Aidemera interjú

A szerzőre a Perselus Piton Kihíváson figyeltem fel a Narcissa-Piton párosítású novellája miatt, később pedig, amikor első helyezést ért el a Barátság extrákkal snangerével, kerestem fel őt. :)

Soron következő interjúm Aidemerával készült, aki nemcsak lelkesen válaszolgatott a kérdéseimre, de én magam is kaptam tőle párat.

Fogadjátok őt szeretettel! :)

                                           

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak? Mit érdemes első körben tudni rólad?

Sziasztok, kedves Olvasók! A legfontosabb, amit tudni kell, hogy bemutatkozásban nem vagyok jó, általában elmondom a nevem, aztán hagyom, hogy a beszélgetés alatt ismerjenek meg, vagy alkalmasint az írásaim alapján. Szóval szorítkozzunk a tényekre: 26 éves vagyok, aki már hosszú ideje foglalkozik írogatással. Többszöri próbálkozás után sikeres HP függő, aki néha odébb áll, hogy aztán újra visszatérhessen. Aidemera néven írok, de be kell, valljam, nem ez volt az első írói nevem. A civil életemben is gyakran írok, csak nem épp regényeket; kutató vagyok állítólag.

Milyen hosszú ideje írogatsz? Hogy kerültél kapcsolatba a HP világgal?

Az első versátiratokat 12 éves korom körül írtam, de mióta az eszemet tudom, történeteket találok ki. Aztán jött egy farsangi előadás forgatókönyve, novellakezdemények, sőt, egy időben még képregényt is írtam. Az első fanfictionömet 2007-ben kezdtem el, közvetlenül azután, hogy azon év nyarán harmadszori próbálkozás után magával ragadott a HP univerzum. Legelőször olyan 11-12 évesen vettem kezembe a köteteket, egy barátnőm ajánlására, de akkoriban még nem kötött le, aztán néhány évvel később már a harmadik kötetig jutottam, de csak 19 évesen ragadott magával, és azóta is csak ritkán enged.

Van más univerzum, legyen az könyv, sorozat vagy film, ami ennyire beszippantott, mint Rowling világa?

Ennyire nem, de vannak még kedvenceim, és néha kikacsingattam más fandomok felé is, például James Bond fanfictionök közül többet is olvastam, néhány rövidebb írást saját, és angol gyakorlás céljából le is fordítottam közülük.

Esetleg tanultál valamit a kötetekből? Ha igen, mi volt az?

Ezen még sosem gondolkoztam el, na de majd most. Talán ami újra-és újra eszembe jut, hogy az események és az emberek nem egyszerűen feketék vagy fehérek, jobban a mélyükre kell nézni, hogy megértsük őket. Aztán azt, hogy a barátok fontosak, és ha igaziak, az csak a nehézségek idején derül ki. A történettől függetlenül, de a köteteknek hála arra is rájöttem, hogy az olvasásnak és az írásnak terápiás hatása van/lehet.

Ez utóbbit kifejtenéd picikét bővebben? Kíváncsivá tettél.

Az egyik barátom pszichológus, ő maga is foglalkozik az írói lét kérdéseivel, és kicsit én is belekontárkodtam ebbe. Például felfedezhető, hogy az írásokban gyakran dolgoznak fel az írók olyan élethelyzeteket, amelyekbe a koruk vagy épp az adott helyzetük miatt kerültek, úgymond megoldásokat próbálnak ki, tesztelnek, csak épp' nem élesben. Vagy az is előfordulhat, hogy az írás átsegíti őket egy nehéz időszakon. Ugyanígy az olvasás is; van, hogy elmenekülhetnek egy másik világba, vagy tanulságot szűrhetnek le a cselekményből, a karakterekből. Dióhéjban ennyi, de persze ez sokkal szerteágazóbb, ott van például a biblioterápia.

Ezek a terápiás hatások sokszor nem tudatosak, vagy csak annyiban, hogy komfortérzetet ad az olvasás vagy az írás.

A nehéz időszak átvészelésében teljesen egyetértek, én is egy családi tragédia során jöttem rá, hogy hiányozna, ha nem olvashatnék vagy írhatnék vagy csak egyszerűen gondolhatnék rájuk. :)

Hogy találtál rá a fanfictionökre? Melyik volt az első oldal, ahol publikáltál?

Amikor elolvastam a köteteket, még a hetedik nem volt a piacon, de mesélték, hogy van valahol kalózfordítás, és elkezdtem keresgélni. Fanfictionökre bukkantam, és még aznap este elkezdtem olvasgatni. Az első oldal, amire rábukkantam, a Lumos Továbbvilág oldala volt, de már akkor is Piton volt a kedvencem és az első írásom főszereplője is, szóval a Téli mese első fejezete az IEPP-re ment, jól vissza is küldték központozási meg helyesírási hibák miatt :)

Jelen vagy még IEPP-n?

Sajnos az oldal azóta már nem él, de jelen lennék, ha még élne. Az írásaim most már a Merengőn gyűlnek, már ami publikus.

Ha már szóba került a Merengő, mióta vagy fent az oldalon?

2007 óta vagyok fenn a Merengőn, de ahogy már fentebb említettem, több néven is előfordultam, egészen konkréta az Aidemera a harmadik, de ezen már nem szándékozom változtatni. Az első történetemet lora/lorka néven publikáltam - a különbség azért, mert az egyik oldalon már szerepelt a másikon korábban megadott lora, és módosítanom kellett -, aztán pedig Xelia néven írtam egy ideig, de azon sem sokáig. 2010-ben regisztráltam Aidemeraként. Ez a sok váltás pedig azért volt, mert nehezen vállaltam fel magam ebben az írói létben, de aztán megbékéltem a dologgal.

Ez utóbbi, hogy nehezen vállaltad fel magad, honnan eredeztethető? Esetleg nem fogadták jól az írásaidat, vagy te magad nem voltál velük elégedett?

Inkább én nem voltam velük elégedett, a kérdésedre válaszolva, a felvállalás meg olyasmi, hogy féltem, hogy valahogy hozzám társítják az írásokat, bár nem igazán értem már, hogy miért. Talán valamiféle identitáskeresési lépcsőfok volt ez.

Azt tudom, hogy a lorát azért cseréltem Xeliára, mert valami komolyabbat akartam, ami már én vagyok, a nevemmel játszottam (Alexandra vagyok).

Ez az oka annak, hogy az utóbbi időben több kihíváson is szerepeltél?

Nem, a kihívások oka, hogy mióta Aidemerára váltottam, egyre kevesebb időm van, és a kihívások inspirálóak, megismerhetek más írókat, és köt a határidő, tehát a szabadidőmet írásra fordítom, semmint például punnyadásra egy sorozat előtt.

Ezek szerint téged nem korlátoznak a kihívásos kötöttségek?

Néha megjárom velük, mint legutóbb a Szívdobbanás kihíváson, de alapvetően nem korlátoznak, élvezem az ötletelést, hogy miként füzzem őket egy láncra.

Ettől függetlenül első helyezést értél el a történettel, amihez először is gratulálok, és akkor térjünk is rá a szóban forgó novellára. :)

Köszönöm a gratulációt :), mindenesetre engem meglepett, hogy én kaptam a legtöbb pontot.

A Barátság extrákkal különlegessége, ha fogalmazhatok így, hogy az azonos című filmet veszi alapul. Honnan jött az ötlet?

Először egy komolyabb, jóval hosszabb, összetettebb történetet szerettem volna írni, de sajnos kicsúsztam az időből, és mindenképpen keresnem kellett egy új ötletet, és azon kezdtem el gondolkozni, hogyan felelhetnék meg a kulcsoknak. Abban biztos voltam, hogy az átok egy könyvhöz fog kapcsolódni, és Hermione szerkesztő lesz, aki nem tudja, ki a zseniális szerzője, és próbálja belezsarolni abba, hogy leleplezze magát, de ebben a történetben nem volt semmi ami romantikus. Aztán azon kezdtem el gondolkozni, milyen fajtái lehetnek a szerelemnek, amire a választott idézetem illik, így ugrott be egy ilyen lazább kapcsolat, arról pedig maga a film. Azt gondolnánk, hogy amikor az ember maga választ kulcsot, akkor könnyebb a helyzet, de az a tapasztalatom, hogy nem így van. Ha úgy kapod, legalább van kit okolni érte. :D

Én nagyon jól szórakoztam olvasás közben, felüdülés volt. Egyedül talán Piton volt az, akit furcsa volt ilyen szerepben látni. Melyik volt meg előbb? A szereplőpáros (snanger) vagy maga az ötlet, és ahhoz jött a pár?

Örülök, hogy örömet szerezhettem. :) A páros volt meg előbb, már a kulcsokkal együtt, nagyon régen nem írtam kettejükkel, pedig mégiscsak ők azok, akikkel a legtöbb történetet olvastam, így gondoltam, teszek velük egy próbát. Igazság szerint azért változattam Pitonon, mert szeretem, ha nem a szokványos, mogorva, kiállhatatlan zárkózott önmaga, hanem szokatlan oldaláról mutatkozik meg.

Nem féltél, hogy nem tudsz velük újat mutatni? Elég sok történet van már róluk, nem lehet egyszerű olyat írni, amit még senki előtte.

Nem, marha magabiztosan vállaltam be őket némi töprengés után extrém párosokról, aztán meg jól bennragadtam a klisék között. Nagyon sok történetet olvastam már róluk, és kiderült, hogy nehezen tudok velük barmit is kezdeni.

Pedig szerintem ez a történet, pont ezzel a barátság extrával téma miatt nem lett sablonos. :)

Jó, hogy így látod, akkor a célt elértem.

A másik történet, amiről szerettem volna, ha szót ejtünk, a Perselus Piton Kihívásra írt Átkozottak sorsa, ami Narcissa-Piton párosítású novella.

Állok elébe.

Először is csak ismételni tudom önmagam, a történet nekem nagyon tetszett, olvasás közben gondolkodtam el azon, hogy őket el tudom képzelni együtt. Te hogy vagy ezzel? Hogyan jött a páros gondolata?

Nagyon régóta szerettem volna írni egy Piton-Narcissa történetet, csak sajnos annak a cselekményét is meg kellett szabdalnom. Anno bele is kezdtem egybe, de az a gépemen pihen, erőteljes átírásra várva. Kettejük kapcsolatának ötlete pedig a HP és a Félvér Hercegből jött, a közös jelenetükből. Miért ment Narcissa Pitonhoz? Miért pont hozzá? Miért voltak ennyire bizalmas kapcsolatban? És még sorolhatnám a kérdéseimet hosszú sorokon keresztül.

Ha már szóba került a közös jelenetük, nekem rögtön a film jelenete kúszott a szemem elé, talán azért, mert Narcissa filmes változata nekem elnyerte a tetszésem. Neked? És Pitoné?

Vegyes érzéseim vannak a karakterekről. Alan Rickman tetszett Pitonként, mert nagyon jól játszik, de azért nem egy 30-as pasas, akárhogy is imádom őt, ezt el kell ismernem. És sajnos nem ő az egyetlen szépítés a sztoriban. Helen McCrory viszont már kényesebb kérdés, mert nagyon jó volt a Narcissája, még akkor is, ha a könyvbeli teljesen más. Őszintén szólva nekem a borz hajat leszámítva jobban tetszett, mint a könyvbeli Narcissa, habár ha választási lehetőségem lett volna, nem őt castingolom. A filmes jelenet vs. a könyvbeli jelenet: mindkettő nagyon hatásosra sikeredett, de a filmeshez hozzáadtak egy plusz jelentést is, megerősítették, hogy valami van a háttérben.

Egyébként mi a véleményed a filmváltozatokról úgy összességében?

Tetszettek, elég sokszor megnéztem őket, habár teljesen más élmény, mint a könyvek. Egyedül a 7/1-et esett nehezemre megemészteni, de végül azzal is megbékéltem. Azért azt kicsit sajnálom, hogy nem egy rendező készítette az egészet, talán akkor egységesebb lett volna.

Egyet kell, hogy értsek. A szóban forgó miért esett nehezedre?

Mert elsőre nem tűnt többnek, mint egy nagy sátrazás, nagyon lassú és vontatott volt.

Kifejezetten unalmas a hatos után.

A könyvet is vontatottnak tartottad vagy csupán a filmet? Mi a véleményed a végkifejletről? Erre számítottál?

Nagyon nem - ez a véleményem röviden és tömören, de ki is fejtem. Ami a legjobban bántott, az Piton értelmetlen halála volt, és persze ott volt még sok halott, akiknek nem kellett volna áldozatul esni. Meggondolatlannak és eltúlzottnak érzem azt, amit Rowling a hetes könyvvel tett.

Te hogy fejezted volna be? Volt valamilyen elképzelésed a könyv megjelenése előtt?

Nem igazán volt elképzelésem, legalábbis nem olyasmi, mint amire számítani lehetett. Ha rajtam múlik, csupán a halálesetekbe nyúltam volna bele és az epilógusba. Alapvetően a körítéssel semmi bajom, habár vontatott volt, de ugyanakkor elengedhetetlen is, mivel Rowling nagy vagányan bevállalta ezt a hét kötetes dolgot jóval előre. Ami a változásokat illeti, a párkapcsolatok leosztása borzalmas. Hermione és Ron? Ugyan már! A Narcissa-Lucius-Draco szál is nagyon elvarratlan maradt. Mi lett a Roxforttal, mi lett a társadalommal, a megmaradt halálfalókkal? Piton miért halt bele a támadásba, amikor Arthur Weasley nem? Senkinek eszébe sem jutott megmenteni? Számtalan megválaszolatlan kérdés maradt vissza a Halál ereklyéi után, ami megért volna legalább plusz egy könyvet, nem csupán egy húsz-évvel-később-fejezetet. Én abba a csoportba tartozom, akik még reménykednek, hogy Rowling egyszer csak előránt valami előzmény-utózmány történetet a tarsolyából. Lenne mit megírnia.

Ezek mind-mind elgondolkodtató kérdések, amikre én is remélem, hogy egyszer választ kaphatunk. Ha már Piton professzor haláltusája szóba került, én nem egy olyan fanfictionnel találkoztam, ahol Hermione mentette meg végül a férfit. Mi erről a véleményed? Reális volna a kép?

Mivel Hermione ott volt a haldokló férfi mellett, ráadásul valamennyire tisztelte is régebben, azt gondolom, reális lett volna, ha ő menti meg. De akár a Malfoyok vagy egy roxforti kolléga is megmenthette volna. Már az is rettentő furcsa, hogy egy pillanatig sem gondolkoztak el azon, hogy Dumbledore miért bízott feltétlenül Pitonban. Például Hermione miért nem látott tovább a történteknél? Piton számtalanszor megmentette az életüket. Hermione és McGalagony is rendkívül intelligensek, miért nem jöttek rá semmire? McGalagonynak észre kellett volna vennie, hogy Piton nem támad vissza, és elgondolkozhatott volna, hogy miért nem. Ilyen kis apróságokon látszik szerintem a kapkodás és a szándékosság.

Ki(k) a kedvenc karaktere(i)d és miért?

Amikor olvastam a könyveket, nagyon kedveltem McGalagonyt és Pitont, valamint Harryt, Hermionét és Ginnyt is. Alapvetően azonban nagyon sok érdekes karaktert jelenített meg Rowling, nagyon valósághűek lettek a szereplői. A miértek: Pitonra nincs miértem, az elejétől kedveltem a karaktert a titokzatossága és a zárkózottsága miatt, gondolván, hogy biztosan van ott valami mélyen, elrejtve. Az emberek ritkán feketék és fehérek csupán. McGalagonyt, Hermionét és Ginnyt pedig az intelligenciájuk miatt kedveltem, mert bámulatosan céltudatos, erős nők, amilyen mindig is lenni szerettem volna. Harryt pedig az embersége miatt kedvelem, hogy minden ellenére olyan, amilyen.

Korábban már beszéltünk kicsit a színészekről Narcissa és Piton kapcsán. Rajtuk kívül mi a véleményed a színészi alakításokról?

Habár határozottan nem kedveltem Ront a könyvekben, a filmben szerintem az őt megszemélyesítő Rupert az egyik legjobb gyerekszínész. Egyenletesen teljesített, míg ugyanez nem mondható el Danielről és Emmáról. Az idősebb színészek zseniálisak, nem kérdés. Főleg mivel imádom az angol színjátszást, filmeket. A karakterek valósága és a rendezők és producerek újraértelmezés azonban hagy némi kívánni valót maga után. Ott van például a McGalagonyt játszó Maggie Smith. Imádom a színésznőt, zseniálisat alakított, de köze nincs a kötetbeli McGalagonyhoz. Vagy legalábbis nagyon kevés.

Ron filmes karakterét én is nagyon kedveltem, sőt, a Hermione-Ron páros ott vált szimpatikussá igazán.

A könyvekben erről a párosról mindig azt gondoltam, hogy szóba sem jöhet kettejük szerelme, annyira mások ők ketten, a filmet látva pedig nem is ez volt a fő ok, hanem az, hogy olyanok voltak ott, mint két testvér, egy árnyalatnyi romantikát, egyetlen szikrát sem láttam kettejük között.

Kikkel tudtad volna elképzelni őket inkább?

Ronon nem gondolkoztam még sosem, de lássuk: egy olyan lánnyal, aki szintén olyan vicces, mint ő, és tolerálja a srác hangulatingadozásait. Nagyon gyermeki, mondhatni éretlen volt ő a könyvek alatt, talán még nem is találhatta meg akkor az igazi párját, majd inkább néhány évvel később. Hermionénak mivel nagyon elfogult vagyok, Pitont természetesen, na de félretéve a fandom vonzását, ha már a két fiú között kell választani, akkor Harryt, de ha van más is akkor egy hollóhátas srácot.

Nem feltétlen gondoltam, hogy csak kettejük közül lehet - bár én Harryhez húzok -, hanem általánosságban. :)

Hermione-Piton mellett teszem le a voksom, Ronhoz viszont továbbra sincs ötletem.

Pörögnek előttem a kicsit jobban megismert női karakterek, a nevük után meg az, hogy nem-nem-nem. Lövésem sincs. Kikkel szokták őt összehozni?

Nem igazán tudom, de egyszer hallottam olyan véleményt is, hogy Lunával.

Luna-Ron felbukkant valahol mellékszálként egy fanfictiönben, amit olvastam, de Luna szerintem inkább Neville-hez illene.

Egyébként mi vonz a snangerben?

Snanger? Mindenek előtt biztosan az, hogy már annyit olvastam belőle, amennyi reflexként hozza elő kettejüket az ideális HP párosnak, de ha ennél mélyebbre megyünk, akkor mindenképpen az, hogy ők ketten kellőképpen intelligensek egymáshoz, kihívást jelentenek a másiknak, és ahhoz, hogy Piton korábbi kríziseit kezelni tudja valaki, kellőképpen empatikusnak és okosnak, megfontoltnak kell lenni, amilyen szerintem Hermione.

Mit szólsz a Lily-Piton szálhoz? Meglepett?

Nem lepett meg igazán, de annál jobban kedveltem. Mármint azt a részét, amikor Lily még élt, a másik fele, hogy Piton rajongott érte, azt nem szerettem, mert szerintem teljesen természetellenes. Mindemellett, kicsit utálom is Lilyt, mert felszínes volt, Pitont meg azért, mert annyira igazságtalan volt az emberekkel, Lilyt meg mégis túlidealizálta.

Én Lilyt nem kedveltem, legalábbis, amit az emlékek alapján tudok róla, nem vált szimpatikussá, ami furcsa is, mert valahol az egész történetben annyira jónak lett beállítva, hogy csalódás őt így látni.

Hogyan láttad őt? Milyennek?

Hisztérikának.

A sárvérűs botrány miatt?

Úgy az egész jelleme valahogy unszimpatikus nekem, illetve van egy (őrült) elméletem, miért nem bocsátott meg a lány Pitonnak: szerintem mást is érezhetett barátságon kívül.

Lily? Piton iránt? És nem tudta, hogy mit akar? Erre kíváncsi vagyok, mert sosem hallottam még ilyesmit. :)

Az jut mindig eszembe, hogy Sirius tréfáját Remus képes volt megbocsátani, pedig Holdsáp meg is támadhatta volna Pitont, és az szerintem sokkal súlyosabb dolog, mint hogy hirtelen felindultságból a fiú így illette Lilyt. Szóval kellett lennie emögött másnak is puszta barátságnál a lány részéről is.

Hát igen, igazad van. Én azt gondoltam, azért nem bocsájtott meg mert túl beképzelt volt. Btw nem ismerhette eléggé Pitont, mert akkor tudnia kellett volna, hogy nem gondolta komolyan.   

A Harry Potter sorozat befejezése óta az írónő több, más műfajú könyvet is publikált. Olvastad valamelyiket?

Belekezdtem a The Casual Vacancy-be, de körülbelül az ötvenedig oldalig jutottam. Mivel nem nyerte el a tetszésemet, félretettem, és azóta sem vettem a kezembe. A Kakukkszón is gondolkoztam, hogy belevágok, de túl sok jót nem hallottam róla.

Sajnos én is félretettem az elsőt mindössze pár oldal után. Ha már vélemény, ezek szerint téged nagyban befolyásol, hogy egy történet milyen kritikát kap?

Abban az esetben befolyásol, ha maga a leírás, film esetén bemutató nem tetszik igazán. Akkor csak olyasmivel lehet rávenni az olvasásra, ha mások mesélnek róla jó dolgokat, kellemes élményeket.

Hogyan állsz a kritikaírással?

Nem vagyok benne a legjobb kritikaírásban, általában csak abban az esetben írok véleményt - teljesen szégyenletes módon -, ha az adott írás valamiért nagyon nagy hatással van rám. Eleinte, amikor még fiatalabb voltam, nem láttam át ezt a rendszert, hogy miért is fontos véleményt írni, most pedig már, amikor tudom, hogy fontos és miért, akkor pedig jóval kevesebbet olvasok (értsd: alig). Ráadásul nagyon nem szeretem mások "gyermekét" kritikával illetni, sokszor félórákat töprengek egy néhány soros kritika fölött. Van még hova fejlődnöm, na. Persze azért megvan a véleményem a kritikák stílusáról, amit a legkevésbé szeretek, ha azzal jönnek, hogy egy egy történet, páros, esemény, hozzáállás miért nem lehetett úgy, ahogy az megvan írva. Na meg az, ha arról írnak, ami nincs is a szövegben, ahelyett, hogy arról írnának ami benne van. Ezt pedig nem is magamnál vettem észre - mivel keveset is írok, kevesen is olvasnak, tehát alig kapok bármi véleményt -, hanem mások esetében, például kihívásokon.

Érdekes, amiket mondasz, és hadd reflektáljak rá. Egy adott kihívás véleményezésénél azért az is fontos, nem, hogy mi nem volt benne? Vagy ezt most általánosságban (is) érted?

Alapvetően nem a kulcsokra értem, hogy nem használta fel, hanem arra, amikor olyat írnak, hogy mi lett volna ha ne ezzel hanem amazzal hozod össze, szerintem ők semmiképp sem illenek egymáshoz. Alapvetően olyan dolgokra gondolok, amikor nem a stílust, a formát kritizálják, hanem a fantázia minőségét. Szóval igen, általánosságban értem ezt inkább.

De még ennél is rosszabb ha feltörik a fejezeteket (lsd. Merengő) vagy annyit írnak, hogy 'de jóóóóóóóóó, folytatáááást'.

Azt írtad, nem kapsz sok véleményt. Amiket igen, azok mennyire befolyásolnak? Volt olyan, hogy hatásukra változtattál valamin?

Régen rengetegszer, amikor még nem tudtam helyén kezelni a dolgokat. Volt úgy, hogy komplett történeteket "dobtam a kukába", mert azt mondták, hogy ez mekkora egy elszállt ötlet, meg ezt semmiképpen sem lehet jól megoldani. Mostanra már inkább az lett fontos, hogy magamnak tessen az ötlet és a felállás, mintsem az, hogy mások majd mit szólnak hozzá. Ne értsd félre, nem a kivitelezésről beszélek, annak mindig örülök, ha valaki segít végiggondolni a dolgokat, és javaslatokat tesz, rávilágít, hogy valami nem érthető, kimaradt egy részlet, ami nekem egyértelmű, de az olvasónak nem lesz az.

Most néhány villámkérdés:

Első fanfiction, amit olvastál?

Egy egyperces volt minden bizonnyal, aminek nem emlékszem a címére, de az első biztos, amire emlékszem az a Piton Álomnő Főzete volt.

Kedvenc író, legyen az amatőr vagy könyves?

Fogós kérdés, mert folyton változik. Aktuális kedvenc M.C. Beaton, örök kedvenc Jane Austen.

Mi az a szó, ami leginkább jellemez, és miért?

Álmodozó. Mert folyton ezt teszem, és sosem tanulom meg, hogy a valóság az más, mint az, amikor ábrándozom róla.

Ha kívánhatnál valamit, mi lenne az?

Kapzsi módon, azt, hogy bizonyos mennyiségű kívánságom teljesülhessen, vagy nagy bátran bevállalnám, hogy az összes. Ha egy dolgot választhatnék egyszerre, akkor valami olyasmit kívánnék, hogy én és a szeretteim még vagy 100 évig egészségben együtt lehessünk.

Ha azt mondom, álmaim netovábbja, neked mi jut erről eszedbe?

Hosszabb időt tölteni Angliában, talán ez az egyik legrégebbi vágyam. De nehéz kiemelni csupán egyet, mivel komplex kis álmaim vannak a jövőmről.

Kívánom, hogy megvalósuljanak! :)

És végezetül: mik a terveid a jövőre nézve?

Elérni az álomsúlyom, több energiát fektetni a munkába, visszatérni az íráshoz és randizni álmaim lovagjával. De amíg ez összejön... újra leemelni a polcról a Bridget Jones naplóját, mert ezeknek a céloknak nagyon bridzsitesek lettek. Komolyra fordítva a szót, tényleg ilyesmi céljaim vannak, azzal kiegészítve, hogy szeretnék végre istenigazából megtanulni angolul.

Köszönöm szépen, hogy vállalkoztál a beszélgetésre, örömömre szolgált megismerni téged. :)

Én pedig köszönöm a lehetőséget, nagyon jól éreztem magam, számtalan olyan kérdést tettél fel, amelyen még sosem gondolkoztam.

Cartwright