Kia interjú

Ismeritek a papírszívű könyvesboltos férfi történetét? És az üvegszívű festőét? Mi a helyzet a kőszívű rockénekessel? Amennyiben egy kicsit is romantikus beállítottságúak vagytok, illetve szeretitek a misztikumot, az érzelmeket és a humort, a következő interjúalanyomat erősen ajánlom a figyelmetekbe, ugyanis a fent említett karakterek az ő nevéhez fűződnek. Ismerjétek meg a Szívregények szerzőjét, Kiát! :)

Elsőként kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Mit érdemes rólad tudni?

Kiaként 2015. augusztus 13-án születtem meg, a valóságban kicsit korábban, egészen pontosan 1987-ben (és nem augusztus 13-án). Gimnázium után egy évet jártam egyetemre (magyar szakra), de nem igazán találtam ott a helyem, ezért is nem fejeztem be. Ezt életem egyik legjobb döntésének tartom, többek között azért is, mert nem sokkal később így megismerhettem a kedvesemet, amiért minden egyes nap nagyon hálás vagyok.

Alapvetően boldog ember vagyok, nagyon szeretek élni és nagyon szeretem az életet. Egyébként pedig elég zárkózott, visszahúzódó személyiség vagyok, talán ebből adódóan elég bizonytalan leszek, ha magamról kell beszélni, mert fogalmam sincs, mi lehet érdekes és mi nem. :)

Honnan ered a nickneved? Van valamilyen különleges története esetleg, vagy pusztán megtetszett?

Kifejezetten különleges története nincs, egyszerűen csak olyan nevet szerettem volna, aminek a betűi az igazi nevemben is benne vannak. Elég sok nevet összeraktam, aztán mindig azzal szembesültem, hogy már foglaltak a Merengőn. Végül a Kia, csak így, egyszerűen, nem volt foglalt, szóval lecsaptam rá. :)

Mióta foglalkozol írással? Mit jelent számodra? Szeretnél egyszer a könyvespolcra kerülni mint író? 

Amióta megtanultam írni. :) Mindig írtam valamit – kisebb koromban meséket, verses meséket, aztán jöttek a versek, novellák, korai regénykezdemények, végül elérkeztünk oda is, hogy már ne csak kezdemények legyenek, hanem befejezett történetek. Soha nem tudtam meglenni írás nélkül, ez számomra maga az élet. Abszurd kijelentés, tudom, de úgy érzem, írás nélkül nem is léteznék. Azt hiszem, ebből kiderül, hogy az írás nagyon fontos számomra, hogy igazából a szeretteimen kívül mindent jelent nekem.

Igen, szeretnék, bár már korántsem érzem ezt olyan fontosnak, mint régebben.

Mivel ilyen régóta írsz, felmerült bennem a kérdés, hogy mind megvannak, vagy időnként szelektálsz? Vannak olyan korábbi ötleteid, amiket mondjuk felhasználtál valamilyen módon a későbbiekben?

A java megvan, bár a korai írásaim csak papíron (akkoriban még nem volt számítógépünk), ezek közül némelyik sajnos elveszett az eltelt évek alatt, illetve hozzátartozik, hogy egyik sem alkalmas bármilyen publikálásra, tehát csak az emlékek miatt őrzöm őket. Amiket már gépen írtam, azok azt hiszem, mind megvannak, nem szoktam törölni, ugyan sok közülük abszolút csak „asztalfióknak” való iromány, de nekem azért mindegyik sokat jelent.

Korábbi ötleteimet leginkább csak olyankor használom fel később, ha ötlet szinten maradtak. Ha már komolyabban dolgozom egy ötlettel, akkor az már az adott történethez tartozik, nem tudnám átemelni egy másikba, mert úgy érezném, hogy nincs helye ott. (Persze ritkán azért akad kivétel, kifejezetten ebben a pillanatban csak egy jut eszembe: egy regény alapszituációját emeltem át egy színdarab alapszituációjának, de a két történet aztán teljesen különböző irányba futott.)

Mi az, ami megihlet? Vagy pontosabb lenne, ha úgy fogalmaznék, mi az, ami nem? :)

Igazából nem tudom. Bármi, minden, zenék, filmek, olvasásélmények, egy-egy szituáció, egy hangulat, egy szép kép, egy érzés, egy pillanat – tényleg bármi. :)

Több műfajban is kipróbáltad magad. Melyek állnak hozzád közel és miért?

Regényeket és „szösszeneteket” szeretek a legjobban írni. Regényeket talán azért, mert ott a történet és a szereplők az életem részeivé válhatnak, és ez jó érzés. Jó érzés, amikor egy-egy szereplő szinte már valóságos számomra, amikor írás közben izgulhatok azért, hogy minden úgy történjen, ahogyan kell, hogy a történet végére mindenki boldog lehessen. Regényt írni számomra olykor olyan, mintha nem is írnék, hanem olvasnék. :)

A „szösszeneteket” azért szeretem, mert lehetőséget adnak arra, hogy egy-egy zavaros érzést vagy akár gondolatot kiadjak magamból, tulajdonképpen akár azt is mondhatnám, hogy terápiás célt szolgálnak nálam. :)

Ahogyan kell. Előfordult már, hogy valami nem a terveid szerint alakult? Ha igen, mit teszel olyankor? Hagyod sodródni az eseményeket, vagy igyekszel visszaterelni mindent az eredetileg eltervezett mederbe?

Előfordult, nem is egyszer – szeretnek megviccelni a szereplőim. :) Ilyenkor hagyom, hogy alakuljanak úgy a dolgok, ahogy a történet akarja, nem ragaszkodom az eredeti elképzeléseimhez – igazából értelme sem lenne, volt már, hogy próbáltam, de olyankor a történet megmakacsolta magát, és akárhogy akartam, képtelen voltam írni. Ha megadom magam neki, akkor szépen történik tovább. :)

Milyen témákkal foglalkozol? Van olyan, amiről sosem írnál? 

Azt hiszem, nem is annyira a témákon, mint inkább az érzéseken van nálam a hangsúly. Érzésekről szeretek írni, és magukhoz az érzésekhez jönnek a történetek, amelyek bármilyen témát megragadhatnak, ami éppen illik hozzájuk, olykor egy-egy történetbe több téma is belefér – bár jelenleg romantikus történeteket írok, ebből adódóan a legfőbb témám a szerelem és annak sokszínűsége. De írtam már életről és halálról (erről a párosról elég gyakran és elég sokat), az emberben rejtőző sötétségről, a fantázia mibenlétéről… és tulajdonképpen egészen hosszan sorolhatnám.

Nem tudom, van-e olyan, amiről sosem írnék. Jelenleg elég sok olyan téma van, amit egyáltalán nem érzek közel magamhoz, de idővel lehet, hogy pont ezek a témák foglalkoztatnak majd – azt hiszem, ez kiszámíthatatlan.

Ha már említetted a romantikát, térjünk akkor rá az írásaidra. Legelső publikált regényed a sokak által szeretett Papírszív, mely egy mai magyar környezetben játszódó romantikus történet, megfűszerezve egy kis misztikummal. Mesélj róla egy kicsit! Hogyan, mi által jött az ötlet? Miért pont magyar környezet? Hogyan születtek meg a karakterek?

Fellelhető esetleg egyezés bizonyos karaktertulajdonságok és a tieid között, vagy igyekszel mellőzni ezeket?

A teljesség (és az igazság) kedvéért: a Papírszív csak Kiaként az első publikált regényem.

Igazából ez a regény egy kísérletként indult, bár a lehetőség a folytatásra az elejétől kezdve megvolt, de nem voltam benne biztos, hogy alkalmas vagyok ilyen jellegű történetek írására. Ezt próbáltam kideríteni, mikor elkezdtem írni a Papírszívet. Korábban más jellegű regényeket írtam, azokban is előfordult ugyan romantika, de soha nem csak azon volt a hangsúly, sőt… Érdekelt, hogy vajon képes vagyok-e egy szerelem kibontakozását a maga mélységében ábrázolni – úgy, hogy legyen benne humor (lehetőleg jó sok) és valamennyi misztikum (ez nálam igazából elengedhetetlen, bár egyszer szeretnék valami olyasmit is írni, amiben egy cseppnyi misztikum sincs), illetve, hogy képes vagyok-e igazi, hamisíthatatlan szórakoztató regényt írni, olyasmit, ami nem elgondolkodtatni akar, ami nem szomorú vagy éppen nehéz érzésekkel van teli, hanem épp ellenkezőleg: ami megmelengeti az ember szívét, ami kikapcsol, amitől az olvasó úgy érzi, hogy élni szép.

A Papírszív alapja egy pár évvel ezelőtti ötletem, egy mese, amit egy másik történetbe akartam bedolgozni, amit végül mégsem írtam meg. A mese viszont megmaradt bennem, fel-felmerült olykor, míg végül a Papírszívben – kicsit módosítva – megtalálta a helyét. Mikor eldöntöttem, hogy igazi romantikus regény írásába kezdek, az egész adta magát, ahogy aztán minden más is: a gúnyos stílussal megáldott, nyers könyvesboltos férfi, aki kisegítőként diákmunkást alkalmaz, egy lányt, aki odavan a könyvekért (ráadásul különös kapcsolatban is van velük), a nagy korkülönbség, az, hogy elsőre mennyire különbözőek, holott igazából mégis egyformák ők ketten.

A magyar környezetet igazából azért választottam, mert Magyarországon élek, Magyarországot ismerem, így biztos lehettem benne, hogy a környezet ábrázolása hiteles lesz. (Írtam már nem Magyarországon játszódó történetet, rengeteg kutatással járt, és még így sem vagyok benne biztos, hogy hiteles lett, mert kis országunkat csak egyetlen egyszer hagytam el, akkor is csak Erdélyig jutottam, igazság szerint nem akartam még egyszer ugyanabba a hibába esni, és hát a kutatás sem tartozik az erősségeim közé.) Illetve bennem volt az is, hogy ha egyszer magyarul írok, és imádom a magyar nyelv szépségét, árnyalatit, akkor miért játszódjon külföldön a regény? Tudom, hogy manapság sokak számára az talán divatosabb, megnyerőbb, de úgy éreztem, hogy ha a történet Magyarországon játszódik, akkor sokkal közelebbinek, valósabbnak érezhetem.

A szereplők adták magukat, bár ezt fentebb már említettem. Egyetlen karakteren sem kellett gondolkodnom, ahogy megvolt az alap, minden jött magától folyamatosan. Egyezés a karaktereim és köztem elég sok van, bár erre nem törekedtem szándékosan, igaz, az ellenkezőjére sem. Hagytam, hadd jöjjön úgy, ahogy jönni akar, megvártam, míg a szereplők szépen lassan megmutatják magukat, aztán pedig rájöttem, hogy bizonyos tulajdonságaik akár az enyémek (vagy éppen fiatalabb önmagaméi) is lehetnének.

A történetben több konkrétum is szerepel, gondolok itt filmekre, zeneszámokra, előadókra vagy könyvekre. A Papírszív esetében például egy regény igen fontos szerephez jut. Először volt meg az alapötlet a fejedben, amihez kerestél egy ide illő történetet, vagy a történet köré írtad a regényt?   

Igazából talán egyik sem. Mikor elkezdtem írni a történetet, még nem tudtam, hogy annak a bizonyos regénynek ilyen fontos szerepe lesz, tulajdonképpen azt se tudtam, hogy szerepe lesz, aztán ahogy alakult a történet, egyszer csak adta magát, mondhatni belekívánkozott ez a regény – talán azért, mert az egyik kedvenc történetemről van szó. :)

A regény tulajdonképpen egy trilógiának az első része, amit két szívregény követ, az Üvegszív és a Kőszív, melyek érdekessége, hogy a Papírszívben megismert Adrián testvéreiről szólnak. Miben hasonlítanak, illetve miben különböznek ezek az első történettől?

Amiben egyértelműen hasonlítanak, az a történet felépítése: mindegyik regénynél fejezetenként előbb a női, majd a férfi főszereplő szemszögéből követjük az eseményeket, és a történet végén az epilógus már a következő regényt vezeti elő. Aztán mindegyiknél elég hasonló a történet íve, a történetvezetés, ez tulajdonképpen hibaként is felróható számomra, hiszen ez kiszámíthatósághoz vezet. Nyilván hasonló a stílus, bár azért ebben már vannak eltérések is – attól függően, hogy a szereplők és maga a történet mit enged meg, például az Üvegszív sokkal inkább lírai, ezáltal pedig komolyabb (talán helyenként még a drámai sem túlzás), mint a Papírszív vagy a Kőszív, aztán eltérő a humor is, ez is leginkább a szereplőkhöz igazodik. Mindenhol más az alapszituáció, így mások a konfliktusok is, amitől aztán nem egyforma az sem, hogy mennyire izgalmasak (vagy éppen nem) a történetek. Tulajdonképpen elég hosszan lehetne elemezgetni a hasonlóságokat és különbségeket…

Igazából leginkább érzésre írok, így aztán hagyom, hogy a történet és a szereplők vezessenek, nem törekszem arra, hogy minden más legyen a történetekben, de nyilván arra sem, hogy ugyanolyanok legyenek, hagyom, hogy úgy szülessenek meg, ahogyan akarnak, és ha akad hasonlóság, azt elfogadom, és bízom benne, hogy nem annyira számottevőek, hogy zavaróak legyenek.

Van a három történet közül kedvenced, vagy mindegyikkel ugyanúgy érzel? Mit tapasztaltál, hogy vannak ezzel az olvasók, és miért?

Magam sem tudom, igazából mindegyik történetet szeretem. Számomra mindegyik regény más, más a hangulatuk, más nyomokat hagytak bennem, de (vagy talán éppen ezért) ugyanúgy közel állnak a szívemhez. Ha nagyon muszáj lenne kedvencet választanom, akkor az Üvegszívet választanám – valamiért azt szerettem a legjobban írni.

Az olvasók kedvence a három regény közül a Papírszív és a Kőszív, hogy miért, azt nem tudom – vannak tippjeim, de egyik sem biztos, erről igazából az olvasókat kellene kérdezni. :) Bár azért hozzátartozik, hogy sokan mondták azt is, hogy az a kedvenc, amit éppen írok, de azt is, hogy mindegyiket egyformán szeretik. :)

Mi a helyzet a karakterekkel? Ki(k) áll(nak) hozzád a legközelebb, és miért? És az olvasóknak?   

Adrián a kedvencem, talán azért, mert ő volt az első, aki megszületett bennem. Meg nagyon bírom a gúnyos, mogorva és nyers stílusát. :) De egyébként minden szereplőt egyformán szeretek, elég hosszú időt töltöttem mindegyikükkel, jól megismertem őket, így aztán közel kerültek hozzám – ha nagyon muszáj lenne, persze itt is tudnék sorrendet felállítani, de nagyon apróságokon múlna csak, hogy kit helyezek előrébb.

Az olvasóknak Krisz a nagy kedvence – gondolom, részben azért, mert mégiscsak ő a történetek legviccesebb karaktere. A lányok közül pedig Léna, talán azért, mert ő egyszerre határozott és mégis nagyon ártatlan, kedves szereplő.

Azóta újabb történetek születtek, melyek tulajdonképpen folytatásai az eredeti trilógiának, hiszen az ott megismert egyik igen fontos mellékszereplő gyerekeiről szólnak. Amikor belekezdtél a Papírszívbe, tervben volt már, hogy megírod az ő történetüket is?

Nem, egyáltalán nem. Fogalmam sem volt róla, hogy a történet egésze végül ennyire szövevényessé válik majd. Eleinte úgy voltam vele, hogy egyáltalán lássuk meg, megy-e, ha igen, akkor jöhet a trilógia, de az, hogy ebből aztán még egy trilógia lett, engem is meglepetésként ért. :)

Ha jól tudom, néhány kiegészítő történet is született az idők során, egyik a Szívtől-szívig Fannival a középpontban, másik az Éjmélyi mesék, ami szorosan kapcsolódik Abigél és Iván történetéhez (Szívmély), illetve aki figyelemmel kíséri a blogodat, sok mást is találhat.

Mikor merült fel a blog gondolata? Már régebb óta szerettél volna egy saját kuckót, vagy ahogy íródtak a történetek, adta magát a dolog?

Aki még nem ismerné az oldalt, mi mindent lehet ott találni? :)

A blog gondolata valahol a Papírszív első pár fejezete után merült fel bennem. Nem terveztem, hogy blogot fogok indítani, mert akkor még azt sem tudtam, hány történetet fogok írni Kiaként (végül is csúfos kudarccal is végződhetett volna ez a próbálkozás), de a Papírszív rögtön az elején elég népszerű lett, és ezzel együtt többen is feltörték a történetet, ezáltal pedig tele lettem üres kritikákkal, ami eléggé lehangolt. Mindig lelkesen láttam, hogy nőtt a kritikák száma, aztán kattintás és… semmi, persze azért annak örültem, hogy sokan kíváncsiak a folytatásra, tulajdonképpen ezért is indítottam el a blogot: így a türelmetlen olvasóknak nem kellett várnia az adott fejezet engedélyezésére, a blogon olyankor már lehetett olvasni. (Megjegyzem, ennek ellenére a mai napig vannak üres kritikáim, de már megedződtem, ezért ha nőtt is a kritikák száma, nem számítok rögtön arra, hogy valaki írt, így aztán nem ér csalódásként, ha tényleg üres sorok néznek rám vissza a monitorról és tisztán csak örülhetek annak, hogy valaki annyira várja a folytatást, hogy még a történetet is feltöri érte. :))

A blogon rengeteg mindent lehet találni. Elsősorban persze magukat a történeteket. :) Aztán mindegyik regényhez tartozik egy könyv-, film- és zenelista (némelyikhez vers- és/vagy színdarablista is). Az összes történetben elég sok utalás szerepel könyvekre, filmekre, zenékre (legtöbbször nem konkrétan), így jó ötletnek tűnt ezeket összegyűjteni, hátha valaki érdekesnek találja majd. (Illetve feldob a gondolat, hogy valaki talán így talál rá egy lehetséges kedvencre. :))

A listák mellett, bár nem mindegyik történetnél, de vannak extrák is, amelyekben (leginkább) kis szösszenetek kaptak helyet – ezek legtöbbször egy-egy jelenetet mutatnak be nagyon röviden más szemszögből, mondhatni kiegészítések, bár nélkülük is teljesen egész minden történet. Ugyanilyen kiegészítés a Szívdobbanások is, ami a szereplők későbbi életéből egy-egy kiragadott pillanatot jelenít meg.

A blognak van még egy galériája, ahol többek között olyan fotók kaptak helyet, melyek leginkább emlékeztetnek engem a szereplőkre, illetve olyan képek, amelyek pedig az olvasók elképzeléseit mutatja meg. Akadnak még hangulatképek, amelyeknél nem annyira a szereplőkön, mint inkább a fotók hangulatán van a hangsúly. Végül pedig egy külön lapon összegyűjtöttem az olvasók által készített rajzokat, alkotásokat is, mert hihetetlenül boldoggá tesz, hogy vannak. :)

(Valamint van egy e-book fül is – korábban a regényeket letölthetővé tettem, de az az igazság, hogy szeretném őket átnézni, kijavítani, ahol szükséges, kiegészíteni vagy éppen kurtítani, így a letöltés most szünetel, és majd csak akkor fog újra élni, ha már kijavítottam a történeteket.)

Az oldal kinézete, stílusa szép és egyszerű, a szó jó értelmében, viszont aki figyelemmel kísér, tudhatja, hogy nem ez volt az első verzió. Miért érezted fontosnak a váltást? Elégedett vagy a mostani kinézettel?

A váltás leginkább mindig azért vált szükségessé, mert nőtt a történetek száma. Ezért módosítottam többször a fejlécet (bár volt, hogy csak azért, mert újra vágytam :)), illetve ezért váltottam a felső menüsorról az oldalsó menüsorra, valamint magát a menü összetételét is ezért változtattam többször. Eleinte nem volt zsúfolt, ha minden történet külön pontot kapott a listákkal együtt, most viszont már érzésem szerint az nagyon sok lenne, így muszáj volt összébb rendezni, szűkíteni. Maguk az alapszínek viszont mindig megmaradtak, azokat nagyon szeretem, és úgy érzem, illenek a történetekhez, bár, hogy miért, arról fogalmam sincs. :) A mostani kinézettel abszolút elégedett vagyok – és bízom benne, hogy rendezett és átlátható minden.

A szívregények, ha fogalmazhatok így, nagy népszerűségnek örvendenek – jogosan – az olvasók körében, ami nem csupán a véleményekben mutatkozik meg, hanem hogy egyrészt márciusban kiemelt lettél a Merengőn, amihez ezúton is gratulálok, másrészt a karakterek megihletik a művészlelkű olvasókat is, hiszen jó néhány rajz is készült már a történetekhez. Milyen érzés? :)

Köszönöm szépen, nagyon meghatott (és meglepett), mikor a kiemeltek között találkoztam a történetemmel. :)

Hogy milyen érzés? Igazából leírhatatlan. Keresgélhetném a szavakat és megközelíthetném ugyan az igazságot, de ténylegesen nem fejezhetném ki, hogy mennyire sokat is jelent nekem, hogy a történeteim ennyire hatással vannak másokra. Ez… igazából hihetetlen számomra, ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés.

Erre hadd reagáljak én is, ha megengeded. Hatással vagy. Én csupán a magam nevében beszélhetek, de a történeteid teljesen beszippantanak és elvarázsolnak. Én alapból eléggé szkeptikus típus vagyok, (már-már túlzott) óvatossággal állok mindenhez, és ebbe erősen beletartoznak a másik nem képviselői is, viszont a Szívregényeket olvasva képes vagyok ezeket félretenni és egyszerűen elmerülni az érzésben, amit a történetek nyújtanak. :)

Nagyon szépen köszönöm, elmondhatatlanul örülök, hogy így érzel. :)

Ha már szóba kerültek az olvasóid, mennyire befolyásolnak a kapott vélemények? Volt már olyan esetleg, hogy változott a történet az ő hatásukra?   

Nehéz kérdések, mert annyira együtt haladunk, hogy úgy gondolom, sokszor akarva-akaratlan is befolyásolnak. Szeretem, mikor egy olvasó kérdez vagy megosztja velem, hogy mit nem ért, esetleg mire kíváncsi, mert így sokszor rádöbbenek, hogy valami kimaradt, valami bővebb kifejtésre szorul, vagy éppen olyasmi, ami nekem egyértelmű, magyarázatot kíván. Illetve ahogy arról olvasok, hogy ki mit gondol az adott fejezetről, kinek hogy tetszett, az nagyon sok gondolatot ébreszt bennem, ezekből pedig előfordul, hogy ötletek születnek.

Más értelemben véve pedig egyértelműen befolyásolnak: nagyon boldoggá tesznek – ha boldog vagyok, felpörgök, ha felpörgök, akkor pedig villámsebességgel áradnak a gondolataim, így aztán gyorsan haladok a történetekkel. :)

Azt hiszem, kifejezetten olyan, hogy változott volna a történet, nem volt. A történet mindig úgy alakul, ahogy akar, erre sokszor még én sem tudok hatással lenni. :)

A Szívregények lényeges eleme, hogy minden embernek megvan a maga párja az életben, akivel összetartoznak, és erre előbb vagy utóbb ők maguk is rájönnek, ami után boldogan élnek tovább. Ez valahol eléggé idillikus, már-már mesés, nem? Neked mi erről a véleményed?

Azt hiszem, ez valóban idillikus és mesés, ugyanakkor szeretem azt hinni, hogy tényleg így van. Talán naiv vagyok, talán csak túl élénk a fantáziám, de ha nem is hiszünk a csodákban, nem várhatjuk, hogy valóra váljanak, így hát én úgy döntöttem, hiszek bennük. :)

Mik a terveid a továbbiakban? Vannak már ötleteid az írásra vonatkozóan?

Most egyelőre azt tudom, hogy nagyon szeretném átolvasni és kijavítani az eddigi történeteket, ha ezzel megvagyok (és remélhetőleg kibírom addig), szeretnék új történetbe kezdeni – ha az marad, ami most motoszkál bennem, akkor bár különálló történet lesz, de valamilyen szinten része az eddigieknek, szóval akár új szív-regénynek is nevezhetem, vagy második generációs szív-regénynek. :) Persze alakulhat máshogy is, előfordulhat, hogy más műfaj mellett döntök, ami biztos, hogy valamit mindenképpen írni fogok. :)

Korábban már említettük, hogy a történetekben szerepelnek különböző zenei, könyv vagy filmes utalások. Ezek tükrözik a te kedvenceidet, vagy ez csupán az adott karakterre vonatkozik? Amennyiben utóbbi, mik a te kedvenceid?

Elég vegyes, szinte minden történetnél akad egy-egy személyes kedvencem is, bár a legtöbb könyvet, filmet vagy zenét, amit említek, én magam is szeretem, igaz, nem mindegyiket egyformán – egy-kettő olyan akad, amit a szereplők miatt választottam, és én magam nem olvastam vagy nem ismerem olyan jól, de ez nem túl számottevő.

Hogy mik az én kedvenceim? Filmeknél és zenéknél nem igazán tudok választani, elég hangulatfüggő, hogy mit szeretek éppen vagy mihez van kedvem, így nincs egyértelmű kedvencem, bár különböző filmzenéket bármikor tudok hallgatni, írás közben pedig kifejezetten szeretek is.

Sorozatoknál a Csengetett, Mylord? számomra örök és megunhatatlan, bármikor képes vagyok bármelyik részt megnézni, illetve új nagy kedvencem a Fekete vitorlák.

A könyveknél azt hiszem, van néhány, amit ki tudok emelni, bár nagyon-nagyon sok könyvet szeretek. :) Verseket nézve egyértelmű kedvencem Pilinszky János, bármikor tudom a verseit olvasni. Regényeknél Alkyoni Papadaki A Hold színe című művét szinte minden évben elolvasom egyszer vagy kétszer, egyszerűen nem tudok vele betelni. James Clavell A sógun című regényét bár nem olvasom újra minden évben, de a kedvenceim között tartom számon, ahogy Marina és Szergej Gyacsenko művét, az Alekszandra és a Teremtés növendékeit is. Alice Hoffmantól és Sarah Addison Allentől gyakorlatilag mindent szeretek, bár Hoffmantól különösen közel áll a szívemhez A tizenharmadik boszorkány és a Galambok őrizői. Megunhatatlan számomra Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyve, illetve Eleanor H.  Portertől Az élet játéka, utóbbit legszívesebben mindenkinek a kezébe nyomnám, hogy „tessék, olvassátok és fontoljátok meg”. Aztán nagyon szeretem a történelmi romantikusokat, főképp Julia Quinn és Johanna Lindsey műveit, bár nem mindegyiket egyformán. Kedvenc íróim között tartom számon Jane Austent is, nagyon szeretem a könyveit, aztán ott van Charlotte Brontë Jane Eyre című műve, amit szintén majdnem minden évben elolvasok, mióta felfedeztem magamnak. És azt hiszem, jobb, ha most abbahagyom, mert ha belelendülök, a végtelenségig tudom folytatni a sort… :)

Az egyik karaktered nagy Harry Potter rajongó, állítása szerint: „Perselus Piton az egész történetben az egyik legkedvesebb karakterem”. Ez vonatkozik rád is?

Vonatkozik. :) Nagy HP-rajongó vagyok (olyannyira, hogy réges-réges-régen írtam HP-s ficeket is), Perselus Piton pedig valóban az egyik legkedvesebb karakterem a sorozatból. (Mind a könyveket, mind a filmeket nézve.) Igazából róla is írtam már. :)

De jó, újabb Harry Potter rajongó. Van kedvenc köteted, és ha igen, miért az? Mennyire tetszettek a filmadaptációk? Piton karakterén kívül kiket kedveltél még, és kik azok a szereplők, akiket nem szívleltél? 

A harmadik és az ötödik kötet a kedvencem, a harmadik azt hiszem, Sirius és Lupin miatt, az ötödiknek szeretem a hangulatát. Alapvetően tetszettek a filmek, bár a könyveket sokkal-sokkal jobban szeretem. A filmek nagyon sok mindent nem adnak vissza, én elég sok mindent máshogyan képzeltem el, és bevallom, Daniel Radcliffe sem a szívem csücske, nekem ő nem igazán jó Harry.

Pitonon kívül nagyon szeretem még Siriust, Lupint, Dumbledore-t, McGalagony professzort, Fredet és George-ot, és még hosszan sorolhatnám, igazából nagyon sok szereplőt szeretek, de tagadhatatlanul ők állnak hozzám a legközelebb. Akit a legkevésbé szerettem, az Umbridge, bár szerintem ezzel sokan vagyunk így, illetve Rita Vitrol. Akadnak még, akiket annyira nem szeretek, de őket valahogy mégis jobban el tudtam fogadni, szóval nem emelném ki őket.

Mi a véleményed a történet befejezéséről? Voltak az utolsó könyv megjelenése előtt elképzeléseid a végét illetően? Mennyire egyeztek azok a Rowling által íródottal?

A hetedik kötet nem tartozik a kedvenceim közé, nemcsak azért, mert sokan meghalnak (köztük sok kedvencem is), hanem azért is, mert számomra kicsit már túlságosan is komor – persze megvan a győzelem, de én nem éreztem felszabadulást, és ez hiányzott. Ennek ellenére persze ezzel együtt egész a történet, és érthető az is, miért ilyenre írta Rowling, csak én valahogy többet vártam, feloldozást, megkönnyebbülést, és ezt csak részben kaptam meg.

Kifejezett elképzeléseim nem voltak – bár sajnáltam, hogy a történet jó része nem az iskolában játszódik, nekem hiányzott az a környezet, illetve sok volt számomra az „üresjárat”. Amit reméltem, hogy Pitonról kiderül, hogy igazából nem Voldemort oldalán áll, ez így is lett, és ennek örültem, bár a halála olyasmi, amit semmiképp nem így képzeltem volna, és igazából nem is nagyon szeretem, hogy így történt, tulajdonképpen azt se, hogy egyáltalán megtörtént.

Szabad megkérdezni, milyen ficeket írtál? Időnként szoktál bennük nosztalgiázni?

Rövidebb novellákat írtam, a legtöbb kicsit komorabb hangulatú, elmélkedős történet volt, illetve akadt egy-egy romantikusabb szösszenet is. Szereplők tekintetében Piton, Sirius, Lupin, Dumbledore, Voldemort és McGalagony került nálam sorra.

Nagyon-nagyon ritkán előfordul, hogy egyikbe-másikba beleolvasok, de igazából ma már túl sok hibájukat látom. Az egyetlen, amiről úgy gondolom, hogy tényleg jól sikerült, egy pár évvel ezelőtti Kívánság Üstre írt SSHG. (Ha esetleg valakit érdekelne: a történet itt található.)

Végezetül, üzennél valamit az olvasóidnak? :)

Köszönöm, hogy vagytok. :)

Köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérésünket, nagy-nagy örömömre szolgált közelebbről is megismerni téged. További sok sikert kívánok neked az élet minden területéhez! :)

Cartwright

Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, megtiszteltetés volt számomra és nagyon hálás vagyok érte.

Köszönöm, és én is sok sikert kívánok neked! :)

Kia