2015. május 5., kedd

queenariana interjú

Nagyon érdekes volt olyan valakinek kérdéseket feltenni, akivel az ismeretségem az interjú felmerülése előtt kezdődött. Ariana nevével az Egyszerűen bonyolult kapcsán találkoztam, felkeltette a téma az érdeklődésemet, és magába szippantott a történet. El is újságoltam ezt az egyik barátnőmnek, figyelmébe ajánlva a történetet, aki szintén ráharapott, és azóta gyakran beszélgetünk így hármasban. :)

Minden bizonnyal méltán népszerű írása a Merengőn is megtalálható Egymásra hangolva Jasonnel és Gregoryval, de én nagyon szeretem még tőle a Láncokat, Nicky karaktere a szívemhez nőtt.

Fogadjátok szeretettel queenarianát vagy, ahogy más oldalakon ismerik, Arianát! :)


Az első kérésem hozzád sem más: kérlek, mutatkozz be az olvasóknak. Kicsoda queenariana?
Hajaj. Inkább Ariana néven ismernek szerintem, legalábbis Merengőn kívül.
Mit is mondhatnék? Lassan hárommal kezdődik az éveim száma, és pár héten belül duplán is anyuka leszek. Az egyik legkedvesebb hobbim az írás, már gyerekkorom óta. Ezen kívül folyamatosan változom, úgyhogy néha én is újradefiniálom, ki is vagyok. :D Anya, feleség, hobbiíró és fordító stb. Nem tudom, mi mást mondhatnék még.

A merengős adatlapod szerint már 2006 óta publikálsz, az oldalra azonban csak 2014-ben kezdtél el feltölteni. Hol voltál fellelhető előtte? Mi vagy ki hozott a Merengőre?
A saját oldalamon és a Varázsskatulyán publikáltam a történeteimet, a verseim pedig egy azóta megszűnt oldalon szerepeltek. Az egyiket egy kötetbe is beválogatták, de sajnos nem lett belőle semmi.
Merengőre csak olvasni jártam, de az oldalamat sokáig más hobbim miatt hanyagoltam, elég kevés rendszeres olvasóm volt, és szerettem volna, ha többekhez eljutnak a történeteim. Így történt, hogy regisztráltam. Mivel a nicknevem foglalt volt, így egy másikat használok, ami két becenevem összeolvadása.

Van egy saját oldalad is, ahová az írásaidat teszed. Ott fellelhető az összes munkád, vagy megválogatod, hogy mit teszel fel? Mi alapján döntöd el, hogy mit hová töltesz?
Az összes? Nem, véletlenül sem. Igazság szerint kilenc éves korom óta írok ezt-azt. Gyerekkoromban verseket, meséket, tinédzserként szerelmes verseket és regényeket (ezeken utólag jókat szoktam szórakozni), az egyetem alatt leginkább verseket, szösszeneteket írtam, illetve akkor jött a slash is.
Szóval mondhatjuk, hogy megválogatom, miket teszek fel oda. A verseim például nincsenek fenn.

Az említett oldalad neve Hajnalösvény. Miért ezt választottad? Van valami mögöttes jelentése, vagy pusztán megtetszett?
Igazság szerint nagyon ez elég összetett. Az egyik becenevem a Hajnal, még régről, illetve a verseimet is ezen a néven osztottam meg. Másrészt imádom a hajnalt, mint napszakot, a folyamatos megújulást, a sötétség és fény találkozását. Ráadásul tipikus egyetemista voltam, éjjel voltam ébren, és nappal aludtam. És sok minden együttesen ihlette a nevet, de ezeket tudnám kiemelni.

Fő témád a slash, vagyis az azonos neműek kapcsolata. Hogyan és mikor alakult ez ki?
Az egyetem alatt fordult velem minden egy hatalmasat, kinyílt a világ. Kisvárosban nőttem fel, sok dolog nem realizálódott bennem, és hirtelen minden a helyére került.

Hogyan kell ezt pontosan érteni? Lett esetleg az ismerősi/baráti körödben ilyen személy? Ez onnan jutott eszembe, mert például az én slash iránti érdeklődésem innen ered.
Így is lehet érteni, de ennél többről van szó.

Mi az, ami inspirálóan hat rád? Van olyan elem esetleg, ami visszaköszön az írásaidban?
Ezt nehéz lenne megfogalmazni. Vannak olyan történetek, amik hirtelen előbukkannak a semmiből, megszállják a fejemet, és muszáj megírnom. A zenét tudnám fő inspirációként említeni, a legtöbb ötletem egy-egy dal hallgatása közben született.
Mi az, ami visszaköszön az írásaimban? A mindennapi élet, azt hiszem. Mostanában eléggé a drámai vonalak felé húzok, úgyhogy visszatérő elem nálam az erőszak, a prostitúció, a bujkálás stb. Valami, ami visszatartó erő a szereplő életében, ami miatt úgy érzi, nem lehet önmaga/nem lehet teljes az élete.

Használsz vázlatot, vagy azonnal papírra/monitorra veted az elképzelésed?
Ez leginkább attól függ, hogy mennyi időm van. Régen, ha valamit nem írtam le, ki is röppent sokszor a fejemből. Ma már a legtöbb vázlat a fejemben is megvan, de amint tudom, leírom, és később átdolgozom.

A Merengőn jelenleg négy írásod lelhető fel, három folytatásos, és egy, amit a Kívánság Üst keretein belül írtál. Mennyi idő alatt készülsz el egy adott fejezettel?
Az időmtől függ, szintén. Ha van rá lehetőségem, és mindenki békén hagy, akkor simán írok 3-4000 szavas fejezeteket egy-két óra alatt. Nekem ez soknak számít. Ha valamiért viszont döcögősebb résznél járok, akkor van, hogy napokig ülök rajta.

Elnézve a kapott véleményeidet, elmondhatjuk, hogy ezek alapján az Egymásra hangolva keltette fel leginkább az olvasók érdeklődését, ami tinédzserszerelmet örökít meg. Szerinted mi ennek az oka?
A kérdésedben benne rejlik a válasz is. A tinédzserszerelem viszonylag felkapott téma, bár magam is meglepődtem, mennyivel olvasottabb lett, mint a többi felkerült történetem. A történet egyébként közelebb áll hozzám, így talán olvasni is kellemesebb. Esélyes, hogy süt a sorokból, hogy mennyire szerettem írni. Igazság szerint viszont én is nagyon kíváncsi lennék, miért emelkedik ki ennyire a többitől…

Hozzád melyik áll a legközelebb és miért?
A legtöbb közel áll hozzám, mind másért és máshogyan.  Az első nagy szerelem az Album volt, utána a Nyári képek, aztán a Láncok és az Egymásra hangolva. Nem tudom, mennyire tudnék választani. Főleg, hogy van pár még készülőben lévő regényem, amik szintén nagyon közel állnak hozzám.

Hogyan viszonyulsz a karaktereidhez? Ki(k) az(ok), akivel a leginkább megtaláltad a közös hangot, és ki(k), akivel esetleg nehezebben megy a közös munka?
Általában szeretem a szereplőimet, de vegyünk párat a teljesség igénye nélkül.
Greggel és Jasonnel könnyű dolgom volt, ők azonnal belopták magukat a szívembe, az Albumból Andy és Chris szintén. A Nyári képek szereplőit is imádtam.
Dave elég kemény dió volt, őt néha kifejezetten utáltam a döntéseiért és a viselkedéséért, de a végére nagyon megszerettem.
Akivel igazán nehezen dolgoztam, az Will volt. Ő az a karakterem, akire azt szoktam mondani, hogy ha élne, addig ütném, míg mozog. :D Nem szeretem az ennyire döntésképtelen embereket, akik mások érzelmeivel játszanak, csak mert gyengék meglépni az adott lépést.
És persze ott vannak a ponyváim és a humorosnak szánt írásaim, amikor csak elszalad velem a toll. Azokat a szereplőket is szeretem, mert szétröhögöm magam rajtuk, bár az ő céljuk leginkább a szórakoztatás. 
És még folytathatnám, de a többi karakter egyelőre ismeretlen lenne…

Van kedvenc saját karaktered?
Nicky (Láncok) és Jason (Egymásra hangolva) állnak a legközelebb hozzám.

Nickyt én is nagyon kedveltem. :)

Mik a terveid a jövőre nézve?
Írással kapcsolatban? Rengeteg elkezdett és el nem kezdett novellám, kisregényem, regényem van, csak sajnos kevés időm.

És az íráson kívül?
Hamarosan születik a második kislányom, úgyhogy a közeljövőben a gyereknevelés a fő projekt. Utána meg emellett igyekszem majd visszailleszkedni a munkába is.

Jöjjön néhány villámkérdés:

Kedvenc szerző(k), akár internetes vagy már kiadott?
A teljesség igénye nélkül: Laurell K. Hamilton, Anne Rice, Ursula K. Le Guin. Ha magyart kellene említenem, Sütő Andrást tudnám kiemelni.

Kedvenc műved?
Na, az nincs. Rengeteg kedvencem van, nem tudnék választani.

Melyik az a szó, amivel a legjobban tudnád magad jellemezni?
nyugtalan

Legjobb és legrosszabb tulajdonságod?
Végtelenül büszke vagyok.

Ezt értsem úgy, hogy van, mikor előny, van, mikor inkább hátrány?
Igen, egyértelműen. :)

Kedvenc időtöltésed az íráson kívül?
Az olvasás. Ki hinné, nem igaz? :D Egyébként szeretek filmeket/sorozatokat nézni, fordítani, és végül, de nem utolsó sorban, a családommal foglalkozni.

Tea vagy kávé?
Ez sok mindentől függ. Kávé nélkül nem üzemelek, de imádom a különleges teákat. Ha van időm, szívesen lógok teázókban, és kóstolok új ízeket. És teljesen odáig vagyok a chai teákért.

Van valami, amit így esetleg üzennél az olvasóidnak?  
Nyugodtan lehet nyúzni, nem harapok. Általában azért teszem fel a történeteket, mert kíváncsi lennék a reakciótokra és a véleményetekre. Úgyhogy bátran lehet vagy kommentben, vagy e-mailben zaklatni.

Nagyon szépen köszönöm, hogy vállalkoztál az interjúra, és erőt, egészséget kívánok a továbbiakban. :)


Cartwright

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése