozzám – ha nagyon muszáj lenne,
persze itt is tudnék sorrendet felállítani, de nagyon apróságokon múlna csak,
hogy kit helyezek előrébb.
Az
olvasóknak Krisz a nagy kedvence – gondolom, részben azért, mert mégiscsak ő a
történetek legviccesebb karaktere. A lányok közül pedig Léna, talán azért, mert
ő egyszerre határozott és mégis nagyon ártatlan, kedves szereplő.
Azóta újabb történetek
születtek, melyek tulajdonképpen folytatásai az eredeti trilógiának, hiszen az
ott megismert egyik igen fontos mellékszereplő gyerekeiről szólnak. Amikor
belekezdtél a Papírszívbe, tervben volt már, hogy megírod az ő történetüket is?
Nem,
egyáltalán nem. Fogalmam sem volt róla, hogy a történet egésze végül ennyire
szövevényessé válik majd. Eleinte úgy voltam vele, hogy egyáltalán lássuk meg,
megy-e, ha igen, akkor jöhet a trilógia, de az, hogy ebből aztán még egy
trilógia lett, engem is meglepetésként ért. :)
Ha jól tudom, néhány
kiegészítő történet is született az idők során, egyik a Szívtől-szívig Fannival
a középpontban, másik az Éjmélyi mesék, ami szorosan kapcsolódik Abigél és Iván
történetéhez (Szívmély), illetve aki figyelemmel kíséri a blogodat, sok mást is
találhat.
Mikor merült fel a blog
gondolata? Már régebb óta szerettél volna egy saját kuckót, vagy ahogy íródtak
a történetek, adta magát a dolog?
Aki még nem ismerné az
oldalt, mi mindent lehet ott találni? :)
A
blog gondolata valahol a Papírszív első
pár fejezete után merült fel bennem. Nem terveztem, hogy blogot fogok indítani,
mert akkor még azt sem tudtam, hány történetet fogok írni Kiaként (végül is
csúfos kudarccal is végződhetett volna ez a próbálkozás), de a Papírszív rögtön az elején elég népszerű
lett, és ezzel együtt többen is feltörték a történetet, ezáltal pedig tele
lettem üres kritikákkal, ami eléggé lehangolt. Mindig lelkesen láttam, hogy
nőtt a kritikák száma, aztán kattintás és… semmi, persze azért annak örültem,
hogy sokan kíváncsiak a folytatásra, tulajdonképpen ezért is indítottam el a
blogot: így a türelmetlen olvasóknak nem kellett várnia az adott fejezet
engedélyezésére, a blogon olyankor már lehetett olvasni. (Megjegyzem, ennek
ellenére a mai napig vannak üres kritikáim, de már megedződtem, ezért ha nőtt
is a kritikák száma, nem számítok rögtön arra, hogy valaki írt, így aztán nem
ér csalódásként, ha tényleg üres sorok néznek rám vissza a monitorról és
tisztán csak örülhetek annak, hogy valaki annyira várja a folytatást, hogy még
a történetet is feltöri érte. :))
A
blogon rengeteg mindent lehet találni. Elsősorban persze magukat a
történeteket. :) Aztán mindegyik regényhez tartozik egy könyv-, film- és
zenelista (némelyikhez vers- és/vagy színdarablista is). Az összes történetben
elég sok utalás szerepel könyvekre, filmekre, zenékre (legtöbbször nem
konkrétan), így jó ötletnek tűnt ezeket összegyűjteni, hátha valaki érdekesnek
találja majd. (Illetve feldob a gondolat, hogy valaki talán így talál rá egy
lehetséges kedvencre. :))
A
listák mellett, bár nem mindegyik történetnél, de vannak extrák is, amelyekben
(leginkább) kis szösszenetek kaptak helyet – ezek legtöbbször egy-egy jelenetet
mutatnak be nagyon röviden más szemszögből, mondhatni kiegészítések, bár
nélkülük is teljesen egész minden történet. Ugyanilyen kiegészítés a Szívdobbanások is, ami a szereplők
későbbi életéből egy-egy kiragadott pillanatot jelenít meg.
A
blognak van még egy galériája, ahol többek között olyan fotók kaptak helyet,
melyek leginkább emlékeztetnek engem a szereplőkre, illetve olyan képek,
amelyek pedig az olvasók elképzeléseit mutatja meg. Akadnak még hangulatképek,
amelyeknél nem annyira a szereplőkön, mint inkább a fotók hangulatán van a
hangsúly. Végül pedig egy külön lapon összegyűjtöttem az olvasók által
készített rajzokat, alkotásokat is, mert hihetetlenül boldoggá tesz, hogy
vannak. :)
(Valamint
van egy e-book fül is – korábban a regényeket letölthetővé tettem, de az az
igazság, hogy szeretném őket átnézni, kijavítani, ahol szükséges, kiegészíteni vagy
éppen kurtítani, így a letöltés most szünetel, és majd csak akkor fog újra
élni, ha már kijavítottam a történeteket.)
Az oldal kinézete,
stílusa szép és egyszerű, a szó jó értelmében, viszont aki figyelemmel kísér,
tudhatja, hogy nem ez volt az első verzió. Miért érezted fontosnak a váltást?
Elégedett vagy a mostani kinézettel?
A
váltás leginkább mindig azért vált szükségessé, mert nőtt a történetek száma.
Ezért módosítottam többször a fejlécet (bár volt, hogy csak azért, mert újra
vágytam :)), illetve ezért váltottam a felső menüsorról az oldalsó menüsorra,
valamint magát a menü összetételét is ezért változtattam többször. Eleinte nem
volt zsúfolt, ha minden történet külön pontot kapott a listákkal együtt, most
viszont már érzésem szerint az nagyon sok lenne, így muszáj volt összébb
rendezni, szűkíteni. Maguk az alapszínek viszont mindig megmaradtak, azokat
nagyon szeretem, és úgy érzem, illenek a történetekhez, bár, hogy miért, arról
fogalmam sincs. :) A mostani kinézettel abszolút elégedett vagyok – és bízom
benne, hogy rendezett és átlátható minden.
A szívregények, ha
fogalmazhatok így, nagy népszerűségnek örvendenek – jogosan – az olvasók
körében, ami nem csupán a véleményekben mutatkozik meg, hanem hogy egyrészt
márciusban kiemelt lettél a Merengőn, amihez ezúton is gratulálok, másrészt a
karakterek megihletik a művészlelkű olvasókat is, hiszen jó néhány rajz is
készült már a történetekhez. Milyen érzés? :)
Köszönöm
szépen, nagyon meghatott (és meglepett), mikor a kiemeltek között találkoztam a
történetemmel. :)
Hogy
milyen érzés? Igazából leírhatatlan. Keresgélhetném a szavakat és
megközelíthetném ugyan az igazságot, de ténylegesen nem fejezhetném ki, hogy
mennyire sokat is jelent nekem, hogy a történeteim ennyire hatással vannak
másokra. Ez… igazából hihetetlen számomra, ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés.
Erre
hadd reagáljak én is, ha megengeded. Hatással vagy. Én csupán a magam nevében
beszélhetek, de a történeteid teljesen beszippantanak és elvarázsolnak. Én
alapból eléggé szkeptikus típus vagyok, (már-már túlzott) óvatossággal állok
mindenhez, és ebbe erősen beletartoznak a másik nem képviselői is, viszont a
Szívregényeket olvasva képes vagyok ezeket félretenni és egyszerűen elmerülni
az érzésben, amit a történetek nyújtanak. :)
Nagyon szépen köszönöm,
elmondhatatlanul örülök, hogy így érzel. :)
Ha már szóba kerültek
az olvasóid, mennyire befolyásolnak a kapott vélemények? Volt már olyan
esetleg, hogy változott a történet az ő hatásukra?
Nehéz
kérdések, mert annyira együtt haladunk, hogy úgy gondolom, sokszor
akarva-akaratlan is befolyásolnak. Szeretem, mikor egy olvasó kérdez vagy
megosztja velem, hogy mit nem ért, esetleg mire kíváncsi, mert így sokszor
rádöbbenek, hogy valami kimaradt, valami bővebb kifejtésre szorul, vagy éppen
olyasmi, ami nekem egyértelmű, magyarázatot kíván. Illetve ahogy arról olvasok,
hogy ki mit gondol az adott fejezetről, kinek hogy tetszett, az nagyon sok
gondolatot ébreszt bennem, ezekből pedig előfordul, hogy ötletek születnek.
Más
értelemben véve pedig egyértelműen befolyásolnak: nagyon boldoggá tesznek – ha
boldog vagyok, felpörgök, ha felpörgök, akkor pedig villámsebességgel áradnak a
gondolataim, így aztán gyorsan haladok a történetekkel. :)
Azt
hiszem, kifejezetten olyan, hogy változott volna a történet, nem volt. A
történet mindig úgy alakul, ahogy akar, erre sokszor még én sem tudok hatással
lenni. :)
A Szívregények lényeges
eleme, hogy minden embernek megvan a maga párja az életben, akivel
összetartoznak, és erre előbb vagy utóbb ők maguk is rájönnek, ami után
boldogan élnek tovább. Ez valahol eléggé idillikus, már-már mesés, nem? Neked
mi erről a véleményed?
Azt
hiszem, ez valóban idillikus és mesés, ugyanakkor szeretem azt hinni, hogy
tényleg így van. Talán naiv vagyok, talán csak túl élénk a fantáziám, de ha nem
is hiszünk a csodákban, nem várhatjuk, hogy valóra váljanak, így hát én úgy
döntöttem, hiszek bennük. :)
Mik a terveid a
továbbiakban? Vannak már ötleteid az írásra vonatkozóan?
Most
egyelőre azt tudom, hogy nagyon szeretném átolvasni és kijavítani az eddigi
történeteket, ha ezzel megvagyok (és remélhetőleg kibírom addig), szeretnék új
történetbe kezdeni – ha az marad, ami most motoszkál bennem, akkor bár
különálló történet lesz, de valamilyen szinten része az eddigieknek, szóval
akár új szív-regénynek is nevezhetem, vagy második generációs szív-regénynek.
:) Persze alakulhat máshogy is, előfordulhat, hogy más műfaj mellett döntök,
ami biztos, hogy valamit mindenképpen írni fogok. :)
Korábban már
említettük, hogy a történetekben szerepelnek különböző zenei, könyv vagy filmes
utalások. Ezek tükrözik a te kedvenceidet, vagy ez csupán az adott karakterre
vonatkozik? Amennyiben utóbbi, mik a te kedvenceid?
Elég
vegyes, szinte minden történetnél akad egy-egy személyes kedvencem is, bár a
legtöbb könyvet, filmet vagy zenét, amit említek, én magam is szeretem, igaz, nem
mindegyiket egyformán – egy-kettő olyan akad, amit a szereplők miatt
választottam, és én magam nem olvastam vagy nem ismerem olyan jól, de ez nem
túl számottevő.
Hogy
mik az én kedvenceim? Filmeknél és zenéknél nem igazán tudok választani, elég
hangulatfüggő, hogy mit szeretek éppen vagy mihez van kedvem, így nincs
egyértelmű kedvencem, bár különböző filmzenéket bármikor tudok hallgatni, írás
közben pedig kifejezetten szeretek is.
Sorozatoknál
a Csengetett, Mylord? számomra örök
és megunhatatlan, bármikor képes vagyok bármelyik részt megnézni, illetve új
nagy kedvencem a Fekete vitorlák.
A
könyveknél azt hiszem, van néhány, amit ki tudok emelni, bár nagyon-nagyon sok
könyvet szeretek. :) Verseket nézve egyértelmű kedvencem Pilinszky János, bármikor
tudom a verseit olvasni. Regényeknél Alkyoni Papadaki A Hold színe című művét szinte minden évben elolvasom egyszer vagy
kétszer, egyszerűen nem tudok vele betelni. James Clavell A sógun című regényét bár nem olvasom újra minden évben, de a
kedvenceim között tartom számon, ahogy Marina és Szergej Gyacsenko művét, az Alekszandra és a Teremtés növendékeit is.
Alice Hoffmantól és Sarah Addison Allentől gyakorlatilag mindent szeretek, bár
Hoffmantól különösen közel áll a szívemhez A
tizenharmadik boszorkány és a Galambok
őrizői. Megunhatatlan számomra Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyve, illetve
Eleanor H. Portertől Az élet játéka, utóbbit legszívesebben
mindenkinek a kezébe nyomnám, hogy „tessék, olvassátok és fontoljátok meg”.
Aztán nagyon szeretem a történelmi romantikusokat, főképp Julia Quinn és
Johanna Lindsey műveit, bár nem mindegyiket egyformán. Kedvenc íróim között
tartom számon Jane Austent is, nagyon szeretem a könyveit, aztán ott van
Charlotte Brontë Jane Eyre című műve,
amit szintén majdnem minden évben elolvasok, mióta felfedeztem magamnak. És azt
hiszem, jobb, ha most abbahagyom, mert ha belelendülök, a végtelenségig tudom
folytatni a sort… :)
Az egyik karaktered nagy
Harry Potter rajongó, állítása szerint: „Perselus Piton az egész történetben az
egyik legkedvesebb karakterem”. Ez vonatkozik rád is?
Vonatkozik.
:) Nagy HP-rajongó vagyok (olyannyira, hogy réges-réges-régen írtam HP-s
ficeket is), Perselus Piton pedig valóban az egyik legkedvesebb karakterem a
sorozatból. (Mind a könyveket, mind a filmeket nézve.) Igazából róla is írtam
már. :)
De jó, újabb Harry
Potter rajongó. Van kedvenc köteted, és ha igen, miért az? Mennyire tetszettek
a filmadaptációk? Piton karakterén kívül kiket kedveltél még, és kik azok a
szereplők, akiket nem szívleltél?
A
harmadik és az ötödik kötet a kedvencem, a harmadik azt hiszem, Sirius és Lupin
miatt, az ötödiknek szeretem a hangulatát. Alapvetően tetszettek a filmek, bár
a könyveket sokkal-sokkal jobban szeretem. A filmek nagyon sok mindent nem
adnak vissza, én elég sok mindent máshogyan képzeltem el, és bevallom, Daniel
Radcliffe sem a szívem csücske, nekem ő nem igazán jó Harry.
Pitonon
kívül nagyon szeretem még Siriust, Lupint, Dumbledore-t, McGalagony
professzort, Fredet és George-ot, és még hosszan sorolhatnám, igazából nagyon
sok szereplőt szeretek, de tagadhatatlanul ők állnak hozzám a legközelebb. Akit
a legkevésbé szerettem, az Umbridge, bár szerintem ezzel sokan vagyunk így,
illetve Rita Vitrol. Akadnak még, akiket annyira nem szeretek, de őket valahogy
mégis jobban el tudtam fogadni, szóval nem emelném ki őket.
Mi a véleményed a
történet befejezéséről? Voltak az utolsó könyv megjelenése előtt elképzeléseid
a végét illetően? Mennyire egyeztek azok a Rowling által íródottal?
A
hetedik kötet nem tartozik a kedvenceim közé, nemcsak azért, mert sokan
meghalnak (köztük sok kedvencem is), hanem azért is, mert számomra kicsit már
túlságosan is komor – persze megvan a győzelem, de én nem éreztem
felszabadulást, és ez hiányzott. Ennek ellenére persze ezzel együtt egész a
történet, és érthető az is, miért ilyenre írta Rowling, csak én valahogy többet
vártam, feloldozást, megkönnyebbülést, és ezt csak részben kaptam meg.
Kifejezett
elképzeléseim nem voltak – bár sajnáltam, hogy a történet jó része nem az
iskolában játszódik, nekem hiányzott az a környezet, illetve sok volt számomra
az „üresjárat”. Amit reméltem, hogy Pitonról kiderül, hogy igazából nem Voldemort oldalán áll, ez így is lett, és ennek örültem, bár a halála olyasmi, amit semmiképp nem így képzeltem volna, és igazából nem is nagyon szeretem, hogy így történt, tulajdonképpen azt se, hogy egyáltalán megtörtént.
Szabad megkérdezni,
milyen ficeket írtál? Időnként szoktál bennük nosztalgiázni?
Rövidebb
novellákat írtam, a legtöbb kicsit komorabb hangulatú, elmélkedős történet
volt, illetve akadt egy-egy romantikusabb szösszenet is. Szereplők tekintetében
Piton, Sirius, Lupin, Dumbledore, Voldemort és McGalagony került nálam sorra.
Nagyon-nagyon
ritkán előfordul, hogy egyikbe-másikba beleolvasok, de igazából ma már túl sok
hibájukat látom. Az egyetlen, amiről úgy gondolom, hogy tényleg jól sikerült,
egy pár évvel ezelőtti Kívánság Üstre írt SSHG. (Ha esetleg valakit érdekelne:
a történet itt
található.)
Végezetül, üzennél
valamit az olvasóidnak? :)
Köszönöm,
hogy vagytok. :)
Köszönöm
szépen, hogy elfogadtad a felkérésünket, nagy-nagy örömömre szolgált
közelebbről is megismerni téged. További sok sikert kívánok neked az élet
minden területéhez! :)
Cartwright
Nagyon szépen köszönöm
a lehetőséget, megtiszteltetés volt számomra és nagyon hálás vagyok érte.
Köszönöm, és én is sok
sikert kívánok neked! :)
Kia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése