Cathy111 interjú

Következő interjúalanyom saját bevallása szerint furcsa, érzékeny, álmos, szomorú és vidám. Az interjú során olyan témák is szóba kerültek, mint a különböző HP teóriák, a Marvel univerzum, Trónok harca,  az Időutazó pályázat, nyári tábor, illetve az Antarktisz.

Fogadjátok sok szeretettel cathy111-et! :)

Először is, kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Mit érdemes rólad tudni?

Hú, nem is tudom, ez mindig olyan nehéz kérdés. Leginkább azt, hogy fura vagyok, és kétségbeesetten igyekszem beleölni a gondolataimat az írásaimba, ezért sokszor azok is… furák. Általában sötétek, és a komor búskomolyságot humorral igyekszem oldani, de a humorom is elég… fura. Szóval fura vagyok, és ez kihat az írással való kapcsolatomra is. Általában akkor írok, ha rám tör a felületes depresszió, mert egyrészt az írás amolyan terápia nekem (de gondolom, sokan vagyunk így ezzel). Másrészt akkor tudok "jól" írni (nekem tetszően), ha szomorú vagyok, de az is igaz, hogy időm nagy részében, a lelkem mélyén szomorú vagyok. Azt hiszem. De miközben írok, mindig boldog vagyok, mert otthon érzem magam. Ekkor kerülök a legközelebb a saját, igazi világomhoz. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "az igazi világ benned van", és én ezzel annyira, de annyira egyet tudok érteni, rögtön szerelmes is lettem ebbe a mondatba, meg magába az illetőbe is. Na, ez a másik, félelmetesen gyorsan leszek szerelmes, de nem a szerelem hétköznapi módján, inkább az apró részletekbe, hibákba szeretek bele, ugyanúgy a Holdba minden éjszaka, mint az emberek kis töredékeibe. Amit megszeretek, azt pedig viszem magammal. "Ha beléd szeret egy költő, halhatatlan leszel." Ezt meg valahol olvastam, és gyönyörű módon igaz, ha a leírt szót halhatatlannak tekintjük. És miért ne tekinthetnénk annak? Szeretem beleszőni az életemet az írásaimba, és elkerülhetetlen is, mert miről írhatnék, ha nem arról, amit már tapasztaltam?

Ennyi vagyok én, úgy tűnik, főleg mások szavaival tudom körülírni önmagam.

Mióta foglalkozol írással, és mit jelent számodra? Emlékszel a legelső történetedre?

Egészen régóta foglalkozom már vele, nem mondom, hogy mióta tudok írni, mert klisé, és valószínűleg nem igaz, de valahogy már nem emlékszem hány éves voltam, mikor leírtam kissé átköltve nagyapám egyik meséjét. Hat vagy tizenegy, hát ezek az évek egybefolynak. Az első "eredeti" művem (ez nagy jóindulat, mert minden mozzanatát más könyvekből szedtem össze), egy fantasy történet volt, de kinek nem volt kiskorában fantasy története? Az első fanfictionöm meg egy rakás agyament twilight fanfiction volt, amit idióta barátaimmal hoztunk össze. De jók, komolyan nagyszerűek, még most is felnevetek rajtuk, ha elém kerülnek.

Az írás mindig valami más volt, nem menekülésnek mondanám, meg nem is búvóhelynek, csak valami másnak. Mindig sokkal izgalmasabb, és otthonosabb érzés volt írni és a kitalált szereplőimmel foglalkozni, a kitalált történetemmel, mint a valóságos ismerőseimmel, az életemmel. Ez most egy béna példa lesz, de az írás egy lyuk a szobám falán, amin átbújva megszűnök létezni egy kicsit ebben a világban.

Mikor találtál rá a Merengőre? Van más írói oldal is, ahol megtalálható vagy?

Azt hiszem, a nővérem ajánlotta. Ő meg talán a moly.hu-ról akadt rá. A twilightos történetek vonzottak elsősorban. Szerencsére, vagy sajnos nem használok más oldalt, pedig már egyszer felregisztráltam a Továbbvilágra, de elfelejtettem a felhasználónevem, meg a jelszavamat. Néhány kétségbeesett hétig próbálkoztam egy bloggal, de csúfos és jogos kudarcba fulladt. Meg fent van a Nincsen rá szó versem valami oldalon, és már megpróbáltam leszedni, de nem ment, szóval örökre az interneten marad, gondolom ez is számít:D De már nem is emlékszem az oldal nevére.

A legelső publikált műved a Nincsen rá szó című original vers. Ez az egyetlen versed, vagy a többit inkább meghagytad a fióknak?

A többi versemre nehéz lenne rámondani, hogy vers, inkább csak szorgalmasan tördelem a sorokat. És egyik sincs kész, nem vagyok igazán tehetséges versek terén. Érdekes, de szerintem prózában sokkal könnyebb megkapót alkotni. Szerintem egy tumblr poszt is lehet olyan szöveg, hogy aztán a sorai napokig zakatolnak a fejemben, meg "hat rám" az egész. De a vers az valahogy más, szerintem nehéz igazán megragadó verset alkotni, igazán "hatásosat", olyat, hogy érezzük, hogy uh, na ez jó.

A másik ok, amiért nem írok verset, hogy nem tudok vele "lazítani". A fanfictionök, amik fent vannak a Merengőn, azok amolyan "feszültség levezető" írások, kikapcsolódás írnom őket, általában mindig úgy vagyok, hogy oké, ma egész nap tanultam, akkor megérdemlem, hogy írhassak. A versírásban pedig nem látom ezt a kikapcsolódást, és ez valószínűleg oda vezethető vissza, hogy nem tudok verset írni.:D

Mellesleg, tudom, ezt senki sem fogja elhinni, de szegény, árva kis versem is egy fanfictionhöz készült, az egyik szereplő "írta" volna. Hogy leszedtem a történetről, és önmagában állítottam ki, csak a borzalmas elbizakodottságomnak köszönhető. De kaptam rá kritikákat, úgyhogy nem szedem le.:D

Főként Harry Potter kategóriában alkotsz. Mikor szippantott magába J. K. Rowling világa? Szerelem volt első látásra, vagy…?

Nővérem szerette, szóval nekem is kellett, meg az egész családom szolid rajongója igazából. Csak úgy mellettem volt mindig is, nem tudom, mikor olvastam el az első könyvet, lehet, hogy még felolvasták. A filmeket előbb láttam, azt tudom, de nem volt nagy jelentősége, mert olyan kicsi voltam, hogy nem fogtam fel sok mindent belőle. Meg éppen "aktuális" volt a Harry Potter, mikor általános iskolás voltam. Nem volt hirtelen rácsodálkozós szerelem, de hát imádtam, őrülten és kitartóan. Emlékszem, hogy az Erdőmélye, A Szirt krónikáit sokáig azért nem voltam hajlandó elolvasni, mert az ajánlásában azt mondták, hogy "jobb, mint a Harry Potter", ezen pedig jól felháborodtam, és bele sem kezdtem a könyvbe.:D

Ki(k) a kedvenc karaktere(i)d és miért? Ki(k) az(ok), aki(ke)t nem kedvelsz?

Á, ezt képtelenség felsorolni (Harry, Piton, Neville, Ron, Luna, Hagrid…, nem, tényleg nem lehet). Mindenkit szeretek (amennyiben a hét kötetről van szó. A nyolcadikról ne is beszéljünk.) Mindegyik karakter jól átgondolt, és van benne valami igazán megragadó, csodás, és egyedi. Lockharttól kezdve, Krumon át, Winkytől Hóborcig és Hisztis Myrtillig én mindenkit szeretek. Tényleg. Még Umbridge-ot is. Nyilván nem mély szerelemmel, de kedvelem a karakterét, nagyon jó. Talán Agyart nem kedvelem annyira, mert mindent összenyálaz.

Elégedett vagy a történet lezárásával? Amennyiben nem, te hogyan képzelted el a befejezést?

Teljesen-tökéletesen-csodálatosan elégedett.

Olvastad az Elátkozott Gyermeket?

Jaj. Aha. Nem tetszett. De nem a könyv hibája, hanem az enyém. De ezzel együtt nem tetszett. Vannak egészen kézzel fogható hibái: Rose Weasley karaktere, aki inkább Malfoy, mint Weasley, mert simán lekoppintja Albust, és aztán évekig nem szól hozzá, mert ő menő akar lenni, és ez annyira nem vág a karakterbe. Én nem hiszem el, hogy Hermione és Ron egy ilyen kis izét neveltek. A család a legfontosabb eleme a Weasley-famíliának, Rose meg a népszerűséget választja helyette. Ejj. Scorpius se tetszett, meg Albus sem, de ez már egyéni problémám, mert azokat, akik a fejemben vannak, sokkal jobban szeretem, és sokkal valódibbnak érzem őket, mint ezeket a kissé papírmasé figurákra hajazó karaktereket. Scorpius szerintem elég egysíkú lett, persze ez egy dráma, de akkor is. Albus meg… szerintem nem mutatták be jól a problémáját. Jobban kellett volna árnyékolni, nem az arcunkba tolni a problémáját, hanem csak… sejtetni. Talán jobban átéreztem volna. Mert egyébként szerintem ez a megfelelési kényszer teljesen valós, az én Albus-karakteremben is jelen van, de itt valahogy nem tudtam komolyan venni a probléma nagyságát.

Draco karaktere kacagnivaló lett, szerintem kissé eltúlzott karikatúrája a régi önmagának. Szóval főleg a karakterekkel van bajom. Meg a sztorival. Te jó ég, a sztori! Az még teljesen okés, és dicsérnivaló, és nagyon tetszik, hogy az időutazással variálnak, visszahozzák-e Cedricet, volt-e értelme meghalnia. Mert szerintem ez egyszerre tök érdekes, másrészt pedig kedves figyelmeztető a fanoknak, akik arról beszéltek, hogy egy időnyerővel simán meg lehetett volna akadályozni az egész kalamajkát. Piton visszamehetett volna Tom Denem gyerekkorába, és megölhette volna még az árvaházban, az aurorok visszamehettek volna a Potter-házba, és elfoghatták volna Voldemortot, satöbbi. Ez a dráma meg rámutat, hogy nem-nem. Szóval ez tetszik. De a Voldemortos szálat tagadom, nem, azt én nem fogadom el. Nekem az az elméletem, hogy Rodolphus, és mindenki más csak azt mondta Delphinek, hogy ő Voldemort lánya. Talán ők is ezt hitték, de ez csak kamu, mert Delphi nem lehet Voldemort lánya. Voldemortnak nem lehet utódja. Neki nincs szüksége utódra. Ő élni akart örökké, akkor meg minek akart volna utódot? Nekem ez tönkreteszi Voldemortot, és ilyen tekintetben én nem tartom relevánsnak az Elátkozott Gyermeket. Csak egy fanfictionnek, mert nekem lezárult a Harry Potter ott, hogy Harryék állnak a peronon, és nézik, ahogy a lurkók elhúznak. Minden más csak fanfiction.

Mi a véleményed a filmadaptációkról?

Á, imádom őket. Ahogy Piton beszél, ahogy McGalagony néz, amikor Harryék még kicsik, amikor már nagyok, a zene, a képek, a minden, az áh. Kicsit összemosódik a film és a könyv számomra, sohasem volt lehetőségem saját szakállra elképzelni Harryéket, meg a Roxfortot, de nem zavar. És abban is biztos vagyok, hogy a felhőtlen kapcsolatomat a filmekkel nagyban segíti, hogy én nem várom el, hogy a film egy az egyben visszaadja a Harry Potter minden mozzanatát. Ez egy feldolgozás, egy "kiegészítés" amivel még csodásabb, és varázslatosabb lesz az egész. (Azért van egy icipici, apró részlet, amivel nem vagyok kibékülve, szóval, hogy a legeslegvégén, a filmben Voldemort köddé válik. Az nem tetszett. A könyvben emlékszem, hogy nagyon szíven ütött, hogy a holttestét elvitték egy tanterembe. Szóval, hogy volt holtteste, végülis nem állt felül a halálon, és az elmúláson. Azzal, hogy köddé válik, meg olyan… nem is tudom, milyen érzést hagy bennem. De azért imádom a filmeket.)

Ha már szóba kerültek a filmek, nemrégen került mozikba a Legendás állatok és megfigyelésük, mely a Rowling által írt azonos című tankönyv filmadaptációja. Láttad a filmet vagy szeretnéd megnézni? Mit gondolsz, a filmnek sikerül bevonzania a már meglévő Harry Potter tábort? Te magad kiknek az előzménytörténetét vagy továbbgondolását látnád szívesen megfilmesítve?

Hm, hát nem láttam. Előbb olvastam az Elátkozott Gyermeket, és úgy megviselt, hogy nem akartam már még egy újdonságot Harry Potter világából. Nem is szeretném megnézni, a kézikönyv megvan, és szeretem is, mert nagyon jópofa, de a film nem vonz.

De szerintem azért elég sokan belelkesedtek, hogy új Harry Potter film van, és biztos tetszett az embereknek. Én személy szerint azt tapasztaltam (haha, szóval azt szűrtem le abból a három ember reakciójából, akiket ismerek, és akik rajtam kívül szeretik a Harry Pottert:D), hogy nem sikerült egy olyan igazi "visszatérés". De ez jól is van így. Egy idő után, miután kiverekedtem magam az Elátkozott utáni sokkból, rájöttem, hogy ez a könyv nekem valószínűleg sehogysem tetszett volna, mert én nem a történet folytatását, és kibővítését akarom, hanem ugyanazt az élményt, amit már átéltem tizenegy évesen. Újra meg akarom ismerni a Harry Potter csodáit, újra idétlenül akarok vihogni a barátnőimmel, meg napköziben kitárgyalni a filmeket, meg itthon kivenni a DVD-ket, és nővéremmel megnézni az extrákat, első alkalommal könnyezni meg Pitont a hetedik részben, meg először olvasni Harry Potter fanfictiont, meg ilyenek. De ehhez egy időnyerő kéne. Éppen ezért nem is kívánok több Harry Potter feldolgozást. (Azért egy Tekergős jöhetne, de légyszi, mindenki nézzen ki benne nagyon-nagyon jól, és legyen egy musical, köszi.)

Térjünk rá ismét az írásaidra. Korábban említettem, hogy főként Harry Potter fandomban alkotsz, ezek közül is talán a legismertebb írásod a Mi rossz időbe születtünk és annak folytatása, mely a Lily/James és Sirius/saját szereplő párosokkal foglalkozik. Mesélnél róla egy kicsit? Hogyan és mikor született meg a történet a fejedben? Miben más ez a történet a többi hasonló témájú fanfictionhöz képest?

Emlékszem, hogy barátnőmmel iskola után hazafelé sétáltunk és arról panaszkodott, hogy a kedvenc James/Lily fanficírói nem frissítenek, amúgy meg már minden ilyen párosítású sztorit elolvasott a Merin, és szerinte a legtöbb ugyanolyan. Erre én fellelkesedtem, hogy írok neki egy olyan történetet, ami folyton frissíteni fog (aha), és teljesen más lesz, mint minden addigi Jily történet (haha). Vagy öt kínosan rossz első fejezet után, amik közül olyan gyalázatosan OOC és egysíkú Lily-szemszögű monológok kerültek ki, hogy azóta is pirulva gondolok rájuk vissza, végre elkészült az egyetlen, az igazi, az első fejezet, amin barátnőm nevetett (néhol), és amit aztán nagy hejehujával feltöltöttem Merengőre. Mint kiderült, nem kellett volna annyira sietnem, mert most visszaolvasva áthúznék pár sort. De akkoriban az volt a módszerem, hogy egy csapásra leírtam a fejezetet, aztán kidolgozás nélkül javítottam a helyesírási hibákat és töltöttem fel az elkészült "művet". Na, mindegy.

A koncepcióm (helyesebben koncepciónk, mert az egész agyament Celine-históriát együtt ötlöttük ki barátnőmmel) egy francia lány köré fonódott, és így visszagondolva egyszerűbb lett volna Celine/minden-létező-és-halványan-sablonos-fordulat párosítással feltölteni. Valójában nagyon jól esett, mikor azt írták, hogy ez nem szokványos Lily/James, illetve OC/Sirius, pedig ez nem teljesen igaz. Megvan minden "kulcsfontosságú mozzanat", a Saját Szereplő és Sirius se veled-se nélküled kapcsolata, Lily és James humoros-romantikus-kiabálós egymásra találása, Remus és a vigasz-barátnői, Lily két tulajdonsággal rendelkező szobatársai, az elhanyagolt Peter, jó pillanatokban felbukkanó iskolai bálok, meg egy rakat versengés. Celine szenvedélybetegsége kölcsönöz neki egyfajta borús hangulatot, és az, hogy főleg kezdetekben egyáltalán nem úgy írtam, mint egy szokványos Lily/James sztorit, vagyis a hangsúly nem rajtuk volt, és nem is a másik pároson, inkább Celine-en. Nyilvánvaló, hogy Celine viszi hátán a történetet – meg is szenvedtem a karakterével, mert egy helyen elcsúszott a sztoriban, és olyan unalmassá vált, hogy hónapokig nem is írtam.

De minden hibájával együtt nagyon szeretem a történetet, sokat köszönhetek neki, megdöbbentett az a pozitív visszajelzés, amivel fogadták, és boldog voltam, meg vagyok is, ha rá gondolok vagy vele foglalkozom.

Van kedvenc Lily/James és/vagy Sirius/saját szereplős történeted? Mit gondolsz, miért (volt) olyan népszerű ez a két párosítás a fanficírók körében? Te miért szereted őket?

Á, az a helyzet, hogy nincs. Igyekeztem nem is sokat olvasni, mert nem szerettem volna tudat alatt is lenyúlni pár ötletet. Miután befejeztem a saját sztorimat bele-beleolvasgattam párba, de nem hiszem, hogy valamelyiknek is a végére jutottam.

Szerintem a Tekergők és társaik nagyszerűsége abban rejlik, hogy ők a legalakíthatóbb szereplők a Harry Potter univerzumban. Egyszerűen tökéletes alanyok, mert eleget tudunk róluk ahhoz, hogy meglegyen egyfajta közös előismeret, és a poénok ütősek, meg ismerősek legyenek. Siriust és Jameset egy mondattal fel lehet vezetni, és máris mindenki tudja milyenek, nem feltétlenül azért, mert olyan zseniális a karakterrajzuk az adott ficben, hanem már ott él mindenki fejében a kép a laza és rebellis James-Sirius duóról. Ugyanígy szinte mindenkivel. Ez Harryék csapatával nehezebb, mert róluk már mindent tudunk, könnyű OOC-vé írni őket. Jamesékkel ez azért elég nehéz. Csak címszavakban ismerjük őket, de James azontúl, hogy menő és jóképű és beképzelt, lehet érzékeny, vagy perverz, vagy lehet szar a humora, és mondjuk, kiderülhet, hogy kezdetben csak azért tartja maga mellett Petert, hogy az nevessen a faviccein. Szóval ezernyi lehetőséget hordanak magukban. Míg egy perverz Harry, vagy egy érzékeny Ron már nem menne el OOC jelző nélkül. A következő generáció, Albusék pedig szinte ismeretlenek, eszméletlen nehéz megteremteni a megfelelő légkört ahhoz, hogy menjen a sztori, mert könnyen azt veszi észre az ember, hogy egy original történetet ír, csak éppen HP-es nevekkel.

Én azért szerettem beléjük, mert nem lehet nem beléjük szeretni. Ők azt a Roxfortot képviselik, ahova minden rajongó járni szeretne, a "normális" Roxfortot, csupa móka, kacagás, seprűn száguldás. Könnyen lehet velük dolgozni, ezért se kedvetlenedtem el írás közben, jól áll nekik szinte minden, a hülyülés, a komolyság, a szerelem, a szemétkedés, ők azok, akik nem szükségből, hanem heccből hágják át a szabályokat. Sirius szájába rakhatsz cigarettát, de mondjuk Dracóéba ez nem illik. Szóval ezért szerethetőek, mert főleg a saját kedved szerint alakíthatod őket, rengeteg lehetőséget rejtenek, és mert legendásak. Ha Harryék generációjáról szeretnék írni, sokkal több "szabályt" kéne betartanom. Ha Albusékról, akkor meg túl keveset.

A HP univerzumhoz kapcsolódóan vannak nextgen írásaid is (Karácsony Potteréknél, A nyári tábor, L’appel du vide). Te milyennek látod őket? Szerinted miben hasonlít(h)a(t)nak, illetve különböz(het)nek a szüleiktől? Könnyebb vagy nehezebb róluk írni, mint például Lilyékről?

Én imádom őket. Talán jobban szeretek írni róluk, mint Jamesékről, pont az előző kérdésben kifejtettek miatt, ami így egy kicsit furán hangozhat, mert ott azt írtam, hogy Jamesék alakíthatóak és "ismerősebb terepet" jelentenek, ellenben Albusékkal, de nekem pont ez az idegenség (talán kihívás?) tetszik bennük. És sikerült olyanná formálnom őket, amilyennek szerettem volna, és szerintem sikerült jól kialakítanom a karakterüket, lehet, hogy néha beleesek abba a hibába, hogy túlságosan eltávolodom a HP világától, de nekem még a Mi rossz időbe születtünknél is ez volt a legnehezebb: nem elfelejteni, hogy Roxfortban vagyunk.

A nextgenes gyerekek csodálatosak. Albus egyszerűen izgalmas, ott van a Harryhez való viszonya, a Potter-név hozta elvárás. A hetedik rész végén megemlített téma is rém érdekes szerintem, eljátszani azzal, hogy Albus melyik házba kerül, és ez hogyan hat rá. Én a Mardekárt szabtam rá, de élvezem az olyan fanficeket, ahol a Griffendélbe kerül, és szerintem jó ötlet lenne egy hugrabugos Albus is. Scorpius ugyanez. Szeretem azt az elképzelést, hogy ő nem a Mardekárban van, ezzel megtörve a Malfoyok ősi rendjét.

Aztán az is izgalmas játék, hogy a szüleik hogyan jelennek meg a karaktereikben, Harry visszahúzódó természete Albusban, Draco gőgje Scorpiusban, Hermione érettsége Rose-ban, vagy Ginny vadsága Lilyben. Szóval az egész egy nagy játék nekem, fogalmazhatunk úgy, hogy kísérlet. Velük kialakíthatom a Harry Potter világának, és a sajátomnak a metszetét.

Továbbá két alkalommal vettél részt a Kívánság Üstön. Mennyire tekinted ezt kihívásnak, vagy inkább játékként fogod fel? Mennyire nehéz megvalósítani más valaki ötletét?

A Kívánság Üst nekem olyan szinten megtetszett, hogy néha év közben előveszek néhány régebbi üstös kívánságot és próbaként, meg unaloműzésből nekikezdek megírni őket. Aztán hihetetlenül érdekes elolvasni az eredeti megvalósítást, és hogy mennyiben csavartuk másként a szálakat, vagy fogtuk fel a kívánságot. Főleg játékként állok hozzá, és szerintem nagyszerű agytorna, vagy, hogy is mondjam, gyakorlat, hogy nem a saját ötletünket írjuk le. Általában az, hogy valami megragad a fejemben, és aztán kibomlik lassan, és ötletté formálódik, aztán alaptörténetté, az írásom magjává, nagyon egybefüggő folyamat, de szerintem ez mindenkinél így van. Valaki más ötletét megvalósítani arra kényszerít minket, hogy nyitottak legyünk, kreatívak, azt a kívánságot a sajátunkévá tegyük. Az ötlet ugyanolyan fontos, mint a megvalósítás, és a legjobb azt olvasni, mikor két eltérő stílusú játékos jellemző jegyei keverednek egy történetben.

És most beszéljünk kicsit Csámpásról. Egészen pontosan a Csámpásról című Kívánság Üst novelládról, mely Hermione macskája szemszögén keresztül mutatja be az eseményeket. Mennyire volt nehéz állati karakter bőrébe bújni? Írnál még ilyen szemszögből?

Kezdetben elég nagy problémát okozott, de mindenképp ezt a kívánságot akartam megírni. Nincs, meg nem is volt háziállatom, annyira nem is rajongok értük, igazából semmi közöm a macskákhoz, és el sem tudtam képzelni, hogyan fogok majd pont én egy állat szemszögébe helyezkedni. Elkezdtem gondolkozni, hogy milyen történeteket, meséket ismerek, amik így vannak megírva, meg tartottam egy lájtos kutatómunkát is, mert a macskákról annyit tudtam, hogy kilenc életük van:D Aztán meg úgy éreztem, hogy hagyom az egészet, megírom úgy, ahogy én gondolom, mégiscsak egy játék az egész. És így született meg a novella. Csámpás karakterét nem ismertem, de jó volt belemélyedni, szóval abszolút élveztem végül a kihívást. De ez a szemszög akkor is nagyon idegen tőlem, és nem hiszem, hogy önszántamból megpróbálkozom vele bármikor is. Az állatok meg az emberek gondolatai merőben más felépítésűek kellenének, hogy legyenek, és ennek érzékeltetésére tettem próbákat a novellában, hogy mennyire sikeresen, azt mindenki megítélheti maga:D

A történet alapja az a tudomásom szerint pusztán feltételezés, miszerint Csámpás egyenlő a Potter-család elveszett macskájával, akiről a hetedik kötetben kapunk némi utalást. És emellett is számos teória látott napvilágot a HP-univerzummal kapcsolatban, melyek között vannak elgondolkodtatóak, illetve teljesen képtelenek is. Én Csámpással kapcsolatban például olvastam olyat is, hogy ő igazából Regulus Black animágus alakban. Te hogyan viszonyulsz a teóriákhoz?

Nem nagyon olvasgatok ilyeneket, mert számomra a Harry Pottert egy olyan "burok" veszi körbe, tekintve, hogy a gyermekkorom fontos alkotóeleme, hogy rosszul érint bármiféle változtatás is azt illetően. Például J. K. Rowlingot néha nagyon tudom utálni, mikor olyanokat posztol, hogy szerinte Hermione és Ron szakítottak később.

A Csámpásos kis teória viszont tetszett, és bár nem tartom elképzelhetőnek, de jó eljátszadozni vele. Kábé így vagyok minden más elmélettel is, amit elém sodor az internet. A "Harry horcrux volt, és Dursleyék ezért utálták" és "Dumbledore maga a halál" felvetésen jó elgondolkozni, de alapvetően nem befolyásolják azt, ahogyan a Harry Potterre tekintek, és még nem történt meg az, hogy az asztalra csaptam, hogy Aha! Minden világos! Szóval nem vagyok ilyen összeesküvős típus:D

Ez a Regulusos is érdekes, meg mondjuk, szívesen olvasnék egy ficet belőle, de nem tartom valószínűnek. Leginkább erre gondolok, mikor teóriákba ütközöm nagy ritkán, hogy hú, ebből jó lenne egy fanfic.

Jaj várj, most jutott eszembe mégis egy, amiben körömszakadtáig hiszek, és így semmissé tesz mindent, amit fent írtam, szóval az a lényege, hogy Draco igazából vérfarkas, és én ebbe úgy beleéltem magam, mert például Harryék látják, hogy felhúzza a talárja ujját az eladónak a Zsebpiszok közben, és az megretten attól, amit lát. Na, de nem látják, hogy tényleg a Jegy van-e rajta, lehet, hogy "csak" egy harapás. Hm…

Szóval ellentmondásos a viszonyom velük, egyszerre hagyom őket figyelmen kívül, és töprengek rajtuk titokban napokig. J

A Harry Potter univerzumon kívül van még más fandom, amelyben otthon vagy?

A Twilight:D Bár nem vagyok biztos benne, hogy még mindig annyira tudok minden kis háttérinfót, ahogy régen, például már Jasper előzménysztorijára sem emlékszem, úgyhogy ez annyira talán nem aktuális. A Bosszúállók fandomot mondanám, amiből bátran olvasok, és amiben magabiztosan írni tudok, mert képben vagyok a különböző szereplőkkel, hátterükkel, múltjukkal, és kedvenc színükkel, és megkockáztatom, hogy hűen vissza tudom adni jobb napjaimon a karaktereket. A Trónok Harcának (sorozat) például rajongója vagyok, de képtelen lennék írni vele, ugyanígy vagyok még pár fandommal: BBC Sherlock, Good Omens, Hobbit, Gotham, Welcome to Night Vale.

Ha már szóba került a Bosszúállók fandom, beszéljünk egy kicsit a képregény-adaptációkról. Nagyon sokan szeretik őket, fanficek íródnak róluk, a filmek pedig csak készülnek továbbra is. Szerinted mitől olyan népszerűek? Hogyan tudnál meggyőzni például engem, mint teljesen kívülállót, hogy érdemes megnézzem valamelyiket?

Kicsit nehéz ez a kérdés, mert én nem javasolnám senkinek, hogy nézze meg ezeket a filmeket, mivel önmagukban ezek a filmek nem nagy számok, és teljesen megértem, ha valaki szétunja magát az Amerika Kapitány kitudjahányon. Az egésznek a varázsát számomra pont a köré fonódó fandom adja, a fanficek mindenre szétterjedő világa, a vad spekulálások, a shipek, fanartok, AUk. És így olyan az egész, mintha a gyereked rajzát néznéd, ami nyilvánvalóan nem műalkotás, de annyira ismerős és kedves és személyes. Vannak olyan dolgok, amikért egyedül is lehet rajongani, de szerintem a Bosszúállók pont nem olyan. Számomra itt mindennek az alapját a közösség adja.

Például a filmek nekem önmagukban nem érnének sokat, ha utána nem vethetném rá magam a tumblr-re, vagy a blogokra, vagy a facebook csoportokra, hogy kibeszélhessem Steve és Bucky kapcsolatát, meg Black Widow karakterét, meg hogy mit kellett volna másképp, és mi hogyan van a képregényekben.

És az is nagyon szimpatikus, hogy a színészek sokszor összekacsintanak a rajongókkal, sőt, kicsit olyan, mintha ők maguk is rajongók lennének. Szóval a közösségi élményt mondanám vonzónak.

Meg azért elég léleksimogató, hogy azzal a tudattal ülsz le megnézni egy filmet, hogy egy javarészt kiszámítható történet keretein belül jóképű férfiak és csinos nők verekednek, és laza vicceket sütnek el, és megmentik a világot.

Ugyanez a kérdésem vonatkozik a Trónok harca világára is. :)

A Trónok harca… húúú. Nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni. Lényegében a sokat ismételt sablonokat tudom hangoztatni én is, miszerint izgalmas a történet, lenyűgöző a képi világa, a karakterek utolérhetetlenek, és az egész sorozat megkerülhetetlen, mindenhol idézik, imádják, beszélnek róla. A legjobb benne, hogy kicsit megosztja a rajongókat, nem egyértelmű, hogy ki a főhős, hogy kinek kell nyernie. Sokan mondják, hogy ellaposodott már, de szerintem ez nem igaz. Igazából nem tudok meggyőző érvet mondani, miért kezdjen bele valaki, meg ajánlani sem tudom, mert ismét teljesen megértem, ha valakinek nem ilyen az ízlése. De mondjuk egy esélyt érdemes adni neki, még úgy is, hogy az utolsó évad következik, nekem mániám, hogy spoilereket olvasgatok, szóval tanúsítom, hogy úgy is élvezhető sorozat, ha már tudsz minden "poént".

És személy szerint azt is szeretem a sorozatban, hogy nemre és korra fittyet hányva mindenkit meg tud bolondítani, fogalmam sincs, hogy miért van ez, de ez van, szóval egyértelműen van benne valami.

A Merengő 2016-os évben megrendezte az Időutazó original pályázatot, melynek témája az időutazással egybekötött bérgyilkosság volt. A Halni soha című novellád első helyezést ért el, amihez először is hadd gratuláljak. Mesélj a történetről egy kicsit! Mennyire volt nehéz megvalósítani? Mennyire áll hozzád a közel a téma? Végeredményben (függetlenül az eredménytől) te elégedett vagy vele? Írnál még hasonló témában?       

Először is köszönöm. :) Nos, a történet egy ex-bérgyilkosról szól, akivel nem történik semmi, és a végén kiderül, hogy ez tényleg így van. Kicsit zavaros, meg szerintem néhol toldhattam-foldhattam volna egy kicsit, de szerencsére így is sokaknak tetszett, ami ismételten nagyon jól esett. Furcsa, hogy általában ha megírok valamit, az tetszik, nyilván ezért töltöm fel, meg küldöm el mindenhová, de ez pont nem tetszett, és emlékszem, hogy ott ültem, már határidő vége volt, de nem tudtam, mi a rossz benne, és úgy voltam vele, hogy beküldöm, és legalább megmondják, mit lehetne másképp. Szóval kicsit meglepődtem, mikor nem ezt írták, hanem hogy tetszik nekik. A pozitív visszajelzések után meg már nekem is egyre jobban tetszett, és aztán mikor nyertem, hát akkor valami hihetetlenül boldog voltam, mert rólam tudni kell, hogy nem szoktam nyerni, főleg azért, mert versenyezni sem szoktam, mert attól tartok, hogy nem nyernék. Szóval. Örültem neki, és hú, azóta is örülök, mindig vigyorgok, ha rá gondolok.

A téma amúgy nem áll közel hozzám. Nem is szeretem az időutazós sztorikat. Most jól lebuktatom magam, de ez van, valahogy olyan zavarba ejtő ez az egész időutazás-téma. Valaki attól van ki, ha belegondol, hogy a világűr folyamatosan tágul, én meg attól, ha erre az időutazásra gondolok. Na, igen. Azért egészen izgalmas volt megírnom a történetet, semmi ötletem nem volt, mit kéne írnom, elkezdtem írni három tinédzserről, akik felgyújtják a városukat, és aztán valahogy ez lett belőle. Egyébként ez a fajta következetesség jellemző rám, ha originalt írok.

Összességében elégedett vagyok, de én mindennel elégedett vagyok, amit sikerül befejeznem. Az időutazásról újra magamtól sosem írnék, de ha arcon csap egy hasonló pályázat, miért ne. A novellámban egyébként legjobban a címe tetszik, eléggé szeretem a jó címeket, de én eléggé nem tudok jó címeket adni. Szóval erre mondhatni büszke vagyok, egész találó, meg jó, tetszik a dallama.

És végül nézzünk néhány villámkérdést:

Kedvenc író? Kedvenc könyv?

 Kegyetlen kérdés:D Nagyon szeretem Neil Gaimant, Hunter S. Thompsont, Esterházyt, Palahniukot, régebben sokat olvastam Tóth Krisztinát, meg talán kedvenc írónak sorolnám be Janne Tellert, mert a Semmi elég nagy hatással volt rám, szerintem kicsit látszik is az írásaimon, főleg a régieken, mennyire úgy akartam írni, mint ő. De igazából nincsenek kedvenceim, nincs egy író sem, akiért bolondulnék, vagy ha van (Tolsztoj, Nabokov), akkor tőle nem olvastam (még) annyit, hogy nyíltan kimondhassam, hogy a kedvencem. Nem olvasok eleget, az a helyzet. De kedvenc könyvet könnyebb választani, a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Lolita, az Amerikai psycho, A 22-es csapdája, a Láthatatlan szörnyek, Harcosok klubja, A ragyogás, az Óceán az út végén, Esti, meg még valószínűleg egy tucat, ami nem jut most az eszembe, szóval ezek mind hatással voltak rám, különböző módokon, de valamiféleképpen. (Meg nyilván a Harry Potter is kedvenc könyvem, de ezt szerintem nem kell hangsúlyoznom :))

Kedvenc fanfic író? Kedvenc történet?

A kedvenc fanfic íróm Raistlin. Régebben többet olvastam tőle, egy blogot vezetett, csak az már bezárt (de egyébként szerintem alkot még), lényeg a lényeg, amit Raistlin kiadott a kezei közül azokért én odáig voltam. Rohadt sokszor újraolvastam már az írásait, miatta szerettem meg a legtöbb fandomot, meg ilyenek. Kicsit sajnálom, hogy már nem olvasom olyan sokszor a friss írásait, de azt hiszem Star Wars fandomban alkot, én meg abban el vagyok veszve. De Raistlinről csak költői túlzásokba bonyolódva tudnék áradozni, úgyhogy mielőtt elragadtatom magam, csak diplomatikusan elmondom, hogy igen, na ő, ő aztán, na igen, nagyon jó. 10/10. 10/gyerekesen azt mondom, nincs is ilyen nagy szám.

Aztán…:D Vannak még, persze a Kedvenc fül alattiakat a profilomon mindet szeretem, de akkor most kiemelek párat, amikre még mindig emlékszem, és ez jelent valamit. Átkozott Verona, maradok örökre tiéd, ezt nagyon szerettem, Chris írta, szuper. Örök kedvencem a Freudian Slip Jennavere-től, először a Merin olvastam Evannah fordításában, de aztán belegabalyodtam Jennavere más írásaiba is, és azokat is szeretem. Woolfe-tól kettő fanfiction van, ami annyira szuper, és amúgy tök sokszor eszembe jutnak, teljesen random, pedig már régen olvastam őket. Egy őrült lélek máglyákat keres, és a Viszlek magamban. A Harry Potter és a romlott almalé (sizoo89 írja) még befejezetlen, de nagy szerelmem, szerintem zseniális, mindig jól szórakozom rajta. Ja, és bónusznak minden említettnél ott olvashatjátok a cringe kritikáimat – hát, nem tudok normálisan véleményt írni, sajnos, de próbálkozom mindig:D Most majd a 20 gramm szerelem nextgenes fanficet szeretném elkezdeni, úgyhogy amiket a Kedvencekbe rakok a Merengőn, az lehet, hogy még csak váróslistásak egyébként.

Szerinted melyik házba osztana be téged a Teszlek Süveg?

Hugrabug :) Oda szeretnék kerülni legalábbis. De szerintem én már akkor is boldog lennék, ha csak a gondnoki állást sikerülne megcsípnem.

Ha lehetőséged nyílna rá, hogy bárhová elutazz, ahová csak szeretnél, hová mennél és miért?

Az Antarktiszre, mert gyönyörű és csendes, és nincs ott egy lélek sem. Vagy Szibériába, mert hideg és kihalt. Vagy Skóciába. De ha egy helyet lehet választani, akkor az az Antarktisz.

Ha szavakkal kellene jellemezned magad, hogyan tennéd?

Halkan, hogy senki se hallja:D Nem igazán szeretem ezt, már az első kérdésben sem sikerült korrektül körülírnom magam, kicsit olyan érzésem van, ha magamról beszélek, hogy muszáj dobozokba pakolnom, beskatulyáznom a személyiségemet. Hát most mit mondjak? Furcsa, érzékeny, álmos, szomorú és vidám vagyok.

Legjobb és legrosszabb tulajdonságod?

A legrosszabb, hogy túlgondolom a dolgokat. Folyamatosan kattogok felesleges részleteken. A legjobban pedig azt szeretem magamban, hogy minden felé képes vagyok érdeklődéssel fordulni, és a legtöbb dologban megtalálom azt, ami izgalmassá vagy nagyszerűvé teszi.

Ha visszamehetnél az időben, hogy valamit megváltoztass a múltadban, megtennéd-e! Ehm, szerintem igen. Igen, mindenképp, de egyszerűen csak ilyen az ember, hogy mindig érdekli, mi lenne, ha. Bár abban is tudok hinni, hogy bárhogy csavarnám a dolgokat, mindig csak úgy alakulna minden, ahogy most van, ahogy lennie kell, szóval hogy létezik valami „előre elrendeltség”.

Üzennél valamit az olvasóidnak?

Hát persze, például nagyon remélem, hogy valami kis részlete az írásaimnak nyomot fog hagyni, mondjuk, néha eszetekbe jut egy sor, még ha az nem is, hogy ki írta:D Meg köszönöm, hogy az általatok részese lehettem ennek az élménynek és közösségnek, amit a merengő nyújtott.

Olvasói kérdések: 

Te voltál már nyári táborban?

Nem vagyok biztos benne, hogy ez a kérdés a merengő nyári táborra, vagy úgy általánosságban a nyári táborokra vonatkozik-e, úgyhogy ne haragudj, ha teljesen félremegy a válaszom egyik fele. Merengő táborban még nem voltam, pedig szeretnék menni, csak egyedül nem merek, és úgy gondoltam előbb elég, ha egy találkozót vállalok be, de mikor a legutóbbit szervezték, pont osztálykiránduláson voltam. Egyébként pedig voltam már nyári táborban, elég sokban, ami azt illeti, de szerintem ez a gyermekkor elkerülhetetlen velejárója. De egyébként nem vagyok nagy rajongója a nyári táboroknak, annak ellenére, hogy volt már „nem akarok hazamenni” érzésem, meg a tábortüzet körülülős jó estém. :)

Honnan jött ez a roxforti táboros ötlet?

Igazából nem tudom, nagyon szerettem ilyen komolytalanabb, táboros történeteket olvasni, és talán akkor nyáron voltam egy kivételesen jó táborban is, és valamiért úgy gondoltam, hogy jó ötlet lenne, - először csak a magam szórakoztatására - írni Lilyékről, meg hogy táborba mennek. Először csak ilyen részleteket írtam, aztán valahogy összefűztem az egészet. Volt egy csomó ötletem, főleg Albus és Scorpius kapcsolatát illetően, de arra mondjuk emlékszem, hogy a bevezető „Albusnak nincsenek barátai” szöveg egy másik történet elején szerepelt eredetileg, ami ilyen szilveszteri akármi lett volna, és Albus és Scorpius ott találkozott volna, egy bulin, amire James magával rángatja Albust, némi szülői nyomásra. Meg azt hiszem, az egész nyári táboros ötlet mögött szorosan ott állt, hogy a karácsonyi Potteres történet után akartam még ilyen „tematikus”, Potter-Weasley családos történeteket írni, és miután a már említett szilveszteri fluff ötletem elkallódott, előszedtem a nyarat. És a nyár egyenlő nyári táborokkal és fesztiválokkal (legalábbis az én fejemben ez a képlet) és mivel Albusék elég fiatalok a történet ideje alatt, inkább a tábor mellett döntöttem, és nem dobtam be őket, meg magamat is a mélyvízbe egy Varázsfesztes fanficcel. Bár tervezem megírni a Varázsfesztet, nagyon szuper fesztivál lehet. :D

Nem akarod meggondolni magad azzal kapcsolatban, hogy írsz még állat-főszereplős történetet? :)

Hát nem tudom, ha adódik a lehetőség, és fejbe kólint egy jó ötlet, akkor nyilván bevállalnám, de úgy általában semmi közöm az állatokhoz, ezért nem tartom valószínűnek, hogy teljesen random előrukkolok egy hasonlóval.

Van háziállatod?

Nincs. Ez talán megmagyarázza, miért nincs semmi közöm az állatokhoz. Soha nem is volt háziállatom, meg, ahogy magamat ismerem nem is lesz, bár nemrég elkezdtem gondolkozni azon, milyen jó lenne egy olyan nagyobb kutya, de ez inkább csak álmodozás marad még jó ideig.

Top 5 dal, amit most hallgatsz jelenleg?

Hurrá, köszönöm a kérdést, nagyon jó zenéket hallgatok jelenleg, ha szerettek szomorúak lenni, csekkoljátok le őket ti is:D Na, nem feltétlenül számít a sorrend, de az első az mindenképp 30Y, tőlük most éppen az Elsőre amit újra meg újra hallgatok. Aaaaztán. Amúgy nem vagyok nagy Maroon 5 rajongó, de a Pure Imagination coverjüket nagyon szeretem. Peter Bjorn and John 10/10-es banda, a Nostalgic Intellect az egyik kedvenc számom tőlük. Francoise Hardy hangjába szerelmes vagyok, mindent szeretek tőle, ha a telefonkönyvet olvasná fel, azt is, de mondjuk, akkor legyen a L’amitié. Nem tudom, miről énekel, de nagyon szépen szomorú. Ötödik helyre meg jöjjön a Peach Pittől a Peach Pit. Igazából nem is tudom, milyen stílusú zenéket szeretek, mert mondhatjuk, hogy indie, meg alternatív, de ez valahogy mégsem fedi le az ízlésem.

Milyen időutazós történeteket olvastál eddig?

Hát úgy igazából… Stephen Kingtől a 11/22/63 című könyvet elolvastam, azt nyertem az időutazós pályázaton, és nagyon tetszett, mert Stephen King az Stephen King, de a valóság az, hogy ha ezt nem számítjuk, a legutóbbi időutazós könyv, amit olvastam az egy Geronimo Stilton könyv volt, mikor Geronimo Stilton visszarepült az őskorba, meg a középkorba egy időgép segítségével. Az nagyon tetszett mondjuk :) Nem nagyon kedvelem az ilyen témájú történeteket, de akkor minek neveztem be egy ilyen témájú pályázatra? Hát jó kérdés, én sem értem magamat.

Köszönöm szépen, hogy vállalkoztál az interjúra, további sok sikert kívánok!

Én köszönöm a felkérést, nagyon élveztem válaszolgatni, szóval sajnálom, hogy vége van:)

Cartwright