Duchess interjú

A soron következő interjúalanyom bemutatásán nem kellett sokat gondolkodnom, szerintem elég két nevet mondanom, hogy az olvasói tudják, kiről is van szó: Rhydian Deakin és Hayden Miller. Bizony, bizony, következzék hát Duchess, fogadjátok szeretettel! :)

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak. Mit árulnál el magadról így első körben?

Lassacskán tizenhét éves, csendes, visszafogott lány vagyok, az a típus, aki már attól zavarba jön, ha valaki ránéz. Nagyon szeretem az állatokat; hat éve lovagolok, egykor bántalmazott, önbizalomhiányos lovacskám újranevelésével foglalkozom, régebben kutyaidomítással is próbálkoztam, pályákat építettem - versenyekre ugyan nem jártunk, mert a kutyám túlságosan agresszív volt. Az emberekkel már jóval nehezebben találom a közös hangot, szívesebben vagyok egyedül. Érettségi után pszichológiát vagy anglisztikát szeretnék tanulni. Mindkettő egyformán vonz, még nem tudom, melyiket választom majd.

Honnan ered a nickneved? Van köze az angol hercegnő szóhoz?

Szerelmes vagyok az angol nyelvbe. Már évek óta. A duchess szót még valamikor a kezdetekkor tanultam, tetszett a hangzása, néhány oldalra így regisztráltam, és végül velem maradt.

Ha szabad megjegyeznem, meglepően fiatal vagy, én legalábbis elcsodálkoztam a korodon. Mióta foglalkozol írással, és mit jelent számodra?

Írással úgy, hogy tényleg komolyan is gondolom, és nem csak firkálgatok, körülbelül másfél éve foglalkozom. Mostanra már el sem tudnám képzelni a mindennapjaimat nélküle. Az írás megnyugtat, kikapcsol, segít egy kis időre elszakadni a mindennapi problémáktól, könnyít egy-egy bánatomon.

A Merengőn találkoztam a neveddel. Hogyan találtál rá az oldalra? Van más oldal is, ahol jelen vagy?

A Merengőre tizenkét évesen találtam rá, ha jól emlékszem, Star Wars fanficeket olvasgattam, kerestem. Talán nem akkor jártam először az oldalon, de akkor maradt meg igazán bennem, onnantól kezdve látogattam rendszeresen. A fanfiction, amit találtam, nos… nem igazán az én korosztályomnak szólt, de hát kíváncsi voltam, és belevágtam. Ezt természetesen megbántam, de a Merengőtől nem vette el a kedvem. Egyszer-kétszer felnéztem már az Imagine-re és az AFS-re is, de csakis a Merengőre töltöttem fel eddig az írásaimat.

Érdekes, amit mondasz, erről rögtön az jutott eszembe, hogy én például nem olvastam el 18-as besorolású írásokat, amíg nem töltöttem be azt a kort – ezt a szabálybetartásommal és a „biztos nem nekem való” gondolatmenettel magyaráznám. Te ilyen tekintetben hová tartozol?

Én sosem a korhatárt, hanem a témát (néha esetleg a figyelmeztetéseket) néztem. Sajnos a szabálybetartás nem épp az erősségem. :)

Mi az, ami megihlet?

A zene. Arra egyszerűen szükségem van, nem is emlékszem, mikor írtam utoljára anélkül, hogy hallgattam volna valamelyik kedvenc számomat. Vavyan Fable műveiből is rengeteg ihletet tudok meríteni, nagyon szeretem a stílusát, a humorát.

Ha már szóba került a zene, milyen stílusú zenékre szoktál írni? Fontos, hogy legyen benne szöveg, vagy az instrumentális is tud inspirálni?

Tudatosan sosem stílus szerint válogattam a zenéket, mindig azt hallgattam, ami épp megfogott vagy a hangulatomhoz illett, mindenesetre a nagy kedvencek főleg rock számok közül kerültek ki. Írás közben szinte mindig hallgatok Skilletet, Breaking Benjamint, Apocalypticát, Muse-t (és a lista még nagyon hosszú lenne). A szöveg számomra nem kihagyhatatlan része a zenének, viszont ha már van, akkor fontos számomra, hogy legyen valami tartalma, mondanivalója.

Hogyan kell téged írás közben elképzelni? Használsz vázlatot, vagy minden a fejedben van?

Szoktam az elején vázlatot írni, de csak úgy a biztonság kedvéért, ha a memóriám éppen szórakozni óhajtana velem. Eddig egyedül a Lidércfénynél vettem hasznát, ahol fontos volt pontosan emlékezni, hogy ki, mikor, mit, miért csinált, hiszen minden esemény egybekapcsolódott, összefüggött, és igyekeztem elkerülni a logikai bakikat.

Jelenleg futó történeted, a Kárhozottak találkája harmadik része a Sarokba szorítva című írásodnak. A legelejétől kezdve ilyen hosszúra tervezed, vagy időközben alakult így?

Hosszúra terveztem, de nem ennyire. Abban biztos voltam, hogy szeretnék neki egy második részt, de azt is olyan 20-25 fejezetesnek álmodtam meg, mint az elsőt. Ehhez képest jóval több lett belőle, és folyamatban van a harmadik rész. Közel áll a szívemhez a történet, nehezemre esik majd megválni tőle. Azt hiszem, jó ideig nagy lesz majd a kísértés, hogy még egy kicsit foglalkozzak vele.

Hogyan született meg az ötlet?  

Ha nagyon őszinte akarok lenni – márpedig miért ne lennék az – az alapötlet és a karakterek születésében az játszott nagy szerepet, hogy mit nem szerettem filmekben/könyvekben. Sosem kedveltem a szerelmi háromszögeket, a határozatlan, döntésképtelen főhősöket, akik egyszerre több vasat tartanak a tűzben, és akarva-akaratlanul mindenkinek fájdalmat okoznak. Mikor a történetet kezdtem, még nagyban tartott a környezetemben a Twilight iránti rajongás, valamilyen formában ez is ösztönzött rá, hogy megalkossak egy (számomra) „igazi” vámpírt; olyat, aki nem diszkó gömbként ragyog a napfényben, aki igenis kihasználja az erejét, és nincs lelkiismeret-furdalása utána, kellőképpen gonosz és kiszámíthatatlan. Így hát igyekeztem összehozni egy erős jellemű, hűséges főszereplőt, aki tudja, mit akar, képes egyedül is választani, még ha talán így nehezebb is azonosul az érzéseivel és a gondolataival, és olyan vámpírt, aki nem igyekszik a hősszerelmes bőrébe bújni, mert az egyszerűen nem menne neki. A többi pedig már jött magától.

Hogyan viszonyulsz a karakterekhez? Ki az, akivel könnyebben megtalálod a hangot, és ki, akivel nehezebben megy a munka?

Főszereplőnek mindig olyat választok, akivel könnyű „együttműködni”, Rhydian és Will gondolatait, érzéseit könnyű volt leírni, nem kellett órákig ülnöm az üres Word dokumentumot bámulva, és azon agyalni, hogy mégis hogyan tovább. Általában minél több közös vonásom van a karakterrel, annál nehezebben megy vele a munka, ezért is igyekszem ezt elkerülni.

Ha már karakterek, az egyik főhős neve (Rhydian) számomra igen érdekes, én legalábbis itt találkoztam vele először. Hogyan választasz számukra nevet? Fontos például, hogy legyen valami jelentése, vagy inkább hangzásra döntesz?  

Mindig megnézem a nevek eredetét, jelentését. Ez alól pedig az egyetlen kivétel pont Rhydian. ^^ Egy filmben hallottam ezt a nevet, és onnantól kezdve nem is volt kérdéses, hogy így hívják majd a főszereplőmet. Utólag néztem csak utána egy kicsit jobban, de illett a karakterhez, nem bántam meg a választást. (Walesi eredetű, vöröset illetve szenvedélyt jelent.)

Van kedvenc saját szereplőd? Ha igen, ki(k) és miért?

Jelenleg hárman vannak.

Az egyik Rhydian Deakin, aki mint a legelső történetem főszereplője, mindig is nagy kedvenc marad. Azt hiszem, ő az egyetlen karakterem, aki semmilyen tulajdonságomat nem „örökölte”. Az egyik legjobb barátomról mintáztam, erre viszont csak menet közben jöttem rá, hiszen ez egyáltalán nem állt szándékomban. Annak ellenére, hogy hiányoznak a közös vonások, nagyon könnyű volt dolgozni vele, rengeteg jó emlék fűz hozzá.

A második Hayden Miller, akinek a szemszögéből a Kárhozottak találkáját írom. Mindig is odáig voltam az antihősökért, a gonosz szereplőkért, és úgy érzem, az ő karakterét sikerült a legjobban megformálni a történetben.

A harmadik pedig Aiden Cornejo a Shatteredből. Ő az, akinél igazából nem tudom megmondani, miért szeretem annyira. Egyszerűen csak kezdetektől elsőbbséget élvezett a történet többi szereplőjével szemben.

Mennyire befolyásolnak a kapott vélemények?

Lelkesítenek. Szerencsésnek mondhatom magam, amiért eddig még nem kaptam unalomból írt, mocskolódó „kritikákat”. A negatív kritikákat is mindig normális hangnemben írták, és ezt tényleg nagyon értékelem. Abból tud tanulni az ember.

Bár Rhydianék története a legismertebb – és jelenleg Merengőn publikált – írásod, én nem így jutottam el hozzád, hanem egy másik munkád nyomán, ami Shattered címen futó original PD slash volt. Miért döntöttél úgy, hogy félbehagysz a publikálásával? Tervezed esetleg a későbbiekben folytatni?

A Shattered c. történetemet egy számomra nagyon fontos személy halála után kezdtem el írni, hogy valami lefoglaljon, kicsit vigasztalódtam vele. Idővel azonban, ahogy visszaolvastam, nem éreztem olyan jónak, mint amit ki akartam hozni belőle, ezért úgy döntöttem, hogy egy teljes átalakításban lesz része, és letöröltem a Merengőről. Azóta is rengeteget agyaltam már rajta, szépen halad a történet, és amint túl leszek az előrehozott érettségin, valamint a Kárhozottak találkájának befejezésén, újra nekiállok feltölteni. A történet fő témája továbbra is Aiden balesete ugyan, de nem sokban fog hasonlítani az eredeti változatra; a szereplők fiatalabbak, néhány kapcsolatot kivettem, illetve hozzáadtam, stb.

Illetve ha jól tudom, első ízben indultál a 2014-es Kívánság Üst játékon. Hogy érezted magad? Szeretnél játszani a későbbiekben is?

Igen, ez volt az első alkalom. :) Volt az egésznek egy amolyan sajátos hangulata, amit tényleg imádtam, és ez az írókörös megoldás tetszett. (Bár én, mint rejtőzködő, gyáva nyúl nem sokat szóltam hozzá a dolgokhoz…) Azt nem mondom, hogy egyszerű volt valaki más ötletével dolgozni, főleg, hogy a kapott kívánságok eléggé távol álltak tőlem, ráadásul ott volt még az én egyik legnagyobb ellenségem is… a határidő. Rossz szokásom mindent az utolsó utáni pillanatig halogatni, és persze ez az alkalom sem volt különb. Emlékszem, az Üst alkotói szakaszának utolsó napján még ott siránkoztam, hogy „még mindig nincs kész, te jó ég, most mi lesz”. Ennek ellenére igazából nagyon szívesen játszanék jövőre is, de ez nagyban függ attól, hogy a tanulás, a munkahely és a lovak mellett mennyi időm és energiám marad. Magamat ismerve nem sok, de azért reménykedem. ^^

A történeted original PD nem slash novella volt. Mennyire volt nehéz vagy éppen könnyű férfi-nő párral dolgozni?

Nekem nehezebb volt velük dolgozni, azt hiszem, egy kicsit elszoktam a hetero párosoktól, de ha még egy kicsit tudtam volna foglalkozni a történettel, kihozhattam volna belőle többet is.

Mindenesetre nagyon sokat tanultam a tavalyi Kívánság Üstös játékból, és ha esetleg indulok a következőn, akkor már remélhetőleg jobban teljesítek majd.

Olvasva a történetre kapott vegyes hozzászólásokat, és hogy az sincs már fent az oldalon, feltenném ismét egy korábbi kérdésemet: mennyire befolyásolnak a vélemények? Köze volt ennek ahhoz, hogy inkább leszedted?

Őszintén szólva, én örültem a negatív kritikáknak, amiket akkor kaptam. Én magam is tudtam, hogy nem ez lett életem mesterműve, és még egy kis javítgatás ráfért volna, valamint a kritikákból, amelyeket kaptam, sokat tanulhattam. Törölni nem akartam, az az én bénaságom és a barátnőm telefonjának kombinációjának eredménye volt.

Mik a terveid a jövőre nézve?     

A lehető legkevesebb töréssel és műtéttel megérni a felnőttkort. Egyébként tolmács szeretnék lenni, csak még meg kell szabadulnom a félénkségemtől, de a pszichológia is érdekel, dönteni még nem igazán tudtam. Ami pedig az írást illeti, szeretném még az érettségi előtti, veszettül tanulós korszak előtt befejezni a Kárhozottak találkáját, valamint nyáron Shattereddel foglalkozni.

Időközben a szóban forgó történet a végéhez ért, Duchess pedig új történet publikálásába kezdett: a Pillanatnyi szabadság tanár-diák viszonnyal foglalkozó slash, aki szereti az ilyesmit, én csak ajánlani tudom. :)

Köszönöm a szerzőnek, hogy vállalta az interjút, örömömre szolgált beszélgetnem vele.

Cartwright